Esztergom és Vidéke, 1933

1933-07-09 / 54.szám

cimű előadássorozatában a katholikus erkölcstani kérdéseket tárgyalta gya­korlati megvilágításban. A délutáni előadásokon Lepold Antal dr. pre­látus a keresztény ikonográfiát (kép­ábrázolást) ismertette vetített képek­ben. Különösen alaposan foglalko­zott ikonográfiái tekintetben Mátyás király esztergomi kálváriájával, a fő­székesegyház kincstárának e világ­hírű kincsével. Zsúfolásig megtelt a tanítóképző előadóterme Gerevich Tibor d. előadásain, aki szintén ve­tített képekkel illusztrált előadásában a keresztény művészettörténetet is­mertette. Előadásai még a jövő hé­ten is folytatódnak, amidőn a mo­dern egyházművészet jellemzését és a magyar egyházművészetet fogja ismertetni. Utóbbi az esztergomiak érdeklődését különösen megérdemli, mert Gerevich professzor az eszter­gomi egyházművészeti emlékekről is bőséges magyarázatot ígért. A Nyári Egyetem előadásait a hét folyamán Serédi Jusztinián dr. biboros-herceg­primás többször is végighallgatta. A reáliskola gyorsírói legújab­ban az „Az írás" gyorsirástudomá­nyi folyóirat 19—20. számában be­széltetnek magukról. E szám közli ugyanis „Az írás" 1933. évi pályá­zatainak eredményét a régi és uj fogalmazási és az irodai gyorsírás­sal beküldött dolgozatokról. A köz lés szerint „az irodai gyorsirási pá­lyázaton a legjobb munkákkal sze­repeltek és könyvjutalmat nyertek" közt a minősítés sorrendjében a második: Kürschner György reálisk. VII. o., az ötödik: Divéky Katalin VI. 0. és a hatodik : Mesterkázy Fe­renc VIII. o. tanuló. Kilenc nyertes közül tehát három az esztergomi reáliskola növendéke. A régi fogai mazási gyorsírással beküldött mun­kák közt dicséretben részesüli Scmidt Ferenc IV. o. tan. dolgozata, amely ről igy emlékszik meg a lap: „A pályázatok közül Schmidt Ferenc esztergomi reáliskolai tanuló mun­kájának külső kiállítása volt a leg­szebb. Ezért a biráló bizottság kü­lön könyvjutalommal tüntette ki. A külső kiállítás csinosságáért ki kell még emelnünk Magass Mátyás és Bartyik János esztergomi reáliskolai tanulók dolgozatait." (Mindkettő IV. o. tan.) A pályázaton 7 reálista vett részt. Ezek közül 6-nak a neve már a kitüntetettek között szerepel. A 7. (beszédirási) dolgozatnak eredménye még ismeretlen, de tekintettel arra, hogy ez a pályázó volt az elmúlt évben a reáliskola legjobb gyorsírója, remény van arra, hogy beküldött munkája szintén jutalmazásban ré­szesül. Az Országos Frontharcos Szö vétség esztergomi helyi csoportjá­nak tisztikarát és választmányát f. év július 10-én, hétfőn este 9 órára a „Korona"-kávéházban tartandó ül­lésre ezúton hivja meg az Elnökség. A Vatikán lapja hódol Szent László emlékének. Az Osservatore Romano, a Vatikán napilapja, Szent László napján hosszú cikket közölt a magyar szent királyról, amelyben részletesen leirja, hogy mennyit tett Szent László, mint magyar király a római egyház érdekében, mind Ma­gyarországon, mind Erdélyben ós Horvátországban. A cikk azzal a megállapítással fejeződik be, hogy szent László alakja méltán sorakozik a magyar szentek közé és gyönyö­rűen egyesíti magában a vállá­sosság, a lovagiasság és hősiesség eszményét. Futballmérkőzés. A városunk­ban is előnyösen ismert budapesti „Magyar Divatcsarnok" alkalmazottjai és hozzátartozói folyó hó 16-án, jövő vasárnap délelőtt fél 12 órakor, mintegy nyolcszázán, különhajóval és huszonöttagú zenekarral váro­sunkba érkeznek és ezalkalommal a cég jóképességű futballcsapata d. u. 4 órai kezdettel a MESE csapa­tával, szövetségi biró vezetésével, a szigeti sportpályán mérkőzést fog tartani. A mérkőzés külön érdekes­sége lesz, hogy a cég áldozatkész­ségéből minden pályára belépő és fizető egyén a cég legújabb és leg­divatosabb cikkeiből egybeállított ajándékcsomagot fog kapni, a hoz­zátartozóikkal érkező gyermekek pe­dig egy ajándék léggömböt. A hely árak a régiek s igy hisszük, hogy ezalkalommal a megajándékozás soha nem látott tömegeket fog a sport­pályára vonzani. Mint hírlik, az aján dékok szenzációsak ! 