Esztergom és Vidéke, 1933

1933-01-22 / 7.szám

Adatok I. S. mester problémájához A primási képtár világhíres képeiről A magyar művészettörténet régi korszaka átnézeti képének összefoglalása során sok esetben az irott emlékekrevan utalva a kutató és a műemlékek elpusztulása folytán a jelentkező hiányokat találgatások és feltevések kétes értékű útvesztőjéből kell jó érzékkel fedezni. Különösen a törökdúlta területek nyújtanak fogyatékos adatokat, de jó szerencse még, hogy a nyugodt békeidőkben sok műtárgy került a Felvidékről és Erdélyből elő és így a kultúrgócpontokban összegyűjtött műtárgyak összehasonlító és alaktani kutatásnak mérsékelten kielégítő anyagául szolgálnak. Középkori festészetünkből úgyszólván csak az akkor dívó szárnyasoltárok táblaképei maradtak reánk, melyekből az adatok hiányossága és a képek időviselte állapota folytán nehéz lenne közös magyar stílusjelleget kimutatni. Kultúránk ezirányú megnyilatkozása főleg nyugat felé tájékozódott; helyenkint a helyi jelleg megnyilvánulása is kétségtelen, de művészi érték szempontjából az egyes tárgyak igen különbözők. A mégis számottevő adathalmazból messze kimagaslik két elsőrangú magyar mester: Kolozsvári Tamás, Budán 1427-ben, a garamszentbenedeki apátság részére készült és az M. S. jegyű mester 1506-ból származó néhány képe, melyek legnagyobbrésze az esztergomi primási múzeum fődíszei. A két mester közötti korkülönbség műveikről is leolvasható, mert míg Tamás közvetlen előadásbán állít szerves alakokat képeibe, M. S. mester már általában haladottabb művészéti kultúrával rendelkezik. Mindkettő a késői magyar gótikuskor festészetéből a reánk maradt szárnyasoltárok legértékesebb darabjait alkotta. Kolozsvári Tamás személyében a művészeti irodalom véglegesen meg tudott állapodni, az ő alkotása az az eredetileg kilenc képből állott szárnyasoltár, melynek nyolc képe már régtől az esztergomi Simor-múzeum tulajdona, azonban M. S. mester személye meghatározásának szerepe, a jövő kutatójára vár. A magyar művészettörténelem méltán híres és jogos tulajdona az M. S. jegyű mester hat ismert képe, az úgynevezett szentantali, fára festett oltárképek. A passió jelleneteit ábrázoló e hat kép a Selmecbánya melletti hontszentantali templom szárnyasoltárát alkotta s mert a jelenlegi templom 1789-ben épült, az ezt megelőző pedig 1592-ben, valószínű a feltevés, hogy a képek máshonnan, több mint valószínű Selmecről kerültek a Hunt-nemzetség, majd az lllésházyak, Koháryak, végül a Koburgok kis falujába. Selmecbánya 1528-ban fogadta el a reformációt, 1545 körül több templomot fosztott meg a városi tanács egyházi jellegétől és felszerelési tárgyaikat nagyrészben a környék egyházainak juttatta és így jutottak el e képek is Szentantalra. Ezen kiváló művészi értékű, régi, ma már világhíres magyar képek tárgya a következő: 1. „Krisztus születése" a szentantali templomban, a megszűnt oltárról leszerelve, mint táblakép visszamaradt, —- 2. „Mária látogatása", előbb Tópatakra (Kolpach) került s jelenleg a budapesti Szépművészeti Múzeum ékessége,— 3. „Olajfák hegyén imádkozó Krisztus" képen a felfegyverzett mészárosjelvényes zsidók, zászló alatt benyomulnak a getszemánei kertbe az imádkozó Üdvözítő elfogására, — 4. „ Keresztvitel ", melyen az van ábrázolva, hogy a Golgothára haladó Krisztus összerogy a kereszt súlya alatt, — 5. „Krisztus a keresztfán", e képen Krisztusnak „nincsen szakálla", a katonák török öltözetben a mészáros jelvényes zászló alatt állnak, és — 6. „Krisztus feltámadása", ez a passio-sorozat befejező darabja és valószínűlegutolsónak is készültel; az őrség e képen német és spanyol öltözetet visel. Ez utóbbi négy kép az esztergomi primási múzeum tulajdona. (I. terem, bemenet jobb oldalon, az ablakokkal szemben lévő főfalon.) Meghatározás szempontjából legfontosabb a 6. számú „Krisztus feltámadását" ábrázoló kép, melyen alul, a sír zárókövén az M. f S. jelet és az 1506. évszámot fellelhetjük. A többi képekről a jelzés a restaurálás folytán eltűnt, vagy mint a budapesti is, jelezve nem voltak. A két betű közötti ábra jelentőségét még nem ismerjük, hasonlít Schöngauer mester kereszt jeléhez. Ez a jelzés és a képek előadás modora régtől fogva sokat vitatott kérdése a műtörténelemnek s a vita hullámai túlcsaptak a régi országhatárainkon is. Az esztergomi képeket a restaurálás, műbecsük végleges megállapítása szempontjából nem tette ugyan kétségesekké, de jórészben hátráltatja azt és e művelet iskolapéldája annak, hogy hozzá nem értő kéz, mily beláthatatlan következmények láncolatát idézheti elő. A budapesti Szépművészeti Múzeumban őrzött „Mária látogatása" című 95—139 cm méretű kép azonban teljes eredetiségében adja M. S. művészetét és a XV—XVI. századi magyar művészeti emlékek legértékesebb darabja. E képen az áldott állapotban lévő Máriának rokona Erzsébet, Zakariás felesége, hódolattal csókol kezet. Előterében részletesen rajzolt virágos rét, háttere, korát jellemző levegőtávlat nélküli hegyes táj, várral. Az M. S. betűk értelme nyilván Magister Sebastianus, vagy Meister Sebastian (Sebestyén mester), esetleg Maler Sebastian. Családi neve, mint az időben sok másnak, Sebestyén festőnek sem volt A német s általában a nyugati nyelvek a foglalkozást jelentő szót ellentétben a családi névtől, a személynév elé teszik. A Mohácsi-vész előtti időből más Selmecen élő festőről nem tud a- magyar műtörténelem. A restaurálás előtt az utolsó képen szereplő mesterjegy M. Z. is lehetett s csak jelen állapotában olvasható M. S. betűknek; ez a betücsere abban is lelheti magyarázatát, hogy a rézmetszéshez szokott kéz a negatív, azaz tükör-kép S betűjét fordítva festette. Mivel pedig ilyen M. Z. jegyű rézmetsző ismeretes és Krakóban is működött, a német műtörténelem magáénak tulajdonítja az ismeretlen szerző^. Pedig nem lehet valószínű, hogy a szentantaliak Krakóban

