Esztergom és Vidéke, 1931

1931-10-11 / 82.szám

szolgálni, a kettőnek egységét biz tositani, mert ebből fakad, mint forrásból az iparos, kereskedő, hivatalnok, édes mindnyájunk boldogulása, nyugalma Érezze, tudja mindenki, hogy ennek a célnak szolgálata biztosítja a bizalmat, a hitet, a társadalmi egységet, hogy csak ezekből fakadhat a nagy megpróbáltatás és összeomlás után béke, biztonság, munka és kenyér. Rémülettel gondoljon mindenki arra, hogy ha nem igy gondolkodunk és cselekszünk, újból hívatlanok kezébe kerülhet a hatalom. Tartsa mindenki lelkiismeretben kötelességének, meg nem alkudva, letiporva és megalázva is harcbaszállni azokkal, akik nem igy gondolkoznak, nem igy cselekszenek, akik a meg próbáltatás nehéz napjaiban önös, egyéni érdeket szolgálnak, akik félrevezetnek, akik a gyűlölet izgató hangján nyilatkoznak, akik folyton ünnepelnek, akik állandóan ostort pattogtatnak, mind több és több ólmosmagot használva, akik barátokból ellenséget, ellenségből barátot nevelnek, akik csak parancsot, erőszakot, durvaságot ismernek, akik nélkülözhetetlennek hirdetik magukat, akik kisajátítják a hazafiságot, csakhogy egyéni hatalmukat megtarthassák. Harcoljon mindenki az ellen a szellem és rendszer ellen, amely a gyűlölet és tehetetlenség, a bosszú és tudatlanság jegyében a munkáskézből kiüti a szerszámot, az iparos, kereskedő üzletét bezárja, az intelligenciát az utcára dobja, amely szellem és rendszer nem konstruál, hanem destruál és igy mindenütt és mindenhol csak könny, nyomor, elé gedetlenség, lázadás kiséri. Munkása, szolgája legyen mindenki a megértésnek, szeretetnek, amely munkát, életet jelent, amely teremt és alkot, felemel és nemesit, amely a hatalmat nem a hatalomért szolgálja, hanem azért, ha kell még ön magát is feláldozza, hogy végre megjöjjön a megbocsátás, az imádságos Vénasszonyok nyarán Olyan ez a langyos, napos őszutó, mint egy ábrándos, szép öreg anyó aki mesélget, hogy egyszer tavasz volt, de nemsokára lehull már a hó - • • Az arca ráncos és a hulló fákon rozsáás-pirosan sütkérez a nap és az elkésve udvarló szellőknek hálát csipognak most a madarak •.. A betegsárga fonnyadó virágok mint nagyanyának menyasszonyi csokra hizelkedően simulnak az őszhöz emlékezve a nyári mámorokra • • • És nagyanyó, a méla langyos ősz mesél, hogy szép volt mináen pillanat s a fölábe hullt magok, az unokák előre érzik már az új tavaszt • • • A visszajáró vágy varázskezével bimbót fakaszt, nagyanyó még remél, de félig nyíltan hullanak el az álmok szőnyeget szőnek a ködök elé. •. Zizeg a lomb, requiemet áúáolgat . • érezzük, ősz van, settenkedő halál,,. s a túlvilág sejtelme fázik bennünk vénasszonyok csípős szélű nyarán • •. Magasi Artúr. Ősz a Dobogókőn Ülünk a Dobogókő tetején, hétszáz méter magasságban. Előttünk völgy szélesedik mélyen Dömös felé, az erdő őszi színpompában zsong, néha felsóhajt és zúg. Gyönyörűen süt a nap, a tetőn szélcsend. De csak szünetekben. A szél hullámosan csap át a tetőn. Szinte érezni, látni lehet, amikor felborzolja a Pilis erdőségét, végigszánt lélekkel esdekelt béke, hogy megbukjék a rossz, győzedelmeskedjék a jó, hogy örömtől ragyogó arcok hirdethessék a feltáraadást. Nem győzőket és legyőzötteket, nem zsarnokokat vagy megijedt em berekét akarunk látni, hanem szabad, öntudatos, független polgárokat, akik önzetlenül cselekszik a jót, akik biznak, hisznek, áldoznak, cselekszenek, akik vértanuk is tudnak lenni, nem pedig gyáva, gerinctelen hódolók felfelé, kegyetlen zsarnokok lefelé. Nem akarunk többé olyan magyart, aki megaláztatást vet és gyűlöletet arat, akinek még lába nyomán is átok fakad. Nekünk a Szent A tisztviselőtársadalmat, de mindenkit, aki keresettel bir, a fizetéslevonások foglalkoztatják mostanában és természetes, hogy a mai szűkös és terhes világban mindenkit súlyosan érint a fizetéslevonás. Levonnak fizetéséből a kocsisnak, a napszámosnak, a napidijasnak, tisztviselőnek, tanárnak, tanítónak, miniszteri