Esztergom és Vidéke, 1933

1933-08-31 / 68.szám

A szabályrendelet ellen vétők ki­hágást követnek el és megfelelő bün­tetést fizetnek. A közgyűlés a szabályrendeletet elfogadta. A magunk részéről annak az óhajtásnak adunk kifejezést, hogy minél kevesebb tilalomfa legyen a létesítendő vikendtelepen. jelölt helyeken szabad. (Reméljük, hogy a fürdőterület a vikendtelep vona'ában lesz, mert mint tapasz­taltuk, eddig is fürödtek ezen a par­ton. A fák meghagyandók, engedély nélkül azokat kivágni nem szabad Megokolt esetben a gazdasági hiva­tal ad engedélyt. mmmmmmmmmmnmmmmmmmmmmmmmmmmmmtm Trianoni tűraűt (országos csillagtúra), repülőnap autó és motor ügyességi verseny lesz szeptember 10-én Esztergomban A Nemzeti Munka Központ Move Gépjármű Osztály a Királyi Magyar Automobil Klubbal együttesen szep­tember hó 10 én, vasárnap rendezi meg országos csillagtura keretében trianoni turaútját Esztergomba. A turaút résztvevőit hivatalos ün­nepségek és egy egész napra szóló gazdag programm várja Esztergom­ban. A Budapestről induló gépjárművek szeptember 10-én reggel 9 óra 15 perckor a Kossuth Lajos-térről együt­tesen vonulnak Esztergomba, hová a túra szabályzata értelmében 10 és 11 óra között kell beérkezni a Hősök-tere előtti célszalaghoz. In­dulni az ország bármely részéről és Budapestről külön is lehet. A programm 11 órakor a Hősök emlékművének megkoszorúzásával veszi kezdetét, majd ezután a gép­járművek a biboros hercegprímás elé vonulnak, aki a gépjárműveket megáldja. Innen kivonulnak a tria­noni határkőhöz, melyen a Nemzeti Munka Központ a Move „Nem 1 Nem Sohal" koszorúját helyezi el. Ezután a résztvevők a Szent Ist­ván strandfürdőbe vonulnak, hol a fürdés után a terraszon ünnepélyes ebéd lesz, ebéd után pedig megtekin­tik városunk nevezetességeit. Dél­után 3 óra 30 perckor az autósok a Hősök-terén fognak gyülekezni, ahol átveszik Esztergom város trianoni koszorúját, melyet este a fővárosba visszatérő trianoni autós küldöttség visz Budapestre, ahol ünnepélyes ke­retek között az Országzászlónál he­lyezik el. Délután 3 óra 45 perckor kivo­nulnak a strázsahegyi repülőtérre az Esztergomi Movero látványos moto­ros-, sikló-, vitorlázó-, valamint von­tatásrepülö bemutatójának megtekin­tésére. A repülőtéren az egyes pro­dukciók között autó és motor ügyes­ségi verseny lesz. Este bajtársi ösz­szejövetel lesz a Fürdő Szálló ter­raszán s ugyanakkor a kerthelyiség­ben garden party. Minden előírásos időben beérke­zett nevező Esztergom város diszes emlékplakettjét nyeri, mig az ügyes­ségi verseny győztesei és helyezett­jei értékes tiszteletdíjat nyernek. Halálos szerencsétlenség a dorogi homokbányában Vasárnap délután halálos szeren­csétlenség történt Dorogon. A község határában, a szénbánya mellett van egy használaton kivül álló régi homokbánya, amely a köz­ség tulajdona. A községbeli bányá­szok gyerekei közül vasárnap dél­után többen játszadoztak ebben a homokbányában. Két kis testvér, a tízéves Lajos Irén és ötéves öccse Pál, Stósz Já­nos hatéves kifiúval együtt lemász­tak a bánya homokfalán és egy mély üreg partján mindig mélyebbre egy gödröt ástak. Egyszerre csak a felső laza homokréteg megmozdult és mindhárom kis gyerekre hatalmas tömegű homok zúdult. A kis gyere­kek játszótársai rémülten szaladtak be a faluba és elmondták a szeren­csétlenséget. A bányamunkások azon­nal a homokbányába futottak és ásóval, kapával hozzáláttak a beom­lott homoktömeg eltakarításához. A munka csak lassan mehetett, mert az éles szerszámokkal vigyázni kellett, nehogy az eltemetett gyerme­keket megsebesítsék. Izgalmas per­cek teltek el, mig végre a homok alól elhaló nyöszörgés hallatszott. Pár perc multán Lajos Irént talál­ták meg elsőnek, utána Stósz Já nost ásták ki, majd végül a kis Stósz Palit emelték ki. A