Esztergom és Vidéke, 1931
1931-12-13 / 100.szám
IHODALOJI Szent Karácsony. A karácsonyi ünnepkörre használható új egyházi énekek gyűjteménye részben férfikarra, részben orgonára átirva, pasztorálékkal. Szerkesztették: Büchner Antal és Luspay Kálmán. A 39 oldal terjedelmű gyűjtemény tartalmaz 42 éneket és 8 pásztoraiét orgonára. A mű ára 5 pengő, kapható Büchner Antal főszékesegyházi karnagyzeneszerzőnél Esztergomban, az öszszeg előzetes beküldése ellenében portómentesen. Büchner Antal Bányászmiséje. A dorogi uj bánya templom fölszentelésekor, augusztusban rádión át közvetített „Bányászmise" december 6-án, Dorogon, a bányatemplom búcsúja alkalmával ismét előadásra került a szerző vezetésével és a dorogi bányászdalárda és bányász-zenekar közreműködésével, orgonán játszott Béres István theol. tenár. Ezenkivül e hónapban még Várpalotán, Brennberg-bányán adják elő és Sopronban a bányamérnöki és erdőmérnöki főiskolások. Megrendeléseket kapott még a szerző több helyről, azonkívül Erdély Csehszlovákia-, Németes Lengyelországból s Romániából. A Bányászmise legközelebb megjelenik nyomtatásban, férfikarra-, orgonakisérettel és zenekarra. Megrendelhető Büchner Antal főszékesegyházi karnagy zeneszerzőnél Esztergomban. Kedd, december 15. 9.16 Postászene. — 12.05 Gramofon — 3.30 „Tündérvásár" meseórája. — 5 Szívbajosok helyes életrendje. — 5.25 Szalonés jazzene. — 6.30 Francia lecke. — 7.20 Hangjáték 3 felvonásban. — Majd cigányzene. Szerda, december 16 9.15 Házikvartett. — 12.05 Szalonzene. — 3.30 Morse-tanfolyam. — 4 Divatcsevegés. — 5 Szabadelőadás. — 5.30 Honvédzene. — 6.50 Olasz lecke. — 7.20 Gramo. fon. — 8.50 „Világpolitika". VI. — 9.20 Szabadelőadás. — 9.35 Beethoven-est. — Majd cigányzene. mmmwmmmmmmmmmmémm Mosást, fehérnemű javítást és harisnya foltozást olcsón vállal tisztességes nő. Cime a kiadóhivatalban s az ipariskola pedellusánál. SPORT. Mi lesz vasárnap? Az esztergomi futballcsapat ma, vasárnap, f. hó 13-án Dunakeszin, a „Magyarság" csapatával mérkőzik. Az őszi szezon utolsó bajnoki mérkőzése d. u. 2 órakor kezdődik. Biró: Kondy. A két csapat eddigi találkozásából mindig a mult évi bajnok Magyarság került ki győztesként. Igy volt ez évek során, de reméljük, ez alkalommal mésként fog végződni a két csapat találkozása. A Magyarság csapata rosszul startolt, majd több mérkőzést vesztett. Az egykor félelmetes csapat még mindig nincsen rendben és régi harci lendülete is megkopott. Mindamellett a mérkőzés érdekesnek Ígérkezik és nehéz volna megjósolni, melyik csapat kerül ki győztesként a küzdelemből. A hazai pálya mindenesetre a Magyarság győzelme mellett szól, azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy az odahaza egykor verhetetlennek tartott Magyarság az őszi fordulóban a MESC-nél gyengébb csapatokkal sem tudott megbirkózni. — Elvárjuk, hogy az esztergomi 11 utolsó mérkőzésén is szívvel lélekkel küzd a bajnoki pontokért. A csapat és a kísérők vasárnap délelőtt fél 11-kor indulnak autóbusszal a Magyar Királytól. (Csapat összeállítás szombat este 8 kor a klubhelyiségben.) BÁDI A Vasárnap, december 13. 10 Egyházi zene és szentbeszéd az Egyetemig templomból. Szentbeszédet mond Tóth Tihamér c. apát. — 11.15 Evangélikus istentisztelet. — 12.20 Operaházi zenekar hangversenye. — 2 Gramofon. — 3 Gazdasági előadás. — 3.45 Szabadegyetem. — 5 A Székesfővárosi Zenekar hagv. — 7 Balassa Imre előadása. — 7.30 Sporteredmények. — 7.45 Három Aranyballada. — 9.35 Hegedűhangverseny. — 10.10 Cigányzene. Hétfő, december 14. 