Esztergom és Vidéke, 1931

1931-05-24 / 42.szám

Cseh iró éles támadása a cseh kormány ellen a magyar könyvek kitiltása miatt A cseh kormány már Csehszlovákia első napjaiban, tudvalévően betiltotta a magyar könyvek bevitelét Csehszlovákiába, hogy igy is megakadályozza a magyar kultúra terjedését és megvonja a felvidéki magyarság szellemi táplálékát. Az indokolás persze az volt, hogy a legtöbb magyar könyv irredenta izgatást tartalmaz, ami a cseh állam szempontjából veszélyes. Ezen a cimen azonban még a Jókai regényeket, sőt a tudományos, orvosi és egyéb magyar szakkönyveket sem kaphatta meg a felvidéki magyarság. Számtalan panasz hangzott el emiatt magyar részről nemzetközi testületek előtt, most azonban maga egy ismertnevű cseh iró, Capek Károly is élesen megtámadja a cseh kormány cenzúráját e tilalom miatt. Capek nevetségesnek mondja ezt a tilalmat és megállapítja, hogy a rádió és a nemzetközi sajtó mai korszakában a kulturhatár lezárása olyasvalami, mintha drótakadálylyal akarnák megállítani a szelet. Ha azt mondják, hogy mindez csak védekezés a magyar irredenta ellen, könnyű ezzel szemben rámutatni arra, hogy egy Jókai könyvet vagy valami orvósi[szakkönyvet mégsem lehet irredenta munkának tekinteni. Capek megírja azt is, hogy a legkiválóbb cseh politikusok maguk is belátják ezt, de, sajnos mégis gyen gék arra, hogy a cseh cenzúrának ezen a gyakorlatán módosítás történhessék. Kedvezményes takarmánybúza a gazdáknak A földmivelésügyi kormány a Futura Rt. búzakészleteiből kedvezményes, 13 pengős árban eosin-nal emberi táplálékra alkalmatlanná tett takarmány búzát ad ki budapesti és vidéki telepeinek raktáraiból őrletlen állapotban. A kedvezményes korpa-akció után még mindig mutatkozó takarmányhiány, valamint az erőtakarmányok drágasága késztette a földmivelésügyi minisztériumot arra, hogy a Futura búzakészleteiből az exportra kevésbbé alkalmas gyengébb minő ségű búzákat ily módon bocsássa a gazdaközönség rendelkezésére az állathizlalás támogatása céljából. Az átvételi ár boletta nélkül értendő, vagyis az átvevő gazdák a takarmány-búzáért bolettát fizetni nem tartoznak. Raketek, fényképezőgépek, tennis-labdák kedvező részletfizetésre kaphatók: Brutsy Gyula cégnél. lária Bemete búcsújáróhely A mindennapi élet gondterhei között az égiek után epedő lelkek valóságos üdülő- és gyógyulóhelye MáriaRemete. Ez a különösen hangzó neve nem azért van, mintha e helyen valamikor egy remete élt volna, hanem azért, mert a templom kegyképe a sweiczi Mária-Éinsiedeln híres kegyelem képének a mása. A magyar név a németnek egyszerű fordítása. A székesfőváros mellett lévő budai hegyekben járva a régi világ emlékei elevenednek meg e tájon. Solymár községnek már a neve is mutatja, hogy valamikor itt a sólyommadarakkal vadászó királyi szolgák letelepülő helye volt. A vidéket 1490ben tényleg Corvin János b rtokában találjuk és a község határában, a a „Schlossberg"-en lévő romok, a hagyomány szerint, Mátyás király vadászkastélyának maradványai. A mai Pesthidegkut község köze lében Szúnyog község (ma puszta) állott, melynek templomromjai még ma is láthatók, Mindkét község a törökök idejében teljesen elpusztult, csak a templom maradt még fönn, ahol egyideig a kegykép is elhe lyezve volt. A jelenlegi Solymár és Hidegkút községek a török uralom után keletkezett uj települések. Lakosaik Németországból költöztek be, magukkal hozván a svábokat jellemző mély vallásosságukat. A Hidegkúton letelepültek között volt egy Tolwieser Katalin nevű asszony (ma is vannak a községben Tolvizerek) aki az óhazából magával hozott Mária Einsiedeln képet a falu mellett lévő erdőben egy fán helyezte el. A képet a falubeliek annál inkább tiszteletben tartották, mert az őket az ó hazára is figyelmeztette. Szívesen jártak oda imádkozni a környékből is. Esterházy Pál herceg az 1696-ban kiadott „Mennyei korona" c. könyvében már említést tesz a képről. Még