Esztergom és Vidéke, 1933

1933-11-12 / 89.szám

Ha nem lenne vallás, ha nem lenne hit, ami a szenvedő embert Istenébe kapaszkodva egyik napról átemeli a másik napra, az ember elpusztíthatta volna önmagát. (s) mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm Megalakult az iparos- és kereskedőifjak baráti köre Az Iparos és Kereskedő Ifjak Baráti Köre szerdán este 8 órai kezdettel tartotta első baráti összejövetelét. Mintegy negyven iparos és kereskedő ifjú jött el erre az első baráti összejövetelre. Az ifjúság képviselői meghívták Vécs Ottó hírlapírót, Bodnár László mérnököt és Szerencsés József jogszigorlót. Vécs Ottó megköszönte a meghívást és meleg szavakkal üdvözölte a szép számú ifjúságot, majd hozzászólások végett feltette a kérdést: vájjon miért is jöttünk össze? A hozzászólásokat összevetve. a felelet körülbelül igy hangzott: Értesültünk az állástalan diplomások összejöveteléről; a baráti kör megalakulásáról, ezért elhatároztuk mi is, hogy ugyanolyan alapokon és célkitűzésekkel megalakítjuk az iparos és kereskedő ifjúság baráti körét. Szeretnénk mi is az állástalan diplomások nyilatkozatának értelmében tömörülni s hasznos tagjai lenni a megtépázott, csonka országunk köz- és társadalmi életének. Szeretettel megkérjük Vécs Ottó hírlapírót és két segítőtársát, mozdítsák elő törekvéseinket, segítsenek és támogassanak céljaink hathatós előbbrevitelében. örömmel fogunk dolgozni Vécs Ottó irányításai szerint a magyar közélet tisztaságáért és jövendő közéleti szereplésünkhez szükséges képzettségek elnyeréseért. Tudjuk azt, hogy az egységben az erő, azért igyekezünk ezt az egységet megalakítani és tőlünk telhető becsületes és önzetlen szolgálatainkkal fenntartani és fokozatosan erősíteni. Vécs Ottó örömmel fogadta a; személye iránt megnyilvánult bizal- j mat és szeretetet s megígérte, hogy [ szent kötelességének fogja tartani,' hogy az ifjúság ezen nemes és tiszteletreméltó igyekezetét a legtelje1 sebb tudásával megvalósíthassa és előbre vigye. Ezután hosszasabban, keresetlen szavakkal ecsetelte a mai nehéz helyzetet és az ifjúság kilátástalan jövőjét, rámutatott annak szükségszerűségére, hogy önmagunk megnevelése és egy boldogabb magyar jövendő megteremthetése céljából fontos az együvé tartozás, fontos a tömörülés, mert ilyen módon a baráti kör megbeszélésein tisztulnak a nézetek, könnyebben elsimulnak a gyűlölködő ellentétek, baráti alapon intéződnek el a vitásügyek, és könynyű szerrel, szinte játszva képezhetjük ki magunkat egy újszerű, tisztultabb magyar közélet önzetlen harcosaivá, Bizony szükséges — mondta a továbbiakban Vécs Ottó —, hogy önmagunkkal tisztába jöjjünk és gondoljunk a körülöttünk lejátszódó eseményekre, egy szóval szükséges, hogy minden téren nyitott szemmel járjunk életünk megkeseritett, de talán még széppé és boldoggá varázsolható útjaink. A baráti kör kimondotta megalakulását s rajongó szeretettel leste megválasztott vezérének a való életben szerzett tapasztalatokból leszűrt következtetéseit. Az egybegyűltek kijelentették, hogy a magyar ifjúság szent programmjának jegyében akarnak dolgozni a világkrízis által rájuk kényszeritett nehéz helyzet elviselhetőbbé tételéért és a magyar nemzeti egység gondolatának megvalósithatásáért. Az ügyesen megvilágított helyzet és a leszögezett programm szinte szemlátomást átformálta az ifjak egész valóját, akik megérezték, hogy ;a nehéz fáradtsággal és küzdelem! mel megszerzett mindennapi kenyér ' megszerzésénél egyébb kötelességeik is vannak, öröm volt látni, hogy nem halt még ki teljesen a magyar ifjúság kötelességérzete a hazával szemben. S ha kialvóban van is, felrázta azt az ifjak öntudatra ébredése, mely helyi viszonylatban igen lelkesen nyilvánult meg, csak helyes irányításra szorul a továbbiakban. A társadalom minden rétege vegye komolyan az ifjúság megnyilatkozását, nemes törekvésben fogjon össze öreg és ifjú s akkor a tiszta és önzetlen munka eredménye nem fog elmaradni s valóra válik a magyar iíjúság álma, melyet a költő öntött szavakba: „fiavas Kárpátoktól kéklő Adriáig egy ország