Esztergom és Vidéke, 1933

1933-12-24 / 99 (100).szám

annyira, hogy a közgyűléseken és bizottsági üléseken alig vesz részt valaki. Férfiak, akiknek tiszta a múltjuk, akiket azelőtt a dolgozók első soraiban lát­tunk, nem mutatkoznak sehol. Olyan szennyes sebeket kaptak a közéletben, hogy úgy talál­ják, azzal többet nem jelenhet­nek meg a fórumon. Amikor ilyen a magyar ka­tolicizmus első városának köz­élete, akkor a karácsonyi ké­szülődések óráiban, amidőn e sorokat irjuk, szenvedő^ érzések lepik el e lelkünket. Érezzük, hogy sekélyesek és kicsinymé­retűek készülődéseink, amely­lyel várjuk a Megváltót. Hiába akarnók lélekkel kiáltani: „Di­csőség mennyben az Istennek — mert érezzük, hogy utánna elfogul a hangunk e szóra „bé­kesség földön az embereknek". A mi földünkön, a mi kis hazánkban, Esztergom város­ban nem tudunk békét, har­móniát, szeretetet teremteni. Hiába fog felgyúlni a kará­csonyfa gyertyája, hiába fog elhangzani a karácsonyi ének, ennek melódiáján s a tömjén felemelő íüstjén keresztül is mint sötét árnyék kell, hogy csak megzavarja karácsonyunk békéjét Esztergom békétlensége és közéletének meddősége. Nagy férfiú lesz az a ki a szeretet karácsonyfáját Esztergom köz­zönségének fel tudja állítani. * * * mmmmmmmmimmmmmmm^mmmtfmmmmmm Hungária Villamoí gégének válasza a A volt Közüzemi Rt. feloszlatásá­val kapcsolatban közölt Közigazga­tási Biróság döntése általános érdek­lődést váltott ki Esztergomban, kü­lönösen pedig annak eshetősége foglalkoztatta leginkább a polgársá­got, hogy szerződésmódosítás lehet­séges-e a Hungáriával, mint a Köz­üzeminek utódjával. A szerződés módosításra már csak azért is gon­doltak önkéntelenül, mert több pa­nasz hangzik el állandóan a villa­mosvilágitásra vonatkozólag. A pa­naszokat legutóbbi számunkban kö­zöltük. Mind a panaszok, mind a Köz­igazgatási Biróság döntése ügyében megkérdeztük a Hungária helyi üzem­főnökét, Gyarmathy Lajos főmérnö­köt. Kérdésünkre a következő vá­laszt kaptuk: — A Közigazgatási Biróság döntése nem érinti a Hun­gária szerződését, mert azt teljesen érdektelenek sza­vazták meg a közgyűlésen. Egyéb­ként sem érinti a Közigazgatási Biró­ság ítélete a képviselőtestület hatá­rozatát és azt nem szüntette meg. Igy ssági Bt. üzemfönök­ig panaszára szó sem lehet új szerződésről, mert az itélet csak a Közüzemire vonatkozik, A panaszokra vonatkozólag közölt állitások nem felelnek meg a való ságnak — mondotta Gyarmathy üzemfőnök. Az első panasz, hogy állandóan baj van a feszültséggel, azt válaszolhatom, hogy a Közüzemi hálózata igen rossz állapotban volt és annak átépítését azonnal meg kellett kezdenünk. Ez a munka fo­kozatosan történik. Két év alatt a hálózatnak több mint egyharmadát építettük át Azelőtt 98—100 Voltos feszültségű világítást kapott a kö­zönség, tekintettel arra, hogy a cca 30 évvel ezelőtt épített hálózat a mai fogyasztási igényeknek nem felel meg. Ha valaki a Közüzemi alatt például 60 wattos égőt hasz­nált, az említett 100 Volt feszültség mellett, az izzólámpa nem adott ki kellő fényerőt és igy természetesen a fogyasztása sem tehetett ki 60 watt teljesítménynek megfelelő fo­gyasztást. Most az átépített rész­ben mindenütt fennáll a 120 Voltos világítási fe­szültség, és igy a 60 wattos égő tényleg 60 wattot fogyaszt A világitás ennél fogva jobb és szebb. Az átépített részben a hosszú évek óta üzemben volt körték, melyek a rossz feszült­ség következtében eddig el sem hasz­nálódhattak, a most meglévő rendes feszültségnél hamar tönkrementek. Ugyanis az izzó élettartama cca 800 óra, amennyiben az bolygatva nincs. A feszültség megváltoztatá­sával károsodás senkit