1 A máriaremetei társasutazás f. év július 9-én (vasárnap) okvet­lenül meg lesz tartva. Csatlakozni még vasárnap reggel 6 órától kezd­ve bezárólag fél hétig az állomáson is lehet. Sinka Ferenc Pál, rendező. A közfogalmat jelentő Dr. Wal­ter szemináriumra hivjuk fel olva­sóink figyelmét. Ez az intézet egyé­nenkénti levelező oktatással, legtel­tesebb eredménnyel vizsgáztatja vi­déki növendékeit. Válóper-forgalom az érseki fő szentszéken. A mult évben az ér­seki és primási főszentszék 76 ügyet tárgyalt. 41 esetben fejezték be a vizsgálatot, ebből 32 válóper volt, 5 ügyben pedig ágytól és asztaltól való elválasztást kértek a felek, mig 4 ügy más természetű volt. A 32 válóperből 23 esetben a házasság érvényét állapította meg az érseki főszentszék, mig 9 esetben érvény­tel nnek mondta ki a házasságot. Érdekes, hogy a legtöbb válóper, amely az érseki és primási szent­szék elé került, szegény emberek ügye volt. A primási főszentszék elé 16 per került, ebből hetet tárgyaltak le és mind a hét esetben a házas­ság érvénye mellett dön öttek. A pri­mási és érseki főszentszék előtt ösz­szesen 92 per folyt és ebből 64 in­gyenes volt. Szentévi zarándoklat Mária­zellbe. Serédi Jusztinián dr. biboros­hercegprimás engedélyével, augusztus hó 10 én, országos zarándoklat in­dul Máriazellbe. Visszaérkezés aug. 18-án. Valuta és útlevél megszerzé séről a vezetőség gondoskodik. Lelki­vezető : Gampel Béla majsajakab­szállási lelkész. Visszajövet egynapi tartózkodás Bécsben. A zarándoklat külön gyorsvonattal utazik, csatla kőzni lehet Komárom, Győr és He­gyeshalom állomásokon. Részvételi dij II. osztályon 52 pengő, III. osz­tályon 36 pengő. Szabadjegyek ér­nyesek. Érdeklődni lehet a zarán­doklat központi irodájában: Borsy István technikai vezetőnél. Budapest, IX., Üllői-út 115/a, aki válaszbélyeg beküldése ellenében részletes pro­grammot készséggel küld. A bécsi repülőgép kényszerle­szállása Tatatóvárosnál. A Ma­gyar Légiforgalmi Rt. bécsi utasszál­lító repülőgépe, amely szerdán reg­gel indult Budapestről Bécsbe, Tata­tóváros mellett kényszerleszállást vég­zett. A motorban jelentéktelen hiba állott be, mire Segesváry László pi­lóta simán leszállott a géppel. A szerencsés kény szeri szállásnál kü. lön szerencsét jelentett a repülőgép hét utasa számára az, hogy gyors­vonati megállónál értek földet, úgy­hogy nyomban átszálltak a reggeli bécsi gyorsvonatra. Még csak jegyet sem kellett váltaniok, mert a leg­újabb megállapodások értelmében a repülőjegy a gyorsvonatra is érvé­nyes. A repülőgép motorját azonnal kijavították és a gép másfélórás ké­séssel utasok nélkül folytatta útját az asperni repülőtérre. Proficsapatot szerveznek Esz­tergomban. Az ősi primási város­ban, Esztergomban, nagy szenzációja van a sportnak : proficspatot szer­veznek ! A mozgalom komoly s an­nak élén a város több vezetőférfia áll. A tagok szervezése már javában folyik, a végleges megalakulás csak napok kérdése. A játékosokat mind állásba helyezik majd. A fővároshoz közellévő, gyönyörű fekvésű várost bizonyára szívesen fogják majd fel­keresni proficsapataink s remélhető­leg a PL ASZ sem fog akadályokat gördíteni az uj alakulat működése elé. Ezúttal értesiti a vezetőség vá­rosunk sportkedvelő közönségét, hogy a megalakulás f. hó 8 án, azaz szom­baton a Magyar Király Szálloda he­lyiségében este 9 órakor lesz, amelyre mindenkit szeretettel vár a Vezető­ség. Anyakönyvi kivonat. Születések: Debnárik mária rk. kőművessegéd