Esztergom és Vidéke, 1932
1932-01-01 / 1.szám
búcsúünnepélyt rendeztek a távozó segédlelkész és hitoktató távozása alkalmával. Marosi József csak egy évet töltött a községben, de ez az egy év elég volt arra, hogy a lakosság osztatlan szeretetét biztosítsa számára. Az állami elemi iskolában tartott bucsúünnepélyen a kis iskolás gyerekek szép versecskékkel búcsúztak lelkiatyjuktól, a tantestület nevében pedig Dávid Tamás áll. ig.tanitó mondott elérzékenyült beszédben köszönetet a derék munkatársnak. A hivők a „Munkás Otthon" nagytermében mondtak „Istenhozzádot", kiknek nevében Laux Antal főjegyző köszönte meg a buzgó és fáradhatatlan jó pásztori munkát és vett búcsút jMarosi Józseftől. Isten áldását kívánva új állomáshelyén is működésére. Az búcsúzáson szem nem maradt köny nélkül. Újévi szentségimádás. A főegyházmegyei örökös szentségimádást mint minden évben, ez idén is a főszékesegyház nyitja meg. Újév napján lesz tehát a bazilikában az 1932-es év első szentségimádása, amikor a hivők serege keresi fel a szentségi Ur Jézust, hogy az új esztendőben áldását kérje, amelyre ma különösképen szüksége van az emberiségnek széles e világon, mindenütt és mindenkinek. Vigyük hát imánkat, első hódolatunkat az ég és föld Királyának zsámolyához és kérjük segítségét, kegyelmét és áldását, hogy múljék el a keserűség és szenvedés tőlünk, jöjjön el Isten országa a földre s a béke és szeretet jegyé ben induljon meg a termelő munka, hogy igy megkaphassa mindenki a maga mindennapi kenyerét. Hogy pedig mindenki eljuthasson hódolatávai és kérésével az Úr elé, három napon át lesz Szentségimádás városunkban: Újév napján a Bazilikában, 2-án, szombaton, a szentgyörgymezői plébánia-templomban, 3-án, vasárnap, a belvárosi plébánia templomban. — Vízkereszt napján, január 6 án a vízivárosi plébánia-templomlesz ismét Szentségimádás. A jelzett napokon és templomokban mindenegész nap folyamán ki leszt téve az Oltáriszentség imádásra. A Crédó-tagok figyelmébe t Január 3-án (vasárnap) lesz Jézus Szent Neve, amely az egyesület legnagyobb ünnepe. Ez az idén egybeesik a kir. városi plébánia-templomban tartandó Szentségimádással. Legyünk ott mindnyájan jelvényesen a 9 órakor tartandó nagymisén és prédikáción, vegyünk részt a Szentségimádásban is. A rendes havi gyűlés január 10-én lesz megtartva. Az elnökség. A főszékesegyházi ének- és zenekar műsora. Hálaadó Istentiszteletkor ; Buchner: Ecce Sacerdos Mozart: Ave verum. Engelhardt Litánia. Ima. Seyler : Alma Redemptoris. A szólót énekli dr. Fenyves Kálmánné. Idők Ura (népének). Auer Te Deum. Buchner: Tantum ergo. Isten áldd meg a mgyart. Pápai himnusz. — Újévkor: Büchner: Karácsonyi mise. Büchner: Viderunt omnes, graduale. Offertorium korál, motettnak Seyler: Alma nox, tacitu nox, — Esti ájtatosságon: Preyer Ecce Sacerdos. Kersch: O salutaris. Goller: Litánia. Ima. Griesbacher Alma Redemptoris. Imádunk Szent Ostya. Griesbacher: Te Deum. Haller: Tantum ergo. Hymnus. Karácsonyfaünnepély Lábatla non. F. hó 20-án délután a lábatlani állami elemi népiskola tantes tülete karácsonyfaünnepélyt rendezett ez iskolában. Az ünnepély keretében szinre került: „Mit hoz a kis Jézuska ?" c. egyfelvonásos gyermekszindarab, továbbá a „Rabma gyarok karácsonya" c. egyfelvonásos irredenta