Esztergom és Vidéke, 1934
1934-12-16 / 98.szám
ESZTERGOM és VIDÉKE Szombaton délben járt le a vármegyei főjegyzői állás pályázata A nemrég megtartott alispánválasztás után Karc ay Miklós vármegyei főjegyző nyugalombavonulása folytán a kettős vármegye főjegyzői állása is betöltésre kerül. Mint napunkban már jelentettük, a vármegye alispánja december 15-i határidővel pályázatot is hirdetett már a főjegyzői állásra, melyre a kitűzött határidőig Reviczky Gábor dr. és Závody Albin dr. másodfőjegyzők, tb. főjegyzők és vitéz Zsiga dános dr. vármegyei aljegyző adták be pályázati kérvényüket. Ma olyan időket élünk, mikor minden pozícióban, a legkisebbtől a legmagasabbig talpig egész emberekre van szükség s igy fontos, vezető állásra csakis a legalkalma sabb, ? legmegfelelőbb egyént kell minden melléktekintetektől függetlenül odaállítani. Ezt kivánja a közérdek, elsősorban a vármegye közönségének érdeke s csak másodMegjelent a kamarai törvény végrehajtási utasítása sorban, egyenlő kvalitású pályázók jelentkezése esetén nyújthatnának előnyt egyéni kiválóságok. !A törvényhatósági bizottságnak ezúttal nehéz feladata lesz, mert mindhárom pályázó elsőrangú, kiváló közigazgatási erő, kiknél képesség, rátermettség, egyéni kiválóságok teljesen egyforma értékben vannak meg. Itt a választók elhatározását csupán egyéni szimpátia irányíthatná, vagy befolyásolhatná még, de úgy hisszük, hogy ez esetben is, mint a nemrég lefolyt al ispánválasztásnál, a vármegye közönsége meg fogja találni a módot arra, hogy az állásra a legmegfelelőbb pályázót válassza meg anélkül, hogy a többi pályázó érzékenységén sérelem essék. A választás határnapját s eredményét annak idején lapunkban közölni fogjuk. A kereskedelmi és iparkamarákról szóló új törvény végrehajtási utasítása november elsejével életbe lépett. Az új rendszer szerint az arányos" képviselet biztosítása céljából a kereskedelmi és iparkamarák két osztálya, a kereskedelmi és ipari osztályon belül 5—5 választói csoport alakítandó. Hogy a megalakítás milyen előfeltételek figyelembevétele mellett történjék,' azt a most közzétett rendelet szerint a kamarák meghallgatásával és viszonyainak figyelembevételével alkotandó választási szabályzat állapítja meg. Az arányos képviselet biztosítása céljából a kereskedelmi osztályon belül külön választói csoportot kell alakítani, vagy a kereskedelmi osztály legmagasabb csoportjában megfelelő képviseletet kell biztositani : a pénzintézeteknek, biztosító intéze•j teknek, a fogyasztási szövetkezetekj nek, a közlekedési vállalatoknak és j a szállítmányozóknak. Az ipari osztályon belül külön csoportot kell alakítani a gyáriparosok részére. A rendelet további szakaszai a választói jogosultságról és választhatóságról rendelkeznek. Igen fontos részlet, hogy bármely választó kér heti az őt megillető választói csoport helyett az általa megjelölt alacsonyabb választói csoportba való sorozását. A választókról minden kamara a választás évében névjegyzéket köteles készíteni, amelyet a választási szabályzatban meghatározott szervnek kell megküldeni. mm v if ff MZ Mm M Mm MU MM Legközelebbi lapszámunk, — tekintettel a karácsonyi uttttepekre, — bővebb terjedelemben f. hó 22-én délután a rendes időben fog megjelenni. E héten a Takács-gyógyszer tár (Víziváros) tart éjjeli szolgálatot. A hercegprimás Budapesten. Dr. Serédi Jusztinián hercegprimás csütörtökön délután többnapi tartóz kodásra a fővárosba utazott Pénteken látogatókat fogadott, szombaton résztvett a Szociális Missziótársulat adventi estjén, vasárnap felavatja a Lenke-uton XI. Pius pápáról elnevezett gyermekotthont, ugyancsak vasárnap meglátogatja a Redemptoristák Szent Margit-intézetét, hétfőn d. e. pedig az Actio Catholica elnöki tanácsának ülésén elnököl. Gabányi János halála. Gabányi János ny. tábornok történetíró, a II. o. magyar érdemkereszt, a III. o. ma gyar Vaskoronarend stb. tulajdonosa, a Magyar Tudományos Akadémia hadtörténelmi bizottságának tagja, a Külügyi Társaság elnöki tanácstagja, a Magyar Történelmi Társulat, a Magyar Katonai írók Körének stb., stb. tagja f. hó 13-án, 63 éves korában, hosszas betegség után Budapesten elhunyt. Temetése ma, vasárnap d. u. 3 órakor lesz a farkasréti temetőben. — Az elhunyt kiváló katonai iró alapította a Hadtörténelmi Levéltárat és a Múzeum Katonai Tudományos Intézetét, amelynek első parancsnoka, majd főigazgatóhelyettese lett. Tiszteletbeli elnöke volt az OSzTGE