9.15 Hangverseny. — 12.05 Szalonzene. — 4 Asszonyok tanácsadója. — 5 Szabadelőadás. — 5.35 Magyar nóták. — 6.45 Német lecke. — 7.20 Szabadelőadás. — 7.45 Hangverseny. — Majd cigányzene 1 éves őszibarack-ojtványok a legnemesebb korai és kései fajtákból 2 és 3 éves diófa suhángok, Csabagyöngye, Saszla, Madlein stb. csemegeszőlő sima vesszők eladók. Felvilágosítást ad Illés Sándor Széchenyi-tér 21. Eladó egy pénztárpult tükörrel, egy 3-as számú wertheim-szekrény, esetleg kisebbre elcserélhető, és egy Schundaféle pedálos cimbalom. Érdeklődni lehet a Pelczmann-féle üzletben. Leszállított áron Kókay vaskereskedésében legolcsóbb áron kaphatók: karikás kályhák, zománcozott és fekete tűzhelyek, salgótarjáni „Perpetuum", „Kalor" és „Rex" folytonégő kályhák, továbbá „Paris" és „Éva" elnevezésű folytonégő kályhák, melyek a magyar szenekre vannak készítve, füstcsövek (pótfűtőtestek) a legfinomabb 6.20 P, ezzel 50 % szénmegtakaritás érhető el, széntartók, korcsolyák, lópatkósarkak. Szén és vágottfa a legolcsóbb árban, házhoz szállítva megrendelhető. Rádió hálózati készülék 12 és 18 havi részletre előnyösen beszerezhető Szabó István vaskereskedésében Szé" chenyi-tér. Kiadó Kossuth L-u. 44. sz. alatt 3 udvari szoba, konyha, fürdőszoba és összes mellékhelyiségekből álló lakás febr. l-re. Cim a kiadóban. Kiadó lakás. Simor János-u. 32. sz. alatt 3 szobás utcai lakás hozzátartozó helyiségekkel május l-re kiadó. Bővebbet Nagydunasor 5. Kiadó Kossuth L-u. 44. sz. alatt üzlethelyiség kettő szoba-konyha és nagy üveg verandával, Esetleg üzlethelyiség külön is kiadó. Cim a kiadóban. Figyelem ! Korcsolya, sí és vadászcipőket, valamint motorcsizmákat garantált, vízhatlan anyagból a legjutányosabb áron készít FÖLDES, Horthy Miklós-ut 2. — Ugyanitt szakszerű hó- és sárcipő javítás. Francia órákat ad a párisi egyetem oklevelével rendelkező francia tanárnő. Megbeszélés: 2—5 óráig Simor János-utca 11. Eladó ház jómenetelű szatócsüzlettel, mely áll 1 üzlethelyiségből, 1 faraktár-, 1 árúraktár-, 1 pincéből, továbbá 4 szoba-, 3 konyha-, 1 éléskamrából, külön baromfi-udvarral. (Az első udvar virágos, épített sertésóllal.) Víz- és villany bevezetve. Különösen pékiparosnak előnyös környék. Elköltözés miatt hihetetlen olcsó árért azonnal eladó. Cim a kiadóban. Vennék jókarban levő használt kerékpárt. Cim: Városház földsz. 10. Eladó egy hizott sertés Mária Terézia-utca 26 alatt. Kukoricaszár jóminóségű eladó. Cím: Mócik József Szentgyörgymező, Major-udvar. Bejárónénak ajánlkozik délelőttre, aki a főzést is vállalja. Cim a kiadóban. Eladó egy magános ház, mely áll 3 szoba, egy konyha, 2 kamra, nagyobb gazdasági udvarral és azonnali beköltözéssel, Szentgyörgymezőn, Iskolautca 7. sz. a. Érdeklődni lehet Csarnok-utca 14 alatt, fiolop kertésznél. Eladó jókarban lévő fehér gyermekágy. Cim: Horthy Miklós-út 17. Eladó körtvélyesi félrét. Erdélyi Lajosnénál, Hunyady-u. 27. sz. (Szentgyörgymező.) Eladó hizott sertés. Cim: Szent László-utca 20. Eladó 1 jó igásló, 2 lószerszám, 2 stráfkocsi, 1 szecskavágó, kukoricaszár és 1 pár kocsioldal. Cim: Iskola-utca 3, Szentgyörgymező. Eladó uj saroképület, üzlethelyiségnek alkalmas, 2 