népszínmű. A tantermet zsúfolásig megtöltötte a közönség, sőt igen nagy számmal künnreked tek az érdeklődők közül. Az ünnepély fényét különösen emelte az a megható, tartalmas szép beszéd, melyet Csáby Vilmos piszkei plébános intézett a közönséghez. Az ünnepélyt megelőzőleg minden iskolásgyermek részesült ajándékban, melyet a tantestület tagjai s a jószívű közönség gyűjtése tett lehetővé. Követendő példa. Iharosi Sándor fűszerkereskedő karácsonykor 60 kiló kenyeret és dohányneműt osztott szét a hadigondozottak között, ami, teljes elismerést érdemel. Bár példáját mások is követnék! Levente értesítés. Azon leventék, kik a rendes foglalkozáson kivül a céllövészetben külön kiképzésben akarnak részesülni, azok 1932. évi január hó 3-án, vasárnap reggel jelentkezzenek a Szent Imre-utcai iskola tornatermében. Levente vezetőség. Karácsonyi ünnepély Héregen. Héreg községben a szegény gyermekek felruházására dec. 27-én karácsonyi ünnepélyt tartottak az isko lás gyermekek. Két szép karácsonyi színdarabot adtak elő: „Az árva karácsonya" és „Melyiket a kilenc közül" c. színműveket. Az előadás kitűnően sikerült és a nemes célra jelentékeny összeget eredményezett. A postahivatal december 31-én este 6 óráig vesz fel pénzesutalványokat és csekk-befizetéseket. Tömeges balesetek a sikos járdán. A mult napokban esett hideg ólmos eső a gyalogjárókat tükörsima jégkéreggel borította be s a felhintetlen sikos járdán csak úgy potyogtak a járó-kelők. A sikos járdáknak több súlyos áldozata van. Igy Nemes Lajos rendőrfőtörzsőrrnester feleségének bal alsólábszára két helyen törött el, Valovics Gyula pincér bal felsőkarját törte el, Ravasz Pál városi tisztviselő baloldali sérülést szenvedett az esés következtében A Kolos kórházban ápolják a törést szenvedőket, Ravaszt pedig lakására szállították, mig többen mások arány lag olcsón úszták meg a sikos jár dán való elcsúszásokat. Jó lesz fel hinteni máskor az utakat gondosan Szilveszteri és újévi meglepe tés. Még csak pár nappal ezelőtt olvashattuk, hogy a Hyppolit a lakáj a fővárosi mozik műsorán sze repel. Szinte csodálkozunk most, hogy a Kultur Mozgó Budapesttel egyidejűleg szerezte meg ezt a nagy szerű, magyarul beszélő hangosfii met. A Hippolit Szilveszter-estén és Újévkor kerül bemutatásra a Kultur Mozgóban. A mozi tulajdonosáról, Toldy Jánosról ezért a legjobb el ismeréssel kell szólnunk és örülnünk kell, hogy Esztergomban fővárosi nivón álló mozi műsorban gyönyör ködhetünk. A Hyppolit azok közé a filmek közé tartozik, amely hosszú időn át emlékezetes és szenzációs marad. Szombaton és vasárnap a hires Császárvadászok c. film kerül műsorra. Felejthetetlen felvételek te szik élvezetessé ezt a darabot. A boxoló és birkózó tanfolyam megkezdődik január, 4-én a szo kott helyen és idő. h en. Levente Ve zetőség. Anyakönyvi kivonat. Születések Tomecsek István rk. gépkezelő fia Demény József rk. vasúti pálya munkás fia. Nagy Mária rk. péksegéd leánya. Klinda Károly rk. főreáliskolai tanár fia. Szikorszky Ár pád rk. honvédségi számvivő fia. — Házasságkötések: Kurucz István rk, városi utcaseprő és Muzsik Mária ref, — Farkasdi Lajos ref. napszámos (Nsgysáp) és Kis Eszter ref. Nagy sáp) — Halálozások: Balog János r. k. földmives 81 éves. Özv. Szél Jánosné sz. Nóvák Mária 75 