tanácsosnak, államtitkárnak és miniszternek. Ha a fizetéslevonásokat figyeljük és a fizetések szerint arányba állítjuk, azt tapasztaljuk, hogy a legsúlyosabban a kisfizetésű embereket érinti a fizetéscsökkentés. Nagyon sok panasz érkezik be hozzánk, de ezeket csak összefoglalva a város érdekein keresztül tudjuk közreadni. Azért mondjuk, hogy a város érdekein keresztül, mert ma Esztergom város gazdasági helyzete olyan súlyos, hogy Istvánok, Hunyadiak, Rákócziak, a Kossuthok az ideáljaink, nem pedig a Dózsák, a Csák Máték, a Karaffák. Nekünk vezetők kellenek, akik a népért vannak, akik példát adnak, akik bizalomnak, szeretetnek részesei, akiket mindenütt tisztelet vesz körül, akik halkan beszélnek, fáradhatatlanul és áldozatosan dolgoznak, akik szerények és nemesek hatalomban ós méltóságban egyaránt. Vezetők, akik egybeforrtak a magyar földdel, annak népével, akik nem ünnepnapon vannak velünk, hanem hétköznap is, akinek munkától acélos az izmuk, szeretettől puha és meleg a szivük. a város terhe a polgárságra is ránehezedik. Mi sem természetesebb tehát, hogy legelőször sürgős és kíméletlen takarékosságot kell a város háztartásában és adminisztrációjában keresztülvinni és amint már megírtuk, ne a törzsfizetéseknél kezdjék meg a takarékosságot, hanem a nagy tételeknél Mult vasárnapi számunkban a kegyúri plébános fizetését vizsgálgattuk és úgy találtuk, hogy Mátéffy Viktor prépost-plébános fizetése a nagy tételek közé tartozik. Természetesen nemcsak Mátéfiy fizetését kerestük ki, hanem más tételeket is és számításainkat a költségvetésből és más kimutatásokból vettük. Sor kerül majd más nagyobb tételekre is, de egyelőre Mátéffy Viktornál kell, maradnunk, annál is inkább, mert Mátéffy lapja válaszolt a vasárnapi cikkünkre. Azt irja Mátéffy lapja, hogy az ellenkezője bizonyosodott be, mint amit irtunk „hogy a város kegyúri plébánosa szerényen megelégszik akkora jövedelemmel, mint amennyit egy közepes városi tisztviselő kap." De megelőzi ezeket a sorokat az a hivatkozás, hogy mi nagyképű részletezéssel Mátéffy-nak évi 4.800 pengős jövedelmét pécézzük ki. Megütközünk ezen az állításon és azt kell kérdeznünk Mátéffy Viktortól, hogy analfabétáknak tartja a város polgárságát ? Hát elhiszi valaki Esztergomban, hogy Mátéffynak 4.800 pengő évi jövedelme van ? A mult vasárnapi cikkünkben csak a bor- és buzaváltságról beszéltünk és ennek összege tesz ki 4.800 pengőt. Mátéffynak a várostól élvezett jövedelme 10.468 pengő, ezenkívül természetben lakást kap. Amikor erre rámutattunk és most is visszatérünk rá, bennünket tisztán az a cél vezet, hogy a város költségvetése csökkenjék. Ezek csak pénzügyi kérdések, ezért ezek nem hozhatok összefüggésbe egyházi kérdésekkel és ki kell jelentenünk, hogy távol áll tőlünk minden olyan tendencia, amely egyházi kérdést érint. Mi tehát nem a pap ellen emeljük fel szavunkat, amit mindenki ezekből a sorokból láthat is, mert pusztán csak a város gazdálkodásánál maradunk és ezzel kapcsolatban a súlyos tételekre kell rámutatnunk. Hogy valóban tisztán csak ez a szándék vezet bennünket igazolja hogy méltányos és egyenlő elbánást kérünk. Sajnos Mátéffy fizetésénél nem találjuk meg ezt. Nem találjuk meg, se a természetbeni váltságoknál (egy liter borért 1 P-t kap, egy mázsa búzáért 24 P-:) sem a fizetéslevonásnál. énekelne körülöttünk láthatatlanul Békés, nyugalmas érzés tölt el bennünket ; itt nincs törtetés, gond. nyűg, hajsza, féltékenység, harag, gyűlölet, ez a dal mindenkié, egyedül azé, aki hallja és tudja hallgatni. Felemelő, ringató ez az érzés, andalító és boldogságot ajándékozó. Szól a kolomp, erről mélyen, onnan csengőén és imádságos az őszi hangulat. Ciripel a tücsök, ez a teremtmény is él, ennek a kis lénynek is ugyanazt adja a természet, mint nekünk, javakat kergető embereknek. Virít a kökörcsin, megszületet és napnak tartja lilás kelyhét, él, tudja, hogy beletartozik és vele együtt ősz az ősz. A menedékház tölgyfája alatt