lesz, egyetlen, magyar . . Ss. J. Templomszentelés Tardoskedden Ragyogó napsütéses őszi napra ébredt Tartoskedd népe november hó 5 én. E napon szentelte fel e színmagyar község teljesen megújított templomát bensőséges ünnepség keretében Haliczky Z. Béla pápai ka marás, plébános és adta át újból fenséges rendeltetésének. A templomszentelési szertartás megható keretek között folyt le. Min denkit bámulatba ejtett az az áhítat, az a példás fegyelmezettség, türelem és készséges engedelmesség, mellyel e különben közismerten szilaj lélkülatű nép az Isten házának felavatásán résztvett. Midőn a szentelési szertartás véget ért s az ideiglenes kápolnából körmenettel, mely az iskolaszék, a község elöljáróságának tagjaiból s a fehér ruhás oltáregyleti lányokból alakult, a papság az Oltáriszentséget átvitte a templomba, teljes erővel megszólalt az új orgona és egyszerre felgyúltak az összes villanylámpák, a meghatottság elöntötte a lelkeket s szem nem maradt szárazon a feltörő bensőséges érzésektől. Fokozta ezt a szent lelkesedést az az ünnepi beszéd, melyet Haliczky Z. Béla tardoskeddi plébános mondott Krisztusról, az élet mesteréről, ki biztos kézzel vezeti és gyógyítja a mai világnak eltorzult arcú beteg lelkeit. A szentmise alatt a Kat. Kör dalárdája Adámy Rezső kántortanító vezetésével három szólamú miseéneket énekelt, oly biztos és tökéletes előadással, hogy ez az ének is különösen hozzájárult az ünnepély áhítatának emelésére. Az ujonan felszentelt templomban az Oltáriszentség egész napon át imádásra volt kitéve. A templom egész nap tömve volt ájtatoskodó hivőkkel. Délután 2 órakor a gyermekek szentségimádása valóban sziv rehatóan szép ájtatosság volt. 5 órakor Mikletics Antal káplán mondott szentbeszédet, mely a napnak hatása alatt amúgy is már érzékennyé tett lelkeket mélyen megindította. Majd a befejező isteni tisztelettel 6 órakor véget ért az ünnepség, mely ki nem törölhető emlék lesz mindenkor a tardoskeddi hivek s mindazok lelkében, kik e páratlanul szép nap tanúi voltak. A templom felújítása terén különös elismerés illeti meg Haliczky Z. Béla pápai kamatás, plébánost, ki minden tudását, előkelő ízlését s áldozatot nem ismerő ügyszeretetét adta oda, hogy irányításával Istennek egy méltó szép hajlékot, híveinek pedig örömet szerezzen. Tardoskedd község nemrég oly szivreható módon ünnepelte meg plébánosának ottani 20 éves működését, hogy a ragaszkodásnak e megnyilvánulását most viszonozta azzal, hogy az Isten házának megújításával oly művet létesített, melynél szebb és értékesebb ajándékot híveinek sohasem adhatott volna. A megszállott felvidék gazdagabb lelt egy stílusos templommal és Tardoskedd község népe gazdagabb lett lélekben, midőn Isten csarnokainak szépsége tárult fel előtte. Ujabb rendelet az árverések megtartásáról A budapestvidéki pénzügyigazgatóság rendeletet adott ki az együttesen kezelt közadók behajtása tárgyában. Elsősorban rámutatnak arra, hogy a fizetési készség leromlott s ma olyanok sem tesznek eleget adófizetési kötelezettségüknek, akiknek ez módjukban állana. Be kell tehát újra vinni a köztudatba, hogy az adófizetés a legelső állampolgári köESZTERGOM* Irta: KÜHÁR FLÓRIS O S.B A nagyságos Duna hosszú ívvel nyújtózkodik Almástól az esztergomi várhegy felé, mintha a hegy lábánál meg akarna állni, hogy a hegy gyönyörködjék a folyó tükrében. Messziről dunántúli dombok hullámos hada kiséri. A várhegy előtt kettéválik a folyó, két karjával szigetet zár be. A párkányi hid könynyed ivei lebegnek a tovazajló habok felett, melyek tisztelettel térnek ki az eléjük lépő hegy elől. A Duna akkor is így tisztelgett az esztergomi várhegy előtt, mikor még ember nem vette a hegyet birtokába, hogy a sasok fészke helyére a maga várát, biztonságos menedékét ráépítse. A hegy arcéle akkor is kutatón meredt az előtte hömpölygő vizekre, midőn még csak az elemek hullámzottak benne, és az elemek folyamán nem hajózott még a történelem. A vízcseppek vájták a maguk medrét, hullámaik tovaszálltak a tér és idő kanyargó medencéjében. A Duna fénylő sávja akkor is végigszelte Európa