leánya. Csorba Imre rk. szénbányász fia. Albert Piroska rk. lakatossegéd leánya. Fekete Ilonka rk. mindenes leánya Csókás Terézia rk. varrónő leánya (Nána). Demény József rk. vasúti pályamunkás fia (Almásfüzitő). Cserép Borbála rk. földm. leánya. Bádi Béla rk. kőművessegéd fia. Szabó-Rácz Magdolna rk. villanysze­relő leánya. Majtényi Anna rk. vas­öritő leánya. Kaufmüller Mária rk. (Naszály). — Házasság kötések : Skul­téti Antal rk. lakatóssegéd és Hir­mann Ilona rk. — Halálozások : Csó kás Teréz ; a rk. 1 napos. Kampfmül­ler Mária ref. 1 napos. Majtényi And­rás rk. 80 éves földm. - Egy kis fiú szerencsétlensége. Szőnyeg Ferenc 12 évei lábatlani fiú mozgó kocsiról leesett s balkar ját eltörte és kisebb zúzódásokat szenvedett. A kórházban ápolják. Kerékpárosok óvakodjanak a tolvajoktól. Úgy láts,zik a kerékpár lopás divatba jött városunkban. És különös, a tolvajok az új gépeket szemelik ki. A mult héten adtunk hirt kerékpárlopásról, a héten már egy másik esetről számolhatunk be. A napokban egy dorogi ember járt Esztergomban. Kőmives László dr. ügyvédnél akadt pár percre dolga. Biciklijét a kapualatti folyósón hagyta. Amikor lejött, biciklijének hült he­lyét találta. Nyomozás megindulti Csak pénteken. A Széchenyi téri WEISZ MÓR POSZTÓÁRÚHÁZ pénteki okkázió árusításán, ismét hét szenzációs cikket hoz forgalomba és pedig : 1. Strandkelméket frottirszerű anyagokból pizsamára, strandkabá­tokra méterenkint 98 fii.-ért. 2. Tweed ruhakelméket méterenkint 1 pengő 25 fillérért. 3. Ruhaselymeket valódi hernyóselyem minőségűek, gyönyörű tavaszi színeket, méterenkint 1 pengő 90, fillérért. 4 Atléta trikókat min­den nagyságban 78 fillérért. 5. Di­vatos „Lady" blúzokat esik és koc kamintákkal darábonkint 1 pengő 98 fillérért. 6. Női por és essőkö penyeket 6 pengő 90 fillérért. 7. Sakk és dominó készletet 98 fil.-ért. bwáiíak a megMfes* és 3 „Vén gazember", Mikszáth ^Kál­mán örökbecsű regényének magyar hangosfilmváltozata általápos közkí­vánatra reprizben kerül műsorra szombaton és vasárnap a Kultur Moz­góban. Legközelebb mutatjuk be „Zwei Herzen" test vérfilmjét „Ma­donna hol vagy ?" cimmel, melynek főszerepeit Liane Haid és Fritz Schultz alakitják. „Madonna hol vagy?" remek zenéje, pazar kiállítása a sze­zon legszebb operettfilmjei közé emeli. Ruhákat jutányos áron készít és javit. Turányi György férfiszabó Szenttamás-u. 8. Vigyázat! kisért a hamis öt pengős 1 Folyó hó 2 án Esztergom­ban hamis 5 pengőst akartak for­galomba hozni, de idejében észre vették. Ezalkalommal — mint már annyiszor tettük — ismét felhívjuk a közönség figyelmét, hogy a leg­kisebb gyanú esetén azonnal tegyen jelentést a rendőrségen. Húsdarálóval leszakította az ujját. Molnár György 17 éves isko­lás fiú húsdarálógéppel jobb kezének középső ujját véletlenül levágta. A kórházban ápolják. — Ebből a saj nálatos esetből sokan tanulhatnak, különösen a háziasszonyok és kony­hán foglalatoskodók, akik jegtöbb­jének megvan az a rossz szokása, hogy ujjával nyomja le a darálandó húst, míg másik karjával hajtja a gépet. Béke a teherautók és a MÁV közt. A teherautófuvarozók orszá­gos szövetsége és a MÁV között megállapodás jött létre. Eddig a te­herautók csak 30 kilométeres kör­zetben fuvarozhattak. Az uj megál­lapodás alapján az országot hét kör­zetre osztják és ezekben a körze­teken tul teljesen szabadon szállít­hatnak élelmiszereket, vásárosokat és átköltözk ódési ingóságokat. de soha a sajátjait ! Fogai látszólag egészségesek • • • de vájjon azok-e tényleg? Mert a fogkŐ — sok súlyos fogbántalom okozója — a fogak belső felületén, láthatatlanul húzódik meg. A helyes fog­ápolás szabálya: 2-szer évente fogorvosi ellen­őrzés — 2-szer naponta fogápolás Kalodont-tal!

Next

/
Thumbnails
Contents