Esztergom és Vidéke, 1934

1934-10-25 / 83.szám

Az esztergomi szeminárium előtt már négy hónapja áll „a lélek emberének", Prohászka Ottokárnak szobra. Kevesen járnak arra, de akik arra járnak, azokhoz beszél a szobor. Elmondja nekik: „Esztergomiak, férfikorom felét köztetek töltöttem. Ez a hegy volt az én sasfészkem, ez a ház az én lakásom, ez a tér az én sétahelyem, ez a környék az én levegőm, amikor felröppenni vágytam a magasságok felé." Boldogok, akik lábanyomán járhatnak, ha már tanításait ismerik. Egyre kevesebben lesznek majd személyes esztergomi ismerősei, s egyre többen azok, akik előtt Prohászka már „éltető eszmévé finomult." Az esztergomi ifjúság már a megaranyozott felhők fényében látja a nagy püspök alakját, de annál mélyebben kell, hogy szívébe zárja nagy gondolatait. Az esztergomi szentbenedekrendi Szent István gimnázium méltán büszke arra, hogy egyidőben a kispap-Prohászkát diákjai közé számlálhatta. Nagy nevelőérték ez a büszkeség; nem is szabad kiaknázatlanul hagyniok a jó nevelőknek! A gimnázium ifjúsága vasárnap, f. hó 21-én, a délelőtti diákmise után az intézet fúvós zenekarának hangjai mellett, tanárai vezetésével vonult ki Prohászka szobrához, hogy ott a nagy férfiú emlékezetének áldozzon s ezáltal a diákszívekbe új lángokat gyújtson. E kivonulás a szobor előtt lefolyt ünnepéllyel együtt száz meg száz kis diák szívét izzította fel s csak sajnálni lehet, hogy a város közönsége is el nem jött, hogy a diákok ajkáról hallja újra meg újra, hogy ki volt Prohászka Ottokár Esztergomnak és kije a magyar nemzet reményének, a küzdő, vergődő ifjúságnak. Az ünnepélyt a fúvós zenekar Himnusza nyitotta meg. A szobor elé most Zsitva András VIII. o. gimnazista állott. (Az ünnepély minden szavalója és szónoka nyolcadikos!) Sík Sándor megható versét, az „Arvák"-at szavalja. Azt a verset, melyet Prohászka halálakor írt Prohászka eszméinek ihletett lantosa: Hogy állt fölöttünk, ég és föld között! Nem is tudtuk, hogy a setét Követtel Birkózza harcát tűzhányó agyában. 5 amig a lángok végső harca forrt, A kráter izzó mélységeiből Öj tűzigéket ragadott ki még, És szórta, szórta lélekpattanásig, Csak szórta ránk a lángoló malasztot. Mig egy utolsó á'dással ledőlt Az Isten óriási tornya — szépen Estében is töretlenül. . . A szavalót egy izzóajkú kispap, Kerékgyártó Imre váltja fel. Csengő, üde hangján, szépen felépített beszédben állítja hallgatósága elé Prohászkát mint diákot, lelkivezetőt, tudóst, írót, az irgalmasság emberét, a szónokot, papot és mint nemzetének nagy apostolát. Hangoztatja erős hitét a szebb jövőben, amidőn az Egyház Prohászka alakját oltáraira is engedi helyezni. E szép befejező gondolatot Prohászkának egy istendicsérő szövegére komponált énekszám, Demény Dezső szerzeményének előadása követi, mely a gimnázium énekkarának szép teljesítménye és a műsornak méltó középpontja volt. Ismét Sík Sándor verse következik. Csiszér Imre szavalja: Ó jertek, jertek, szegény gyermekek Akik értetlen, nagy, riadt szemekkel Meredtek most az elnémult nagyok Hervadt képére, elapadt szemébe ... Ne nézzen most szemünkbe, csak a mécs, Amit még tegnap Ő gyújtott nekünk, Amelybe mennyből lángot Ő hozott. . . Amelyben ő is, Ő is itt maradt •.. Igen, itt maradt Prohászka mécsének mennyei lángja, itt maradtak gondolatai. Ezekből font formás beszédet Homor Pál, aki társainak arról szólott, melyek azok az igék, melyekkel Prohászka nyíltan megmondotta a tennivalókat: nem elég a katolikus gimnáziumok címe s a szerzetestanárok sematizmusa, mely szerint minden vallásos és katolikus, hanem szükség van erőteljes cselekvésre, mely vallásos életet teremt. Nemcsak a hittanitás, hanem vallásos ember a fontos, nemcsak szó, hanem meggyőződés kell, nemcsak a tudás, hanem az élés, nemcsak a megértés, hanem a jellemméválás szükséges a katolikus ifjúban. Prohászka a magyar ifjúságtól a hitből élő, tiszta ifjú magyarság kialakítását várja, mely radikális nemzetiérzésű s munkakedvvel s munkagyőzéssel telített. Beszéd közben leteszi a szónok az ifjúság koszorúját a szobor talapzatára, majd így folytatja: — Ha van bennünk méltóság és hálaérzet, akkor