Esztergom és Vidéke, 1933

1933-01-01 / 1.szám

zet, ha napról-napra szaporodnak is a munkanélküliek, ha napról-napra kisebb karaj kenyér kerül is tányérunk mellé, ha látjuk is, hogy többen lesznek a szegények, szenvedők és elnyomottak, ha tudjuk is, hogy a bűnök nem fogynak, hanem csak szaporodnak és égbekiáltóbbakká lesznek, akkor is azt mondjuk: ne csüggedjünk és ne veszítsük el hitünket. Ha volt is bennünk eddig hit, bizakodás és mégis idejutottunk, hová jutnánk, minő rettenetesebb sorba, pusztulásba jutnánk hit nélkül és bizakodás nélkül? Semmink sincs, csak szegénységünk, nyomorúságunk és panaszunk. Hát hitünk és bizakodásunk se legyen? Ha el is vette ez a mai élet szebb napjainkat, jobbsorsunkat, életszabadságunkat, egyet nem tudott elvenni a hitünket, lelkünk szabadságát. Tudnánk-e alkotni, valamilyen célt elérni, ha nincs bennünk hit és bizakodás? Hinnünk kell, hogy ennek a mai rettenetes életnek helyébe, más életnek kell jönnie, hinnünk kell hogy az elkövetkező javulásnak mi is részesei leszünk és és bíznunk kell abbin, hogy nem csalatkozunk hitünkben. Lehetséges, hogy 1933-ban megkétszereződnek a nyomorgók, lehet, hogy még több üzlet lehunyja redőnypilláit, lehetséges, hogy még több iparos kezéből kiesik a szerszám, lehetséges, hogy a földmives még nagyobb válsággal íog küzdeni, lehetséges, hogy jövőre még sötétebben látjuk a helyzetet, mint az idén, hisz ez mind valószínű, de azért még sem veszítjük el hitünket és mégis reménykedünk, mert a javulásnak el kell jönnie. Ez a mi harcunk és a mi hitünk és reményünk lesz a győzelem. mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm á fala jegyzője ós az adóbehajtás Irta : Brogli József országgyűlési képviselő Igy egymásmellé állítva ez a két kérdés, minden további magyarázgatás nélkül is kirívóan érzékelteti, hogy nemcsak összeférhetetlen, hanem egymást kizáróan ellentétes két olyan fogalom, mely soha sem fedheti egymást, eszközeiben, céljaiban, rendeltetésében, de eredményében is, eltérő. Végzetes hiba volt egymás mellé állítani és ugyanolyan hiba volna, akár népnevelési, akár szociálpolitikai, kulturális, nemzeti vagy pénzügyi szempontból tekintjük, továbbra is fentartani. Kije a jegyző népének és falujának ? Erre a kérdésre aként válaszolhatunk a legvilágosabban, ha a jegyzői állást es hivatást történelmi múltjában vizsgáljuk. A jegyzői intézményt nem államhatalom kreálta, azt a néplelek termelte ki önmagának. A nép érezte, hogy szüksége van egy olyan írástudó, az ő szellemi fokán felülálló egyéniségre, ki az ő sorsával törődik, aki neki vezetője, tanácsadója, a törvények labirintusában irányitója, védelmezője legyen, aki kisebb ügyeiben, szomszédos perpatvaraiban, az őt ért sérelmekben rövid uton igazságot szolgáltat neki, aki a falu közügyeit irányítja, rendben tartja, érdekeiért harcol, azt megvédi, aki örömében, bánatában vele van, vele érez. A falu Íródeákjaiból lettek a jegyzők, akiket a nép maga választ és már ezzel a választással is tanúbizonyságot, tesz mellettük, hogy őket vezérekül ismeri el, bizalmával .ajándékozza meg és Eötvös Tengelyi Jónása és Petőfi Szilvesztereznem regényalakok, hanem megtestesítői a szó legideálisabb értelmében vett népügyvédeknek. A jegyző gyönyörű és magasztos hivatásának nemcsak tényleges, hanem történelmi alapja is a nép bizalma, amely őt székébe ülteti. És azután jött az államhatalom, amely a jegyzőt kisajátította és időről időre, ugy, ahogy, az állami élet fejlődött, s ahogy az emberi élet mind szövevényesebb lett, mint több és több munkaterhét rótt a jegyzőre, mind messzebb és meszebb tol ta őt eredeti hivatásától és ami a legszomorúbb, a rá rótt feladatoknál nem válogatott, bőven rakta rá az olyan teendőket is, amelyek alkalmasak arra, hogy a. jegyzői hivatás alapeszméjét és pillérét, a nép bizalmát ássa ki alóla. Nézetem szerint, a legnagyobb hibát akkor követték el, amikor megtették a jegyzőt oéjpehaf tónak. Iskolázott emberek jelentékeny része is bizonyos aver ziót érez a végrehajtóval szembe és nem becsüli le a végrehajtónak a foglalkozását, de tanácsért, segítségért, egész bizonyosan nem a végrehajtóhoz fordul. Mennyire élesebben jelentkezik ez a falu népénél, amelynek nincs meg az a judi ciuma, mellyel felfoghatná, hogy a végrehajtó, akkor, amikor kö telességét teljesiti, lehet neki jóakarója, megértő barátja is. Csupán az államhatalom szigorú végrehajtóját látja benne és bizony kevés ember van olyan aki jó szemmel tekint arra, aki icitáltatja a vánkosát. Az állam lyen végrehajtóvá tette a jegyzőt. A jegyzőt az a körülmény, hogy kénytelen az adót behajtani, álandó dilemma elé állítja, mert a vele szemben alkalmazott szigort (any?gi felelősség) kénytelen átvinni az