Esztergom és Vidéke, 1931

1931-11-01 / 88.szám

látható időn belüli stádiumában a kapitalizmus, az individualista termelési rend mással nem pótolható. Ez felel meg mindig legjobban az emberiség jelenlegi fejlődési fokának, egyrészt, mert a vagyonszerzés, a leszármazókról való gondoskodás ősz töne leghatékonyabb rugója az egyéni iniciativának, szorgalomnak, munkatöbbletnek, amely rugó egy szocia lista világrendben hiányoznék és más, hasonlóan hatékony rugóval pótol ható nem lenne. Másrészt, mert egy ilyen világrend ... az emberi inciativa hanyatlására, utóbb anarchiára és az emberiség fejlődésének visszaesésére vezetne." Itt tehát még Károlyi a szocialista társadalmi és gazdasági világrend szorgalmazóinak belátható hosszú időre visszavonulást parancsol. Hogy ez a belátható hosszú idő miért zsugorodott össze mégis annyira, hogy már ugyanazon műnek 72-ik oldalán pont az ellenkező állítást találjuk, azt nem magyarázhatjuk meg magunknak másképpen, minthogy a bolseviki gazdasági rendszer „eredményeinek" feltűnően lelkes elismerése „jobb belátásra" birta a szerzőt. A kapitalizmus érdekében tett kijelentéseért ugyanis mintegy Canossát járva, nem habozok kijelenteni, „hogy igenis vannak olyan rugók az emberben, az átlagos emberek millióiban is, amelyek helyettesitik a kapitalista társadalom vagyonszerzési rugóját az emberi munkateljesítés, erőfeszítés dolgában." Tehát Károlyi szerint a kapitalista gazdasági rendszer legfőbb argumentumát a tények megdöntik. Ha azonban felvetjük a kérdést, hogy melyek is hát azok a tényezők, melyek a munkatöbbletben, iniciativában, igyekezetben és szorgalomban a bolseviki gazdasági rendszerben a hiányzó vagyonszerzési rugót pótolni hivatottak, elképesztő választ kapunk. Az egyik főtényező lenne az állandó, intenzív propaganda. Miből áll ez ? Heccelésből és a földi mennyország Ígérgetéséből, melynek be kell következnie, ha az egész világot sikerül forradalmositani a mai bolseviki Oroszország mintájára. Ez a tényező csupán átmeneti s Károlyi szerint is kétes alapon, illetőleg feltételes alapon nyugszik. Kétségtelen tehát, hogy egy ilyen ingatag alapra az emberiség jövő kulturális fejlődése, mely állandó és egyforma erővel ható tényezőket feltételez, rá nem bizható. Nem is szólva arról, mi következnék be az emberiség kulturális fejlődésében, ha a szép Ígéretek nem valósulnának meg s a számítás visszafelé sülne el! A másik tényező azonban már Károlyi szerint is a valóságon alapszik. Ezeket a realitásokat pedig — melyek, úgylátszik, Károlyit jobb belátásra bírták — azok a szenzációs eredmények alkotják, melyeket a mai bolseviki Oroszország a munkásság helyzetének megjavítására már is elért. Ha pedig konkrét tények után érdeklődünk, Károlyi vá laszképpen idézi egy Oroszországból visszatért szemtanú szavait, aki ezeket az eredményeket az oroszországi munkásság következő vallomásában látja összegezve: „Ha nem is éppen sokkal jobb a sorsunk, mint volt azelőtt, a régi uralom alatt, de mégis csak inkább valamivel jobb és legalább másnak sem jobb mint nekünk." Károlyi még elegikusan hozzáteszi: „Bizony sokat számít az embernél, ez „a másnak sem jobb!" Ez lenne tehát Károlyi szerint az a reális tényező, melyre az egyetemes emberiség jövendő fejlődésének szilárdsága rábízható lenne: sülyedés és egyenlőség a nyomorbarij Önkéntelenül eszünkbe jutnak itt a „Rerum Novarum" enciklika szavai, melyekkel XlII. Leo anélkül, hogy a kapitalista gazdasági rendszer mai elfajult formáját akarná védeni, öszszegezve a magántulajdon eltörlésével bekövetkező állapotokat, megállapítja, hogy „tág út nyílnék a kölcsönös irigységre, rágalmazásra és meghasonlásra, megszűnnék az egyesek tehetségét és szorgalmát sarkaló ösztönzés s ezzel egvütt a gazdagság forrásai is kiapadnának; szóval az egyenlőség nem lenne egyéb, mint az emberek egyenlő nyomora s különbség nélkül való szánalmas helyzete. " Hát ebből az egyenlőségből pedig nem kérünk, de mindenesetre nem birjuk benne a legjobb indulattal sem Ha kissé figyelemmel kisérjük a városi közgyűléseket, azt látjuk, hogy ott a legtöbb képviselő — úgy, mint a nagyközönség is — csak féligmeddig ismeri a tárgysorozat egyes pontjait, mig néhányan mindent tudnak (talán a hátteret is) és ezek szokták megállapítani, hogy nekik is meg van ugyan az aggályuk mit a felszólalók