Esztergom és Vidéke, 1931
1931-10-18 / 84.szám
Ma, vasárnap, közkívánatra megismétlik az „Elcserélt ember a-t. A műkedvelői előadások történetében páratlanul áll az a siker, melyet az öregcserkészek értek el Bónyi Adorján nagyszerű színművének : az „Elcserélt ember"-nek előadásával. A rendezés, a szereplők játéka oly hatást váltottak ki, hogy közönség szinte követelte az előadás megismétlését. Pedig a darabot már eddig is sokan megnézték kétszer is. Sokan pedig még látni akarják. A rendezőség nem térhet ki a megnyilvánuló közóhaj teljesítése elől, tehát ugy határozott, hogy a mai napon, f. hó 18-án, délután 6 órai kezdettel a „Fürdő"-ben megismétli az előadást, mert ilyen jól kiválasztott és kitűnően megjátszott szinművet még nem láttak Esztergomban. Számozott helyek elővétele Rottár- és Tatarek-féle üzletekben és az előadás előtt egy órával a pénztárnál. Városunk szépért és művészetért lelkesülő közönségét ismét és ezúton hívja meg a Rendezőség. Eltűnt esztergomi földmives asszony. György Mihályné, esztergomi földmivesasszony másfélhéttel ezelőtt egy kocsirakománnyal Budapestre ment. Szőlőt vitt eladásra. A budapesti piacról egy kosár szőlővel elment a kocsitól. Hogy hová megy, nem mondta meg senkinek. Várták, de nem tért vissza a kocsihoz. Haza sem jött s életjelt sem adott azóta magáról. Magánúton arról értesítették férjét, hogy az Alsónémeti vicinális vonat vágányán egy hasonló személyleirású női hullát találtak. A kétségbeesett férj, György Mihály most Alsónémetibe utazott, hogy a hullát megtekintse, vájjon azonos-e feleségével. Hatósági eljárás megindult. Nincs kizárva, hogy a szerencsétlen asszony bűnténynek esett áldozatul. Jövő számunkban talán már biztosat írhatunk Györgyné sorsáról, Sirás és kacagás váltakoznak az Elcserélt ember előadásán. El ne mulassza. Vasárnap délután munden út a Fürdő Szálló színháztermébe vezet. Intézeti seviotok és csíkos blouzvásznak nagy választékban Illés Sándor cégnél. Áramszünet lesz ma az egész városban. A Hungáriái, Villamossági Rt. értesiti a t. közönséget, hogy f. hó 18-án, vasárnap reggel 7 órától, cca d. u. 2 óráig hálózati munkálatok és transformátor szerelések miatt áramszünetet tart. Vasárnap délután hat órakor okvetlenül nézze meg az „Elcserélt ember" utolsó előadását. Ilyen szépet még nem látott. Lipcsei kikészítésű nemes szőrmék valamint a hazai kikészítésű elsőrendű divat és diszszőrmék óriási választékban kerülnek forgalomba WEISZ MÓR posztóáruházában. Az árak közismerten alacsonyak. Kötött kabátok, harisnyák és keztyűk Illésnél a legolcsóbbak. Linóleum és viaszosvászon maradékok rendkívül olcsó áron kaphatók Schwachnál. Téli szénellátás ! Saját érdekükben figyelmeztetjük igen tisztelt vevőinket, hogy még a megrendelések feltorlódása előtt magukat jóminóségű „Dorogi" rostált fűtőszénnel és száraz vágott fával ellátni szíveskedjenek. Már kis, 10 métermázsás, fuvar kocsi dorogi szenet házhoz szállítva nagybani áron számítunk I Marosi József és Fia szénosztálya. Hány színésznő ájult el a szín padon ? Erről rendkívül érdekes cikket közöl a Délibáb uj száma, amely nagyon gazdag tartalommal jelent meg- Érdekes szinházi beszámolók, hirek, képek pletykák teszik változatossá a népszerű szinházi képeslapot, amelyben ezenkívül egyfelvonásos színdarab, folytatásos regény és novella van. Egy szám ára 24 fillér. Erdős Renée kis regénye a Szinházi Élet uj számában. Incze Sándor hetilapjának uj száma a szokottnál is gazdagabb és terjedelmesebb. A szinházi aktualitásokon, izgalmasan érdekes riportokon kívül Erdős Renének egy gyönyörű regényét is hozza uj számunk, amelynek külön érdekessége az a képsorozat] amely beszámol Dénes Oszkár londoni sikereiről. A filmpályázat résztvevőinek egész portréját közli az uj szám, amely darabmellékletül a héten a szezon, három legnagyszerűbb egyfelvonásosát adja. Kottamelléklet, kézimunkaiv, teljes gyermeklap van még csatolva a Szinházi Élethez, melynek ára 1 pengő. A