Esztergom és Vidéke, 1932
1932-10-02 / 78.szám
nak a kedvezményezettnek sem megfelelő és kivihetetlen. Szó van kamatmérséklésről, amely kamatmérséklés nem ok, hanem okozat. Itt nekünk az okot kell tulajdonképpen keresnünk. Kívánatos, sőt szükséges, hogy a mezőgazdasági és ipari termelés, összhangba hozassék, az ipari és mezőgazdasági termények árai olyképpen alakuljanak, hogy mindkét termelési ág zavartalan működése bizt/ sitassék. Kéri a törvényhatósági bizottságot, mint autonóm testületet, foglalkozzék ezekkel a kérdésekkel. A tárgysorozat tárgyalásánál az elnöklő főispán örömmel jelenti ki, hogy a vármegye közigazgatási hatóságai és tisztviselői kellő szaktudással és szorgalommal teljesitik a mai nehéz időkben is hivatásukat. A tárgy sorozat egyébként folyó ügyeket foglalt magában. A 21. pontnál a közgyűlés örömmel veszi tudomásul Palkovics László alispánnak azon bejelentését, hogy a folyó kiadások fedezésére megszavazott 100.000 pengő gyámpénztári kölcsön igénybevételére eddig szükség nem volt és előreláthatólag a közeljövőben sem lesz erre szükség. Tárgysorozat 22. pontja. A kisgyűlés javaslatát a közgyűlés egyhangúlag elfogadja. Tárgysorozat 23 pontja. A kisgyűlés javaslata került ezúton tár gyalásra. A kisgyűlés Reviczky István fizetési ele léptetését javasolta. Báró Bothmer Árpád a javaslat elfogadása ellen emel szót arra való hivatkozással, hogy az államháztartás és az autonómiák rendkivül súlyos anyagi helyzetere való tekintettel a közigazgazgatási tisztviselőknek, különösen a magasabb fizetési osztályban levőknek meg kell elégedniök a jelenlegi dotációjukkal, nem szabad kérelmezniük előléptetésüket s viszont az autonómiáknak és az államnak nem szabad, hogy ily kérelmeket teljesítsenek. Palkovics László alispán megdöbbenéssel hallgatta a felszólalást, mert a törvényhatóságban még nem volt arra példa, hogy a törvényhatósági tisztviselők előléptetését egy törvényhatósági bizottsági tag ellenezte volna. Bothmer felszólalása nagy zaji idézett, de végül mégis elfogadták a kisgyűlés javaslatá\ A közgyűlés kisebb ügyek tárgyalásával ért véget. A hercegprimás hazaérkezett. Serédi Jusztinián dr. biboros hercegprimás Budapestről pénteken visszaérkezett székhelyére Halálozás. Kovács Olgi tanitónőjelölt, életének 22-ik évében, hosszas betegeskedés után elhunyt. Kovács Olgi érseki tanitónő-képzőnknek volt tehetséges és szorgalmas növendéke, akit tanárai és társnői egyformán szerettek. A gyilkos kór képesítője előtt döntötte betegágyba és a legdosabb orvosi ápolás, a szerető édesanya önfeláldozó, aggódó virrasztása sem tudta őt megmenteni az életnek. Megtért isteni Mesteréhez. Halála őszinte részvétet keltett tanárai, társnői és ismerősei körében. Ma, vasárnap délután V» 5 órakor kisérik őt utolsó útjára a szentgyörgy mezői temetőkápolnából a vizivárosi sírkertbe. Nyugodjék békében! Érettségi találkozó. Szep'ember 25-én 15 éves érettségi találkozóra jöttek össze a bencés gimnáziumban az ország minden részéről az öreg diákok. A meleg összejövetelt dr. Eggenhoffer Béla főorvos rendezte. Szombaton este a Fürdő Szállóban adtak találkozót, ahol megjelent köztük dr. Mattyasóvszky Kasszián igazgató is. Másnap a gimnázium ifjúságának sorfalai közt vonultak diákmisére, hogy hálát adjanak a 15 évért. A mise