Esztergom és Vidéke, 1933

1933-07-02 / 52.szám

ES2TEKGOM éa VIDÉKE. 1933. június 29. sége Kornhaber Samuné, az Osztge Kamenszky Cyula dr., a vasúti tisz­tikar Csenke József főnök és Jak­sics Sándor intéző, a posta tisztika­ra Laping Miklós főnök, az adóhi vatal tisztviselői Kardos Jenő főta^ nácsos vezetésével. A városi isko Iák részéről Neményi Károly, Bár dos József, Burány Ferenc és Lindt­nerné Pack Jolán igazgatók vettek lészt az ünnepségen Megjelent az ipartestület Hermann Lajos elnök, a Kat. Legényegylet Jakobek Jenő elnök, a Polgári Egyesület Vodicska István elnök, a Belvárosi Kat. Oiva sókor küldöttsége Horváth Mihály elnök vezetésével. Nagy számmal volt képviselve a Credo Egyesület A kongregációk Homor Imre tanító­képző-intézeti tanár és Horváth Sa rolta vezetésével jelentek meg. A szerzetesnők is nagy számban vet tek részt az ünnepségen. Ott volt a plébánia minden rendű és rangú hi vője. A beiktatás szertartását Jeszenszky Kálmán prelátus kanonok, a Bazilika plébánosa végezte. Ünnepélyes Veni Sancte után Jeszenszky prelátus kanonok közölte a kegyuraság kép­viseletében megjelent Glatz Gyula polgármesterrel és a megjelent hívek kel, hogy Felber Gyula dr. hivata­los beiktatása Serédi Jusztinián dr biboros főpásztor kinevezési okirata alapján jogi alapot bír. Elrendelte, hogy a kinevezési okirat nyilváno san feloívastassék. Ez azonnal meg is történt. A kinevezési okirat sze­rint a biboros Főpásztor az isteni küldés jogának birtokában Mátéffy Viktor lemondása által pásztor nél kül maradt, Esztergom város kegy uraságához tartozó belvárosi plébá niára Felber Gyula dr-t küldi plé­bánosi minőségben. Felber Gyula dr. ezután letette a hitvallást, tanúságot adva hitének orthodoxiájáról. Je szenszgy prelátus erre átadta az új plébánosnak az egyházi hatalmat jelképező templom kulcsot és az evangéliumos könyvet, majd üdvö zölte és a hivek szeretetébe aján­lotta Őt. Felber Gyula dr. tizenhét évvel ezelőtt Balassagyarmaton, az ő ol­dala mellett kezdte meg sikeres papi működését. Rómában végezte tanul mányait és ott, az örök városban, az Egyház középpontiában igazán nemes papi egyéniséget nyert, mely lelkületének jósága szeretettel áradt tizenöt évi tanári működésében a leendő lelkipásztorokra, és most sze­retettel árad majd a híveire is. Kö­vetendő mintaképül állította az új plébános elé templomának védőszent jeit, Szent Péter és Szent Pál apos­tolokat, akik vezető lelkipásztori mű­ködésükben mindenkinek mindene voltak. Kérte a híveket, hogy bizal mukkal, közreműködésükkel tegyék ezt lehetővé piábánosuk számára és álljanak mindig és mindenben mel­léje. Ezután az új plébános megtar­totta beköszöntő beszédét, melyben a szeretet őszinte szavával szólt hí veihez, kérve őket, hogy a plébá­nia egységét mindenben őrizzék, mu tassák meg. A plébánia hivatása — mondotta az új plébános — a lelki, természet­feletti világ kialakítása, ébrentartása, ez pedig csak egységes kereten be­lül történhetik, ahol a hivek Kri-z tustól lelkipásztori minőségben kül­dött, jogilag kinevezett plébános szava, lelki irányítása nyomán élnek. A maga részéről megtesz mindent en­nek az egységnek, szeretetközösség­nek érdekében, de híveinek őszinte közreműködésére is számít. A plé­bános és hívei bizalmas kapcsolata alapja a sikeres hitéletnek, de ezen­kívül szükséges, hogy a hivek egy­másközött is érezzék, ápolják a lelki együvétartozásukat. Lelki törekvések megvalósításában erős, igaz őszinte­séggel tömörült hivőtábort akar, me­lyet nem szakithat szét senki és semmi. Céija az egységes, sikeres plébániai hitélet, melynek szolgála­tába szeretettel hiv meg minden egyes hivőt. Mindenkit hívének te kint és kéri hiveit: ők is szent, ne­mes kapcsolattal viseltessenek a plé bániához, a templomhoz. Egymás­iránti bizalommal és az ezen alapuló sikeres összetartással lépésről-lépésre kiépül a szép, nyugodt hitélet, mely­nek hatását áldólag érzi egyén, csa Iád, város. Ennek akadályaként em litette a politikát, mely