adóbehajtásokra, viszont népe iránt érzett szeretete és szánalma kíméletet parancsol neki. Ebben a harcban azután, lefelé, elveszti népszerűségét, fölfelé meg feletteseinek bizalmát, de nem használ az állam pénzügyeinek sem, mert sok olyan helyzetet kénytelen megtűrni, mely nincs javára az adómorálnak, sem pedig annak a törekvésnek, hogy az adóalanyokat megőrizzük. Mennyire más, hasznos és a lelkekre is megnyugtató szerep volna az, ha a jegyző, az adóbehajtásnál, az igazságos ügynek szószólója lehetne és az adózók fizetőképességének egyéni mérlegelésénél a méltányosság szolgálatában állhatna. Ezzel nem veszítene az állam, az adózó meg igazságos elbánást nyerne és konzerválódhatnának az adóalanyok. Pedig ennek a kérdésnek pénzügyi akadályai se lehetnek, mert hisz a végrehajtási költségek bőségesen fedeznék a központilag alkalmazott adóvégrehajtók fizetését. A Gömbös-kormány sarkalatos programmja, hogy a közigazgatást, az államigazgatást nemzeti tartalommal töltse meg. Olyan tartalommal, amely lehetetlenné teszi azt, hogy az egyik közigazgatási ágazat, lerontsa azt, amit a másik felépített hogy az államigazgatás egyes ágai egymás céljairól és törekvéseiről tudomást se szerezzenek. Az államigazgatás nemzeti tartalommal akkor telik meg, ha minden intézkedésében a nemzeti öncélúságot szolgálja. Vissza kell adni a jegyzőt a falujának és fel kell őt díszíteni mindazon kellékekkel, amelyek a népvezérletre szükségesek és el kell venni tőle mindazt ami őt e hivatásának a teljesítésében bármily módon akadályozza. És a falunak joga is van az ő jegyzőjére! Szent évet hirdetett a pápa Szombaton délben XI. Pius pápa karácsonyi szózatot intézett a bíborosok gyülekezetéhez, amelyet a vatikáni rádióállomás is közvetített. Bevezetőben Isten áldását kérte valamennyi püspökre és az egyház valanfennyi vezetőjére, azután fájdalmas szavakkal emlékezett meg a katolikus egyház spanyolországi, mexikói és oroszországi üldöztetéséről. Beszélt az államok és országok között felmerült konfliktusokról és az általános gazdasági és pénzügyi válságról, amit legjobban a szegények és a munkások sinylenek meg. A Szentatya Isten világosságát kérte a kormányoknak, hogy szociális igazság és keresztény felebaráti szeretet töltse el őket. Isten áldását kérte minden emberre, keresztényekre és nem keresztényekre és a béke és nyugalom korszakának eljöveteléért fohászkodott. A karácsonyi üzenet legfontosabb része, hogy 1933 ra Szent évet hirdetett. A jubileumi év Krisztus halálának ezerkilencszázadik évfordulóján, — Pálmavasárnapján április 2-án kezdődik és 1934 húsvét hétfőjén, április 2 án végződik. A Szentatya azt kérte, hogy a Szent évben ne vitatkozzanak konfliktusokról és ellentétekről, jóvátételekről és háborús tartozásokról, bizalomról és bizalmatlanságról, hanem kizárólag békéről és testvériségről, igazi felebaráti szeretetről, amely a világ valamennyi népét magába foglalja. Legyen ez az év — mondotta a Szentatya — a lelkek felemelkedésének éve, az emberiség új megváltásának kezdete. mmmmmmmmmmmmmmmmßmmmmmmmmmmtmmmm Felemelő volt a Széchenyi-téri karácsonyfa-ünnepség Esztergom város közönsége is állított az idén „ Mindenki karácsony fájj"-t. A Széchenyi téren a Szentháromság-szobor előtt állította fel. A szép és fölemelő ünnepségre igen sokan jöttek el az esztergomi szegények, de az úriosztályból és a vár s vezetőegyéniségeiből is többen megjelentek, hogy tanúi lehe senek äz ájtatos hangulatnak és a szegé nyek örömének. A szegények a v arácsonyfa köré gyülekeztek, közülük többen csillogó, könnyes" szemmel néztek a ragyogó gyertyákba Azután énekeltek, lélekből, szívből, karácsonyi szent érzéssel. Az éneklés közben kialudtak a karácsonyfa vil lanygyertyái, pár pillanatig sötétség volt, majd szines bengáli tűz gyuK ki e tér négy oldalán. A hatásos és szép bengáli tűz után az ajándékok kiosztása következett. Minden sze gény kapott ajándékot, amit a lelkes Sinka Ferenc Pál osztott ki. Az ajándékokat és a karácsonyfát az esztergomi szegények azoknak köszönhetik, akik mégértették a „Mindenki karácsonyfája" eszméjét és lekesedésből, jószivből önkéntes adományokkal tették lehetővé, hogy Esztergomban is felloboghattak a „Mindenki karácsonyfája" gyertyái. A karácsonyfán a következő adományok érkeztek be, Pénzadományok: Esztergomi Takarékpénztár Rt. 25, Kereskedelmi és Iparbank 20, Glatz Gyula, Bencés gimnázium 5—5, Kókay Árpád, Zwillinger Ferenc dr. 3—3, Palkó vics László, Divéky István dr.. Berényi Zsigmond dr., Schrank Ödön, v. SZÍVÓSWaldvogel József, Schalkhász Ferenc, Znőjek János, Nelhiebel Antal 2—2, N. N., László István, Berényi Róbert dr., Kerschbaummayer Károly, Kaszás Sándor, Meszes István, Tamás Sándor, Marosi József, Karácsonyi Sándor, N.