éves. Pajor Gyula rk. 57 éves. Özv. Varga Dezső Ferencné sz. Juhász Erzsébet rk. 92 éves. Özv. Melikher Lajosné sz. Pagács Mária rk. 61 éves. Oszusek Lajos rk. szabómester 66 éves. Gajdosik András rk. ácssegéd 75 éves. Birkés János rk. kovácstanonc 19 éves (Bajót). A Magyar Királyban Szilveszterestén nagy táncestély. Meglepetés lesz a Korzó Mozgó Szilveszter-esti és január 1-i műsora, egy film, mely a kelet minden szépségét tárja fel a néző előtt. Témája a bagdadi koldus bátorsága és leánya, Mirjam tragégiája. Wilhelm Dieterle rendezése, Dita Parló, Wladimir Sokoloff és Gustaw Fröhlich ismert sztárok főszereplésével. — Január 2-án és 3-án, szombaton és vasárnap- a Kék Duna mentén c. nagyszabású, romantikus filmoperett lesz műsoron. Elénk tárja a boldog békeidőket a kedélyes Bécs napjait, amikor még í. Ferenc József uralkodott egy boldog és gazdag monarchia felett. A békebeli Bécs megragadó portréja ez a kedves film, melynek derűje, bájos cselekménye és fülbemászó valcerekben gazdag zenéje minden szívhez megtalálja az utat. Megkezdték az egyesületek felülvizsgálását. Néhány évvel ezelőtt a belügyminiszter körrendeletet adott ki, amelyben a közigazgatási hatóságoknak feladatává tette, hogy a területükön jóváhagyott alapszabályokkal működő egyesületeket, klubokat és kaszinókat nemcsak a pénztárkezelés, de az ügykezelés szempontjából is minden évben vizsgálják meg. Ezt a vizsgálatot a közigazgatási hatóságok eddig inkább csak formai jelleggel foganatosították. Most a belügyminiszter ujabb rendeletet adott ki, melyben utasítja a közigazgatási hatóságokat a területükön működő egyesületek szigorú felülvizsgálására, az eredményről pedig írásbeli jelentést kér. Szenzációs szilveszter esti műsor a „Vig testvérek" szalon és dzsessz zenekarának közreműködésével reggelig a Rákóczi-vendéglőben Farsangi tánckurzus a Magyar Királyban. 1932. évi január hó 5-én (kedden) este 8 órai kezdettel hat hétig terjedő tánckurzus veszi kez detét. Beiratkozni lehet minden vasárés ünnepnap este a tánciskolában az össztánc alatt. Szíves pártfogást kér Zachey Ilus oki. tánctanárnő Mi az az „esz" és „isz" ? Kacsoh Pongrác egyszer meghívta barátait „esz" és„isz"-ra. Persze eszemiszom bőven volt a János vitéz halhatatlan szerzőjénél. Rengeteg inti mitást közöl a Délibáb a színházi világról. A népszerű színházi képeslap uj számában sok cikket, ripor tot, folytatásos regényt, egyfelvonásos színdarabot és elbeszélést talál az olvasó. Egy szám ára 26 fillér. Karácsonyi szamunk szédítő példányszámban fogyott el. Levelet, csomagot, üzenelet is vihetnek a bérautók. A kereskedelmi miniszter kedden rendeletben szabáiyozta az autófuvarozó vállalatok munkakörét. A rendelet szerint a bérautó vezetője megrendelők felhívására levél, üzenet továbbítását és ha a szállítmányozási ipar üzletkörét nem érinti, utas (kisérő) nélkül kézi és útipoggyász, valamint 100 kilogram súlyig áru vagy egyéb ingó dolog szállítását is elvállalhatja és teljesítheti. A filmszínész pályázat döntője A „Színházi Élet" most megjelent új számában közli a Szinházi Élet és a Hunnia-filmgyár által rendezett filmszínész-pályázat döntését. Pékár Gyula elnöklésével órák hosszán át vizsgáztatta a zsűri a jelölteket. A zsűri kimondotta a döntést, amely szerint öt hölgyet