nem adunk Prohászka Ottokárnak hervadó koszorút, hogy avval járjon világcsúfjára, hanem élő virágokat: eszméinek harmatától fejlődött erőshitű, tisztavérű, idealizmussal telített ifjú lelkek friss virágaiból összefont nagy csokrot, melynek szálai Magyarország minden részéből gyűltek össze, s amelyek nem hullanak le idő előtt elszáradva és elfonnyadtan, hanem minden rügyből a mennyország gyümölcsét érlelik! Prohászka egyházmegyéje egykori nagy szülöttének: Vörösmarty Mi hálynak Szózat-ával ért véget a minden jelenvoltat mélyen megragadó ünnepély. Kivonják a forgalomból az okirati-, törvénykezési- és forgalmiadó-bélyegeket Megjelent már a hivatalos lapban a pénzügyminiszter rendelete, amely szerint a jelenleg forgalomban lévő okirati és törvénykezési Illeték bélyegek, valamint a forgalmiadó bé lyegek 1934. október 31-ével a forgalomból kivonatnak. A forgalomból kivont bélyegek helyébe ugyanolyan címletű, de más kiállítású kincstári bélyegeket bocsa tanak forgalomba. A forgalomból kivont bélyegeket 1934. október 31-ig még fel lehet használni, 1934. november 1-től kezdve azonban már csak az új kibocsátású bélyegek használhatók fel. A bélyegárusok, valamint a közönség a felhasználatlanul maradt, forgalomból kivont bélyegeket, ha azok sértetlenek és aggálytalanok, hasonló értékű pénzügyi értékeik kékre 1934. december 15-ig bármely postahivatalnál kicserélés végett benyújthatják. A bánhidai Szelim-barlang őskori emlékei A bánhidai Szelim-barlangban folyó ásatásokat az aránylag kedvező időjárás még mindig lehetővé teszi. A legutóbbi napok eredményei közül a felső szintben többszáz esz tendő előtt beásott, érdekes tipusú emberi maradványok, nagyon sok cserépedénytöredék, a legalsó szintben pedig a 150.000 év előtti őstűzhely hatalmas méretei emelendők ki. Most, hogy az eddig ismert kiterjedésű Szelim-barJangot kitöltött üledék eltávolítása csaknem befejezettnek mondható, kitűnt, hogy a barlangnak kelet felé folytatása lehet. Másfelől pedig a Szelim fenekén egy „ördöglyuk", azaz víznyelő tölcsér lefelé is vezet, jelezve, hogy a mélységben is van barlang, Az eddig egészen eltömve volt járatok föltárása valóságos bányászati szakértelmet kívánt és dr. Gaál István egyetemi magántanár, muzeumigazgatónak, az ásatás vezetőjének felkérésére Réhling Konrád bányaügyi főtanácsos készségesen küldötte A fiatalságot nem mint életkort, nem mint az élet szép tavaszát szeretném átmenteni kozmetikai műveletekkel az első ráncosodás korán túlra szép öregkorrá, hanem mint a jövőt hordozni hivatott társadalmi réteget, mint „a fiatalságot", „az ifjúságot" szeretném menteni, védeni a mindegyre erősbödő, talán meggondolatlanul s felelőtlenül vádoló kritika ellen. A fiatalság, a mindkét nembeli ifjúság a háború előtt a szülők öröme, a jövő reménye volt, — ma kettős, társadalmi és közéleti nehéz probléma. Társadalmi szempontból nehéz problémává vált az ifjúság erkölcsi nevelése, közéleti szempontból az ifjúságnak a kenyérkereső pályákon való elhelyezése. Mindkét kérdéssel sokat foglalkozott már mindenféle fórum és tényező : kormány, sajtó, pedagógusok, szervezetek és egyesületek — sajnos komolyabb, számbavehetőbb eredmény nélkül. Az ifjúságnak közéleti pályákon való elhelyezkedése a könnyebb, rövidebb terminust igénylő kérdés, mert a trianoni határok remélt módosításával — ha ugyan kibírják szegények odáig — meg más kormányintézkedések életbeléptetésével lassan-lassan, mondjuk jó néhány év alatt lényegesen javulni fog a helyzet. Gyökeres javulás természetesen itt sem remélhető addig, mig a diplomás embereknek túltermelése, a munkás- és napszámoselemnek a tudományos pályák felé való indokolatlan özönlése lényegesen meg nem csökken. Helyet az ifjúságnak, segítünk mi is beleharsogni a köztudatba, de csak a tehetséges ifjúságnak, — tesszük hozzá sietve. Mert a tehetségteleneket már a középiskola alsóbb osztályai után el kellene tanácsolni a tudományos pályák iránti jogosulatlan aspirációiktól s akkor mindjárt kiegyenlítődnék az eszkimó és a fóka között ezidőszerint még nagyon is szembetűnő számbeli különbség. Mondom: az ifjúság közéleti