Esztergom és Vidéke, 1934

1934-04-08 / 28.szám

A főszékesegyházi ének- és zenekar műsora. Április 8. Filke d­mollos mise, Goller offertorium. — Április 9. Griesbacher: Admirabilis mise. Kersch offertorium. — Április 10. IV. Károly királyért Requiem : Dr. Faist c-moll. Büchner: Libera. Cigány Panna a Legényegylet­ben. Újból felhívjuk olvasó közön­ségünk figyelmét arra, hogy ma, vasárnap este 8 órakor a táti front­harcos csoport rendezésében a táti fiatalság itt Esztergomban előadja Almássy Tihamér népszínművét. Ma, amikor annyi szó esik a pángerma­nizmusról s amikor kétségtelen hogy eddig államhű németjeink nagy, erős csábitásnak vannak kitéve, nem mél­tányolható eléggé a tátiak bátor, be szédes kiállása és állásfoglalása a magyar kultúra mellett. Erősítsük meg őket hitükben azzal, hogy le­gyünk ott és töltsük meg a termet, ahol és amikor németnek született ifjak magyar népszínművet adnak elő. Ünnep számba megy ez az elő­adás. A hitvallás ünnepe ez, amikor idegen ajkú ifjaink tesznek hitvallást a drága magyar haza szeretete mel­lett, bizonyságául annak, hogy test­vérnek érzik magukat a magyarral. Ennél szebb választ ellenségeink rá­galmaira nem adhatnak. Ennek az ünnepélyes hangulatnak ad kifeje­zést a két illusztris szónok is az est alkalmával. Reviczky Elemér, az esz­tergomi járás főszolgabirája mondja a bevezetőt, Lepold Antal dr. prelá­tus kanonok pedig zárszót mond. A felvonások között magyar nótákat játszik a cigányzene. A tátiak meg­érdemlik a nagy érdeklődést, amely estjük iránt mutatkozik. Aki be akar jutni az előadásra, idejében gondos­kodjon jegyről. Jegyek ára 1 P, 50 30 és 20 fillér. Elővétel d. u. 2 órá­tól a Legényegyletben. Az est igen sikerültnek ígérkezik. Ott lesz váro­szine-java. Egyházi zene a turista misén. Vasárnaptól kezdve a Bazilikában déli 12 órakor tartott u. n. turista miséken ismét énekel az érs. taní­tóképző énekkara. Elsősorban a ré gebbi és újabb esztergomi egyházi ze neszerzők műveinek néhány gyöngy szemét fogják vasárnaponként bemu­tatni, hogy az idegenek egyrészt eggyel több fölemelő, kedves, szép emlékkel távozhassanak városunkból másrészt megismerjék Esztergom nagy jelentőségét az egyházi zené ben is. örömmel közöljük a hirt és vasárnapról-vasárnapra közölni fog juk a műsort, mert hisszük, hogy a helybeliek közül is sokan fogják lá togatni az ott hallható szép ének kedvéért a turistamisét. Ma vasárnap XVII. századbeli magyar húsvéti énekeket adnak elő egy és többszó­lamú földolgozásban Náray eszter­gomi kanonok (1695). Kisdi észter gomi kanonok, majd egri püspök (1651) és Szelepcsényi prímás (1675) által kiadott régi népének gyűjtemé­nyekből. az KÖZÓHAÍRA SZIGNET ÉS REKLÁM JELMONDAT PÁLYÁZATUNK BEADÁSI HATÁRIDEJÉT ÁPRILIS 21.-IG MEGHOSSZABBÍTJUK. VIRÁG ÉS SZÁNTÓ Az egri filléres gyors. Az Ide genforgalml Hivatal rendezésében hó 22- én filléres gyors megy Egerbe a „Magyar Athénbe", Dobó István városába, a magyar felvidék metro polisába. Szép, regényes fekvése legszebb kirándulást biztosítja oda utazóknak. Hires bortermő dorn bok ölében fekszik Eger, a Mátra és Bükk-hegységet szétválasztó Ege folyó két partján, a nagy Alföldre letekintő Eged-hegy alján. Kies fek vése és műkincsekben, monumentá lis emlékekben való gazdagsága turisták ezreit vonzza. Részvételi dij 4.80 P. Ebéd (menü) 1.30 és 1.80 P. Indulás Esztergomból kb. 6 óra kor. Esztergom—budapesti vonalon ahol felszálló lesz, a vonat megáll Jelentkezési határidő április 12, déli 12 óra. Jelentkezni lehet az Idegen forgalmi hivatalnál (Magyar Király) 500 jelentkező esetén lesz megtartva a kirándulás. Ebédet csak az kaphat aki annak árát a jelentkezéskor előre lefizette. A ritka szép és olcsó ki­rándulásra újólag felhívjuk a közön ség figyelmét. Az Esztergomi Oitáregyesület f. hó 8 án (április 2-ik vasárnapjai) tartja szokásos havi szentségimádó ájtatosságait a vízivárosi zárdatemp­lomban. Kevés volt a Levente cigaretta azü nnepek alatt. Általános pa nasz volt a városban a tratikosok részéről, hogy a húsvéti ünnepek alatt a dohány nagyáruda nem szol gáltatott ki elég mennyiséget a leg­keresettebb cigarettából, a Levente bői. Reméljük, ez a jövőben nem fordul elő és gondoskodás történik a szükséglet kielégítéséről. Ne mulassza el megnézni a tátiak előadását ma, vasárnap este 8 kor a Legényegyletben l Balesetek. Német Ferenc lakatos tanuló tenyerét munka közben a fúró gép bekapta. Sérülése könnyű — Ipolyi Sándor kőműves segéd az állványon munka közben összeesett. Beszállították a kórházba. Nem volt élelmes. A húsvéti ünnepek alatt egy pesti úr szerette volna megnézni a város nevezetes ségeit. Mivel csak egy órai ideje volt, autóba akart ülni, de előzőleg megkérdezte a soffőrt, hogy milyen nevezetességeket tekinthet meg. A soffőr azt felelte — mint nekünk mondották —, hogy itt nincs semmi nevezetesség. Igy semmi sem lett az autó körsétábói. Elmondtuk ezt az egyik taxisoffőrnek, aki csodálkozott ezen. Azt mondta, hogy ő akár egy egész napig hordozta volna az ide gent. Ajánljuk annak a nem élelmes soffőrnek, hogy vegye meg az „Esz­tergom—Hungária" cimű fényképes prospektust. Szerencsétlenül járt vasúti munkás. Juhász István vasúti mun kasnak egyik vasúti személykocsi­ban akadt dolga. Dolgát végezve, a kocsiból kijövet, talán visszatekin­teni akart, fejét visszadugva amikor a kupéajtaja becsapódott s a sze­rencsétlen ember fejét oly erősen megütötte, hogy eszmétetét veszítve összesett A mentők beszállították a Kolosba. Állapota súlyos. Kerékpár-tolvajlások. Petróczi János kerékpárját a Ferenc József­úton ismeretlen tettes ellopta. Nyo­mozás megindult. — Argyelán János kerékpárját is ellopták. A tettesnek azonban nem volt szerencséje, mert az őrszemes rendőr kö. félóra múlva elfogta és a kapitányságra bekísérte Ne mulassza el megnézni a tátiak előadását ma, vasárnap este 8 kor a Legényegyletben ! Erdély magyar marad. Kolozs­vári tudósítónk jelenti, hogy az „Er­délyi Szépmíves Céh" (az erdélyi írók egyesülése) magyarországi fo­gadtatása nagy lelkesedést kelt az egész erdélyi magyarság körében A szomorú gazdasági helyzet és a kisebbségekre fokozódó kíméletlen­séggel nehezedő nyomás nagy csüg­gedtséget okozott a városok és fal­vak lakóiban egyaránt, egész Erdély­ben. Föl nem becsülhető tehát az az erkölcsi hatás, amelyet annak tu­data gyakorol, hogy ime a trianoni Csonkaország számon tartja a mes térséges határain túlra került testve reket és együttérez velük szenvedé seikben. Különös örömöt okoz az hogy ez a testvéri érzés a legma­gyarabb alföldi népben a legerősebb Ezek a testvéri érintkezések, a nem zeti egységnek ez a meg nem szűnő ápolása legnagyobb biztosítéka an nak, hogy a magyarság egy maraű ma és mindörökké. Értesülésünk sze rint az Erdélyi Szépmives Céh tervbe vette városunk meglátogatását, ami a közel jövőben várható és ekkor ki fog tűnni, hogy Esztergom vá­rosa teljes mértékben átérzi Erdély ügyének fontosságát. Hogyan lehet olcsón Pestre utazni. Egy pesti utas mondta el nekünk, hogy miképen lehet olcsón Pestre utazni Meg kell váltani a je­gyet Tinyéig. A jegy ára oda-vissza 1 P 20 fillér A 7 órás vonattal in­dulunk Esztergomból. Tinnyén le­szállunk. Itt uj retour jegyet váltunk Angyalföldig. Az ára 1 P 80. Az utat az Esztergomból 8.20 kor in­duló vonattal folytatjuk. Visszafelé egyfolytában lehet utazni Budapestről tehát 5 P 20 fillér helyett 3 pengő­ért lehet utazni. Ezt csak azért mond­juk el, hogy miért kell kijátszani a vasutat az utasoknak (a kalauz nem szól semmit, szabad igy utazni) miért nem lehet 3 P-s jeggyel közvetlenül Esztergomból—Budapestre