Esztergom és Vidéke, 1932
1932-02-18 / 14.szám
HIBEfi Vaszary Kolos emlékünnep Keszthelyen. A keszthelyi Vaszary Kolos-centennárium alkalmával tartott képviselőtestületi díszközgyűlésen főpásztorunk, Serédi Jusztinián dr. bíboros-hercegprímás és az esztergomi székesfőkáptalan képviseletében Breyer István dr. püspök vett részt, de képviseltette magát a bencésrend, Zsitvay Tibor igazságügyminiszter, a Magyar Tudományos Akadémia, a Szent István Társulat, Zalamegye törvényhatósága stb. Püs pökök, miniszterek és más előkelőségek, valamint intézmények Írásban üdvözölték a várost. Az ünnepélyes közgyűlésen az emlékbeszédet Reischl Imre városbiró mondotta. A díszközgyűlés után megkoszorúzták Vaszary Kolos síremlékét. Esztergom városához is stílszerű lenne a centennárium megünneplése, de még semmi készülődésről eddig nincs tudomásunk. A nagynevű főpásztor emlékét kell, hogy Esztergom is méltó módon megünnepelje. A pannonhalmi főapát böjti szózata. Kelemen Krizosztom pan nonhalmi főapáti koadjutor böjti pásztorlevelében a mai komor időkre hivatkozva különösen hangsúlyozza a lelkiismereti kötelességteljesítés szükségét. Manapság — állapítja meg — valóban nehéz napokat élünk és ezekben a napokban a tanácstalan ság, kislelkűség lelki ragállyá lett, ami még a hivő lelket is megfertőzi. Aki nem akar emberi méltóságát elvetve, az ostorral hajtott állati csordába süllyedni, keljen védelmére emberi mivolta jobbik részének: lelkiségének. A pásztorlevél végül han goztatja, hogy milliók erkölcsös cse lekedeteiből tevődik össze az embe riség erkölcsi értéke. Halálozás. Szentkirályi Károly ny rk. elemi iskolai igazgató, a letényei tanítói kör 25 évig elnöke, életének 73-ik, házasságának 45 ik évében február 15-én hosszas szenvedés után Tormaföldén elhunyt Szentkirályi Márton bencés tanár édesatyját gyászolja az elhunytban. — Nagy Dániel, a győri kerüeti kereskedelmi és iparkamara alelnöke f. hó 15-én hosszabb betegeskedés után Győrött elhunyt. — Mattya sóvszky Ida életének 80. évében f. hó 16-án elhunyt. Temetése ma, csütörtökön délután 4 órakor lesz a belvárosi temető kápolnájából. Egyházközségi elöértekezlet. A vízivárosi plébánia-kerületben, amely Víziváros s Szenttamás városrésze ket foglalja magában, az egyház községi előmunkálatok befejezés előtt állanak. A megalakulás módozatára és a képviselőtestület jelölésére néz ve e hét elején Keményfy Kálmán plébános előértekezletet tartott a Szenttamás-Vízivárosi Katholikus Körben. Az értekezleten minden társa dalmi osztály képviselve volt s helyesléssel vették tudomásul Keményfy plébános előterjesztését az élőmunka latokról s a további teendőkről. A megalakulás február 28-án, délután 5 órakor lesz a Szenttamási Kör nagytermében. Síremlék Brilli Gyulának. F hó 13-án a MTE esztergomi osztálya dr. Brenner Antal főjegyző el nöklete alatt választmányi ülést tartott, melyen egyhangúlag elhatározták, hogy Brilli Gyulának, az esztergomi idegenforgalom és turisztika megteremtőjének a belvárosi temető ben lévő sirja fölé emléket állít. A szükséges összeget gyűjtés útján fogják előteremteni. Momorandum és interpelláció a tavaszi vetőmagakció Ügyé ben. A vármegye kisgazdái közül sokan fordultak a Független Kis da Földmunkás és Polgári Párt vár megye szervezeteihez, hogy kedvezményes tavaszi vetőmagot kapjanakEz