elmondtak, de a javaslatot elfogadják és elfogadásra ajánlják. A szavazási eredmény a tisztviselőkkel együtt: 25—30 elfogadja a tanács javaslatát és csak 2—3 nem (bár az utóbbi időben ez a szám hirtelen megszaporodott), a többiek, kik nem akarják elfogadni, vagy el sem jönnek, vagy a folyosón maradnak, vagy a teremben hallgatnak, ha a nevüket olvassák, mert nemmel szavazni legalább is sértés számba megy, a bölcs vezetők csalhatatlanságában kételkedni csak forradalmár szokott! Érdekes azonban, hogy a határozatok ritkán egyeznek a közönség véleményével. Hol a hiba? A városi képviselők száma a 150ről előbb 100-ra, majd az új törvény szerint 70—7l-re csökkent. Ebből 10—11 vezető tisztviselő, 30 választott és 30 virilis. A tisztviselőkről most nem szólok, talán jobb igy ; a választottak pedig nagyrészt hivatalos szavazólappal kerültek be. A nagy körültekintéssel és sok kompromisszummal összeállított listáról több értékes és hasznos tagja a képviselőtestületnek kimaradt (pl. Bleszl, Keményfy, Jármy, Hegedűs stb). A virilisek és megbízottjaik közül sokan a „szilárd" többséghez csatlakoznak, vagy hallgatnak. Szóval az összeállítás a szavazásra kitűnő, de a tanácskozásra nem. Nem hiszem, hogy a sok fejbólintás és a jól működő szavazó gép a város közönségének egyetlen kívánsága lenne. Az előadók rendesen csak röviden és a jó oldalát megvilágítva adják elő a javaslatokat. Ujabban a tanács javaslata már a meghívóról is lemaradt. Ezeket a javaslatokat a bizottságok letárgyalták ugyan, de ott is mindig és mindenütt ugyanaz a néhány benfentes van. Bár a városi törvénynek az az intenciója, hogy mindent a közgyűlés elé visz és igy több szem többet lát. A közgyűlésen is ugyan ezek az urak látnak, a többi csak a legjobb esetben néz. Pedig a város közönségének érdeke lenne, hogy mindenki lásson is. Sisyphusi munkát végez az ellenzék! (Nevezhetnők úgy is, hogy aggályaikat — még személyüket érő kellemetlenségekkel szemben is — kimondani bátorkodók.) Pl. Még a jobb világban, június végén, a város közönségének „megelégedett" — már mint ezzel a vezetéssel túlon-túl megelégedett — része véleményt mondott arról, hogy Gróh József dr. vezetőkezét szeretné. Hogy ő a bizalom ily nagyszámú és ilyen hafelfedezni az emberiség kulturális fejlődését és nagyobb boldogságát. Hát ezért az eredményért bizony még a mai kapitalizmus rothadt rendszerét is kár Károlyinak oly nehéz szívvel feláldozni, mert amellett, hogy a munkások sorsa nem lett jobb, amellett, hogy a többiek sorsa rosszabbodott, még három millió ártatlan ember is örülhetne a nap fénynek és az életnek, akiknek az emberi fejlődés nevében már eddig is, csupán a bolseviki Oroszországban a halálba kellett menniök I Lacza István dr. hittud. főiskolai tanár. talmas megnyilvánulásából miért vonja le azt a következtetést, hogy félre áll, azt igazán nem értem. Ennél szebb elismerést Esztergom ban az utolsó években senki sem kapott, mint Gróh József dr. a választáskor. Ez nem ok a félreállásra, hanem csak komoly és céltudatos munka alapja lehet. Nádler István is megunta a szélmalom harcot, Zwillinger Ferenc dr. pedig hangfogót alkalmaz (miért ? 1). — Kár. A város közönsége pedig talán soha sem volt annyira elégedetlen és kétségbeesett politikai és gazdasági szempontból mint most. Mindenki azt hitte, hogy elérkezett az deje annak, hogy a takarékossági bizottság nálunk is legalább annyi eredménynyel dolgozik, mint más városban annál is inkább, mert aránylag kevés helyen van annyi lecsúszott, tönkrement ember mint Esztergomban. Ez mind munkaalkalmat, segitséget, könnyítést várt, de várt a sok, még eddig tönkre nem ment is. És mit láttunk a több napos tárgyalásokból : A tárgyalások menete is titokban ment, de bizony titokban maradt az eredmény is, mert az a néhány módosítás még a szépséghibákat sem javítja, nemhogy a szervi bajokon segítene. A vezetők és tanácsadóik (8—10 úr) nem ismerik, de hermetice elzárkózva nem is ismerhetik a kis emberek nagy bajait. Egyelőre csak két érdekes esetet említek: 1. Néhány sógor-koma összeáll és oly módon csinál „jó vasárnapot", hogy az egyik félighízott sertését leölik — mert ezt a hentes megvenni nem tudta, ők pedig a hentestől húst venni nem birtak — akkor kisül, hogy az alkalmi „szórakozás" drága mulatság volt: mert az állatorvos szerint nem lett volna szabad kimérni, mert még nem volt „zsir nak hízott", a fogyasztási hivatal a húsfogyasztásért kér néhány pengőt, a forgalmi adóhivatal is bünteti az eltitkolt „jövedelem" miatt, de a pénzügyőri szakasz is elküldi az ő levelét. Érdekes, hogy ilyen alkalommal a városházát és a zivatart együtt emlegetik. 