alatt Etter Pál énekelt szebbnél-szebb énekeket. Majd a díszterembe vonultak, ahol László Dániel üdvözölte az alma materba visszatért diákokat. A meleg megemlékezések után megkoszorúzták a gimnázium lépcsőházában elhelyezett hősi halottak emléktábláját, Ünnepi ebéd fejezte be a szép találkozót. Etter Ödön Mussolinihez utazik. A Társadalmi Egyesületek Szövetsége felkérte Éttér Ödön Takarékpénztári elnök-vezérigazgatót, hogy a Mussolininek átnyújtandó üdvözlő iratokat vivő küldöttségben vegyen részt. Etter Ödön okt. 15-én utazik a küldöttséggel Rómába. Esküvő. Cseh Margarett és Menkó József f. hó 5-én d. u. 4 órakor tartják esküvőjüket a dorogi róm. kath. templomban. Lemondtak az összes főispánok. A kormányválságkor szokásos főispáni lemondások megtörténtek. Minden valószínűség szerint a főispáni állásokban nem lesz változás és igy Esztergom-Komárom vármegye főispánja, Lingauer Sándor dr. továbbra is a vármegye élén marad. Griger Miklós belépett a Kisgazda Pártba. Griger Miklós bicskei apát-plébános, országgyűlési kép viselő belépett a Független Kisgazda. Pártba. A budapesti ielkészkedő papság konferenciája. A székesfővárosi katholikus papság kedden délután tartotta konferenciáját Mészáros János érseki helytartó elnöklete alatt Mészáros János figyelmeztette a lelkészeket, hogy Budapesten egy Rónai nevű szélhámos jassyi kanonoknak adja ki magá\ Mivel ilyen nevű kanonok nircs, a szélhámost át kell adni a rendőrségnek. P. Bendes Valérián ferences házfőnök előadása után Tóth Tihamér dr. apát, egyetemi tanár, a központi szeminárium rektora beszámolt a dublini euchar.istikus világkongresszusról és felvetette a gondolatot, hogy 1938 ban Szent István halálának 900 ik évfordulój «n Magyarországon rendezik a 34-ik eucharistikus világkongresszust. Pettes József művészi sikere. Az Esztergomban tartózkodó Pettes József festőművész napról-napra nagyobb sikert arat. Az elmúlt héten számosan keresték fel kiállítását a városházán és mindenki a legszebb elismerés hangjjn beszél Pettes művészi képeiről A sikert az is bizo nyitja, hogy több képet megvásároltak. Nem emlékezünk, hogy képkiállítás lyen nagy sikert hozott volna. Pet'es József továbbra is Esztergomban marad, kiállítása azonban ezen túl nem a vár sházán le>z, hanem Simor János utca 10 alatt külön e célra berendezett műteremben. A képkiállitásra ismételten felhívjuk közönségünk figyelmét. Evangélikus istentisztelet lesz okt 2. án, vasárnap d. e. 11 órakor a ref. templomban. Polgármesterek tanácskozása az inségakcióról. A városok kong resszusába tömörült városok polgármesterei fontos tanácskozásokat tartottak Magyary Zoltán racionalizálási kormánybiztossal, hogy megfelelő megoldást találjanak az általános és az egész országra kiterjedő inség enyhítésére. Ezzel egyidejűleg elküld ték a belügyminiszternek azt a memorandumot, amelyben a megoldás módozatait sorolják fel. Többek között kívánják a munkások országos nyilvántartását, a munkaközvetítői hivatalok átszervezését, munkaképes egyéneknek csak munkavégzés elle nében való segélyezését, a szellemi szükségmunka országos megszervezését, minden foglalkozási ágban gyakornokok alkalmazását, az öszszes inségenyhitő akciók egységesítését, valamint az agglegények és egygyermekes családok progresszív adózás alá