Esztergom és Vidéke, 1932
1932-04-14 / 30.szám
ÖTVENHARMADIK ÉVF. 30. SZ. KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP 1932. CSÜTÖRTÖK ÁPRILIS 14 Szerkesztőség és kiadóhivatal Simor-utca 20. Megjelenik hetenként kétszer. Előfizetése 1 hóra 1*20 P. Csütörtöki szám 10 fillér, vasárnap 20 fülé Laptulajdonos és felelős szerkesztő: Laiszky Kázmér Megjött a tavasz Közel öt hónapi kegyetlen tél után mégis csak közeledik a tavasz. Az árnyékos helyeken még ott van a tél nyoma, a jég és a hó, de a napsütött oldalon már szabadon lélegzik az anyaföld, hogy friss levegőt adjon azoknak az élőlényeknek, amelyek már odalenn erősen dolgoznak, hogy a felszinre törhessenek s annak idején zöld lombot és virágot szőjjenek a természet nagy szőnyegébe. Az éjszakai sötétségben még vissza-visszalopakodik a tél hidege, még megdideregteti a vándort, de egyre gyengül és vészit erejéből, mert ideje elmúlt, lejárt s akarva, nem akarva át kell adni helyét az áldott tavasznak. Ha az Isten szabad természetében széjjelnézünk, — a jövő kenyere, a magyarság vetése már kibujt a hótakaró alól s a zord téli időben elszintelenedett buza kezd ismét szép zöld szinben pompázni, reményt keltve annak vetőjében. Fáink még — legalább látszólag — alusznak. Külsőleg nem veszünk észre rajtuk semmit, lombtalanok és szárazak az élet legcsekélyebb jele nélkül. Ha a természet tavasz varasát megértjük, a magyar szivekben is új életet hozó tavaszt kell remélnünk a már 13 éve jég- és hótakaró alá temetet magyar igazságnak. A szomorú tizenhárom év óta itt szenvedést okozó hóés jégtakaró mintha már olvadóban volna. Egyik-másik helyen még vastagon födi el a magyar reménység vetését, de imitt-amott már előrebukkan a magyarság életerős vetése, amelyet még az igazságtalanság jégpáncélja nem tudott megdermeszteni, életétől megfosztani. A magyarság egére is mintha minden nap magasabbra jönne már a felvilágosodás és belátás éltető napja, amely eddig csak egy-két villanásra jelent meg egünk alján. A tél után tavasz következik az Isten ege alatt. Tizenhárom dermesztő tél után a magyar nemzet is jogosan várja és hiszi az életet hozó tavaszt, amely kell, hogy a hosszú szenvedés után, ha nem is egyszerre, de fokozatosan, melegséggel, reménységgel és teljesüléssel töltse el a magyar lelkeket. A tél után tavasznak kell jönni, ez a természet törvénye. A magyarságnak nagy tele után biztosan várjuk mi is az életet igérő tavaszt, amely meghozza a magyar nemzet vágyainak teljesülését, az ezeréves szent korona régi fényességét s ezzel az ezeréves történelmi határokat. Esztergom idei idegenforgalmi problémái Az idegenforgalmat sohasem használhatja ki úgy az ország, mint az idén, amikor korlátozták a pénzkivitelt és ezrek és ezrek nem mehetnek ki külföldi nyaralásra, mert a Nemzeti Bank nyaralásra valutát nem ad. Természetesen Esztergom is óriási előnyt nyer a devizarendelettel, mert a magyar nyaraló és fürdőközönség a vidéki városok között Esztergomot találja a legelőnyösebbnek a fürdőzésre, vikendezésre és nyaralásra. Különösen a budapestiekre számithatunk az idei nyáron. Mondanunk sem kell, hogy Esz^ tergom esik a legközelebb BudapestI nek, a számottevő fürdő és nyaraló városok közöst. Legfőképen a vi kendezők fogják nagyobb tömegben városunkat felkeresni. Biztosítja azt a fővároshoz való közelségünk, a gyors vasúti közlekedés és a kedvezményes vasúti utazás. Emellett számba kell venni, hogy kitűnő aulóulunk van és igy nagy autóforgalomra készülhetünk fel. Tervszerű előkészület nélkül nem várhatjuk az idegenforgalmi szezont. A városnak, az idegenforgalmi hivatalnak és a számottevő érdekeltek nek közös munkát kell végezniök, hogy az idei idegenforgalom eredményes legyen. Már előbb kellett volna előkészületeket tenni és nem tudjuk megérteni, hogy miért nem ült már össze az idegenforgalmi bi zottság? Ha jól tudjuk, a mult év ben egyetlen egy értekezletet sem tartott. A város közönségének érdeke a legfontosabb az idegenforga lom kérdésében, éppen azért kell egy hivatalos testület, amely ezeknek az érdekeknek érvényt is szerez. Mint előbb