irányban dr. Pákh János komáromi ügyvéd, a párt megyei szervező elnöke, a földmivelésügyi miniszterhez memorandumot készített, melyet Szijj Bálint, a párt országos elnöke, dr. Pákh János, Szabó Pál komáromi járási elnök és Kiffer Ferenc esztergomi elnök irt alá. A memorandumot a párt központi vezetősége már átadta a földművelésügyi miniszternek. Egyben a tavaszi ve tőmag biztosítása ügyében a párt egyik kiváló országgyűlési képviselője, Dinnyés Lajos pénteken már interpellált is az országgyűlésen. A párt ezzel ismét tanújelét adta annak, hogy a kisgazdák sorsát menynyire szivén viseli. A belvárosi katholikus egyházközség megalakítása tárgyában Kurucz Mihály adminisztrátor, érseki biztos a plébánia-hivatalban f. hó 28-áig közszemlére kitett választási jegyzék betekintésére hivja fel a hívőket. A j'gyzékbe a legutóbbi népszámlálás, alapján nemre való tekintet nélkül, minden 24. életévét betöltött választó felvétetett. Az egyházközség áll a megválasztandó elöljáróságból, tanácsból és képviselőtestületből. Utóbbi a belvárosban 110 tagból fog állani és abba politikai pártállásra való tekintet nélkül fognak tagokat beválasztani. Egyházi adót nem kell fizetni. Az egyházközség megalakulása hat héten belül okvetlenül megtörténik. Itt emiitjük meg, hogy Kurucz Mihály adminisztrátor minden vasárnap délután fél 4 órakor nagyböjti szentbeszédet tart a plébánia-templomban. A „Holló' cserkészek Budapesten. Az 1933. évi gödöllői cserkész világtáborozás parancsnoksága f. hó 21-én. vasárnap délelőtt 11 órakor Budapesten a Uránia Mozgó színházban tájékoztató matinét rendez. A matinén az esztergomi bencésghinázium Holló-cserkészei is szerepelnek. Radványi Kálmán „Magyar cserkészek Bethlehemben" c. jelenetet fogják előadni. A matinéra felhívjuk az esztergomi közönség figyelmét. Sofförtanfolyam. Állami gépjáróművezetőképző (soffőr) tanfolyam nyilik meg a m. kir. Technológiai és Anyagvizsgáló Intézet keretében március 7-én este fél 7 órakor, az intézet Budapest, VIII. József-körút 6. szám alatti helyiségben. Beírás naponta d. e. 9—1 óra között az igazgatósági irodában, ahol a felvételhez szükséges űrlapok a hivatalos órák alatt előzetesen beszerezhetők. Kultur-esték Szentgyörgymezön. A Szentgyörgymezöi Kath. Olvasókörben a nagyböjt folyamán minden vasárnap délután 6 órakor kulturelőadások tartatnak. Az első előadást vasárnap Madaras Aurél plébános tartotta Amerikáról, vetített képekkel. Szerepelt még a tanítóképzősök énekkara szép nagyböjti énekekkel. A kör nagytermét zsúfolásig megtöltő közönség szűnni nem akaró tapssal jutalmazta mind az előadót, mind a képzősök szép énekszámait. Vasárnap, f. hó 21-én Szölgyémy Gyula ny. igazgató tanitó fog előadást tartani a kulturestén. Felhivás a menekültekhez. Tisza Miksa nyug. rendőrfőtanácsos össze akarja gyűjteni lehetőleg minden egyes menekült menekülésének történetét, annak körülményeit, adatait. Tekintettel arra, hogy ily adatgyűjtemény a tudomány és közérdek szempontjából fontos és hogy a gyűjtő fáradozása önzetlen, felhívjuk rá a menekültek figyelmét, hogy küldjék meg adataikat Tisza Miksa cimére Hernádnémetibe (Zemplén megye) április végéig. Minden menekült foglalja irásba, milyen okok kényszerítették menekülésre, minő szenvedéseken fment keresztül, mikor, honnan merre jött át, hol kapott