szerencsétlen kis­fiún azonban már nem lehetett se­gíteni, mert a reáomló óriási súlyú homoktömeg beroppantotta melka­sát és összetörte bordáit, ami azon­nali halált okozott. Lajos Irén csak könnyebben sebesült meg és rövi­desen sikerült őt eszméletre téríteni, majd pedig szülei lakására vitték és ott részesitik gondos ápolásban. Stósz Jánosnak azonban a rázúduló ho­moktömeg eltörte karját s azonkí­vül súlyos belső zúzódásokat is szen­vedett. A szerencsétlen kisfiút men­tőkocsin Budapestre viiték és a Mar­git kórházban helyezték el. A csendőrség a vizsgálatot meg­indította, mert tisztázni kell, hogy a halálos szerencsétlenségért nem ter­hel-e valakit felelősség. Járuljunk hozzá a Sobiesky emlékmű felállítási költsé­geihez Az országos Sobiesky-ünnepség­alkalmából a Magyar-Lengyel Egye­sület a Nagyduna parton lévő új par kosítás helyén szeptember 14 ére emlékművet akar felállítani. Az em­lékmű felállítását a vármegye részé­ről megajánlott 500 pengőnek utó­lagos folyósítása mellett az egyesü­let biztosította. Minthogy a városnak az emlékmű felállításához költségvetési fedezete nincs, viszont az emlékmű felállítá­sával a primási palota alatti rész rendezettebb külsőt nyerne, arra kéri a város polgármestere a nemes SZÍ­VŰ és adakozásra képes közületeket és a közönséget, hogy ezen szép és hazafias terv kiviteléhez adományaik­kal hozzájárulni szíveskedjenek. Ezen célra eddig a következő ado­mányok érkeztek be : Esztergnmi Ta­karékpénztár 60 P, vitéz Szivós­Waldvogel József 10 P, vitéz Matus Gyula 5 P, dr. Darvas Géza 5 P. Adományokat szerkesztőségünk is elfogad és az azokat illetékes helyre továbbítja. Selyem harisnya, hibátlan 1 48 Keménynél Kimutatást készítenek a mellékjövedelmekkel rendelkező tisztviselőről és közalkalmazottakról Lapunk annak idején megírta, hogy a kormány rendeletet bocsátott ki, amelynek értelmében a tisztviselők és közalkalmazottak mellékfoglalko­zását felülvizsgálják és ellenőrzik. A rendelettel kapcsolatban vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügymi­niszter ez ügyben most leirt a váro­sokhoz. Ebben a belügyminiszter ki­mutatást kér azokról a városi tiszt viselőkről, akik bármely igazgatóság, felűgyelőbizottság tagjai, ügyvezetői, vagy más alakulatokban, szerveze­tekben, részvénytársaságokban, ban­kokban olyan állást töltenek be, amely bizonyos mellékjövedelmet jelent. Kö zölni kell a kimutatásban azt is, hogy ez a javadalmazás, fizetés, tiszteletdíj vagy jutalom milyen ösz­szeget tesz ki és az illető milyen ci­men élvezi a mellékjövedelmet. A kormányrendelet célja — érte­sülésünk szerint — az álláshalmo­zások megszüntetésével van összefüg­gésben. Eddig az volt a helyzet, hogy a városi tisztviselők és közalkalma­zottak a közgyűléstől kérhettek és kaphattak engedélyt arra, hogy mel­lékfoglalkozást vállaljanak. Ezentúl az ily értelmű engedély megadásá­nak jogát a belügyminiszter tartja fenn magának. Esztergomban is érint egyes tisztviselőket a rendelet. A hercegprímás vezeti a magyarokat a bécsi katolikus világünnepségre A magyar katolikusság nagyban készülődik a bécsi viláaünnepségre, amelyre Serédi Jusztinián dr. bibo­ros hercegprímás vezetésével szep­ember 12 én indul el a magyar nem­zeti zarándoklás tagjaival a buda­pesti keleti pályaudvarról a zarán­dokokat vivő különvonat, amely még ugyanaznap vissza is érkezik Budapestre. Akik Budapesten szállnak fel erre a különvonatra, azok a III. osztályon 19'60 pengőt, a II. osztályon 27'60 pengőt fizetnek. Éz a különvonat szeptember 12-én reggel 7 óra 17 perckor érkezik Győrbe. Akik Győr­be szállnak fel, azok a III. osztályon 10 pengőt, a II. osztályon pedig 12 pengő 70 fillért fizetnek. Ebben az összegben benne van a gyorsvonati jegy, a külön villamos díja, a 2 pen­gős tagsági jegy, amely a bécsi