Esztergom és Vidéke, 1933
1933-06-15 / 47.szám
ESZTERGOM és VTDEKE. 1933. Junius 15. Szépen szerepeltek leventéink az országos lövészversenyen A budapesti Horthy Miklós Pol gári Lövészegylet meghívására a folyó hó 3-án lezajlott céllövő versenyen leventéink is résztvettek, hogy tudásukat és képességüket a legjobb egyesületekkel összemérjék. Leventéink mint mindig, most is derekasan megállották helyüket, mert dacára a minimálisra szorított anyagiaknak és főképen a rendelkezésre álló idő rövidségének, mégis a versenyen megjelent csapatok első harmadában biztosítottak maguknak helyett. A verseny az Aréna-úti lövöldében folyt le és leventelövészeink az itthoni tréning legjobb eredményét lőtték ki, amivel biztosították maguknak a versenyen megjelent 51 leventecsapat közül a 15-ik helyet. Ezzel is megmutatták, hogy akarnak és tudnak is a szebb jövőért küzdeni. Egyéni számokban csak egy helyezést értek el, mivel ezen számban (pénz hiányában) csak egy levente indulhatott. Díjazva lett a csapat minden tagja. Egy egy szép kivitelű bronzérmet kaptak a következők: Mártsa István, Szűts Béla, Farszky Béla, Ujváry Imre és Holop Gyula. Egyéni számban díjazva Mártsa István lett, ki az 5-ik helyet bizto I sitotta magának. Egy ezüst cigaretta j tárcát és ezüst érmet kapott. Marisától még sokat várunk e téren. Szeretnénk, ha ezen szép eredmény az esztergomi leventéknek buzdításul szolgálna és iparkodnának minél többen társaik szép példáját köverni. Országos ünnepség keretében ünnepelték a pesti bencésgimnázium tízéves jubileumát Tiz esztendeje annak, hogy a pannonhalmi Szent Benedek rend a fővárosban letelepedett s a jubileum alkalmából a budapesti bencés reálgimnázium a Zeneakadémiában ünnepséget rendezett, amelyen a rend barátai, egykori és jelenlegi tanítványai igen nagy számmal vettek részt. Szent Benedek himnuszával kezdődött az ünnepség, majd Radványi Kálmán ünnepi költeménye következett, Fricsay Rihárd vezényelte ezután az I. honvéd gyalogezred zenekarát, amely Erkel ünnepi nyitányát játszotta. Hóman Bálint kultuszminiszter mondott ezután a szülők nevében mélyenszántó ünnepi beszédet, amelyben méltatta a tanitó rend nagy érA kormány rendeletet adott ki a gyülekezési jog korlátozásáról szóló rendelet módosításáról és kiegészítéséről. A rendelet igy szól: A gyülekezési jogról szóló 11.004. 1931. M. E. számú rendeletet felfüggesztő 4980/1931. M. E. és 1570. 1933. M E. számú rendeletben ki mondott tilalom alól az országgyűlésen képviselt politikai pártok részéről zárt helyen tartandó politikai jellegű gyűlések kivétetnek. A rendőrhatósági előzetes engedély megszerzése és a rendőrhatódemeit és rámutatott arra, hogy a tizéves jubileum ünneplésekor egyúttal a Bencés Rend ezeréves működésének évfordulóját is ünnepeljük. Hangsúlyozta, hogy a bencés rendházak és iskolák a keresztény és hazafias szellemnek leghívebb fenntartói, a bencés szellemet a diákok elviszik a magyar családokba is s igy a rend munkássága mindenkép pen országos jelentőségű. A nagy tetszéssel és hosszantartó tapssal fogadott ünnepi beszéd után Weixler Gärtner Egon érettségizett növendék zongorázott, majd dr. Kemenes Illés c. főigazgató mondott beszédet, amely után az énekkar oratóriumával ért véget az ünnepség. sági felügyelet tekintetében azonban az országgyűlésen képviselt politikai pártok részéről zárt helyen tartandó politikai jellegű gyűlések is az 5481. 