és öt urat jelentettek ki győztesnek. Erről a tiz győztesről készítenek próbafelvételeket és ezek kapnak majd szerepet a legközelebbi magyar hangosfilmben. Az érdekes választásról sok képben számol be a Szinházi Élet uj száma. A Miss Magyarország-választás teljes programmját hozza még a Sztnházi Élet uj száma, amely rengeteg érdekes.cikken, novellán és gyönyörű képeken kivül darabmellékletül a szezon legnagyobbsikerű egyfelvonásosait közli. Teljes gyermekújság, kotta- és kézimunkamelléklet egészíti ki a Szinházi Élet uj számát, amelynek ára 1 pengő, negyedévi előfizetési dij 10 pengő. Kiadóhivatal : Budapest, VI., Aradi-utca 8. Fegyvertartási engedélyt kérnek a trafikosok. A traflkosok részéről a legutóbbi hónapokban igen sok panasz érkezik arról, hogy az üzletükben elkövetett bűntényeknek a száma túlságosan megszaporodott. Egyre-másra fordultak elő a csalások, betörések, durva rablótámadások, legutóbb pedig Lengyeltótiban, mint tudjuk, gyilkosság is. Ez az utóbbi eset arra késztette a trafikosokat, hogy védelmet kérjenek a hatóságoktól. Né; es értekezleten tárgyalták meg a kérdést a napokban és elhatározták, hogy fegyvertartási engedélyt szereznek. A Magyar Királyban Szilveszterestén nagy táncestély! Három generáció. Szabó Pál győrmegyei birtokos most ünnepelte 90-ik születésnapját és ezen a napon 122 rokona gyűlt össze nála. Az öreg úr. aki még ma is a legjobb egészségnek örvend, kijelentette, hogy egész életében olvasott és sokat olvas ma is. Legkedvesebb olvasmánya Tolnai Világlapja és arra a legbüszkébb, hogy ezt a népszerű képeslapot már unokái is olvassák. „Sok örömet és kellemes órát szerzett nekem Tolnai Világlapja — mondotta Szabó Pál —, de nemcsak nekem, hanem gyermekeimnek is. Most pedig már a harmadik generáció is olvassa. Fizetni kell a váltótartozást a teherrendezés alatt levő főidbirtokosoknak. A teherrendezési eljárás megindításának elrendezése nem mentesiti az adósokit az alól, hogy kamat és egyéb fizetési kö elezettségeiknek az eljárás folyama alatt is a lehetőség szerint eleget tegyenek. Mindamellett panaszok érkeztek a Földteherrendező OÍ szagos Bizottsághoz, hogy a teherrendezési eljárásba bevont adósok közül egyesek minden jogos ok nélkül vonakodnak eleget tenni annak a kötelezettségnek, hogy a váltótarto zás lejártakor a hitelezők részére kiszolgáltassák a megújítási váltókat. Az ilyen adósokat rosszhiszeműeknek fogja minősíteni a FOB s ehhez képest a javukra elrendelt teherrendezési eljárást megszünteti. Minden vasár- és ünnepnap össztánc a Magyar Királyban. Lipcsei kikészítésű nemes szőrmék valamint a hazai kikészítésű elsőrendű divat és diszszőrmék óriási választékban kerülnek forgalomba WEISZ MÓR posztóáruházában. Az árak közismerten alacsonyak. Ünnepi preludiumok és pasztorálék. Büchner és Luspay szerkesztésében jelent meg egy kötet ünnepi prelúdium és pasztorálék gyűjteménye. A gyűjtemény tartalmaz 32 művet, 27 ünnepi prelúdiumot és 5 pásztoraiét. A következő szerzők művei találhatók a gyűjteményben : Buchner, Chladek, Demény, Fichtner, Forster, Halmos, Kárpáti, König, Lányi, Luspay, Ortmann, Pikéthy, Sychra, Szendrei, Sztára és Zsasskovszky. A 40 oldalas gyűjtemény kapható Büchner Antal főszékesegyházi karnagy-zeneszerzőnél Esztergomban. Ára 3 pengő.