hangosmozivá átalakított Kultur 'Mozgó. A mozibajáró közönség jóleső meglepetéssel látta, hogy a Kultur Mozgóban nagy átalakítás történt. A vetítővásznat egy méterrel hozták előbbre és a páholyok mögötti falat parafakockákkal borították. Még a páholyok oldalát is beborították. Erre az átalakításra azért volt szükség, mert a Kultur Mozgó hangos előadásokra rendezkedett be. A legmodernebb hangosgépet rendelték meg és az eddigi előadásokból már tapasztalhattuk, hogy az előadások a legjobban sikerültek. A beszélőfilm tökéletesen adja a muzsikát és a beszédet éppen ugy mint az első fővárosi mozikban. De nemcsak kitűnő berendezésről beszélhetünk, hanem a legújabb és a legszebb mozidarabokról is. Igazán dicséret illeti Toldyékat, hogy Kultur Mozgójukat a legtökéletesebb berendezéssel látták el és a legszebb darabokat tűzték műsorra. Sikerűit a vetőmagellátás. A vármegyei gazdasági felügyelő a rossz termés következtében beállott vetőmaghiányt közel 70 százaléknyira megoldotta. Csupán rozsot nem tudott beszerezni, mert a nagy távolság nagyon megdrágította volna a vetőmagot. A búzavetőmag azonban elsőrendű. A gazdasági felügyelő a vetőmagkérdést legmegfelelőbben oldotta meg s gazdáink teljesen meglehetnek elégedve az eredménnyel. „A király parancsol" cimű nagy Ufa hangos világattrakció szombaton kerül a Kultur Mozgó műsorára. Főszerepét Renata Müller és Ottó Gebühr alakítják. A film a történelem legizgatóbb, legérdekfeszitőbb mozzanatát meséli el, melynek középpontjában Nagy Frigyes áll. Kiegészíti egy pazar kétfelvonásos amerikai burleszk. Vasárnap, Anny Ondra és Sigfrid Arnó nagysikerű vígjátéka „Egy jobb család" cimmel kerül bemutatásra egy rajzos trükkfilmmel és a Magyar Híradóval. Ez a film a szezon egyik legnagyobb sikerű hangos vígjátéka, zene, beszéd és tánccal. Legközelebb Gustav Fröchlich, Albert Bassermann nagy drámája „A vizsgálóbíró előtt" cimmel kerül műsorra. Munkanélküliek, nyugdijasok figyelmébe! Pénzkérdésre kitűnő alkalom a naptárárusitás, mely 3 hónspig kitűnő jövedelmet biztosit, minden különösebb befektetés nélkül. Felvilágosítással készséggel szolgál Mehner Vilmos naptárkiadó vállalat, Budapest, IV. Egyetem-u. 4. Egy könyv kalandos utja. Kilene évvel ezelőt feladtak egy könyvet Budapesten egy Sidneyben élő magyarnak, aki időközben egy kis Csendes-óceáni szigetre költözött. A könyvet a posta ide is utána küldte, de mire ideért, a magyar olvasó visszautazott Ausztráliába. Itt utazott a könyv kilenc évig, mig most végül a címzett Indiában vette át. Most érkezett meg levele és abban megköszöni a könyvet, amit mint előfizető kedvezményként kapott Tolnai Világlapjától. SPORT. Mi volt vasárnap? Esztergom— váci Remény 1:0 (0:0) bajnoki mérkőzés, biró : dr. Kelesi. Hatalmas iramú végig erős küzdelemmel tarkított szép mérkőzés. A győztes gólt a második félidő közepén Debnárik— Vermes összjátékból az utóbbi lőtte. A csapat minden egyes tagja dicséretet érdemel a fenti figyelemreméltó szép teljesítményért. Mi lesz ma, vasárnap? Vasárnap, f. hó 18-án d. u. fél 3 órakor a szigeti sporttelepen első osztályú bajnoki futballmérkőzés lesz a váci SE és az esztergomi MESC csapatai között. Biró: Leiner I. A két csapat találkozása igen jó mérkőzést igér, Hazai pálya előnye és a kö zönség buzdítása némi plusst jelent az esztergomi csapatnak. Tekintettel a mélyen leszállított helyárakra, tisztelettel kérjük városunk m. t. közönségét, hogy a mérkőzésen minél nagyobb számban megjelenni szíveskedjen. (Csapatösszeállítás szombaton este 8 órakor a clubhelyiségben. Minden játékos jelenjen meg.) Felhívás. A MESC vezetősége ezúton is felhívja mindazon ifjakat, akiknek kedvük van futballozni, hogy a keddi és csütörtöki tréningeken, a szigeti sporttelepen Vajda Vilmos intézőnél, vagy Tauber Jenő trénernél jelentkezzenek. RÁDIÓ Vasárnap, október 18. 