1914. M. É. számú rendelet 2. §-ának rendelkezései alá esnek. Felvonulások, körmenetek tartása további intézkedésig tilos és megtartásukat karhatalommal is meg kell akadályozni. Éz a rendelet azonnal hatályba lép és azt a belügyminiszter hajtja végre. megkezdte működését a Gyümölcstermelők Egyesülete A Komárom Esztergom vármegyei Gyümölcstermelő és Értékesítő Egyesület f. hó 12-én, hétfőn megkezdte működését a nagyközönség részére. Hivatalos helyisége a vármegyeházán van, a bejárattal szemközt az udvar végén jobbra, a vitézi székkapitányság irodája melletti szobában. Hivatalos órák mindennap 10—/ óráig, csütörtök kivételével, mikor a hivatalos óra 3—6 óráig tart. A hét egyes napjain az inspekciós sorrend a következő: Hétfőn 10—1 óráig vitéz Zsiga János dr. vm. aljegyző. Kedden 10—1 óráig Szlabey Imre ny. csendőrezredes, egyesületi alelnök. Szerdán 10—1 óráig Kapisztóry Ferenc egyesületi pénztárnok. Csütörtökön 3—6 óráig Holényi László egyesületi ügyv. igazgató. Pénteken 10 — 1 óráig Szlabey Imre. Szombaton 10—1 óráig Kapisztóry Ferenc. A hivatalos órák alatt a nagyközönség bármily gyümölcstermelési és növényvédelmi kérdésről teljesen díjtalan felvilágosítást, tanácsot kaphat. Forduljunk tehát bizalommal az Egyesülethez 1 «IIIHMII1HIIH1IIIIIIII8> Adóbélyeggel kell ellátni az autókat A pénzügyminiszter körrendeletet bocsátott ki az autók rendszámtáblájának adóbélyeggel való ellátásáról. Minden autót el kell ilyen bélyeggel látni, tekintet nélkül arra, hogy kinek tulajdona, adóköteles vagy adómentes. Uj rendszámtáblát csak olyan autónak szabad kiadni, amelynek üzembentartója igazolja, hogy a kocsi után közúti adóhátraléka nincs vagy részletfizetési kedvezményt kapott. Az adóbélyeg annak igazolására szolgál, hogy a rajta feltüntetett idő tartamára a közúti adó ki van egyenlítve. Vannak évi, negyedévi és havi adóbélyegek. A bélyeg 10 centiméter átmérőjű, vízjeles papíron készült s feltűnően jelzi azt a naptári évet, amelyre érvényes. Az autó szélvédő üvegének belső oldalán, alul, a kormánykerékkel ellenkező sarokban, szélvédővel el nem látott autón e célból felszerelt üveglapon, motorkerékpáron külön e célra köralakú, egyik oldalán üveglemezes tokban kell elhelyezni. Frontharcos közlemények geknek és a visszatérítési könyvecskét helyi csoportunk tagjainak díjtalanul bocsájtja rendelkezésre. Legközelebbi bajtársi összejövetel július 2-án, vasárnap délelőtt 10 órakor lesz a varmegyeházán. Ugyanott a helyi csoport és a vármegyei Gyümölcstermelő és Értékesítő Egyesület közös hivatalos helyiséget kapott amelyen hétköznaponkint d. e. 11—1 óra között csoportunk vezetősége inspekciós szolgálatot tart. Ezen idő alatt kell bejelenteni a helyi csoportba való belépési szándékot is. Felhívjuk a hadviseltek figyelmét arra, hogy a Frontharcos Szövetség csak azon volt bajtársak ügyeiben és érdekében jár el, akik Szövetségünkbe már beléptek és ezáltal a Szövetségünk erejét em?lték és taglétszámát fokozták. A Szövetség a hadviseltek egyetemleges érdekeiben és magánügyeiben is készségesen eljár és a lehetőség szerint a méltányos kívánságok teljesítését kieszközli, ezzel szemben azonban elvárja azt, hogy a hadviseltek is teljes számban tömörüljenek a kibontó t zászló alá, foglalkozásra, rangra, vallásfelekezetre való tekintet nélkül. A Szövetség gondosan kiküszöböl munkájából minden oly tényezőt, amely az erőket elválaszthatná, nem foglalkozik a napi poli tikával sem, hanem csak a frontharcos kérdés igazságos és méltányos megoldására törekszik. Helyi csoportunk tervbe vette a zászló beszerzését is, amelynek felszentelése az eddigi tervek szerint augusztus első vasárnapján történnék megfelelő ünnepélyes keretek között. Százalékos kedvezményt adnak: Buzárovits Gusztáv könyvkereskedő, Gerő János mészáros és hentes, Gang Zsigmond fűszeres, Hack János sajtóközpont, Juracsek Ferenc rádió és varrógép kereskedő, Ko meiner Mihály korcsmáros, Kutassy Károly vendéglős, Laiszky Kázmér könyvnyomdája, Márton Dezső fűszeres, Nelhiebí Antal fűszeres, Sörös Ede vendéglős, Sommermann Márk üveges, Szathmáry Gyula