Esztergom és Vidéke, 1931

1931-06-21 / 50.szám

mikor „Városunk"-ért című cikkemet, a városi közéleti dolgokkalfoglalkozva megírtam és séta közben a »Korona" Kávéház körül egy vasárnap délután vele találkoztam, két barátjával, Etter Ödön és Marosi Ferenc urakkal együtt melegen gratulált a cikkhez s osztotta az abban foglaltakat. Persze akkor ellentétben s meghasonlásban volt a polgármesterrel s a képviselővel. Nála megszokott az állhatatlanság s ingatagság. Ma ezzel, helnap azzal vesz össze, jön összeütközésbe. Ilyenkor azután megmossa őket. Viszont azután újra összeölelkezik velők s ilyenkor angyalom-drágám neki az, akit azelőtt leszólt s elitélt. Igy 1929 végén már megint kibékült a képviselővel, mert a városi képviselőválasztások közeledtek s be akart jutni a képviselőtestületbe. Hogy a városi választások előtt még mennyire máskép Ítélte meg írói képességemet, s egyéniségemet, bizonyítja az is, hogy a lapbizottságba felkért és üdvözölt. Az a felhányt vacsora Majláth kormánybiztossal a Károlyi-kormány alatt, szintén célzatos, rossz indulattal van beállítva. Majlátot Gyulafehérváron, a Esztergomnak törvényhatóságú városkérdése azelőtt is, meg ma is témája a várospolitikának. A törvényhatóságú joggal egyrészt a primási túróst akarnák emelni, másrészt óriási tehertől szabadulna meg Esztergom, ha törvényhatóságú város lenne. Hiszen ha csak a vármegyei hozzájárulást számítjuk, amit a városnak fizetnie kell, már maga ki tesz 50—60 ezer pengőt. Szinte lehetetlennek tünlk, hogy ez a szegény, küzködő város a gazdag vármegyének fizet. De hát igy van, egyelőre nem lehet segíteni, Aztán ott van még a rendőrségi hozzájárulás is de még több tételt tudnánk elsorolni, amelyek a várost nyomják. Azt kell látnunk ezekből a tételekből, hogy itt csak az adminisztráció folyik, a gyakorlati elet, a polgárság anyagi ügyeinek rendezése vagyis a közterhek mérséklése teljesen a háttérbe szorul. A törvényhatóságú város kérdéséről a megboldogult Csernoch prim ás ezeket mondta. Szavaiban a megítélés komolysága volt, de azért egy kis irónia is belevegyült. A maga sajátságos kiejtésével nagyon érdekesen felelt a kérdésre: — Tudja kérem, amikor én Kalocsán voltam, ott egy városbíró vezette a város ügyeit. Minden rendben ment mindig és sohasem volt baj. Esztergomban is ez lenne a leghelyesebb. Ezt a várost nem kell olyan nagy apparátussal vezetni. Ha törvényhatóságú város lenne feltétlen meg lenne az előny, de az is igaz, egy páran kevesebbet dolgoznának és nagyobb urak lennének. Sohasem a cimet, a rangot kell keresni, hanem a város és a polgárság érdekeit. Talán nem is kell kibővíteni Csernoch véleményét. Nem az a fontos, hogy Esztergom megyei, királyi vagy törvényhatóságú város, hanem az, hogy Esztergom primási város é3 en nek a jelentőségnek kell érvénye sülni. Ebből annak is kell követvetkeznie, h' gy ha itt primási városról, katolikus központról, kultuáról, művészetről, épitési fejlődésről és városszépítésről beszélünk, hogy ezekkel a külsőségben is reprezentáljon a város, akkor a polgárságnak is különlegesebb helyzetben kell lennie, nem pedig a várossal együtt eladósodva. Hát nem bosszantó, hogy a primási város polgársága a terhek halmazától roskad, olyan pót-, rózsamáli szüreten, ahol mint Majláth püspök vendége 1913-ban voltam, ismertem meg. Majláth kormánybiztos atyja jószágigazgató volt Majláth püspöknél. Ezen a vacsorán Darvas Géza dr. és Brenner Antal dr. is jelen voltak. Nem radikálispártiságról volt itt szó, hanem mivel elkésett volt már minden, a keresztény párti akció is, arról történt megbeszélés, hogy mentsük, ami menthető s védelemből fogjunk össze, nehogy a kommunizmus, ami már akkor életjelt adott — előre törjön. Még a boldogult prímással is beszéltem a polgári pártok összefogásáról, mert a külön keresztény politikai szervezkedésre már elkéstünk. Soha se hittem volna, hogy a választásokkal kapcsolatos ilyen személyi kortestrükk történjék. Ez is bizonyítja, hogy nem elvi, hanem személyi harc folyik, az ügyhöz nem méltó eszközökkel. Megjegyzem, hogy minden korteskedéstől tartózkodom. Meggyőződésem ugyanis, hogy a lelkipásztor akkor folyjon be irányítólag a választásokba, ha a keresztény világnézettel ellenkező jeadó