vonását. Külön filléres mozielőadások. A hivatali, vasúti és póstaaltisztek, hadirokkantak és hadiözvegyek, va lamint ezek családjai számára október 3 án (hétfőn) este fél 9 órai kezdettel 40, 30 és 20 filléres helyárak mellett a Korzó Mozgóban külön mozielőadás tartatik, amelyre ezek mindnyájan tisztelettel meghivatnak. Szinre kerülnek „Krisztus katonái" és „Bálvány és kereszt" c. missziós filmek 14 felvonásban. A tiszta jövedelem a Kínában és DélAmerikában működő katholikus magyar missziók javára fordittatik. Sinka Ferenc Pál a Credo Egylet titkára. Leállt a Miskolczi és Társa palagyár-. Nemrégiben olvashattunk hogy a Miskolczi és Társa-féle palagyár Piszkén új lehetőségek reményével fuzionált egy másik ilyen hasoló üzemmel. A szomorú gazdasági válság azonban megfojt minden tervezgetést. Most — mint jólértesült helyről velünk közlik —, két hónapos üzemi élet után vármegyénk ezen ipartelepe a napokban teljesen leállt. Szomorú dolog ez és kétségbeejtő. Jön a tél és csonka hazánkban a munkáskezek a tétlenség nyomorába sodortatnak. Hol itt, hol ott zárul be sokszor talán örökre egy e gy gyártelep. Érdeklődtünk a nyergesujfalui Eternit-művekről is ezek után és örömmel vettük a hirt, hogy az egész téli időt valószínűleg teljes munkáslétszámmal bírja átdolgozni. Plissé, azsúr, endli pontosan és olcsón készül Keménynél. Kinai és amerikai magyar miszsziók javára mozielőad sok kedden és szerdán este 7 órakor a Korzó Mozgóban. Turista kirándulás. A M. T. E. esztergomi osztálya ma, vasárnap kirándulást rendez Hamvaskői rétre. Indulás reggel 8 órakor a Rozáliakápolnától. Étkezés hátizsákból. Páduai Szent Antal csodái c. rendkivül érdekes könyvecskében benne vannak a Ferencrendiek templomában keddi napokon tartatni szokott ájtatosság énekei is és egyéb szép imádságok, a közel száz csoda elbeszélésén kivül. A második kiadásban megjelent könyvecske kapható a Buzárovits, Roszival, Tatarekkönyvkereskedésekben és a Rózsafűzéres boltban (Magyar Király). Ára 50* fillér. Iskolai előírások csíkos és sima blúz-vásznak, seviott-szövetek nagy választékban ILLÉS divatárú üzletében Széchenyi-tér. Rövid ideig még város unkban marad Répay Andor tanár, a kor. arany érdemkereszt tulajdonosa, aki olcsón vállal zongorahangolást és harmónium javítást. Lelkiismeretes és pontos munkájáért mindenki, aki zongoráját, harmóniumját általa hozatta rendbe, elismerőleg nyilatkozik. Pontos cime : Szt. István Fürdő Szálloda. Vi lékre is megy! Fürdői hir. A Szent István artézi strandfürdő vezetősége közli, hogy fürdő-telepét a kedvező időjárásra való tekintettel a szokásos zárlati időn túl is nyitva tartja, mind addig mig az időjárás a fürdőzésnek kedvező marad. Zeneiskolai hir. Az esztergomi zeneiskolának ismét két növendékét — László M. Consiliát ének és zenetanári tanszakra és Krätsmayer Ferencet cselló tanszakra — felvették a Zeneművészeti Főiskolára. A két tehetséges tanítványnak mestere Büchner Antal zeneiskolai igazgató. Sport. „Ép testben, ép lélek" ez a sport jelszava, ezt mondjuk mi Esztergomban is. Most amikor városunkban a futball-csapatunk ismét uj erőre kapott és teljesen fiatal gár dát hozott össze, kérjük Esztergom város 18.000 lakosú nagyérdemű sportkedvelő közönségét, hogy ezt az uj csapatot szívvel-lélekkel és anyagilag