Esztergom és Vidéke, 1932

1932-07-28 / 60.szám

Levél Ischlből Óriási hegyek koszorúja, fenyvesek, zúgó, csacsogó hegyi patakok; a Rettenbach, Traun és az Ischl és még sok sok kis játszi hegyi patak; a hegyek alsó oldalán selymes, zöld pázsit, a hegyek formájában megnevezhetlen sok változat: ez Ischl vidéke. Ha szép idő van, délkeleti irányból lomhán karjaira hajtva fejét a hegyek koszorúja mögül fehérbe csavarodott hajjal, nyugodt bölcsességgel letekint Ischlre a salzkammergúti alpesek legvénebbje, a 2996 m. magas Dachstein. Ha felhők tornyosulnak a kék égen, a Dachstein visszafekszik sok ezer eves ágyába és nem látni többet, amig csak ki nem derül. Ahol az Ischl- és Traun patak egymásba folyik, ott épült fel reges régen Ischl községe, talán a két pajkos patak összeölel kezesének emlékére. A helybeli lakók egyszerű, kevés szavú, kérges tenyerű, mély tekintetű, határtalanul becsületes, vállá sos erdei munkásemberek, akik az erdőből és teheneikből élnek. Akiknek szállodáik vannak, azok már elütnek valamennyire az igazi ischlbeliektől. Ischlben minden a boldogult királyunkra emlékeztet, aki 14 éves korától fogva 1914 júliusáig minden nyarat itt töltött, itt látta meg először feleségét, Erzsébet királynét, itt vadászott legtöbbet, ismerte az egész hegyvidéket, minden fát és forrást. Ferenc József tette naggyá Ischlt; azelőtt egy kis, egyszerű falucska volt, amilyen sok van a hegyekben. Az ischlbeliek kivétel nélkül mély hálával, igazi kegyelettel emlékeznek meg a császárról. Mindenki tud egy-két kedves epizódot az életéből. A császár 100 éves születésének évfordulója alkalmából nagy ünnepséget rendeztek a helybeliek, négy ezer udvari módon felöltözött erdész kivonult a császár szobrához és megkoszorúzta, este kivilágították a császári villát és amit csak lehetett, megtettek az ünnepség emelésére. Az ünnepség mindenki szivéből fakadt. A császár szelleme itt él, a hegyek között, az utcákon és főleg a lelkekben. Mindenki vigyáz rá, hogy ez a szellem el ne távozzék. Ha eredeti ischlbeli, vagy környékbeli rövid bőrnadrágos emberrel találkoztam, beszédbe elegyedtem vele. Amint lehetett, azt kérdeztem tőle : ismerte „a császárt* ? Rögtön választ kaptam: Jó, fralich, mintha azt mondotta volna, hogy lehet ilyet kérdezni ? I A tekintete csendes derűre és mosolyra ragyogott, beszélni kezdett, úgy szívből, igazán a koránkelő, munkának élő, egyszerű, igénytelen, mindenkivet jó ságos és szives, mélyen vallásos, szükség esetén határozott és acélkemény, nagy koncepciójú boldogult császárról. Boldog az ember, aki ha fellapozza lelkében a mult emlékeit, eszményképekre talál A leggondosabb jelen dacára is békés derűben él. # # # Megnézem a császári villát Minden úgy van, mint boldogult királyunk idejében ;* az ischlbeliek nem engedték meg senkinek, hogy a villához hozzányúljon. Sok vadásztrófeum a folyosókon, alattuk sokszor ott olvastam a magyar hegyek neveit és főleg Gödöllőt. Megdobbant a «zivem. Ahol legszivesebben tartózkodott a király, oda elhozott egy darabka Magyarországot is» Itt vannak a fogadószobák, a doldozószoba az íróasztallal, az Íróasztalon minden úgy, amint azt 1914. júliusában a császár hagyta. Mellette a hálószoba. A térdeplőn kikopott a térd és könyök helye. Egyszerű, közönséges vaságy a császár ágya. Egy kövéres asszony megjegyzi: én már különb ágyat rendeztem volna be magamnak és különb ágyban alszom ! Az ischlbeli vezető mélyen megsértve válaszol: „ön nem császár !" Igaz, a lelki nemesség mennyi mindenre kötelez ! A kövéres nyárspolgár lélek puha ágyban nyújtózkodik, ez az otthona ; nagyon sok mindent nem vesznek tőle rossz néven. A királyi léleknek kötelessége, hogy hős legyen. Királyi lélek vagyok-e én ? Kirándultunk Rettenba chalpesre. Ez az öt-hat házból álló kis falucska Ischl-tői kb. két-három óra távolságra van keleti irányban. Az üt a Retten bach patakocska