utazni. Miért nem adják meg ezt a kedvez ményt ? Mi is jobban járnánk és a vasút is Ne mulassza el megnézni a tátiak előadását, ma este 8-kor a Legény­egyletben I A tisztviselők és a mellék­állások. A belügyminiszter rendel­kezése folytán az egész országban mindenütt lemondanak a tisztvise­lők a mellékállásaikról. Sok helyen kitűnt, hogy egyes tisztviselők igen nagy jövedelemmel járó mellékfog lalkozást űztek. A tisztulási folyamat hála Istennek, megindult. Vannak azonban egyes tisztviselők, akik csak gyenge jövedelmű mellékállásaik ról mondanak le és a nagyobb állá sokat megtartják. A miniszteri ren deletet szigorúan be kell tartani A Szentgyörgymezői Temet­kezési Segélypénztár elhunyt tag­ai március hóban: Györe Mihály, Bártfay Géza, Pissuth Aladár, özv. Bognár Andrásné, Tóth Ignác, Loch­steiner La;os, Borovszky Dezső, Va­cula Istvánné, SalUy József, Lentu­rai Istvánné és Péter János, össze­sen 11. (Kifizetett segély ä 180 P.) Ezek voltak az utolsó kifizetések. Áprilisra már az új rendszer szerint fizettünk ki egy elhunyt tagunk után egélyt a legnagyobb megelégedésre. kötvények nagy része már kéz­ben van. Kérjük azokat, akik még nem váltották ki, mielőbb váltsák ki, valamint a 11 bélyeget is az elhunyt tagok után. A kötvény kiváltása az prilis havi nyugta ellenében törté­nik. Más dij nincs. Vezetőség. Habselyem férfiingek csodaszé­pek Keménynél. Kérelem. A m. kir. osztálysorsjá­ték főárusitói kérik, hogy aki a pos­tán küldött sorsjegyek árát még nem egyenlítették ki, szíveskedjenek a megfelelő összeget kifizetni, mert a nyereményigény és minden más jog csak ugy biztositható, ha a sorsje­gyek ara a hivatalosan megállapított 30 fillér költségátalánnyal együtt az április 14-i húzás előtt kiegyenlittetett. Ha azonban bármely oknál fogva a sorsjegyeket nem akarják megtartani, szíveskedjenek azonnal visszaküldeni az illetékes helyre, mert nagy kár és veszteség éri a főárusitókat, ha azokat postafordultával nem kapják vissza. ©PAW© Nyakkendő különlegességek nagy választékban Illés Sándor di­vatáruházában Széchenyi tér. Krepdesinek, ruha díszek, gom­bok, csattok legolcsóbban Kemény­nél. Sajnálattra méltó emberek, akik rheumától szenvednek ! Köny­nyen segíthetünk azonban rajtuk né­hány Aspirin-tablettával. A tablettán látható Bayer-kereszt szavatol a va­lódiságért és jóságért. Habselyem nőibluzok, kombi­nék, nadrágok legolcsóbbak Kemény­nél. Gyűjtse pénztári szelvényein­ket — értékük 5 %-át — vissza­térítjük önnek árúban l Virág és Szántó. Kiváló jó, selyem harisnya csak néhány napig 1.38 P. Keménynél. Keztyűk, harisnyák szépek és olcsók Illés cégnél. SZÍNHÁZ Pártoljuk városunkban vendég­szereplő magyar színészeinket I Öt napi szórakoztatására az esz­tergomi művészetet pártoló közön­ségnek eljött szeretettel és teli biza­kodással városunkba az „Országos Kamara Szinház" 14 tagú társulata. Eljöttek hozzánk, esztergomiakhoz és szeretettel várnak mindenkit elő­adásaikra. Mi, akik már végignéztük három előadásukat, az őszinte elismerésünk és legteljesebb megelégedésünk ered­ményeként megjegyezzük, hogy a kitűnő együttes minden pártfogást megérdemel, mert csaknem minden tagja képzett színművész, akik kö­zül egynéhányan a nagy színházak­nál is jelentős sikert arattak. Az igazgató Déry Béla agilis igye­kezettel és szeretettel intézi a társu­lat adminisztrációs és szervezési ügyeit. A társulat tagjai familiáris szeretetben és egyetértésben élnek s talán ennek tudható be, hogy a mai nehéz időkben is fegyelmezett fel­készültséggel játsszák le nivós elő­adásaikat. A társulat minden kritikát elbír, tehát megérdemli azt, hogy minden előadást telt ház jutalmazzon. Express-hird et és Wolfner cipők Jelszavunk: Legjobbat legolcsóbban WEISZ MÓR Posztóárúház SZÉCHENYI-TÉR 15

Next

/
Thumbnails
Contents