vi­lágünnepségre szól, a jelvény és a programm díja. Akik több napot akarnak tartóz­kodni Bécsben, azok számára szep­tember hó 9 én három napos tartóz­kodással indít különvonat az Actio Catolica. Ez a különvonat szeptem­aer 9-én a budapesti keleti pályaud­varról déli 12 óra 30 perckor indul. Akik Budapesten szállnak fel vo­natra, azok a III. osztályon 24 60 pengőt, a II. osztályon pedig 31 60 pengőt fizetnek. Éz a vonat is meg­áll Győrben és pedig szeptember 9-én délután 3 óra 7 perckor. A győriek számára a jegy ára a III. osztályon 14 pengő, a II. osztályon pedig 16*70 pengő. Ebben a díjban benne van a gyorsvonati jegy oda­vissza, az autóbuszdij, a nagygyű­lésre kötelező jegy, jelvény és prog­ramm dija. Elszállásolást is vállal a rendező­ség és pedig 4*50 scillingtől 40 schil­ling napiárban. Az elszállásolási dij is, mint az utazás költsége, magyar pénzben fizetendő be. Ezenkívül aki­nek szüksége van még költőpénzre, akik s szeptember 12 iki egynapos úton vesznek részt, 20 schillinget, a 3 napos út résztvevői 50 schilling költőpénzt kaphatnak a magyar pen­gőért. Jelentkezni lehet Budapesten, az Actio Catolica központi irodájában Budapest, IV. Ferenciek-tere 7. sz., Győrben pedig a győri püspöki ir­dánál lehet. A zarándokoknak útle vélre nincs szükségük, mert közös útlevéllel utaznak. Jelentkezni mind­két zarádoklatra szeptember hó 2-ig lehet. A GYÜMÖLCSTERMELŐ EGYESÜLET KÖZLEMÉNYEI Felhívás! Felhívjuk tagjaink figyelmét arra, hogy Egyesületünk részt vesz a /. évi szeptember hó 30. és október hó W.-e között Budapesten a városligeti iparcsarnokban rendezendő országos gyümölcsészeti kiállításon. A kiállítást a Gyümölcstermelők Országos Egyesülete, az O sz. Ma­gyar Kert. Egyesület és az Orszá­gos Pomológiai Bizottság rendezi. A kiállítás három részre tagozó­dik. Az első és a legfontosabb része lesz az ország területén alakult gyü­mölcstermelő egyesületek termelőinek együttes kiállítása. A kiállítás ezen részében minden egyesület bemu­tatja a területén nagybani termesz­tésre ajánlott gyümölcsfajtákat egy séges csomagolásban. A második ré­szében az egyes termelők bemutat­ják az általuk termelt különleges gyümölcsöket. A harmadik részben a Pomológiai Bizottság gyűjteménye­sen mutatja be a Magyarországon termelt összes gyümölcsfajtákat. Kérjük minden tagtársunkat, hogy a kiállításon annál is inkább részt vegyen, mert ezen a kiállításon kí­vánjuk bemutatni egyrészt a magyar gyümölcstermelés magas színvonalát, másrészt dokumentálni azt, hogy az egyesületek kereteibe tömörült gyü­mölcstermelők alkotják az OÍ szerű gyümölcstermelők elitjét. Tekintettel arra, hogy a kiállításon úgy a fő­város közönségének mint az egész ország termelőinek látogatására szá mithatunk, mindent meg kell ten­nünk, hogy a kiállítás az eddigieket felülmúlva méltó módon mutassa be a magyar gyümölcsöt. A termelőknek a kiállításon tér­dijat nem kell fizetniök, vagyis a rendezőség a szükséges helyet in­gyen bocsátja a kiállítók rendelke­zésére. Mivel a közönséggel a termelők legkiválóbb gyümölcsét kívánjuk meg­ismertetni, a kiállítás keretében mó­dot nyújtunk a termelőknek arra is, hogy termékeiket 2—5 kg.-os csoma­golásban értékesíthessék. Mint azt az eddigi tapasztalatok igazoljak, nagyon jó árakat lehet a kiállításon elérni és igy a résztvevő termelők nemcsak erkölcsi, hanem anyagi hasznot is elérhetnek. Előreláthatólag a kiállítás alkalmá­ból a MÁV igazgatósága kedvezmé­nyes utazást fog engedélyezni, ami a kiállítás sikerét nagy mértékben fogja elősegíteni. Hogy a kiállított anyag megfelelő elhelyezéséről gon­doskodhassunk, kérjük, hogy a rész­vételi szándékot — annak bejelen­tésével, hogy mily fajtájú és milyen mennyiségű gyümölccsel óhajt a ki­állításon részt venni, — hozzánk Esz-

Next

/
Thumbnails
Contents