mellett vezet; elnézem ezt a hol zúgó, hol mormoló, hol hízelgőén sziklákat nyaldosó és bújócskát játszó gyermek módjára tovaillanó, aztán ismét tajtékzóan haragvó és pár pillanat múlva kacagó kis patakocskát. Ki hinné, hogy eb ben valaha meghalt valaki. Itt egy föHrás: 1859-ben egy ács megc>úszott az úton és leesett a 100 m mélyen lévő patakocskába és meghalt. Bájos régi kép az út szélén meg is mutatja, hogyan áll még az ács az út szélén, egy másik pedig: hogyan terül el élettelenül a patakban. Sokszor egészen kis dolgokon fordul meg valakinek az élete, sőt nagy dolgok mindig egészen kis dolgokon múlnak. Gondolj csak vissza életed alakulására. Ezek az egészen kis dolgok pedig a Gondviselés ujjai, amelyeken perdül az élet fonala. Egy kis megcsúszás, talán szédülés — nevető patakocska 100 méter mélységben. És a patak csobogott, locso gott, bújócskázott tovább. Fölségesen szép idő. Délutáni tiszta kék ég, az út egyik oldalán emelkedik hirtelen magasba az 1800 m magas Mitteralpes, a másik oldalon a mélységben rohanó patak és a patak túlsó oldalán az 1600 m magas Höher Stein. Igy tart az út egy órán át. A fenyvesek levelein keresz tül leszüremkezik a meleg napsugár és megdicsőíti az alpesi természetet. Itt földi eper piroslik, ott kökény kékít, madarak, vadak és vándorok táplálására. A szikla tövében vadon piros ciklámen virit, fűszeres balzamos illata van. nem úgy, mint a cserépben elkényeztetett, kövérre növesztett ciklámennek. Levendulát szedek, újra és újra szagolgatom . . . hazaviszek valamit az erdők illatából. Micsoda fenyőerdős, párás, balzsamos, tüdőt és agyat átható illat! Itt egy kis forrás fakad. Leülök mellé. Nézem az előttem pihenő hegyóriást. Ügy 1500 m magasban megszűnik a fenyőerdő, meredek hatalmas sziklafal emelkedik repedésekkel, szakadékokkal. Itt, ahová ember el nem ér, itt tanyáznak a zergék. Amig e magasságokat el nem hagyják, a leskelődő vadász csöve el nem éri őket. Ha a csodásan ügyes zergék elhagyják a magasságokat és lemerészkednek a völgybe, eléri őket a biztos lövés. A bőréből azután nadrágot készit a vadász, amibe azután beletörli piszkos kezét . . . Szegény zerge, mi lett a bőrödből. Ha az ember el nem hagyja a magasságokat, ha szeret meghúzódni lelke rejtekeiben, az ördög lövése nem érheti. Ha azonban a magasságokra, nagy dolgokra teremtett ember az ösztönös természet völgyeibe ereszkedik és megfeledkezik a magasságokról, ki nem kerüli a halálos lövést. Amig le nem lőtt valakit az ördög, addig mohón keresi, csalogatja, jár utána; ha már előtte fekszik az áldozat, akkor csak a piszkos kezét törli belé. Megérkezem Rettenbachalpesre. A nap nyugovóban van már, a fenyőerdőkre kékes, homályos szin borul. Előttem óriás hegyek csúcsai: a Schwarzenberg, Bärenkopel, Wilderkopel, azok mögött az alpesi tengerszem, az Attersee. Az egész helység öt-hat ház, ötven-hatvan ember és 500 tehén. A tehenek itt legelnek a kövér alpesi füvön. A pásztor esti nótáját furulyázza. Elmélázva, megmegálldogálva megyek az egyik faházikó felé. Betérek; Grüss' Gott, köszönök; Grüss' Gott a szívélyes válasz. Erdei munkások jöttek össze kis esti pipaszóra. Gomolyog a füst a tiroli pipából, gomolyognak a természet-ihletté gondolatok. Tejet ké rek vacsorára. Megkérdezem, főtt tej-e ? Méltatlankodva jön a felelet; itt senki sem iszik főtt tejet. Megízlelem, a nyers tejben össze van sűritve a fenyőerdők, levendulák, ciklámenek, alpesi rétek balzsamos illata. Háromszor kérek újra a tejből, több mint egy litert iszom belőle vajas kenyeret eszem mellé. Lefekszem a deszkaágyamra. Holnap reggel korán indulás az Atíersee-hez. Öt órai út oda. A deszkaágyon álmodni kezdek. Ujralátom a fenyőerdővel borított hegyóriásokat, minden összefolyik egy hatalmas hegykolosszussá, ezen a kőoltáron millió és millió gótikus disz a tűlevelű, 15—20 m magas fenyő, a ciklámenek, levendulák, fenyők illa

