Esztergom és Vidéke, 1934
1934-12-13 / 97.szám
Hány tisztviselő és egyéb alkalmazott kell egy város adminisztrációjához ? Ez a kérdés így, ebben a formájában, illuzóriusnak látszik, mert könnyen téves megállapításra, felületes megítélésre vezethet. Pedig a felelet egyszerű és konzekvens, ha azt mondjuk: egy város adminisztrációjához bizonyára annyi ember kell, ahánnyal kifogástalanul el lehet intézni a városnak s a város polgárságának ügyeit. Hogy aztán mennyi legyen ez a szám, az már nagyon, sok mellékkörülménytől: a város közintézményeinek számától, az alkalmazottak beosztásától, munkacsoportositásától stb. függ. Mindenesetre azonban két dolog bizonyos : fölösleges tisztviselő alkalmazását ma a kormány nem engedi, az alkalmazott tisztviselőktől pedig a legmagasabb munkateljesítményt követeli. Annyi tisztviselő és közalkalmazott tehát, amennyivel jelenleg rendelkezik egy-egy város ügyeinek elintézésére, mindenesetre kell az illető város adminisztrációjához. Hogy hány tisztviselővel végezteti egy-egy város ügyeit, arra pontos feleletet ad a Városok Lapja legutóbbi számában a tényleges alkalmazásban álló tisztviselőkről közzétett számszerű statisztikai kimutatás. Lássuk hát mit mutat ez a táblázat Esztergomról. Esztergomnak összesen 198 közalkalmazottja van, ebből 92 közigazgatási és tanügyi alkalmazott, a többi 106 a kezelők, dijnokok, altisztek és szolgák, tűzoltók, szerződéses és üzemi alkalmazottak számából adódik. De ez aránylag nem is olyan sok, mert pl. Ceglédnek 253, Egernek 241, Nagykanizsának 278, Rákospalotának 211, Szentesnek 227 közalkalmazottja, viszont Balassagyarmatnak csak 88, Budafoknak 103, Kispestnek 159, Komáromnak csupán 49, Magyaróvárnak 59, Pápának 155, Pestszenterzsébetnek is csak 181, Vácnak .122, Veszprémnek 120, Zalaegerszegnek 137 tisztviselője s alkalmazottja van. Ha ezeket a számokat jobban megvizsgáljuk, nagy eltéréseket látunk a A bencés-gimnázium december 8.-i ünnepségét háromnapos lelkigyakorlat vezette be, me'yet P. Haj nal r ndrés domonkosrendi egyetemi tanár tartott. A dísztermet minden alkalommal zsúfolásig töltötte a ha talmas közönség, melynek férfi résztvevői között a főispán személyén kivül számos vezetőegyéniségét láttuk Esztergom társadalmának. Az ünnepség középpontjában a szombati ünnepély állott. Délelőtt a ferences templomban ünnepi misét mondott a páter, majd felvette az új kongreganistákat. Délután volt a gim názium dísztermében az ünnepélyes előadás. Igen előkelő közönség nézte végig a nagyszerű műsort, az elért sikerrel újabb dicsőséget szerzett a gimnáziumnak az ifjúság. Ott láttuk Serédi Jusztinián dr. biboros hercegprímást, Csárszky István dr., Jeszenszky Kálmán dr., Meszlényi Zoltán dr. prelátusok, valamint Esti Miklós világi pápai kamarás kíséretében, Röder Ervin alezredest fele ségével, Radócsay László dr. főispánt, Glatz Gyula polgármestert fe leségével. Jelen voltak még Hamvas Endre dr. pápai kamarás, hercegprimási titkár, Ibrányi Ferenc dr. lakosság lélekszáma s a közalkalmazottak arányszáma között. Ez leginkább ott tapasztalható, ahol a közép- és alsófokú tanintézeteket az állam tartja fönn. Egyetlen közép-, vagy elemi iskolai tanerőt sem fizet Balassagyarmat, Budafok, Csongrád, Gyöngyös, Kiskunfélegyháza, Kisújszállás, Kőszeg, Magyaróvár, Makó, Mezőtúr, Pestszenterzsébet, Szentendre, Szolnok, Vác és Veszprém. Túrkevének csupán egyetlen egy Újpestnek viszont 83, Kecskemétnek pedig 225 tanügyi alkalmazottja van. A püspöki, vagy érseki székhelyül szolgáló városok közül Vácnak és Veszprémnek egy tanügyi alkalmazottja sincs, Egernek 4, Kalocsának 17, Győrnek 32, Esztergomnak 61, Szombathelynek 73, Székesfehérvárnak 98, Pécsnek 99, Szegednek