cinke ugrál a viztócsában, szárnyát csapkodja, bukdácsol és megfürdik az ágak között belopakodó napsugárban. És ütemesen szól a kolomp, felzúg az erdő, a szél hullámzása egyenletes. Messze párás a levegő, elborítja a láthatárt. A nap már átbukott a Pilisen és balra a hegy már árnyékba nyújtózkodik, beveti árnyékát a völgybe. Sokáig csend lesz, a dalolás zajtalan, csak benn az erdőben roppan néha a levél, az avar, mintha az erdő szúja rágcsálna, talán ebédjét fogyasztja. A kolomp is halkan szól, a szél hullámzásában szellőcskévé változott és csak egy kis aranyos, sárga levélkét tud vállára felkapni. Száll a kis levél a fák fölött, az aranyrozsdás erdő fölött száll az ezüstösen csillogó Duna felé. Ki tudja hol áll meg, hol pihen meg téli álomra. A kolomp hangja kiséri útjára. [ Vécs Ottó. a völgyön — ilyenkor van idefönn szélcsend — azután simogató előszél, majd átcsap felettünk és huhogva, fütyülve lefut a Dunára. Most újra szélcsend következik, addig, amig újra megindul a szélnullám a Pilis tetejéről. A szélcsendben nézzük a tájat, a völgyet, a körülöttünk emelkedő hegyeket és az erdőséget. Fehéren süt a nap, mindenfelé nevet és csókolgat melege. Itt, a tetőn, kökörcsinek színesednek nagy foltokban, halványpirosan. Szanaszét mázsás kövek fekszenek a földbemélyedve, mintha mennykövek lennének. Ha mesét irnánk ezekről a kövekről, úgy kezdenénk, hogy egy éjjel csillaghullás volt a Dobogókő felett. Vagy igy: egyszer volt egy istentelen ember, akit a mennykövek pusztítottak el a föld színéről. Egy reggel sűrűnheverő kövek jelezték a szörnyű csillaghullást, a büntetést... Most mélyen süppednek bele a fe kete mázsás kövek, moha lepi be őket és alattuk kökörcsin sütkérezik. A tücskök előbújnak a íöldlakásukból és a lyuk körül családosán' üldögélnek. Muzsikálnak, őszi dalt ciripelnek. A szél suhanásában, az erdők zsongásában a tücskök muzsikálása teszi teljessé a természet orcheszterét. A nagy muzsikát látjuk és halljuk. Itt a szinek is muzsikálnak. Az erdő óráról-órára változik. A nap a Pilis fölött jár és Dömös felé végig napsütéses a völgy. Aranyos-rozsdás a fák koronája, a halványzöldtől, a sötétzöldig, a halványpirostól a bronzvörösig, a citromsárgától a pirossárgáig és a barnától, a lilás rozsdáig pompáznak a szinek és minden fa úgy áll az erdőrengetegben, mint e

gye

gy szines csokor, amelyet a természet festett be titokzatos műhelyében készített színeivel. És ezekben a színekben előtör az arany, ami azt akarja és tudja jelenteni, hogy a természet arannyal, gazdagsággal Jörökélettel ajándékozza meg földölét. Nem rozsdásodnak itt a fák, a fák rozsdásodása csak a mi köznapi nyelvünk kifejezése. Ha egész életünket az erdőségben töltenők, jobban ismernők a természetet, mint most vakságunkban a város falai között, mint most mi idegenek, akik ide jöttünk látogatóba. A természetember mint könyvből olvasna az erdőkből: ez a lombkorona még zöld, tehát hosszabb a nyári élete, mint annak a tölgykoronának, amelyik rozsdásan, zörögve hajladozik a sziklák fölé. Az erdőszélen beözönlenek a napsugarak és finom szórásban hatolnak be a sötétségbe. Itt-ott levelek táncolnak, száraik föl-le csapkodnak, pedig szél se fújdogál. Az erdŐuton minden levél fénylik, ahová eljut a napsugár és ha végigmegyünk rajtuk az úton, lábunk alatt sirva-rínak. Zörög az avar — mondjuk — és merengve megyünk, néha nekiira modva futunk és hahót kiáltunk, hogy megremeg az erdő, visszhangzik a rengeteg. A napfényes tetőre, az erdő zson gásában, a szél susogásában, a tücskök ciripelésében, az avar zörgésében, mint annyi kis harang kolomp veri az ősz csöndes ütemét. Kolomp szól, egyszer messziről, elhalóan, egyszer közelről tisztán, csengőén. Hunytszemmel jobban érezzük a nap melegét és jobban halljuk az ősz muzsikáját, mert egyhangban élvezzük, mintha hatalmas kórus mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm Milyen jövedelmei vannak Mátéffy Viktor országgyűlési képviselőnek?