10.00 Református istentisztelet. — 11.00 Egyházi népének és szentbeszéd a Jézus Szive Umplomból. Szentbeszédet mond P. Bangha Béla S. J. házfőnök. — Majd az Operaház tagjaiból alakult zenekar hangversenye. — 2.00 Gramofonhangverseny. — 3.00 Időszerű gazdasági tanácsadó. — 3.30 Rádió Szabadegyetem. — 5.10 Vigopera-est. — 7.10 Sporteredmények. — 7.20 Rejtvénypályázat. — 9.25 Hegedűhangverseny. — Majd cigányzene. Hétfő, október 19. 9-15 Szalonzene. — 12.05 Házikvartett. — 4.00 Mesék. — 5.00 Szabadelőadás. — 5.30 Cigányzene. — 6.30 Német lecke. — 7.00 Hangverseny. — 8. Szabadelőadás. — 8.30 Operaházi zenekar hangversenye. — Majd cigányzene. Kedd, október 20 9.15 Gramofon. — 12.05 Hangverseny. — 3.30 Meseóra. — 5.00 Helyes magyarság. — 5.30 Keringők. — 6.30 Francia lecke. — 7.25 Opexa-est — Később cigányzene. Szerda, október 21 9.15 Honvédzene. — 12.05 Sza'onzene. — 3.30 Morse-tanfolyam. —• 4.00 Divatcsevegés. — 5.00 Szabadelőadás. 5.30 Bécsi dalok schrammelkisérettel. — 6.20 Olasz lecke. — 6.30 Tárogató-est. — 7.50 Lóversenyeredmények. — 8.00 Kamarazene-est. — 9.50 Szalonzene — Utána németnyelvű előadás. NYILTTÉR Tudomásul Minekután feleségemtől, szül. Drahos Teréztől különváltan élek, az általa csinált adósságokén nem felelek. Esztergom, 1931. okt. 16. Deutsch Mihály. Értesítés Értesitem a n. é. közönséget, hogy f. hó 26-án Czirók Ferenc-féle vendéglőt (Hősök-tere) átveszem. Kérem ennélfogva mindazokat, kiknek bárminemű követelésük volna, hogy azt nálam 8 napon belül bejelentsók, mert ezen időn túl semminemű követelést el nem fogadok. Tisztelettel Pivók József. Női mosóbőr keztyű . . P598 Oroszka leánykáknak . . „ 3 80 Pijama tennis la.... „ 0 69 Téli csikós nadrág métere „ 5:90 Női és férfi maradék gyapjúszövetek, leányka és fiú ruhákra a közismert alacsony árakon. Weisz fflór posztóárúháza Mosást, fehérnemű javítást és harisnya foltozást olcsón vállal tisztességes nő. Cime a kiadóhivatalban s az ipariskola pedellusánál. Kereskedelmi szaktanfolyamot végzett irodai és női munkaerőt díjtalanul ajánl a Női Kereskedelmi Szaktanfolyam igazgatósága. Írógéppel való leírások (diseretio, könyv) és másolásra munkaerőt díjtalanul ajánl a Női Kereskedelmi Szaktanfolyam igazgatósága. Bejárónőnek ajánlkozik középkorú nő, aki a háztartás minden ágában jártas és annak elvégzésére vállalkozik. Cim a kiadóban. Gyümölcsmagot és keserűmandulát veszek. Mezei, Hősök-tere 1. Elemi és más iskolások házi oktatására, továbbá óvodások stb. iskolánkivüli foglalkoztatására tanult leányokat díjtalanul ajánl a Női Kereskedelmi Szaktanfolyam Igazgatósága. Újságolvasók bármely napi- vagy hetilapra szóló előfizetését a Sajtóközpont készséggel intézi el portómentesen. Kossuth Lajos-utca 22. Eladó Úriház a város központjában, négy szoba, előszoba és kényelmes mellékhelyiségekkel eladó. Bővebbet a kiadóban. Kiadó egy utcai szoba, konyha és speiz magányos udvarral Tábor-utca lő. szám alat. Bővebbet ugyanott. Eladók jutányos áron kisebb-nagyobb bukszusok. hólyag egres 4 fajta u. m. koraérő sárga, piros, zöld, világos sárga, gyökeres és sima, nemes eperpalánta. Cim a kiadóban. Két szoba, konyha, előszoba és egy szoba, konyhás és mellékhelyiségekből álló lakás kiadó és azonnal elfoglalható. Bővebbet KÓKAY vaskereskedőnél, hol kályhák, tűzhelyek legnagyobb választékban és jutányos áron kaphatók. Újságárus felvétetik a Sajtóközpontban Kossuth Lajos-utca 22. szám. Társ kerestetik gombatenyésztéshez. Mintatelep van. Cim a kiadóban. 3 szoba, konyha és mellékhelyiségekből álló udvari lakás, pincehasználattal, Deák Ferenc-utca 30. sz. alatt azonnal kiadó. Vizvezeték a konyhában. Építőanyagok, teljesen jókarban — bontásból maradt — deszka, gerenda és pala eladók. Ugyanott egy szőlőprés is eladó. Megtekinthető csak vasárnap, Major-tér 1. sz. a. Kiadó Horthy Miklós-út 23. szám alatt egy üzlethelyiség, hozzátartozé 3 szoba, konyha- és mellékhelyiségekkel nov. l-re. Bővebbet ugyanott. Kérjen ingyen mutatványszámot AVILÁG URAI sorozatból és az Újság rádiómellékletébői UJSAG kiadóhivatala Bpest, Aradi-u. 10.