pedig 159 tanügyi alkalmazottja van. Ezek a számok nagy részben Esztergom álláspontját igazolják. Nem kell ugyanis azt hinni, hogy talán teherkönnyebbséget jelent azoknál a városoknál, amelyeknek tanügyi alkalmazottakról nem kell gondoskodniuk, mert úgy áll a dolog, hogy viszont ezeknek a városoknak a kultusztárca részére súlyos pénzbeli hozzájárulást kell évenkint tizetniök, ellenben iskoláikkal egyáltalában nem rendelkeznek. Nálunk a községi főreál s a községi elemi iskolák, ha talán nagyobb összegbe kerülnek is a városnak, de valószínűleg ugyanilyen összegű évi hozzájárálást kellene fizetnünk a kultusztárca részére, ha iskoláink államiak volnának s akkor azok teljesen állami adminisztráció alatt állanának. Nehéz eldönteni, Veszprémnek könnyebb-e vagy Esztergomnak, de fogadjuk el a nagy francia kritikus és humorista, Anatole France tanácsát: „Hagyjunk békét az új dolgoknak és ragaszkodjunk a régiekhez. Az ember sorsa az, hogy tévedjen, de ezek a régi tévedések legalább már ki vannak próbálva." egyetemi m. tanár, Etter Ödön és Gróh József bankigazgatók, Eggenhofer Béla kórházigazgató-főorvos, Podhradszky Károly őrnagy családjával, Nádler István pápai kamarás, tanitónőképző-intézeti igazgató, Bar tál Alajos tanítóképző intézeti igaz gató, vitéz Szabó István kir. tanfelügyelő Kamenszky Gyuja dr. az OSzTGE örökös elnöke és sokan másokA műsort Luspay Kálmán : Magyarország Pátrónája u c. ének vezette be, amelyet a gimnázium énekkara adott eiő Hajnali Kálmán karnagy vezetésével. Azután az első izben szereplő vonószenekar három operarészietet adott eH Németh Döme bencéstanár kitűnő dirigálása mellett. Ezt követte P. Hajnal András gyönyörű ünnepi beszéde, melyben az édesanyákról szólott. Az ünnepéiy kiemelkedő száma Sándor Dénes: A bencés sapka c. színművének a bemutatása volt Diósi Ákos bencéstanár átdolgozásában. A színdarab bemutatása tökéletes produkció volt, minden szereplője kiválót nyújtott, a rendezők, Diósi Ákos és Tóth Ciprián tanárok fáradságos munkáját méltón övezi a siker. Ki keil emelnünk Szatzlauer Gyula VIII. o. t. Gábor egyetemi hallgató megszemélyesitőjének nagyszerű játékát. Az önmagával való viaskodás, lelkiharc kivetítése tökéletes volt. Nem marad el ettől a teljesítménytől Kottra Ferenc VIII. o. t. alakítása sem, aki a nagybácsi szerepében egészen kiválót nyújtott. A keddi vármegyei kisgyűlésen a főispán napirend előtti felszólalásában igen meleg szavakkal emlékezett meg a hercegprimás legutóbbi római ú'járói, ahol újabb dicsőséget szerzett a magyar tudásnak. Különösen kiemeli érdemét az a körülmény, hogy a világkongresszusra összejött húsz nemzet kilencvenkét delegátussal, valamint nyolcvan egyetem volt képviselve, és ebben az elit társaságban olyan értékes szereplés hez jutott a magyar biboros egyház fejedelem. Ez a siker nemcsak a katolicizmus dicsősége, hanem a ma gyarság büszkesége is. Ezért egy hangúlag elhatározta a kisgyűlés, hogy melegen és hódolattal üdvözli a hercegprímást. Schmidt Sándor dr. bányaügyi főtanácsosnak ugyancsak napirend előtti felszólalására elhatározta a kisgyű'és, hogy a következő távirattal üdvözli a miniszterelnököt, altábornagyi kinezezése alkalmával : Legényegyletben a tragikusan elhunyt Jakobek Jenő világi elnök örökének betöltésére került a sor. Hétfőn este rendkívüli közgyűlést tartottak, melyen a tagok igen szép számban jelentek meg, az aktusnak különleges színezetet pedig a magas vendégek megjelenése adott. Jelen volt ugyanis Radócsay László dr. főispán, Frey Vilmos dr. alispán, Glatz Gyula polgármester, vitéz Szivós-Waldvogel József ny. tábornok és többen mások. Mátéffy Viktor országgyűlési képviselő nyitja meg a közgyűlést, üdvözli