említettük, erre most igen nagy alkalom van. Hogy kellőképen és eredményesen kihasználhassuk az idegenforgalom előnyeit, első és fontos dolog a kiránduló vonatok rendszeresitése. Ezeket az Esztergomba induló kiránduló vonatokon a közönségnek lehetővé kell tenni, hogy kombinált jegyekkel is utazhasson. Lépéseket kell tenni, hogy Budapestről Esztergomba is indítson többször, lehetőleg vasárnaponkint Filléres-gyorsot a Máv. Budapestről igazán pár fillérbe kerülne az utazás, mert ha BudapestSzeged között 4 P a menetdíj oda és vissza és Budapest Pécs között ugyancsak oda-vissza 5 P, akkor Budapest és Esztergom között valóban csak pár fillér lenne az utazási költség. A Mávra bizzuk a jegy árának megállapítását, de a hivatalos városra vár a feladat, hogy ebben az irányban sürgős lépések tétessenek. Esztergom propagálását és reklamirozását már most meg kell indítani. Az egész országban mint fürdő- és nyaralóvárost kell hirdetni Esztergomot Fontos, hogy a fővárosi napilapokban a hirek között pár szavas hirdetés jelenjék meg. Például ilyen formában: Esztergom fürdőés nyaralóváros. Prospektusok in gyen a Szent István fürdőteleptől. Semmi több. Ezenkívül beszélő plakátokat kell a vasút és hajóállomásokon elhelyezni. Fürdő és nyaraló plakát legyen ez, szintén néhány szóval. Az eddigi plakátok már nem megfelelőek. Az új plakát ezzel a szöveggel kellene készíttetni: Fürdés, nyaralás, vikendezés, kirándulás Esztergomban. Közös strand 29° Celzius. Szabad dunai strand. Itt említjük meg, hogy a városnak kezébe kellene vennie a dunai strand ügyét. Szabályozni kell az usztatásokat is. (A lóusztatókat ne a fürdőzők fölé jelöljék ki.) Május 7-től 16 ig lesz Budapesten a Nemzetközi Vásár, amelyet szintén fel kell használnunk idegenforgalmunk fellendítésére. A reklamirozás és hirdetés május 7 tői 16-ig, a Nemzetközi Vásár alatt érvényesüljön a legerőteljesebben. A Takarékpénztárnak is a legfőbb érdeke, hogy ez a reklamirozás meginduljon. Ügy tudjuk, hogy külön pavilion lesz a Nemzetközi Vásáron a magyar fürdővárosok propagálására. Igen fontos, hogy Esztergom is szerepeljen ebben a pavilonban. Az idegenforgalmi hivatalra is nagy feladat vár és kell, hogy munkája a város érdekével találkozzék. Egyébként is az idegenforgalmi hivatal a hivatalos várossal és a Takarékpénztárral közösen vezesse megvalósulásra a terveket, amelyet az idén magunknak kitűzünk. Az idegenforgalmi hivatalnak meg kell felelnie fontos hivatásának. Ez az év lesz a vizsgaéve, ha közmegelégedésre vezeti az ügyeket, a jövő évi idegenforgalmi vezetés biztosítva van számára. Annyi mégis megtörtént Esztergomban idegenforgalom szempontjából, hogy jelentkezésre szólították fel azokat, akiknek kiadó lakásuk van. Nem elég azonban feljegyezni, hogy hol van kiadó lakás, hanem ezeket a helyeket végig kell járni és nyilvántartásba venni, milyen az a kiadó lakás, milyen a fekvése, miből áll, mik az előnyei és milyen osztályba sorozható ? I., II. és III. osztályú lakásokat kapunk. Ezután megfelelő egyöntetű árakat kell ezeknek a lakásoknak szabni. A magunk részéről készséggel foglalkozunk az idegenforgalommal, mint ahogyan azzal nrnden évben foglalkoztunk is, de ez nem elegendő, mert ha az idegenforgalmi bizottság a terveket nem beszéli meg és nem vezeti a várossal és a Takarékpénztárral az idegenforgalmi hivatal bevonásával megvalósításra, idegenforgalmunk csak egyeseknek fog jelenteni hasznot, a polgárság és kereskedőink azt nem fogják megérezni. Már pedig ez a legfőbb érdekünk. Magánnyomozó iroda. Szabó Albert nyugalmazott detektivfelügyelő m. kir. államrendőrség által engedélyezett magánnyomozó irodája Esztergomban, Deák Ferenc-u. 15. sz. alatt. Megfigyel, informál, kényes természetű ügyekben nyomoz, okmányo kat beszerez, ismeretlen helyen tartózkodó vagy eltűnt egyéneket felkutat, úgy bel- mint külföldön. Menheíyi gyermekek azonnal elhelyezhetők. A gondozásba venni óhajtók érdeklődhetnek a telepfelügyelőnőnél Simor-utca 6. Április 16-17 szombat-vasárnap 99 7 és 9, 5,7 és 9-kor Egy óceánrepülés története 9 fejezetben. — Hangos híradók. MOZGÓBAN