sem ért. Felhívjuk a közönséget, hogy az átépített részben 120 Voltos égőket használjon. Az árammérő órákra vonatkozó panasz sem helytálló. Senkisem köteles árammérő órát vásárolni, mert havi 64 filléres bér mellett kölcsön kaphat. A motorikus áram­mérőt szintén nem kell megvenni, az is kölcsönképpen használható havi 2 pengős díj ellenében. Ami az áram kikapcsolását illeti, abban az esetben, ha valaki nem fizet, a szabályrendelet szerint az áram kikapcsolható, ha valaki bármiféle okból fize­tési kötelezettségének nem tesz eleget. Itt meg kell jegyezni, hogy pl. az októberi számlát december 24-éig lehet fizetni, tehát a Hungária Rt. két havi hi­telt ad. A motorikus üzemek áramfogyasz­tására vonatkozó pariasz sem ala­pos, mert a nagy fogyasztókkal küiön megállapodás van, Fűtés és takaréktűzheíyek céljára külön árammérővel mérve 1*5 fillért számítunk hektovattonkint. Akinek vasalója, villamos főzőlapja van, az kéttarifás árammérő óra bérlete mellett 3.5 fillért fizet a nagyobb villanyfogyasztásért. Ezeket a ked­vezményeket a Hungária vezette be. A csatlakozó vezetékkel kapcso­latos munkálatok ugyancsak a sza­bályrendelet szerint a vállalatot ille­tik. Az árammérő óráig van joga a Hungáriának dolgozni. mert addig méretlen a vezeték. Ez mindenütt igy van és azt a Köz­üzemi-féle szabályrendelet is előírta. Az órabérekre vonatkozó panasz sem igaz. Nálunk a napszámos 3 pengőt kap egy napra, minden sze­relő pedig havi 120 -150 pengő fizetést. Végül a panaszirodára vonatkozó óhajtásra közlöm, hogy a panasziroda fennáll. A városi mérnöki hivatal meghall­gatja a panaszokat. De mi is ren­delkezésre állunk és bárkinek telje­sítjük kérését ha az jogos. Tájékoztatás végett kell még kö­zölnöm — mondotta Gyarmathy üzemfőnök —, hogy a nagyobb áramfogyasztásnak az az oka, mert még sok helyen nem cserélték ki a régi és rossz zsinórvezetéket A kö­zönség érdeke, hogy a rossz veze­tékét, amellyel a falak útján leveze­tett áramfogyasztás megszűnik — amennyiben módjában áll — át­szereltessel. Közli még a Hungária Vili. Rt üzemfőnöke, hogy az átépítés nem történt meg a kórháztól a posta­közön és a városház melletti kis közön keresztül képzelt vonalon túl a vasútig. Nincs átépítve a Sziget sem és a Ferenc József-útnak a Fürdőtől a primási palotáig terjedő szakasza. Az átépítés fokozatosan történik. Eddig mintegy ezer oszlo­pot cseréltünk ki óriási javitásí és más építési munkák mellett. A vá­ros hálózatának modernizálására vo­natkozólag alkalomadtán készséggel állunk a szerkesztőség rendelkezé­sére egy helyszini bemutatás kap­csán. OS pecsétje .innak valódiságai bizonyítja. $ Az MJÍ^^^^M^M vMlltvaló- /TV © diságuk jsíéf: pAYEf^-^r^ a ösyer­ke resztet. Meghűlés ©Iso jelsiné? és fájdal­maknál ASPiRlN-TABLETTÁK Gyógyszertárban kapható. hóban, szélben állunk és félelme­sen csikorognak a fák .. . hogy el­tévedhetünk a zúzmarás rengeteg­ben. Éhesek vagyunk. A padról leko­torjuk a hóvánkost, lerakjuk háti­zsákjainkat és szalonnázni kezdünk, Bort is hoztunk magunkkal, az üve­get jó meghúzzuk. Nagy bizakodással folytatjuk utun­kat. Még mindig látjuk a lábnyomo­kat. Tiz perces nehéz gyaloglás után az út négyfelé nyílik. A kereszte­zésnél hófúvás. Lábnyomok sehol, csak egy vaddisznó futása látszik a hóban. Merre forduljunk most? Sor­ban megnézzük a fákat, az egyik fán, elég magasan, nagy örömünkre, táblát találunk. Elő a villanylámpát! Megnyomjuk a gombot. .. mindjárt megtudjuk, hogy merre kell men­nünk ... de a lámpa nem gyúl ki. Nyomkodjuk tovább, de hiábavaló az erőlködés. Idegesen kivesszük az elemet, visszarakjuk ... a lámpa nem ég ... Kicsavarjuk a