közepét, midőn ember még nem adott neki nevet és emberi szem nem fogta össze térképpé csodálatos pályáját. A tér és idő medréből egyszer csak a történelem színpadára lépett ""Megjelent az „Elet" szépirodalmi képes lolyóirat 1933. október 29 -iki számában. az ősi folyó. Számára is újvilág nyílt meg akkor, midőn az ősember először tekintett végig rajta az esztergomi hegyről, hamarosan nevet, a névvel jelentőséget kapott, medre úttá lett, melyen az európai ember történelme járt, vize éltető erővé, melyből az emberi kultúra táplálkozott. Tükrébe most már nemcsak az ég tekintett bele, hanem az ember szeme is Az öreg folyó, melynek cseppjei úgy száguldottak tova a messzeségbe, mint a pillanatok az idő végtelenségébe, egyszer csak megelevenedett, áttetsző habjai viszonozták az emberi szem rápillantását, hullámai alásimultak a csónak és hajó alá és vitték az embert és értékeit nyugatról keletre, keletről nyugatra. Partjain meg-megállt utasa. Barlangot keresett, sátrat vert, kőházat épített. A két vándornak az embernek és a folyónak sorsa eggyévált. Élettársak lettek. Az ember lassankint istenként tisztelte ezt a folyót; a folyó pedig örült, hogy tisztelője kultúrával szegélyezte kígyózó pályáját. Az az ember, aki először állt meg az esztergomi hegyen, évezredeket telepített rá erre a bércre. Lehet, hogy nem voltak ily messzemenő gondolatai. Bizonyára nem gondolt rá arra, hogy a történelemnek, az etnbersors alakításának két tényezője van: az anyag és a szellem. A Duna folyását a természet erői szabályozzák, az anyag törvényei, melyek hol simán, hol keményen parancsolják a szabadságában szétterpeszkedő vizet a mederbe. Itt áll előtte a hegy; a folyó kitér előle. Az anyagi erők kényszere hajtja be a Kárpátok alján fakadó vizeket, a Garamot és az Ipolyt a Dunába. Az embersors folyamának más erők vájják a medrét. Az értelmet sugárzó szem és az akarat ereje. Ez a kettő teszi az embert úrrá az anyag felett. „fiomo Strigoniensis"-nek neveznék azt az ősembert, aki a várhegyen Esztergom alapját megvetette, ha csontjait inegtalájnák. Bizony értékes lelet volna! Hogy mérnék le koponyájának alkatát, űrtartalmát, testének nagyságát. Megállapítanák történelmi korát, keresnék rokonait. Kimutatnák, mit hozott magával, mik voltak szerszámai fegyverei, edényei. Lassankint egész kultúrája kibontakoznék az utókor előtt. Annyi bizonyos, hogy ez is „homo sapiens"nek, az eszes embernek egyik válfaja. Én azt hiszem, hogy az esztergomi ősember más jelzőt is megérdemelne. Homo dominus: a szó eredeti és fejlett értelmében : domusban, lakásban települő, kultúrát termő ember — és ép ezért úr-ember, aki idejött a bércre, alig elégedett meg barlanggal vagy sátorral. A követ egymásra rakta és házat épített. Amint körülnézett a hegyről, megérezte, hogy ez a hegy uralkodik a messze tájak fölött. Szemhatára nyugatnak, délnek és északnak országgá szélesül. Nyugat felé a Duna szépséges, szarvszerű medrén siklott el tekintete odáig, ahol a tatai hegyek behajlanak a széles rónaságba. Tán úgy érezte, hogy a folyó az ő lábainál akar elterülni, mint aki hódolni jött; a sikság feléje küldi kincseit a halmok tevepúpos hátán. Hogy szállt a pillantása a Pilis és Vértes kúpjain át messze dél felé, ahol a Bakony hegyei kéklenek! Ha megfordult, a Garam folyása csalogatta távoli ormok felé, melyeket inkább sejtett, mint látott. Érezte, hogy a vizek messziről jönnek, nagy hegyek küldik őket sebes hírvivőként. Aztán követte az ő Dunáját, látta, mily áhítattal hajolnak le hozzá mindkét partján a hegyek, mintha csak rejtegetni akarnák, mintha valami alagútba vezetnék tengerre vágyó hullámait. A homo Strigoniensis valóban úrnak érezhette magát a hegyen : szeme birodalmat látott és a hegy, melyen áilott — biztos menedéke, otthona lett. A Duna távoltartotta tőle a túlsó part ellenségeit; emitt pedig e meredek hegyoldalon ki férne hozzá kártevő szándékkal? Az ősember értelmes szeme meglátta, hogy Esztergom a Duna medencéjének a kapuja. Aki ebben a kapuban megveti a lábát, az Nyugat és Kelet kulcsát tarthatja kezében. Folyt. köv.