van itt, mint sehol az országban ?! Éppen megfordilva áll itt a dolog: sok teher, földmives-, iparos-, kereskedő-nyomor, város eladósodás, a hitélet szétbomlasztása azzal, hogy az egyesületi életbe is politikai szereplést vittek bele a szokás szerinti és nem az érdemszerinti vezetőállások betöltésével. Örökösen csak külsőségeket látunk, a levegőben széteső szavakat, de a katolikus meggyőződés érvényrejutása legalább 80 %-ban hiányzott. Még csak röviden akarjuk megjegyezne hogy maga a kormány is kisebbítette a város jelentőségét. Esztergomtól elvették a szab. kir. jelleget, ami ebben a csonka hazában csak Kőszegnek volt meg. Hát nem helytelen, hogy még a tradícióinkból is elvesznek? Szegény Esztergom, vájjon egy napon mire ébredünk ? Nem lenne teljes a mi leírásunk, ha nem foglalkoznánk az esztergomi ellenzékkel is. Az esztergomi polgárság minden időben ellenzéki volt. Ennek az az egyszerű magyarázata, hogy mindig klikkekkel találta magát szemközt. A háborús években Brutsy János szeszgyáros volt az ellenzék vezére Mint városi képviselőtestületi tag legfőkép a földmivesek és a kereskedők érdekeiért harcolt. Felismerte, hogy az életet a földmivesek adják, a kereskedők pedig a közre hasznosítják. Természetesen az iparosság érdekeit is belekapcsolta munkájába és ezzel a hármas céllal küzdött Esztergom jobb helyzetéért. Határozott, nyilteszű és rendkívül bátor ember volt. Sohasem volt demagóg, sohasem várt és nem is kapott semmit.' Népszerű volt fölfelé és lefelé, mindenki tisztelte és nagyrabecsülte. Most nincs módunkban részletesen foglalkozni Brutsy János szereplésével de majd keresünk alkalmat, hogy róla teljes képet adjunk. Halálával semmivé zsugorodott öszsze az ellenzék és 1924-ig nem is kapott erőre. Brutsy helyét Gróh József foglalta el. Az első ellenállás a Közüzemi Rt. megalapításakor nyilvánult meg. Ha leszavaztatta is akkor Mátéffy az ellenzéket, a szembeszállásnak mégis az volt az eredménye, hogy az ellenzék megerősödött. A polgárság is rájött arra, hogy a „konszolidáció" csak a klikkuralomnak biztosított jogokat. Gróh József nemcsak Nádler Istlölt is lenne. Mint magánembernek azonban, a sajtóban, felkérésre, jogom van politikai elveimet nyilvánítani, amint ezt évtizedek óta teszem. A jelen esetben azért, mert régi, 25—30 év előtti meggyőződésem, hogy plébános-pap ne lépjen a politikai pályára a képviselősködéssel. Erről sokat lehetne bizonyitólag írni s Molnár János annak idején példát adott rá, mikor 1900-ban lemondott plébániájáról (amelyet pár évig külön adminisztrátorral kezeltetett) Komáromban, s egyedül képviselő maradt 1903-ig. Mindenkor vallottam, hogy ha van megfelelő világi egyén, egy papi városban sokkal kihatóbb, felemelőbb s a keresztény politika terjedésére irányitóbb, ha nem pap, hanem világi keresztény politikus a képviselő. Megjegyzem azt is, mert célzott rá a nyilatkozat, hogy nekem se főpásztoraimr mai, se híveimmel nem volt bajom. Azt azonban megéltem most, hogy híveimnél ellenem egy papjelölt kortesei izgatnak. Keményfy K. D. ván pápai kamarást, Számord Ignác c. kanonokot, Zwilinger Ferenc dr. ügyvédet Schwach Sándor kereskedőt, Hermann János ácsmestert, Toldy János épitési vállalkozót és Meszes Ferenc kisgazdát láttuk az ellenzékben. Azelőtt Fehér Gyula dr. nagyprépost is mindig komoly ellenzéki volt. Mint városrészek képviselői különösen Számord Ignác és Nádler István tűntek ki az ellenzékben. Előbbi mint a Belváros, utóbbi pedig mint Szentgyörgymező legtevékenyebb képviselője küzdött a lakosság érdekeiért, bár mindketten az egész várospolitikából és a közéletből is kiemelkedtek. Számord Ignác atyai patrónusa népének, szinte mint „ügyvéd" járt el híveinek ügyes-bajos dolgaiban és gyakorlati erővel munkálkodott. Ha pénzre volt valakinek szüksége Számordhoz fordult, ha építkezni akart a földmives és kölcsönre szorult, Számord járt el a bankban vagy ha valakinél árverést tűztek ki vagy az adó volt magas, Számord Ignác fáradozott és járt a hivatalokban. A városi közgyűlésen is kitartóan képviselte a szegény népet. Érvelései, amelyeket a való helyzetből, híveinek életéből merített, mindig meggyőzőek voltak és nem is lehetett előlük kitérni. Nádler István pápai kamarás, tanitónőképzőintézeti