2. Vagy a kétfejű mérnöki hivatal sasszeme 1931-ben észreveszi, hogy az 1927-ben készített vizvezeték nem „előírásosan" van felszerelve, mert hiányzik a vízmérő éra számára az akna. Ezért büntetés jár. Igaz ugyan, hogy minden bekapcsolás előtt ugyanezen hivatal felügyelete mellett próba-nyomást végeztek és csak ennek sikeres vizsgálata után a „városi" vízművek kapcsolták be a vezetéket és azt sem árt tudni, hogy kevés kis ember házánál kell ráfizetni a túlfogyasztás miatt, a megtakarításért pedig visszatérítés nem jár, tehát valójában a legtöbb vízóra inkább a statisztikának, mint a gyakorlatnak dolgozik. De urak, az évi termésből sok kiló szőlőt kell Budára szállítani, kilónkint 10 fillérjével, hogy kifizessék a végrehajtónak a büntetést. Véletlenül (vagy nem véletlenül ?) ezek rendszerint Groh-amedánok (mert igy nevezik azokat a vakmerő polgárokat, akik szavazati jogukat úgy gyakorolták, hogy bátorkodtak ezt a nem hivatalos jelöltre leadni). Ha tetszik, van még néhány eset máskorra is. Érdekes, hogy ugyanezen hivatal nem veszi észre, hogy a Balassa Bálint-utcában az 1. szám alatt már évek óta 4—5 ház van, pedig 150 évvel ezelőtt a kalapos király úgy szerette volna, ha minden házon külön házszám lenne. Szóval, igy ahogy van. nincs jó, mert ha papírforma szerint minden rendben van is, az a komolyan gondolkodónak nem mond semmit. Hogyan reparáljuk a hibákat? Vezetők kellenek, határozott és erőskezű vezetőkre van szükség, de kívánatos lenne, hogy akiket vezetnek, azok lássák is az irányt. Szükséges, hogy a vezetők ne csak felfelé orientálódjanak, hanem lefelé is és vegyék a kisemberek nagy bajait oly komoly megfon tolás alá, mintha ez rendelet lenne „sürgős, ,még ma" jelzéssel. Nem elég, ha csak a választás előtt megyünk a nép közé. Nem rebellis ez a nép, csak a 48-ban megugrasztott osztrák generálisok és utódaik tartották annak. Ez megérdemli és hálás, ha panaszait meghallgatják és lehetőség szerint enyhítik bajait, szívesen dolgozik, de munkájának ered menyét is szeretné látni. Az ő bizalmukat könnyű kiérdemelni annak, aki bizalommal van hozzájuk is. Addig, mig a hatósági közegek közül csak a végrehajtók tartják fenn a közvetlen kapcsolatot a néppel, jó lenne, ha a pénzügyi tanácsos ne csak azt kérdezze meg a visszajövő végrehajtótól, hogy hány pengőt hozott be, de azt is, hogy a 100—150 pengős hátralékra miből fizette a fél az 5 pengőt ? Ha csak két hétig teszi ezt, a költségvetés összeállításánál már hasznos adatok birtokában lesz. Több nyíltságot és kevesebb titko lódzást kérünk a vezetőktől a képviselőkkel szemben. Ha azok, akik mindent tudnak, mindig helyeselnek, nem érdemes ezeket a többiek elől eltitkolni, ki birják ezek a dolgok a nyilvánosságot is. Ha a képviselők jobban bekapcsolódnak a városháza ügyeibe, akkor majd ők beviszik a polgárok panaszait és ezen lehet addig segíteni, mig el nem mérgesedik, mert ezekből a kis bajokból lesznek a nagy bajok idővel. De szükséges is az új gondolatok és ötletek összegyűjtése és kirostálása, mert a néhány benfentes — úgy látszik nehezen tud ujat termelni, a mai rendkívüli időben pedig erre szükség lenne. Valamit a kritikáról: Tessék megjegyezni, hogy a bírálók vagy aggályoskodók nem akarnak zavart okozni, sem a nyugalmat zavarni és a kritizálok is vannak a városnak olyan jó fiai, mint a benfentesek ha nem is kapták — de nem is kérik — erre a patentirozást. Aki ügyesen felhasználja a kritikát, legyen ez akár szóban, akár Írásban (újságban) az rendesen kiérdemli a bölcs vezetőnek járó elismerést, de ahol ezeket az okvetetlenkedőket „rossz fiuknak" tartják, az újságokat arra hangolják, hogy „itt csak dicséretnek és hódolatnak van helye, de nem bírálatnak," ott a tekintély argumentum inkább a papíron van meg, mint a valóságban, még ha hallgat is a kritika. A békés munkának és nyugodt életnek az ideje kell, hogy nálunk is eljöjjön, aki dolgozni akar, annak mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm Hol a hiba és hogyan reparáljuk?