elhelyezkedése csak időkérdés, mely a gazdasági helyzet remélhető javulásával magától meg fog oldódni. Sokkal nagyobb, fontosabb, égetőbb és sürgősebb kérdés azonban az ifjúság, mint a tisztes tradíciók örököse és hordozója, mint a tiszta és intakt erkölcsi felfogás letéteményese, mint a társadalmi közfelfogás, az egyéni korrektség, az általános emberi erkölcs leendő birtokosa és ápolója, — a jövő tisztes társadalmi életének biztosítása szempontjából. Ebből a szemszögből tekintve — szomorú dolog szóvátenni — sok és súlyos kritika érheti a mai fiatalságot. Beszéljünk nyíltabban: a mai fiatalság erkölcsi felfogása, mentalitása, judiciuma nagyon laza. Az erkölcsi életet, mint társadalomfenntartó bázist, nem értékeli a kellő súlya, becse, fontossága szerint. A szent dolgok előtte nem szentek, ami beszennyeződik, az szerinte kimosható, ami elvész, azért nem kár, ami szabados, az szabad is, akár a magunké, akár a másé, akár erkölcsi, akár lelki értékekről van szó. Nem azt mondom, hogy a mai ifjúki Ray Lajos bányamérnök felügyelőt Tatabányáról, hogy a szüksé gessé vált munkálatokat a helyszínén irányítsa. A Szelim-barlangból napfényre került őslénytani és régészeti leletek vizsgálatát, valamint a különböző földrétegek talajtani elemzését a legkiválóbb szaktudósok máris megkezdették. ság előtt egyáltalán nincsenek erkölcsi értékek, hiszen ennyire még nem vagyunk, de ezeket az értékeket nem becsüli, nem ápolja oly módon, ahogy azok megérdemelnék. Néha csak cinikus, de néha szabados, sőt néha mosdatlan szájjal beszél a női tisztességről, a házasság szentségéről, a köz- és magántulajdon jogosultságáról, az öregek iránti tiszteletről, a tekintélyeknek kijáró respektusról és sok egyéb olyan dologról, amiről a régi kor tiszta, józan, becsületes felfogása csak mint szent ereklyékről tudott és mert beszélni. De ezen csodálkozni nem lehet, ellenben segíteni ezeken az állapotokon halaszthatatlanul kell. Szeretném menteni a fiatalságot: minden társadalmi réteg annak a kornak szellemét, fémjelzését viseli magán, melyben nevelődött. A római bacchanáliák, a középkor tivornyái, a régi karneválok féktelen tobzódásai, mind egy-egy korszak túlérettségének szimptómái, egy-egy nép, nemzedék kiéltségének a következményei voltak, melyek után ezeknek a népeknek s korszakoknak a reneszánsza hozta meg a szükségszerű megújhodást. A mostani generáció is a háború utáni korszellemnek a betege. A háborúban felszabadult és fékevesztett emberi indulatok útórezgései, a nyers önzés, a felebaráti érzés hiánya, a kenyérért, a megélhetésért való tülekedés és sok más csúnya emberi gyarlóság volt a mai fiatalság szoptató dajkája. Nem is lehet csodálkozni hát, ha a mai fiatalság gondolatvilága nem azonos az öregek életfelfogásával. De ezen nem lebecsüléssel, kritizálással, megvetéssel lehet segíteni, hanem bölcs és türelmes példaadással s ami még ennél is fontosabb : a családi fegyelem megszigorításával. Ne engedd fiadat s leányodat kétnapos hétvégi vadevezős kirándulásra idegen fiatalemberekkel, állítsd vissza a garde-de-dame sokszor kigúnyolt, de a múltban mégiscsak fegyelmező erővel ható intézményét, ne vidd el 17 éves leányodat 16 éven felülieknek engedélyezett mozielőadásokra, tilts el minden olyan szót, megjegyzést és beszédet házadnál, ami neked is tilos volt ifjúkorodban, ne adj fiadnak külön kapukulcsot, de szoktasd rá, hogy időben járjon haza, ne tömd a zsebét titokban fölösleges zsebpénzzel, jó tanácsaiddal ne fukarkodj, légy serdülő gyermekeidnek szigorú jóbarátja s ne tekintsd hozzád bizalommal forduló gyermekedet nyűgnek — s folytatni lehetne ezt a felsorolást még vagy egy hasábon át, de fölösleges is tán, mert — — nemde? — egy véleményen vagyunk. Szeretném menteni a fiatalságot, nem mindenben, csak részben; s inkább szeretetet, megértést, megbocsátást kérni a meggondolatlan, a léha, a könnyelmű fiatalság számára, mint kiközösítést, eltaszitást, kitagadást. Szerető, meleg, áldozatos szivet, okos, odaadó, felemelő barátságot s a fuldoklónak szalmaszál helyett feléje nyújtott erős kart. Nézd csak a körülötted lejátszódó Szeretném menteni a fiatalságot...