széthúz, ki­jelentette, hogy ő nem politizál, de igenis az Evangélium politikájának bátor küzdője akar lenni. Kérte hi­veit, hogy azt a hogy tevékenysé­get és elevenséget, melyet a mult évtized helyi politikájában mutattak, állítsák az Evangélium szolgálatába, vagyis nagy. megakadályozhatatlan jóakarattal vigyék bele a lélek elveit a közéletbe, családba, magánéletbe. Egyházközségi és egyesületi életbe. A plébánia munkája a lélek mun­kája, melyet nem nézhet a lélek bir­tokosa, a hivő közömbösen. Imáival, támogatásával kiséri hivei életét, va­sár- és ünnepnapokon pedig érettük mutatja be a legszentebb áldozatot. Végezetül újra biztosította hiveit sze­retetéről és kérte, legyenek munka­társai a lelkük üdvét, Egyház dicső­ségét munkáló hivatásában. Az új plébános beszédjével a hi­vek lelkén kopogtatott és hisszük, hogy bebocsájtást is nyert. A béke és nyugalom forrása lenne ez. A plébános munkájának sikerét a hi­vők állásfoglalása dönti el. Az új plébános célkitűzése egységet, sze­retetet, békét hozó krisztusi pro­gramm. ezért méltán sorakoznak majd mögéje a hivek ezrei. A beiktatás ünnepi szentmisével I kapcsolatos. A legszentebb áldozat! alatt a kegyelem erejétől segítve bizonyára a lélek méiyébe hatolt az új plébános célkitűzése, és hisszük, hogy nemsokára valósággá bonta­kozik. A szentmise után a fenti küldöttségek tisztelgő látogatáson voltak az uj plébánosnál, aki külön külön fogadta őket, lelkipásztori ér deklődéssel és szeretettel beszélgetve velük. Kifejezte, hogy feltétlen erős kapcsolatot akar minden képviselet­tel s hívővel fenntartani, mindenki­nek mindene akar lenni. Déli 1 órakor az új pébános a kegyuraság képviseletében ebédre vendégül látta Glatz Gyula polgár­mestert, Brenner Antal dr. főjegy­ző és Sántha József dr. tanácsos vezetésével a városi tanácsot, Szá­mord Ignác tb. kanonokot Szent Anna-templom lelkészét, vitéz Lánghy Emil ezredest, Etter Ödön takarék­pénztári elnökvezérigazgatót, Hamvas Endre dr. érseki titkárt, Cmczor Já­nos szalézi igazgatót és lovag Eitner Elemér Ákos bazilikái sekrestye­igazgatót. Az új plébános ünnepi köszöntőt mondott Horthy Miklós főméltóságú kormányzóra és őeminenciája Serédi Jusztinián dr. biboros főpásztorra. Az új plébánost felköszöntötték Glatz Gyula polgármester a kegy­uraság, vité' Lánghy Emil a hely­őrség, Etter Ödön ?z egyházközség, Czuczor igazgató a szerzetesek nevé­ben, lovag Eitner Elemér az új plé­bános édes szüleit és testvéreit kö­szöntötte. Kívánjuk, hogy a lélekemelő beik­tatási ünnepéi/ szeretethangulata terjedjen segítő hangulattá, erővé váljon a plébánia egész területén. Magánnyomozó iroda. Szabó Albert nyugalmazott detektivfelügyelő m. kir. államrendőrség által engedé­lyezett magánnyomozó irodája Esz­tergomban, Deák Ferenc-u. 15. sz. alatt. Megfigyel, informál, kényes ter­mészetű ügyekben nyomoz, okmányo kat beszerez, ismeretlen helyen tar­tózkodó vagy eltűnt egyéneket fel­kutat, úgy bel- mint külföldön. ct nagy Szavatoltan mentes minden ve­gyi és festőanyagtól. Termesze tesen hat a Kamilloflor által. Milyen bájosak éppen szőkék részére cz idei nyári frizurák! Es milyen könnyű a szőke haj szépségét ápolni, sőt fokozni. Elida Kamilloflor Shampoo — szőkék részére — a hajat természetes szőkeségében megtartja és visszaadja arany­fényét, ha már megbarnult volna. ELIDA SPECIAL SHAMPOO MILLOFLOR Vámpolitikai revíziót hangoztattak a Kereske­delmi Társulat közgyűlésén Az Esztergomi Kereskedelmi Tár­sulat f. évi június hó 25.