látogatottabb lett a hely az időtől kezdve, amikor egy Forstmár nevű öreg vak asszony ott imádkozván a szemevilágát nyerte vissza. E csodás gyógyulásról Jordánszky Elek „Magyarországban és az ahhoz tar tozó részekben Bold. Szűz Mária kegyelem képeinek rövid leírása" c. könyvében emlékezik meg. Hidegkút, amelyhez Mária-Remete tartozik, 1770-ben a báró Péterffy és a Nádasdy—Terstyánszky családok birtoka volt. Terstyánszky Anna a düledező régi templomból a kegyelem-képet elvitette az eredeti helyére és ott fából készült kápolnát csináltatott, amelybe az oltárt, oltárkövet és harangot is átvitstte. Ez a fakápolna 1805-ig állott fenn. Ekkor Terstyánszky Ignác földesúr, püspöki engedéllyel, egy kőből épült kápolna építéséhez fogott, amelyet Jager Antal budakeszi esperes-plébános 1808ban áldott meg. A kegyelemkép a kápolnában helyeztetett el. A kápolna búcsújául a püspök Kisaszszony-napját (szept. 8.) állapította meg. Ezen kápolnát 1828-ban megnagyobbították, egyik felére sekrestyét, a másikra oratóriumot építettek, de kórusa és orgonája nem volt, „ped'g nagyon szükséges lenne" irja 1829ben Beke Ferenc plébános „hogy szentmise alatt az ének a mindenfelől jövő prócessziók különféle éneklése által össze ne keveredjék." A búcsújáróhely évről-évre látogatottabb lett. Sokszor egész kocsitábor delelt a körüli erdőben, messze vidékről jötiek oda a búcsúsok, akik ájtatosségukat végezvén, szentképecskékkel teleaggatott borókaágakkal tűz delték körül a kocsijukat és megkönnyebbült lélekkel hajtottak onnan haza. A kápolna egyre szűkebb lett a sok búcsús befogadására. A jelenlegi góthikus stílű szép templom 1898-ban épült a régi fölé. Az uj templomra való gyűjtést még 1879-ben megkezdték. Pauer János székesfehérvári püspök elnöklete alatt Eberiing Antal és Szentkirályi Antal megalapították a Mária Remete Boldogasszony Kápolna Egyletet Mikor az uj templom falai már álltak, a régit alatta lebontották. A felépült szép templomot Steiner Fülöp székesfehérvári püspök szentelte fel 1899 okt. 1-én. A szertartás befejezése után karjaira vette a kegyelem-képét, processzióval körüljárták a templomot azután azt nagy tisztelettel e helyezte az oltár mögött azon helyre, ahol mai napon is van. Azóta alig van nap, hogy oda zarándokok ne érkeznének. Különösen a fővárosi katholikus hivők keresik azt föl nagy szeretettel. Vasár- és ünnepnapon zsúfolásig telve van a templom enyhülést és vigasztalódást kereső ájtatos lelkekkel. Mi esztergomiak, az egész város területéről június 21-én fogunk oda zarándokolni. Solymárig vonaton teszszük meg az utat, onnan pedig gyalogosan, amit már a búcsújárás és zarándoklás fogalma hozza magával. Tábornok úr. ön szerencsés jódolgában legutóbb különös hatalmi ténykedésre keresett és talált módot. Mivel értékes esztergomi közéleti működésébe ez is belekapcsolódik, minden esetleges tiltakozása ellenére ténykedéseit serpenyőbe dobjuk és a közjó szempontjából lemérjük. A város „szanálásának" előzményeit egy fiatal újságíró nem meg rendelt és bizonyos intéző köröknek tetsző közleményben, hanem pusztán publicisztikai érzékét követve ismer tette a helyi és a fővárosi sajtó egy részében. Tábornok úr ezeket az is mertetéseket perhorreszkálja, önmagára nézve sértőnek, a város jóhirnevére károsnak tartja, sőt októbrista hangnak minősiti. Mindazonáltal nem indít sajtópert. Miért ? Mert erre alap nincs, és ha találnának is rá, bizonyos, hogy a biróság nem teszi magáévá a kardcsörtetéses véleményeket és esetleg azt mondaná, hogy nem az a bűnös, aki mindezeket megírta, hanem inkább azok a felelősek, akik megtették. Mivel azonban az újságíró véletlenül esztergomi tanitó, a tábornok pedig iskolaszéki tag, Ön, tábornok úr, módot talált arra, hogy ne a szabad újságíróval találja magát szembe, aki a toll erejével és az igazságkeresés érveivel szintén harcolhat és védheti magát esetleges tévedéseit beismerve és indokolva, — hanem olyan