Esztergom és Vidéke, 1933

1933-03-23 / 24.szám

ÖTVENNEGYEDIK ÉVF. 24. SZÁM Szerkesztőség, kiadóhivatal: Simor-u. 20 Megjelenik hetenként kétszer KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP 1933 CSÜTÖRTÖK, MÁRCIUS 23 Előfizetési ár 1 hóra: 1 pengő 20 fillér Csütörtökön 10, vasárnap 20 fii. Palkovics László Ez a fénykép itt a lap közepén utoljára 1925 januáríl-én díszítette az „Esztergom és Vidéke" vezetőhelyét. Akkor örömünnep akalmából jelent meg olvasótáborunk előtt, most gyász alkalmából. Szenkviczi Palkovics László Komárom-Esztergom vármegye alispánja meghalt. Elsősorban talán azt kellene írnunk, hogy Esztergom vármegye alispánja halt meg. Ez a szó : Esztergomvármegye a legjobban kifejezi, hogy Palkovics László nem a mai idők alispánja volt, mert ez a gyász, amelyet halála hozott ránk, Esztergomvármegyében bizonyára mélységesebb, mint Komáromvármegyében. Palkovics László a régi Esztergomvármegyének, a párkányi járással, amely egy szent dombja a mi odaveszett Felvidékünknek, volt alispánja és amikor Palkovics László ma nincs többé, vele a régi Esztergomvármegyét, a régi szép és fogalmat alkotó vármegyei életet is siratjuk. De siratjuk benne annak a vármegyének az alispánját is, aki az esztergom-megyei földből a királyi koronázásra földet küldött, a magyar vármegyék földjeiből összehordott domb legtetejére. Palkovics László ezt atanuságottevő valóságot is elvitte magával. Szomorúbb, gyászosabb halálával a trianoni Esztergom. A ma feketébb, mint a tegnap, mert a tegnap feketeségében még volt valami, ami a békeidők boldog vármegyéjét ragyogtatta meg Nagymagyarország visszatükrözésében. A mában ezt a felcsillanó visszatükrözési már hiába keressük. Palkovics László meghalt. A régi Esztergomvármegye utolsó alispánja nincs többé. Megelevenedik, elénktünik az utolsó vármegyei tisztújítás. 1929ben volt. Palkovics Lászlót akkor harmadízben választotta meg a törvényhatóság alispánnak. Amikor a vármegyeház kulcsát Palkovics László átvette, elérzékülten mondott köszönetet a bizalomért, de mintegy előrelátásként azt mondotta a közgyűlés előtt, hogy úgy érzi, ez az utolsó megválasztása. Valóban az utolsó volt: Palkovics László csak három évig tudta a vármegyeház kulcsát a kezében tartani, három év után, az elmúlt vasárnap éjjel meghalt. A vármegyeházán gyászlobogó leng, gyászlobogót tűztek ki az esztergomi középületekre. És valamennyit a Garam felől fújdogáló szél lengeti. Palkovics László alispánsága. közéleti működése, egyénisége és lelkisége a jó alispán képét festik meg Esztergomvármegye történelmében. Igaz, zárkózott ember volt mindig, de ebben a zárkózottságban is tudta éreztetni, hogy nemes, jószívű, érző ember, szociális gondolkozású férfiú rejtőzik benne. Alispán volt a szó legszebb érelmében, a politikai értelem leghatározottabb valóságában, de az utóbbinak hidegségét enyhítette, szinte felmelegítette, hogy mindenkor tiszteletben tartotta a polgárság véleményét és megbecsülte érdekeit. Alispáni működését érző szive és meleg lelkisége hatotta át. Nem tapasztaltuk sohasem, hogy erőszakos, rosszindulatú lett volna. Ez a nemes tulajdonság, ez az eszményi vármegyei méltóság a hivatottsággal együtt testesült meg benne. Méltó alispánja volt a régi Esztergomvármegyének, de hivatott vezetője az új alakulásnak is: Esztergom és Komárom vármegyének. Halála azért is fájdalmas nekünk, Esztergomnak és a régi vármegyének, mert, ha nem jön a háború, ha nem szakad ránk Trianon,*|a nemesszívű, a szociális érzésű, a nép bajait megértő Palkovics László alispán bizonyára nem az alispáni székben fejezőbe életét, hanem a régi Esztergomvármegye boldog vármegyei életétől körülvéve a főispáni székben. Dehát jött a háború, a kommunizmussal. Palkovics László sohasem szerette a harcot, legkevésbé a pártharcot, mely nem egyszer személyek miatt dúlt és így nemesebbnek tartotta, ha csöndes zárkózottságban, avagy középúton végzi azt a munkát, amelyre a sors rendelte. De talán élt benne az a gondolat is, hogy az ő alispánsága többet ér minden magasabb vármegyei rangnál és méltóságnál, mert hiszen ő a régi Magyarország Esztergomvármegyéjének utolsó kulcsára és hátha kegyes lesz hozzá a sors, hogy a régi, féltveőrzött kulccsal egyszercsak ismét megnyithatja az elveszett vármegye ajtaját. Ez a nap lett volna Palkovics László legszebb napja. A Mindenható azonban másképpen rendelkezett. A kulcs ittmaradt és egyszer talán egyedül Palkovics László szellemével, emlékével mehetünk majd át a Nagydunahidon. Palkovics László 1877. február 8-án született Esztergomban. Atyja Palkovics Károly, hosszú időn át Esztergommegye alispánja volt. Híres volt arról, hogy a 48-as szabadságharcban intenzív szerepet vitt. Az osztrákok a sok szabadsághőssel együtt Palkovics Károlyt is letörték, elfogták, halálra ítélték és Kufstein várába zárták. Palkovics László halála, szomorú emléket is felidéz. Volt két öccse, mindkettő daliás huszártiszt a császári és királyi hadseregben. Ikertestvérek voltak. Megtévesztésig hasonlítottak egymáshoz. Ismertek voltak az egész monarchiában. Huszártiszttragédia érte őket utói. Ferenc József király igen kedvelte őket és segítséget nyújtott egyszer. De ismét bajba jutottak és többé nem volt mentség. A két testvér egy napon összebeszélt, öszszeigazították az órájukat, elvonultak külön-külön szobába és a megbeszélt időpontban a revolver két szép életett oltott ki. Haláluk hosszú évek után is a gyász nyomait hagyták Palkovics László lelkében. Ez a mély gyász kisérte végig pályafutásán és talán most értjük meg, hogy Palkovics László miért volt oly zárkózott természetű . . . Középiskolai tanulmányait az esztergomi bencésgimnázium-