a főispánt, aki már korábban kijelentette, hogy szivén viseli az iparos társadalom sorsát, az alispánt, aki esztergomi származású, aki szive melegével szereti az ifjúságot, aki édesatyja emlékével együtt él a polgárok szivében. Édesatyja nyomdokain halad: az embereket nem a társadalmi pozíció különbözteti meg egymástól, hanem az egyéniség. Üdvözli a polgármestert, aki számtalan nehéz helyzetben kimutatta a Legényegylet iránt táplált jóindulatát. Majd gondolatban kiszállt Jabobek Jenő temetői sírjához. Méltatta érdemeit, melyek tizennégy éves elnökége alatt megörökítették nevét. Jegyzőkönyvi megörökítésre ajánlotta. Azután a közgyűlés egyetlen tárgyának, az elnöknek megválasztására került a sor. Az egyhangú bizalom Schweitzer Vilmost ültette az elnöki székbe, aki mindig a legnagyobb szeretetet tanúsította az egyesület iránt. Schweitzer Vilmos közvetlen szavakkal köszönte meg a bizalmat, elfogadja a tisztséget és az ifjúsághoz intéz buzdító szavakat. Pénztári ellenőr fiolop Mihály, számvizsgáló pedig Giegler Ferenc lett. Végül Béres István szemináriumi Nagyon szépen és kedvesen játszott a kis Berényi Szilárd, de a többi szereplőt is a legnagyobb dicséret illeti. A vasárnapi bemutatón megjelent a szerző is, azt hisszük a legjobb kritikát az ő elismerő szavai adták. Nagyméltóságú vitéz jákfai Gömbös Gyula miniszterelnök úrnak Budapest. Komárom-Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesitett vármegyék törvényhatóságának kisgyűlése teljes tudatában van annak, hogy a szegény hazánk sorsának irányításához szükséges erőforrást Nagyméltóságodnak az egész magyar nemzet hűséges ragaszkodása, egységes összefogása képezheti, m. kir. altábornaggyá történt legmagasabb kinevezését kivánja ez érzelmek őszinte meleg tolmácsolására felhasználni. A jó Isten áldását kérjük felelősségteljes nehéz munkájára, a jó Isten segítségét a magyar igazság győzelemre vezetéséhez. Dr. Radócsay főispán. tanár, az egyesület egyházi elnöke üdvözölte az új elnököt a tisztikar nevében meleg szavakkal, hangoztatta, hogy az új elnök személye a további harmonikus együttműködés reményét nyújtja, ami meg volt a múltban is. Az elhunyt elnök szellemében akarnak tovább dolgozni. A közgyűlés után szűkebb körű vacsora volt a Legényegylet helyiségeiben. HIJBHK A héten a Rochlitz gyógyszertár (Rákóczi tér) tart éjjeli szolgálatot. ? Uj törvényhatósági bizottsági Jag. A választások során mindenki sajnálattal vette tudomásul, hogy fegyik igen értékes tag kimaradt a |i tárói. Most Mátéffy^ Viktor orsz. gyűl. képviselő 1935. január 1-ével kezdődő lemondása folytán vitéz Szivós-Waldvogel József ny. tábornokot, mint első póttagot hívják be, a megüresedett tagsági helyre. Kitüntes. A vitéz dr. József Ferenc főherceg legfelsőbb védnöksége | alatt működő magyar irók, művészek és zeneszerzők szövetkezete által, izbégi Villám Margit írónő költeményeivel elismerő oklevelet nyert. Búcsú Szekér tanácselnöktől. A pestvidéki kir. törvényszék birói kara, belevonva a hozzátartozó kir. járásbíróságok vezetőit, együttes gyűlést tartott és búcsút vett egyik büntetőtanácsának elnökétől. Szekér Károly dr. törvényszéki tanácselnök nyugalomba vonult, ö tárgyalta hoszszu időkön át az esztergomi ügyeket és sokszor kiszállt tanácsával Észtergomba a bűnügyek letárgyaA gimnázium dec. 8-iki ünnepsége fényes keretek közt folyt le A szombati előadáson a hercegprimás is megjelent immmmmmmmmmmmmmmmmm á hercegprimási üdvözölte a kisgyűlés római útja alkalmából Gömbös miniszterelnököt szintén hódoló felirattal Üdvözlik tábornagyi kinevezése alkalmával Schweiczer Vilmos a Legényegylet egyhangúlag megválasztott elnöke Hétfőn este közgyűlésen töltötték be Jakobek örökét