r vásároltak volna műtárgyakat. Érdemes lenne e kérdést röntgen-felvétellel tisztázni, mert az eredeti, restaurálás előtti jelzés tüzetes megállapítása eldönthetné a a vitát. E kérdéssel foglalkozó műtörténészek közül Divald Kornél kezdetben „Martin Schöngauer"-nek tulajdonította, mely feltevésnek ellentmondana az M. J. jel; Hermann Voss, a „M. Z." rézmetszőnek, bár ennek csupán rézmetszetei ismeretesek, melyeknek rajzjellege e festményektől elütő; a németek általában az 1480 előtt született „Jörg Breu"nek, vagy „Meiler" nevű követőjének vélik; Gerevich Tibor pedig „Magister Sebastianus" Túróc megyében 137 forintjáért 1507-ben meggyilkolt Selmecbányái festőnek tulajdonítja, úgyszintén Genthon István, ki a régi Magyarország festészete legtöbb emlékének adatait gyűjtötte egybe, az összevetések alapossága révén, részletesen foglalkozva az M. S. mester kérdésével, történeti adatokkal igazolja a képek selmeci származását és magyar voltát. A képek jelzése kérdésében egyéb bizonyító adatok híján, nehéz véleményt nyilvánítani; ekérdésben Lyka Károly és Ybl Ervin szakírók is tartózkodó állásponton állnak. Az eddigi kuttatások valószínűsítik a felfogást, hogy kétség kivül magyar művész alkotta. Stilushatás ugyan Jörg Breu követőjére vall, de a magyar tanítvány művészete nyugodtabb s nem erőszakolt, viszont főként a „Látogatás" c. képen kifejezetten egyéni jellegű és valamennyi képen sajátos, regényesen festői szerkezetű világnézetet tükröz viszsza. M. S. mester egyénisége oly erős volt korában, hogy mint más nagy művész példája mutatja, ő sem tudott iskolát alkotni és a magyar művészet fejlődésében egyedül álló, utód nélküli jelenség maradt. Az utána következő nemzedék már idegen forrásokból merített és munkáikban a legkülönbözőbb stílus-törekvések hatása látható. Einczinger Ferenc. Az esztergomi érs. leánygimnázium ünnepélye A Szatmári Irgalmas Nővérek esztergomi érseki Boldog Margit leánygimnáziuménak növendékei az intézet védőszentjének, árpádházi boldog Margitnak tiszteletére ma, vasárnap délután fél 5 órai kezdettel az intézet dísztermében ünnepséget rendeznek az alábbi műsorral: 1. Bárdos: Szent Margít.'