-én tar­totta ezévi rendes közgyűlését a vá­rosháza nagytermében. Ezen köz­gyűlés, figyelembe véve az ott el­hangzott felszólalások és jelentések színvonalát, a legszebb bizonyítéka volt annak, hogy az Esztergomi Ke­reskedelmi Társulat méltón képviseli városunk és a környékbeli kereske­dők érdekeit és annak vezetősége alapos és komoly munkájáért, min­den elismerést megérdemel. A közgyűlésen megjelent a pol­gármester képviseletében dr. Brenner Antal főjegyző, helyettes polgármes­ter, valamint az Ipartestület küldött­ségének élén Hermann Lajos ipar­testületi elnök. A közgyűlést a társulat diszelnöke dr. Gróh József nyitotta meg. Igen magas színvonalú megnyitójában részletesen elemezte a mai gazda­sági helyzetet és sajnálattal állapí­totta meg, hogy az egész ország ke­reskedelme és egész közgazdasági élete súlyos válsággal küzd. Beszé­dében foglalkozott az osztrák-magyar gazdasági egymásrautaltsággal és gyakorlati példákkal ecsetelte annak szükségszerűségét. A széles látókörű, teljes politikai és gazdasági tájéko­zottságra valló megnyitó beszédet a társulat tagjai nagy tetszéssel fo­gadták. A diszelnöki megnyitó után a köz­gyűlés a jegyzőkönyv vezetésével Szántó Pál titkárt és hitelesítésével Kovancsek Jenő alelnököt és Ke­mény Imre választmányi tagot bizta meg. Lenkei Emil ügyvezető elnök fog­lalkozott ezután Gömbös Gyula mi­niszterelnöknek az OMKE f. évben tartott közgyűlésén mondott beszé­dével, amely beszédében a minisz­terelnök a kereskedelem problémáit sok jóakarattal taglalta. Lenkei Emil elnök indítványára a közgyűlés táv­iratban üdvözölte a miniszterelnököt. Eckstein Simon ellenőr jelentést tett a megejtett pénztárvizsgálatról és j előterjesztette az elmúlt közgyűlési t év forgalmi és vagyonkimutatását, j A vagyonkimutatásból kitűnt, hogy az Esztergomi Takarékpénztár Rt. 5000 pengővel önként valorizálta a társulat békebeli vagyonát és ezen nemes gesztusával közelebb hozta a' társulatot régi céljának, egy felső­kereskedelmi iskola felállításának | megvalósításához. A Társulat köz- j gyűlése dr. Gróh József diszelnök indítványára az Esztergomi Takarék -1 pénztár Rt.-nak fenti önkéntes valo-j rizációért, valamint évenként meg-' ismétlődő 200 P-ős adományaiért jegyzőkönyvi köszönetet szavazott meg. Szántó Pál titkár terjesztette elő a tárgysorozat 5. pontjaként titkári jelentését, amelynek során kegye­lettel emlékezett meg a társulat .el­hunyt tagjairól. Beszámolt a társu­lat választmányának működéséről, az elmúlt közgyűlési évben a vezető­ségben előfordult személyi változá­sokról, köszönettel megemlékezett az Esztergomi Takarékpénztár Rt. ado­mányairól. Részletesen foglalkozott városunk idegenforgalmának kérdé­sével és méltatta Lenkei Emil ügy­buzgalmát, amellyel igyekezett a párkányi hídon való átkelés lehető­ségét este 11 óráig biztosítani. Fog­lalkozott az adófelazólamlási bizott­ság munkájával és köszönetet mon­dott az elnöklő Etter Ödön elnök­vezérigazgatónak és a felszólamlási bizottság Összes tagjainak azért, mert nagy fáradsággal járó, felelős­teljes munkájukat a mai idők meg­kívánta szeretettel és megértéssel végezték. Határozati javaslatot ter­jesztett elő a textil- és gyarmat­áruk fázisadójának 50 %-al való fel­emelése és az ezen adóemeléssel kapcsolatos vagyondézsmaszerű rak­tárváltság ellen. A közgyűlés a ha­tározati javaslatot egyhangúan elfo­gadta azzal, hogy a határozati ja­vaslat az OMKE budapesti elnök­sége utján terjesztendő fel a pénz­ügyminiszternek. Nádor Jenő az OMKE titkára tol­mácsolta ezután az OMKE központ­jának üdvözletét és méltatta az esz­tergomi kereskedők érdekképvisele­tének munkáját. Hangsúlyozta annak a fontosságát, hogy minden orszá­gos jelentőségű sérelemmel a helyi szervezeteknek is foglalkozniuk kell, mert a helyi szervezetek állásfog­lalása nélkül az OMKE nem hivat­kozhatik arra a táborra, amelynek szavát hallatja. Mintegy 30 perces előadásában egész gazdasági életünk­kel és fontosabb problémáinkkal foglalkozott. Állástfoglalt a vámpo­litikai revízió mellett, hogy ezáltal a belföldi gyáripar árpolitikája kel­lően szabályoztassék. Foglalkozott a súlyos adó és OTI terhekkel, az adóhátralékok kamatmentességének kérdésével, a kereskedelmet most fenyegető raktárdézsmával. Beszédé­nek végén meleg szívvel szerencsét kívánt a társulatnak a következő közgyűlési évhez. Ezen előadást követőleg, mivel a tisztikar mandátuma lejárt a köz­gyűlés Scheiber Ervin indítványára

Next

/
Thumbnails
Contents