körtét... sikos a kezünk ... a körte a hóba esik. Gyufát gyújtunk ... fúj a szél ... újságpapírt gyújtunk meg . .. nem találjuk a körtét. Hamar az égő új­sággal a tábla elé .. . vihog a szél, csikorog rekedten egy vén fa . .. a táblán három nyilat pillantunk meg, de az írást elolvasni nem tudjuk. Fél skatulya gyufa elfogy. Ujabb uj­ságlapot gyújtunk.. . sivít a szél, havat csap arcunkba ... az újság a körmünkre ég. Ujjaink dermedtek. Jean Schott elkiáltja magát: — Tájóó ... ó, tájóóó . .. Csak a visszhang felel. Nem erőlködünk tovább. Balra me­redek, széles út vezet a hegyre. Úgyis a hegy tetejére kell mennünk, hát vágjunk neki! Térdig érő hóban gázolunk. Fa­törzsek heverednek keresztbe. Káp­rázik a szemünk, sok nyomot lá­tunk, de valamennyi állat nyoma. Megállunk, mintha más dolgunk sem lenne és vizsgáljuk az egyes nyo­mokat Ez itt nyúl nyoma, itt őz fu­tott át, ez a széles nyom szarvastól való. Sziklakövekbe botlunk mind­untalan, A közelben ágat tör le a szél, kísérteties a recsegése. Félóráig tart míg felérünk. Kániku­lában nem lehet jobban izzadni. A hideget csak az arcunkon keresztül érezzük, a hideg deret csap le or­runk szőrszálain. A tetőn megállunk. Fellélegzünk, balra a nagymarosi villanylámpák ragyognak át a ködön. Amíg eze­ket a lámpákat látjuk, nem téved­hetünk el. Amint állunk, az egyik fán meg­pillantjuk a piros gyűrűt, a dobogói út jelzését. A nagy örömre francia barátunk ujjongva énekli a vadász-; dalt: — Tájóó ... ó ... Tájóó! .. . Szerencsénk növekszik. Meglátjuk a lábnyomokat is. Már igen halvá­nyak, de biztos vezetők. A hegytetőn vezet az út kisebb emelkedésekkel. Egy óra hosszat biztos irányban haladunk. Lassan érezzük, hogy közeledünk a dobogókői menedékházhoz. Csak most ne hagyjon el minket a sze­rencse. Attól félünk, hogy elmegyünk mellette. Körülöttünk csak bokrok és annyi sok nyilas. El kell hagy­nunk a meredek oldalt, amely felé a villanylámpákat láttuk. A deres és havas ágak földig érnek. Sokszor megállunk, nem hallunk-e kutya­ugatást . . . Semmi hang. Ismét olyan helyre érünk, ahol több felé nyílik" az út Legalább is útnak látszanak a nyílások. Egész valónkat, tájékozódási érzékünk uralja. Csak most ne hagyjon cser­ben .. . A lábnyomokat keressük, de olyan nagy hófúvás fekszik a három nyí­lás előtt, hogy hiába is hajlunk le. Az egyik nyílás végén, száz lépés­nyire, világosságot látunk. Mintha ház ablakából lámpa vetné fényét az útra. Mintha alakok is imbolyog­nának ott Egy darabig feléje tar­tunk. A fény eltűnik. A hó csalóka játéka volt Vissza. Most más he­lyen látjuk a fényességet Tájékozó­dási érzésünk olyan, mintha ringli­spilben ülnénk. Ha most eltévedünk, órák hosszat bolyonghatunk az er­dőben. És aztán ... mi lesz, ha ki­merülünk?... Gyufát gyújtunk, oly szép, puha, csillogó a vastag hó. Tisztább a gyolcsnál, puhább a sely­mes, tollas ágynál . .. Forróság, bágyadtság szalad a lábunkba. Az egyik nyílás elején kőszikla sötétlik elő a hó alól. Ráülünk. De nyomban leugrunk. Most nem sza­bad pihenni. Az üléstől lepergett a kőről a hó és alatta . . . nem káprázik a sze­münk? ... fehér alapon piros jel­zés. Megtapogatjuk. Festék. Valóban a jelzés. Derékig ér a hó. Többször elesünk. Végre vékonyodik a hófúvás és nagy megkönnyebbülésünkre ismét nyo­mon vagyunk. Az egyik bokor mögül előtűnik a menedékház. Ablakából lámpafény szüremlik ki. Francia barátunk kitörő örömmel kiáltja a vadászdal első két szavát: — Tájóó ... ó .., tájóó! Bezörgetünk. Csodálkozva néznek ránk odabenn. Nyolc óra. A vacsoránál megtudtuk, hogy délután itt járt az erdőkerülő. Az ő nyomán jöttünk ide.

Next

/
Thumbnails
Contents