helyzet álljon elő, ami kor Ön beszélhet, Tábornok úr — mint iskolaszéki tag, az újságírónak pedig — mint tanítónak — védtelenül hallgatnia kell. Ön, tábornok úr, ezt az előnyös helyzetet a végsőkig kihasználta. De itt sem fegyelmit indíttatott, mert erre megint csak nincs ok, — hanem egy hatalmi intézkedés keresz tülvitelét erőszakolja, amelynek folyamányaképen az újságíró tanítót Esztergomból száműzni akarják. (Hogy bizonyos állásbeszüntetési miniszteri rendelet végrehajtását csak igy lehet eszközölni, ennek a dajkamesének egyetlen komoly hivője nem akad Esztergomban.) Tábornok úr elég dicsőséget találhatott abban, hogy az Ön által többszörösen kis pontnak nevezett 27 éves tanítót megrohamozta. Ám - mint hangsúlyozta — kétségtelenül bántotta az, hogy a „kis pontot" többen védelmükbe vették, — sőt megállapítható, hogy ebben a szerepében tábornok úr teljesen egyedül maradt. (Ez nagy elégtétel az üldözöttnek.) A „jelentéktelen nagyon kis pont"hoz még engedtessék meg pár szót szólnunk a sok kis pontról. Általában a lekicsinyitési műveletben talán Petőfi érte el a rekordot, aki annak idején igy irt: „Tábornok úr, én nem tartom magam Nagy embernek, de akkorácska csak Vagyok, hogy oly parányok, aminő ön, Levett kalappal szóljanak velem." Ezt meg lehet bocsátani Petőfi Sándornak, aki a zseni excentricitásában irt igy, és akinek esetleg igaza is lehetett, — a magyar közéletben azonban nagy hiba egymás lebecsülése, még ha egyszerű kisemberről, vagy ellenfelünkről is van szó. Le kell szögeznünk még valamit arról a lenézően és általános tanitói vonatkozásban H kiérzett megjegyzéssel kapcsolatban, hogy: „tanítsa meg csak jól a gyerekeket a „betűvetésre", és mi meg leszünk vele elégedve." Nem, tábornok úr! Az a tanitótípus, amelyet Ön és kávéházi társasága fölényes kézlegyintéssel igyekszik elintézni, kihalóban van. A nagy háború és új életviszonyok óta, amióta a regeneráció szüksége világos, és amióta a magyar népet az üres fények és külsőségek előtti hajbókolás és ostoba szubordináció helyett intelligens megértésre, öntudatos nemzeti és társadalmi életre kell nevelni, — amióta e nevelői munka árán ma már elérjük, vagy el fogjuk érni azt, hogy vezetőiben, a rangosokban és módosokban elsősorban az erkölcsi és szellemi értéket keresse és eszerint becsüljön a magyar ember: tekintet nélkül a régi lekicsinylő gondolkodásmód utolsó mohikánjaira, új tanitótipus támadt, amely a szellemi életben és lelki kultúrában mind nagyobb tért küzd ki magának, — küzd pedig annak dacára, hogy a rámért mostoha anyagi viszonyok és előítélet miatt ez a küzdelem számára sokszorosan nagyobb nehézségeket és alig leküzdhető akadályokat jelent, mint más hazai kulturembernek. A száműzetésre kijelölt ujságirótanitó 27 éves ko ában vakációja idején végigzarándokolta a trianoni magyar határt, lefényképezte és könyvet irt a tarthatatlan állapotokról. Hát ez a fiatalember ne szolgáljon rá soha a tábornok úr megelégedésére azzal, hogy munkálkodását a „betűvetés tanításával" lezárja. Erre a megelégedésre ne szolgáljanak rá soha a többiek sem, akikben csak a legkisebb talentum és lelkesedés is van 1 Különben is a magyar tanítóságnak semmiféle ideálért és értékért nem kell a szomszédba mennie. Az egyszerű falusi tanítóból lett nagy Gárdonyi Géza szelleme, a kis székely tanitó, Vén Zoltán, akit puszta erkölcsi ereje, szive és vitézsége a vész és romlás közepette avatott aranysarkantyús vitézzé és mindazok, akik lélekkel és szívvel dolgozva eredményeket értek el, intenek a szürke tanitói tábor felé, hogy nemzeti missziója teljesítésében a legszomoritóbb terror idején se ve szitse el kedvét. Mindezek figyelembevételével kiki olvashat a mérleg mércéjéből, amelyre tábornok úr iskolaszéki szereplését tettük. _ i r, . Esstergomt. Férfi öltöny és női ruhaszöveteket legújabb kimintázásban feltűnő olcsó árban árusítja IbbÉS SÁNDOR GÉG Széchenyi-tér 21. szám alatt.