nek, amelynek több költe menyét felajánlotta. Stadler Frieda előadása városunkban. Mikor az Actio Catholica megindult hazánkban, az összes leányegyesületek legfőbb vezetőjévé a bi boros hercegprimás Stadler Friedát, a kiváló irónőt, a Nagyasszonyunk főszerkesztőjét nevezte ki. Kiváló vezéregyénisége ő a hazai nőmozgalmainknak. A kiváló írónő az Urileányok Mária Kongregációjának meghívására f. hó 15-én, szombaton d. u. pont 5 órai kezdettel a vizivárosizárda dísztermében előadást fog tartani „Modern nőmozgalmak és mo dem női problémák" cimmel. Az előadásra, mely iránt városszerte nagy érdeklődés mutatkozik, minden érdek lődőt szivesen látunk. Belépődíj nincs. Vezetőség. Meghalt Lázár Vilmos, — a „Leányfalu" népszerű kapitánya Napokban terjedt el a hir, hogy Lázár Vilmos, a „Leányfalu" mar káns, szakállas, igen kedvelt kapitánya, akit városunkban mindenki ismert és szeretett, elhunyt. A pa rancsnoki hidon kapta betegségét, mely végzetes lett. Legutóbb, mikor a ködben két napig a Dunán állt a a hajó, meghűlt. Ágynak dőlt és mintha állapota javult volna, mikor aztán most hirtelen magával vitte a gyikos kór. Csütörtökön temették, igen nagy részvét mellett, mert hiszen mindenki ismerte és szerette. Városunk utcáiról pedig a nyári hónapokban hiányzik majd megszokott kedves alakja. Adomány a kiutasított magyarok részére. Az esztergomi borbélyés fodrász-szakosztály a Szerbiából kiutasított^ testvéreink felsegélyezésére I öpengőt küldött szerkesztőségünkbe. Az adományt Illetékes helyre juttatjuk. Igen értékes kulturest lesz vasárnap, f. hó 16 án 6 órai kezdettel a Belvárosi Olvasókörben. Dr. Ibrányi Ferenc egyetemi magántanár tart előadást „Isten a természetben" cim mel. Mészáros László tanitó, a kör titkára pedig karácsonyi történetet mond. Nagyszerű lesz az érs. tanítóképző növendékeinek előadása : Népies betlehemjárás" cimmel. Ezzel a növendékek Budapesten a Ze neakadémián szerepelnek f. hó 23 án. Igen hálásak vagyunk, hogy alkalmat adnak az esztergomiaknak is előadásuk megtekintésére. Ezenkívül még karácsonyi énekeket éne kelnek több szólamban. — F. hó 9.-i kulturesten ár^Etter Jenő városi főügyész tartott történelmi tárgyú előadást. Nagy érdeklődéssel hallgatta a közönség az előadót, kit a Belv. Olvasókör közönsége már ismer a gyönyörű, figyelmet lekötő előadásaiból. Magyar dal egy veleget énekelt a Leányegyesület énekkara. Szőtt gyémi Anci a „Családi kör" cimű kol teményt szavalta. Utána a „Sorsjegy" cimű egyfelvonásos színdarabot adták elő. Nagy tetszésnyilvánítás fogadta szereplésüket. Betegágyon. Az egész város sajnálattal vette a hirt, hogy dr. Horeczky Géza OTI főorvos kislánya milyen súlyos operáción ment keresztül. Értesülésünk szerint a nagy beteg már lényegesen jobban van és nagy a remény mielőbbi gyors felépüléséhez. Érdekképviseleti választások. Kettős vármegyénk kereskedelmi és ipari érdekeltsége is 3—3 megyebizottsági tagot választ, amire vonatkozólag szerdán este ejtette meg a Kereskedelmi Társulat választmánya a jelölést. Egyhangú megállapodással Lenkei Emilt a társulat elnökét, Kovancsek Jenőt, a társulat alelnökét és Hajnal Oszkár komáromi divatárukereskedőt jelölte a társulat a törvényhatósági bizottságba tagokul. A választást f. hó 30 án d. e. 9-től d. u. 4 óráig fogják a városházán megtartani. Az egyelőre egyesitett Komárom és Esztergom vármegyék érdekképviseleti választói bizottságának elnökéül vitéz Matus Gyulát nevezte ki a győri Kereskedelmi és Iparkamara . Há olcsón akar jól öltözködni, forduljon bizalommal Gerőhöz. Vörösmarty u. 1. aki karácsonyi ajándékul Orion rádiót vásárol. Készülékeink nagy választékát mindert Orion rádiókereskedő készséggel bemutatja Ugyanott kapható az ifjúsági pófyázofunk feltételeinek részletes ismertetése is T Hallgassa meg: SZÖLGYÉMY-nél Esztergom, Simor János-utca 1. Részletfizetés 1 Készülékcsere 1 Express-hird etés. Karácsonyra , csikós sportflanel, óriási választékban métere 4U» fillér WEISZ MÓR Posztóárúház Széchenyi-tér amií ugy takarított meg, hogy reggelire és uzsonnára Kathreiner malátái és Franck kivépóllékot használ!, amely nemcsak nagyon ízletes, de egészséges is. Aki a szépet szereti a karácsonyi vásárlást NÁDLERNÁL eszközül NE TÖRJE A FEJÉT HA KARÁCSONYI AJÁNDÉKOT AKAR ADNI! VEGYEN VILLAMOS VILÁGÍTÓ borotVatükröt ennél jobb, ennél praktikusabb, ennél olcsóbb karácsonyi ajándékot férfiak számára el sem lehet képzelni 1 HUNGÁRIA VILLAMOSSÁGI R-T-