igazgató, inkább szellemi erejével és határozottsága' val szerzett várospolitikai tekintélyt. Gerinces felfogásával és kitűnő szónoki készségével mindenkor fölénybe emelkedett és ezzel a szellemi fölénnyel is respektáltatta az ellenzék erejét. Sajnos azonban, a közgyűlés vitája mindig szavazással végződött. A klikk könnyen győzött, mert a város tanácsának, a berendelt tisztviselők a függőhelyzetben lévő képviselők szavazata elnyomta az ellenzéket. Hiába ellenzékeskedett a vállalkozó vagy az iparos, a döntő kérdéseknél választania kellett az ellenzék és a munkaalkalom között. Volt képviselő, aki vagy nem jött el a közgyűlésre, vagy a szavazás előtt eltávozott. Még egy nagy erő volt az ellenzékben : az erkölcsi hozzáférhetetlenség. Gróh József szegénysorsból, a diákasztalok és az ingyenes menzák egyszerűségéből küzdötte fel magát az ügyvédi diplomáig, a bankigazgatóságig és az ellenzéki vezérségig. Munkája a becsület és a szorgalom munkája és közszereplése erkölcsi tekintély. Számord Ignác a pap igazi tisztaságával állott az emberek előtt. Egész életében apostoli és pasztorizációs munkát végzett a szó legszebb értelmében. Nádler István is méltóan áll Számord Ignác mellett. Prohászka lelkiségének és a közélet tisztaságának egyik leghűbb esztergomi követője és harcosa. A polgári ellenzék legharcosabb tagja Zwillinger Ferenc dr. ügyvéd. Nem volt szónok. Abban van érdeme, hogy bátran mondotta meg véleményét és nem befolyásolta ellenfeleinek személye. Mindig a közérdek vezette és ha ma elővennénk fellebbezéseit, azok Zwillingert igazolnák. (Folytatása jövő vasárnap.) Ezüstmisére A zsoltáros szavai zsongnak lelkünkben: beatus populus, qui seit iubilationem. Boldog az a nép, amely ünnepelni tud. Boldogok, akik a mindennapi élet hétköznapjai közepette megállanak az ünnepnapokon, hogy ujjongjanak, felemelkedjenek, ünnepien csendes órákban magukra eszméljenek. Boldogok, akiknek eszményeik vannak. Boldogok, akik ünnepnappá avatják azt a pillanatot, amikor feltekinthetnek azokra az emberekre, akik az eszmények megtestesítését, megvalósítását jelentik a földön. Boldogok vagyunk, akiknek az Úristen Madaras Aurélt adta lelkiatyának, áldozatot bemutató papnak, vezetőnek, tanítónak, papi eszményképnek. Boldogok, akik most megilletődött lélekkel gyülekeznek az Uj-Szövetség áldozati oltára köré, amelyen az örök Főpap szolgálatában ezüsthajú -ezüstmisés pap fogja megújítani Krisztus keresztáldozatát, amely örök áldozathoz hozzácsatolja az ő papi életáldozatát. Krisztus főpapi áldozatába beleleheli pap és hivő a mélységes hálát mindazokért a kegyelmekért, amelyek eszközéül 25 év áttetszően tiszta papi életét a Mindenható kiválasztani kegyes volt. Madaras Aurél szerénysége tiltakozott az üneplés ellen és mindenki megérti az ő tiltakozását. Az ünnepre azonban nekünk van szükségünk és a zsoltár szavai szerint boldogok vagyunk, hogy a mindenható Isten adott ünnepet nekünk, hogy megengedte nekünk körülállani az ezüstmisés pap áldozati oltárát. A fiatal Aurélban, aki a budapesti József-utcából járt be naponként a piarista gimnáziumba, korán szólaltak meg a kegyelem által gyöngéden kifeszített húrok. Már gyermekéveiben felébredt a lelkében a vágy részesedni az Ur Krisztus újszövetségi papságában. Az isteni Gondviselés vezérül adott mellé édesszülein kivül egy mindenki által mélységesen tisztelt püspököt, anyai ágon rokonát, Kohl Medárdot, aki szerető bölcsességgel irányította az ifjú életét Aurél a VI. gimnáziumból szemináriumba vágyott, azonban Kohl püspök úr vigyázott az élet elindulására s ezért nem vették fel az ifjú konkurrálót. Kohl püspök úr azt tanácsolta édesatyjának: mutassa meg fiának az élet szép és nemes örömeit, szórakozásait, vegyen fiának kerékpárt, vigye társaságba, ha azután 2 év múlva is kitart Aurél a szándéka mellett, akkor hozza el fiát újra a szemináriumba. Valóban az ifjú Aurél nagy örömmel kezdett kerékpározni, járt kedves társas összejövetelekre, megismerte a világi élet szép, kedves oldalát, de minél inkább megismerte, annál világosabban állt tudata előtt, Esztergom tragédiája 1919-től 1931-ig Csernoch hercegprímás a törvényhatóságú város kérdéséről — Az esztergomi ellenzék — A független vezetők