elhelyezést, jelenleg hol lakik és mik a családi körülményei. Tízperces közgyűlés. Szombaton d. u. 4 órakor rendkívüli közgyűlés volt a városházán. Alig volt érdeklődés, a tárgysorozaton is csak kisebb, folyó ügyek szerepeltek. Aj polgármester mindenekelőtt kegyeletes szavakkal emlékezett meg az elhunyt Szatzlauer Jánosról és azt javasolta, hopy emlékét jegyzőkönyvben örökítsék meg. Ezt a közgyűlés el is fogadta. A továbbiakban a képviselőtestület hozzájárulásával kisebb peres ügyek nyertek elintézést. Négyóra tizperckor az elnök már bezárta a gyűlést. Az ingatlanok üzletszerű adásvételéhez földmivelésügyi minisz teri engedély kell. A földbirtokrendezés befejezésével kapcsolatos tennivalók ellátásáról szóló 1931. évi XXV. tc. 2. §. 3. pontja értelmében az ingatlanok forgalmának üzletszerű közvetítésére, vagy ingatlanok üzletszerű adásvételével foglalkozásra az engedélyt a földmivelésügyi miniszter adja meg s azok, akik a törvény hatálybalépésekor e tevékenységgel iparigazolvány alapján foglalkoztak, 90 nap alatt kötelesek engedélyt kérni, mert különben elvesztik jogosultságukat. A törvény január 1-én lépett hatályba. Századok évszámai. Szkalka Lajos az esztergomi érs. Tanítóképző gyakorlóiskolájának kiváló tanítója, c. tanár ilyen cimmel praktikus történelmi táblát állított össze. Ennek a táblázatnak az a célja, hogy a magyar történe'mi századok fontossabb eseményeit és idejét a tanulóifjúság könnyen elsajátítsa. A tapasztalat ugyanis azt .mutatja, hogy a történelmet tanuló gyermekek és növendékek legtöbbje sokszor nehezen vagy egyáltalában nem tudja elsajátítani a történelmi események időrendi beosztását. Természetesen Szkalka Lajos módszeres alapon állította össze eredeti táblázatát. A jövő évben Szkalka Lajos a magyar irodalmi továbbá a világtörténeti, majd az egyháztörténeti táblákat fogja elkészíteni. Egy-egy lap ára 10 fillér. Kapható a szerzőnél. A Máv Nyugdijasok Koszorú- és Gyámolító Egyesülete rendes évi közgyűlését a városháza nagytermében f. hó 21-én d. u. 3 órakor tartja. Az összes tagok föltétlen megjelenését kéri, érdeklődőket szívesen lát az elnökség. „Piatoff tábornok" Zilahy Lajos „Tábornok" cimű drámája nyomán rendezett hatalmas hangosdráma, Conradt Veidt és Olga Csehova nagy világsikere csütörtöki műsora a Kultur Mozgónak. E film minden igényt felülmúló tökéletes és csodás. Kögyülés. Az Esztergomi KisJedóvó Társulat a kisdedóvó intézetben f. hó 21-én (vasárnap) d. e. 11 órakor felügyelő-bizottsági ülést s azt követőleg közgyűlést tart, melyre az érdeklődőket és szülőket tisztelettel meghívja az Elnök. Újjászervezik az árvaszékeket. A gyámügyi közigazgatás egyszerűsítésének keretében megoldják az egész árvaszéki problémát s egyszer s mindenkorra lehetetlenné válik az, hogy az árvaszéknél visszaélések forduljanak elő. Az árvaszéknél eddig a kvalifikációs törvény egyáltalában nem érvényesült. Ennek hatályát most kiterjesztik és a jogvégzettséget megkövetelik. Ezenkívül a gyámhatóságoknak olyan irányú egyszerűsítését tervezik, ami az állami és megyei háztartások szempontjából lényeges megtakarítást jelent. Kémény tűz. Jancsó pékmester házában kémény tűz támadt vasárnap délután. Tűzoltóink gyors megjelenése és beavatkozása megakadályozta a nagyobb szerencsétlenséget. A kihágás! büntetések végrehajtása. Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter a gazdasági viszonyokra való tekintettel elrendelte a kihágási büntetések végrehajtásának enyhítését. Ha valakit, aki faluban lakik, a városi rendőri büntetőbiró szabadságvesztésre itél, vagyis elzárásra, de az elitélt a szomszéd megye egyik községében lakik, akkor büntetését a lakóhelyéhez legközelebb eső szolgabiróság vagy rendőri büntetőbíróság fogdájában is leülheti. Ha az ügy felebbezéssel ér véget, akkor nem kell az Ítélet kihirdetéséhez és büntetésének leüléséhez külön megidézni az elitéltetés helyére, hanem az Ítéletet hozó rendőri büntető biró értesiti az elitélt lakóhelyéhez legközelebb eső hatóságot, ahol az elitélt büntetését kitöltheti. A belügyminiszter rendelete február 16-án lép életbe. Betörések a dunaparton. Vakmerő betörők garázdálkodnak éjjelente az esztergomi dunaparton. A betörések a Csernoch János-út egész hosszában és a sziget között történnek. Amióta ugyanis beállt a KisDuna, a betörők könnyen járnak a jégen és hol itt, hol ott törnek be_ A betörők kis társaságot alkotnak" Vezetőjük valami Tibi nevezetű. Szerencsére az egyik betörésnek szemtanuja volt. Borz halászmester egyik este rajta kapta őket, de csak zsákmányukat tudta lekapcsolni. A Tibi személyazonosságát igy csak Borz halászmester tudja. Hétfőre fordulat történt, amennyiben Tibit is lekapcsolták. Ez a lekapcsolás is Borz mesternek köszönhető. A Tibit azonnal leláncolták. A nyomozás érdekében a zsákmány csak pénteken kerül a nyilvánosság elé. A Tibiről egyedül Borz mester ad felvilágosítást. Bárki megkérdezheti őt és a zsákmány iránt is érdeklődhet. Botrány egy válóper körül. Reinhard a világhírű rendező botrányos válóperéről érdekes cikket közöl a Délibáb uj száma, amely változatos és gazdag tartalommal jelent meg. Rengeteg színházi és filmaktualitást, képet, valamint két folytatásos regényt, egyfelvonásos színdarabot, elbeszélést és rejtvényt talál az olvasó a népszerű szinházi képeslap uj számában. A Délibáb egy száma 26 fillér. „Táncol a kongresszus" ez a Rádióból már sokat hallott édes melódiájú filmoperett, melyet a legnagyobb érdeklődéssel vár közönsé günk is, szombaton és vasárnap kerül már bemutatásra a Kultur Mozgóban. Főszerepeit Willy Fritsch, Lilian Harvey, Lil Dagover és Conrad Veidt alakítják, akiknek neve a legnagyobb garancia a film sikerére. Megőrült. Imrei Ferenc kiskuriai lakoson régi elmebaja kitört. A szerencsétlen ember a mentők szállították a Kolosba. öngyilkosság. Csajbik Franciska 32 éves szakácsné gálic és szódaoldatot ivott öngyilkossági szándékkal. Beszállították a Kolosba. Tettének oka ismeretlen. Milyen korban mennek férjhez a leányok? Ezt a kérdést kellett eldöntenie a Tolnai Világlapjának, mert egy társaságban azt állították, hogy a legtöbb leány 20 éves koráig megy férjhez. Ezzel szemben Tolnai Világlapja megállapította, hogy amig egy év alatt Budapesten csak 1154 olyan menyasszony ment férjhez, aki a 20-ik életévet még nem töltötte be, addig 20—25 éves 3562, 25—30 éves 2636. 30—40 éves pedig 2534' volt. A legtöbb leány tehát 20 és 25 év között megy férjhez, de a 30 éves lányoknak sincs okuk félelemre. Ne költse el a pénzét, hanem biztosítson magának jegyet a „VIKTORIA" előadásaira, melyre már hétfőtől kezdve egész héten át van jegyelővétel a „KORZÓ" mozgóban.