órás, Strasser Bernát kávés, Rottár Alfonz drogériája, Trubin János vendéglős és Tamás Sándor szállító. HIBEK A Lónyay hercegi pár a pannonhalmi főapátnál. Dr. Angelo Rótta apostoli nuncius a mult hét péntekén Kelemen Krizosztom bencés főapát meghívására Pannonhalmára érkezett, ahol szombaton áldozópa pókká szentelte a Szent Benedekrend végzett növendékeit. Szombaton meglátogatta Pannonhalmán a pápa követét és egyben a vendéglátó bencés főapátot Lónyay Elemér herceg és felesége, Stefánia királyi hercegnő. A főpolgármester Esztergomban. Huszár Aladár dr. Budapest főpolgármestere a mult vasárnap Esztergomban volt és az itteni vezetőférfiakkal hosszabban tárgya t. Látogatásának célja minden bizony nyal a Nemzeti Egység pártjának megalakulásával függ össze. A Nemzeti Egység pártja ugyanis vasárnap alakul meg városunkban. A pannonhalmi főapát— felsőházi tag. Kelemen Krizosztom pannonhalmi bencés főapátot —> a hivatalos lap közlése szerint — felvették az igazolt felsőházi tagok névjegyzékébe. Esküvő. íklandi György Ida és Pataky Károly, a Petz Testvérek Gépgyár és Vasöntöde Rt. műszaki tisztviselője, f. hó 17-én, szombaton délután 1 órakor tartják esküvőjüket az esztergom belvárosi plébánia templomban. (Minden külön értesítés helyett) Miért van zárva a városi múzeum ? Az egyik fővárosi lapban olvastuk a következőket: „Tisztelt Szerkesztő úr. Pünkösdhétfőn Esztergomba rándultam ki. Már előzőleg átnéztem azt a Budapesten kapott magyar-német-francia nyelvű, műnyomópapíron készült, ízléses és drágakiálitású prospektust, melyen Esztergom város nevezetes látnivalói számos fényképpel szerepelnek. Többek között a Városi Múzeum is meg van említve, s mikor ezt is meg akartam tekinteni, örömmel olvastam a kapun levő táblán, hogy a Városi Múzeum vasár- és ünnepnapokon délelőtt 10—1 óra közt tekinthető meg. Mikor azonban bementem a portás azzal fogadott, hogy a múzeum zárva van. Szerényen megkockáztattam a kérdést, hogy mily módon lehetne mégis a múzeumot megnézni, mire válvonogatva azt felelte, hogy keresse meg a városházán azt az illetékes tisztviselőt, aki a kulcsot őrzi. Mivel kíváncsi vollam, hogy mily módon segítik elő drága prospektusokon kivül az idegenforgalmat, elhatároztam hogy utánajárok a dolognak s meg kerestem a vározházán azt a tisztviselőt, akihez utasítottak. Ez kérésem meghallgatása után azt felelte, hogy utánajár a dolognak, legyek szives mindaddig türelemmel lenni, amig a múzeum kulcsát előkeríti. Türelmesen várakoztam elég hosszú ideig, mig végre a tisztviselő újból megjelent és sajnálattal közölte hogy, a Múzeum kulcsát sehol meg nem leli és igy a múzeum megtekintése lehetetlen. Kiváló tisztelettel: Palotay Gertrud" Tessék azonnal kiírni a kapura, hogy a múzeum zárva van. Az Országos Frontharcos Szövetség által megindított és a Szövetség helyi csoportja által Esztergom ban is bevezetett frontharcos bélyegrendszer máris szép eredményeket produkált. Felhívjuk a bajtársak figyelmét arra, hogy városunkban az alant felsorolt cégek kapcsolódtak be eddig akciónkba. Ezen körülj ményt különben is az üzlet ajtaján í kifüggesztett és helyi csoportunk pej csétjével ellátott tábla is feltünteti. I A saját érdekében jár el és közetve j Szövetségünknek tesz jót az a bajj társ, ki mindennapi szükségletei beszerzésénél elsősorban azokat támo' gátja, akik a Frontharcos Szövetséget támogatják a frontharsosok részére adott percentuális kedvezményekkel. A bélyegakcióba való belekapcsolódás bejelentése, valamint a visszatérítési könyvek igénylése a helyi csoport pénztárosánál, Kapisztóry Ferenc ny. intézőnél eszközlendő, aki a hirdetési táblát a cémmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm Ismét szabad zárt helyen politikai gyűléseket tartani