szoba, konyha, speiz, veranda, pince, mellékhelyiséggel és nagy kerttel — azonnal beköltözhető, Felsőszérű-sor 26. (Táti vám mellett.) Kiadó a nagyvárosi és szentgyörgymezői határban több szántóföld, több évre, továbbá lakások bútorral vagy anélkül, továbbá eladó egylovas és kézi kocsi, valamint 15 kgr. cukorral főzött bodzalekvár, mely gyógyszernek igen jó. Bővebbet Csemniczky-örökösöknél Csarnok-u. 20. Eladó a Major-utca 26. és a Tátiút 26. számú házak. A Táti-útiba azonnal be lehet költözni. Érdeklődni lehet Hősök-tere 7. sz. alatt, hol egy lovas kocsik is eladók. Eladó olcsó áron a Balassa Bálintutca 4. sz. ház, mely áll 4 szoba, 4 konyha, pince, műhely és a hozzátartozó kertből. Azonnal be is költözhető. Bővebbet ugyanott. Eladó a Kossuth Lajos-utca 16. sz. üzleti ház. Bővebbet Kossuth Lajosutca 52. szám alatt. Ágytoll, szép fehér, eladó Hévízutca 16. szám alatt. Eladó ház a város legszebb helyén 240 négszögöl terjedelmű kerttel és amelyben jelenleg is jómenetelű üzlet is van. A házban az üzlethelyiségen kivül van még 3 szoba, konyha, raktárak, pince és istáló. Cim a kiadóban. DIeghivó. Az Esztergom-Szentgyörgymezői Volt Úrbéri Közbirtokosság 1932. évi január 10-én, azaz vasárnap, délelőtt 10 órakor a Szentgyörgymezői Kath. Olvasókör nagytermében tartja évi rendes közgyűlését, melyre a t. Közbirtokossági Tagok ezennel tisztelettel meghivatnak. Esztergom, 1931 december hó 10. Ács István s. k. közbirtokossági elnök. TÁRGY: 1. Elnöki megnyitó. 2. Két tag kijelölése a közgyűlési jegyzőkönyv hitelesítéséhez. 3. Pénztárnok jelentése az elmúlt gazdásági év bevételei és kiadásairól. 4. Számvizsgálók jelentése és javaslata pénztárnok részére a felmentvény megadása iránt. 5. Az 1932. évi költségelőirányzatok bemutatása és jóváhagyása. 6. 1932. évi erdei adó megállapítása. 7. 1932. évi legelő és fajzási dijak megállapítása. 8. A közgyűlés előtt 24 órával az elelnökséghez bemutatott esetleges indítványok. 9. Elnöki jelentések. _ 10. Elnöki zárszó. Hirdetmény. A Szentgyörgy mezői Közbirtokosság f. hó 13-án, \ vasárnap, délután 2 órakor saját helyiségében egy jókarban lévő bikát a legtöbbet ígérőnek árverésen el fogja adni." 2517—1931. szám. Hirdetmény Dorog község heti vásárjain szedhető helypénz szedési jog 1931. jan. l-től számított három egymásután következő évre f. évi december hó 21 én d. e. 10 órakor a községházánál megtartandó nyilvános árverésen haszonbérbe fog adatni. Bánatpénzül 150 pengő készpénz leteendő. A többi árverési feltétel a főjegyzői irodában a hivatalos órák alatt megtekinthető. Dorog, 1931. deember 5. Elöljáróság. ERDÉLYI BELA sodronyfonó Szent Lőrinc-utca 11 Nagy karácsonyi vásár Holop Mihály kertészetében Csarnok-utca 24 Helyen leszállított árak! Ciklámen: szép dús növények 60 fil-től 2 P-ig Azáüák: tömmel telt diszvirágokkal 3 P-tői 5-ig Chrisanténum : cserépben 80 fil-től 150 P-ig és egyéb szobai dísznövények 80 f-től mm***************** Fizessen elő a „Szfnháii Élet" re mert a most belépő előfizetők a következő karácsonyi ajándékot kapják: 1. Az V* évi 10 pengős előfizetési dijat elfogadjuk havi részletben. 2. Ingyen kapja: január l-ig megjelenő Színházi Elet számokat. 3. Ingyen kapja : az elmúlt negyedévben megjelent tizenhárom számot. 4. Ingyen kapja: Hans Possendorf „Milliók szerelmese" cimű regényt. 5. Ingyen kapja: január márciusi ajándékkönyvünket.