v

Karének 3 szólamban a kapella. 2. Ünnepi beszéd. Mondja Kemenes Illés dr. bencés gimnáziumi igazgató. 3. Hevesy: A diadalmas jövő felé. Allegorikus jelenet. Személyek: Árpádházi Boldog Margit — Pelczmann Eddit III. o. t. Hungária — Varga Irén III. o. t. Magyar nő — Török Irén III. o. t. Ezenkívül magyar lányok és fehérruháslányok. 4. Bözsike királykisasszony akar lenni. Tündérjáték. Személyek: Bözsike — Farkas Márta I. o. t. Irénke — Kornhaber Magdolna III. o. t. Tündérkirálynő — Hordó Emma III. o. t. Udvarmesternő — Kovács Cecilia III. o. t. Táncmester — Püspöki Márta III. o. t. Orvos — Rumy Erzsébet III. o. t. Ezenkívül udvarhölgyek, álomtündérek, tündérek, törpék és apródok. Az esztergomi kisiparosok küldöttsége a polgármesternél Csütörtökön délelőtt nagyobb küldöttség jelent meg Glatz Gyula polgármester előtt. A küldöttséget Mikler Ferenc és Jankovics Gyula vezette. Mikler Ferenc harminc esztergomi kőműves és ács kisiparos nevében beszélt és előadta sérelmüket, amely szerint nem tudnak munkához jutni, mert egy rendelet előírja, hogy állványról történő munkát nem vállal hatnak és csak kisebb javításokat, vakolatfoltozásokat végezhetnek. A rendelet következtében olyan súlyos helyzetbe jutottak, hogy nemcsak a harminc kisebb iparos egzisztenciája forog kockán, hanem velük együtt családtagjaiké is, akiknek száma mintegy százötven. Ha megbízzák is őket valamilyen szakmabeli munkával, azt is letiltják, mert minden joguktól megfosztotta őket a rendelet. Hivatkozott Mikler Ferenc Gömbös Gyula 93. pontjára, amely szerint a miniszterelnök testvérének tekint minden embert és arra törekszik, hogy a nagyiparos és a kisiparos között egyetértés legyen. Amikor a miniszterelnöknek ez a törekvése, ugyanakkor lehetetlen, hogy csak a nagyobb iparosok boldoguljanak, a kisebbek pedig tönkremenjenek. Arra kéri a polgármestert, hogy karolja fel ügyüket, segítsen sérelmüket orvosolni és legyen gondja a harminc esztergomi kisebb kőműves- és ácsiparos szomorú helyzetére. Igazolni tudják, hogy frontharcosok voltak és nagyobb vállalatoknál mint főpallérok működtek. Glatz polgármester megígérte, hogy amit tehet, készséggel és jóindulattal lesz segítségükre. EGYRŐL-MÁSRÓL Egy boldog fala húzódik meg békésen az ezüstfodros Duna partján, zöld lomberdőktől koszorúzott dombhátak között, vidáman csörgedező patak által kettészelt völgy katlan nyilasában, hol a gyermekmentés nemes munkájának'módjaira mutat gyönyörű példát gróf Károlyi Lászlóné született Apponyi Franciska grófnő. Itt nem messze tőlünk, alig néhány kilométernyire a szomorú trianoni határtól, a hontmegyei Zebegény az a boldog falu, hol a grófnénak kastélya van s hol a nemeslelkű magyar mágnásasszony boldog Don Bosco példájára eleinte csak játékos próbálkozással, később komolyabb formákban iparkodott a község gyermekeit részben a mai nehéz gazdasági viszonyok, részben a mindinkább terjeszkedő modern korszellem lélekromboló behatásaitól megóvni s a keresztény szeretet gyermekvédő szervezeteinek módjára náluk az esetleges elzüllés eshetőségeit ellensúlyozni. E célból a nemeslelkű grófné a Magyar Cserkészek és az Ifjúsági Vöröskereszt szervezetének mintájára Virág Egylet néven egy gyermekbarát egyletet szervezett oly módon, hogy eleinte az utcán, vagy a Duna partján összegyűjtött gyermekekkel játszani kezdett, majd magát megkedveltetvén, kastélyának kertjébe hivta össze a falu gyermekeit, kik ott vidám játszadozás közben töltötték el iskolánkivüli idejüket s ezért hálából kertjeikből s az erdőből szedett virágokkal viszonozták a grófné jóságát, majd későb b játszóteret, játszótermet, irodát, kölcsönkönyvtárat létesítve, bevonta e nemes munka körébe a község vezető intelligenciáját, elöljáróságát s a gyermekek szülőit is, kik virágoknak, fáknak, a gyermekek különböző énekes madaraknak, virágos bokroknak neveit kapták azért, hogy a természet szépségeire figyelmessé tegye s a mindennapi élet szürkeségéből egy színesebb, ideálisabb világba vezesse a szülők s a gyermekek lelkét. Az alapító grófné egyúttal elnöke is ennek a „Virág Egyletnek" s igazán humánus bőkezűséggel gondozza ápolja kis virágos kertjét. A hét bizonyos napjainak délutánjain, — természetesen az ilyenkor elmaradhatatlan ozsonnaosztás kíséretében — mese- és játékdélutánokat rendez a gyermekek részére kastélyának játszótermében, meglátogatja a gyermekeket az iskolában s bár a játékot elsőrendű nevelő-tényezőnek tartja, praktikus gyakorlati foglalkozásokra is rászoktatja s tanítja a gyermekeket. Gyermekünnepélyeket, erdei kirándulásokat rendez, melyre a szülőket is meghívja s minden szépre, jóra, hasznosra tanítja őket a tanítói kar tagjainak s a szülőknek közreműködésével.