1 a a természet tömjénfüstje az oltáron. De fölséges szép ez az illatos, madárdalos, messzeterülő á'dozat, a természet imája a hatalmas kőoltáron. Az éltető nap sugaraival ráömlik a természet oltárára és megdicsőíti az imát, amelyet a maga módján bemutat erdő, patak, virág, mező, madár, bogár a Teremtőnek. Azt álmodtam, hogy én is óriássá növök, odaállok a pazarul díszített gótikus oltár elé és a természet mélységes imáját én mutatom be az Istennek. Ischl, 1932. július 15. Ibrányi Ferenc dr. theológiai tanár. mmmmm$mmmmmmmmmmmmmmmmmmm Kötelező tantárgy lett a gyorsírás a középiskolákban Karafiáth Jenő kultuszminiszter két rendeletet adott ki a kötelező gyorsírás tanítás ügyében. Szeptembertől kezdve valamennyi fiú és leány középiskolában rendes tantárgy lesz a gyorsírás. A rendeletek szerint a gyo

r

sirás ma már nemcsak a pontosabb és gazdaságosabb munka érdekébén nélkülözhetlen, hanem a felekkel való tárgyalásnál, tanúkihallgatásnál értekezletnél ép olyan fontos, mint tudományos vagy irodalmi tevékenység keretében. Az iskolák negyedik és ötödik osztályaiban tanítják szeptembertől kezdve heti két órán a gyorsírást A gimnázium negyedik osztályában a hat latin órából elvesznek egyet és a négy mennyiségtani órából egyet. Az ötödik osztályban hat latin nyelvóra helyett öt lesz, hat görög óra helyett ugyancsak öt órában tanítják majd a görögöt, illetőleg azt a modern nyelvet, amelyet ott a tanulók a görög nyelv helyett választhatnak. A reálgimnáziumban a negyedik osztályban a heti hat latin órát szintén ötre mérséklik a gyorsirás kedvéért és a mennyiségtan órák számát négyről háromra csökkentik, az ötödik osztályban pedig a francia nyelvet heti öt óra helyett négy órá ban, a németet három helyett két órában adják elő. A reáliskolában a francia és a német nyelvekből vesznek el egy egy órát a negyedik osztályban, az ötödik osztályban pedig egy természetrajzi és egy mennyiségtani órával lesz kevesebb. A leányliceumokban is a nyel tanításból vesznek el egy órát, továbbá az ének- és háztartástan órák számát csökkentik eggyel. Valamenynyi iskolában pedig gyorsiróköröket kell létesíteni. A községi és városi tisztviselők egyelőre ki vannak zárva a kinevezésekből A minisztertanács engedélye alapján az állami hivatalokban most foly nak a kinevezések. Nem általános előléptetésekről van szó, hanem csak a normálstátus keretei között szórványosan történő kinevezésekről. Közel nyolc esztendeje nem voltak csoportos előléptetések, azért most fokozott érdeklődéssel várják a közalkalmazottak a kinevezésekre vonatkozó intézkedéseket. A községi és városi tisztviselők azonban még ebből a reménykedésből is ki vannak zárva. A minisztertanács határozata ugy szól, hogy a normálstátus keretében megüresedett állásokat most, egy alkalommal kivételesen be lehet tölteni. Az állami és üzemi alkalmazottak normállétszámát a kormány már 1931 január 31-én, tehát másfél évvel ezelőtt megállapította. Ezidő alatt már több helyen elérték az előirt létszámot és most az üresedésbe jött állásokat kinevezések utján betol tik. A városi tisztviselők normálstátusát a belügyminiszter mégsem állapította meg s ennek kiadása szeptember előtt nem is várható. A lét számviszonyok rendezéséig pedig a városoknál, kivéve egyes vezető állásokat, nem lehet a megüresedő helyeket betölteni. Csak rendkívüli ese tekben, például, ha orvosra van szükség, akkor engedi meg a pénzügyminiszter hozzájárulásával a be'ügy minisztérium, hogy valakit alkalmazzanak, A minisztertanács mostani határozata alapján tehát a városoknál nem lehet az állásokat betölteni. HM Csökkenteni akarják a társadalombiztositói segélyeket Az Országos Társadalombiztosító Intézet vezetősége meglepő bejelentést tett mult csütörtökön az intézmény önkormányzati elnökségének. Hogy az intézet hiányait eltüntessék, beszüntetik az ellátásos gyógyfürdőt, a segélyezés idejét 52 hétről 26 hétre szállítják le, orvosi kezelést és gyógyszert is csak 26 hétre adnak, a betegsegélyt és szülési segélyt a napibér hatvan százalékáról ötvenre szállítják le. Ilyen módon két millió pengő évi megtakarítást remélnek, mert az orvosok fele is fölöslegessé válik. A biztosítottak képviselői az önkormányzati elnökségben kijelentették, hogy a tervezetet még csak tárgyalni sem lehet és azt teljes egészében visszautasítják. A belügyminiszter azonban el van tökélve arra, hogy az újítást minden körülmények között keresztülviszi, ha máskép nem