támogassa úgymint a többi városok vagy faluk az ő csapatukat. Ugyanis futballcsapatunk benevezett az ujonan alakult Esztergomvidéki Levente és Ifjúsági Egyesületek Szövetségének serleg és ezüstérem mérkőzések bajnokságába, amely Doroggal lesz f. hó 2-án a szigeti pályán. Olcsó helyárak. Büffé és csónak átkelés. M Krisztus katonái" és „Bálvány és kereszt" missziós filmek kedden és szerdán este 7 órakor a Korzó Mozgóban. A budapest—esztergomi turista hajójárat megszüntetése. A Magyar Királyi Folyam- és Tengerhajózási Rt. igazgatósága közhírré teszi, hogy a Budapest és Esztergom között a folyó évben vasár- és ünnepnapokon fenntartott turistahajójáratokat az előrehaladott évadra való tekintettel a folyó évben akként szünteti meg, hogy az utolsó turistaha,ó Budapest Eötvös-térről Esztergomba október 2-án 6 órakor, Esztergomból Budapest Eötvös-térre pedig ugyanaznap 17 órakor indul. Halálos szerencsétlenség. A Csolnok melletti 5-ös aknában szer dán éjjel Lusztig János 38 éves bányavájár a szállitókason igazított valamit, közben egyensúlyt vesztve lezuhant a 200 méteres aknába és szörnyet halt Felesége és négy árvája gyászolja. Vizsgálat indult meg, hogy kit terhel a felelősség. Zeneiskolai beiratás és tani tás. A zeneiskolai tanítás szeptember hó elején megkezdődött, de október havában is lehet még beiratkozni zongora, hegedű, ének, cselló és zeneelmélet-összhangzattan tanszakokra. Az intézet felvesz kezdő és haladó növendékeket. Jelentkezni lehet kedd, szerda, péntek és szombat d. u. 3—5 óráig a zeneiskola helyiségében Ferenc József-út 31. sz. (Fürdő-szállóval szemben.) Az esztergomi államilag engedélyezett Zeneiskola előkészítője a budapesti Zeneművészeti Főiskolának. Zeneiskolai Igazgatóság. „Sasfiók", Edmond Rostand drámai költeményének remek filmváltozata szombaton és vasárnap kerül bemutatásra a Kultur-mozgóban. A fi'mnek legfőbb értéke, hogy magyar beszéddel magyarázzák filmnek főmomentumait s így mindenki tökéletesen megértheti. A főszereplők az 1830-as évek egy-egy tökéletes alakjai s olyan művészit produkálnak, amilyent kevés alkalommal láthatunk. A bécsi udvari levegő, a Reichstadti herceg beteges alakja, Metternich erős akarata mind tökéletes szint adnak ennek a csodás drámának. Hangos kiegészítők előzik meg. Csütörtöki műsorunkra, „Szeresd felebarátnődet" könnyekig kacagtató Buster Keaton németül beszélő filmjére, mindenki figyelmét felhívjuk, ha igazán akar nevetni, okvetlen nézze meg. Anyakönyvi kivonat. Születések: Erős József rk. földm. fia. — Olasz Matild rk. kőmivessegéd leánya. — Gerendás Lajos rk. földm. fia. — Kicska Rozália ref. gazd. cseléd leánya. — Jánkovics földm. halvaszül. fia. — Bauer Éva izr. cipőkereskedő leánya. — Mekler Károly rk. városi hegyőr fia. — Házasságkötések: Tóth Imre rk. MÁV. üzemi altiszt és Császár Rozália rk. — Tóth Lajos rk. kovács és Újvári Erzsébet rk. — Halálozások: Kiss Tibor rk. 12 éves főreáliskolai tanuló. — Viszolai Ignác rk. 82 éves földm. — Krempf Ferenc rk. 15 hónapos. — Gaál Emma rk. 3 hónapos. — Kömley Lajos ref. 60 éves füszerkereskedö. — Özv. Nóvák Józsefné Baják Julianna rk. 80 éves. — Kósa Ferenc rk. 55 éves bányamunkás. — Szabó Julianna rk. 2 hónapos. — Simonyi Miklós rk. 5 hónapos (Bpest). — Csókás Boldizsár rk. 60 éves csizmadiamester.