Esztergom és Vidéke, 1931

1931-01-15 / 5.szám

nyersanyagot használ fel és ezen, az eddigi fogyasztáshoz viszonyítva kevesebb nyersanyagot is olcsóbban veszi, mert a nyersanyagokban beálló csökkenő kereslet ezeknek árát érdemlegesen leszorította. Az ipar ezen egyre csökkenő fogyasztóképessége következtében a nyersanyagoknak, legalább is az őstermelő mezőgazdaság termékeinek az ára, nagyrészt az önköltségi ár alá szorul. Természetesen a mezőgazdasági termékek árainak ezen leszorítása viszszahat az iparra is, melynek fogyasztói tábora a meggyengített fogyasztóképességű mezőgazdával is gyengül. Az általános árzuhanásnak, mely szerves következménye a fent vázolt jelenségeknek, eredménye egy éltalános ipari és kereskedelmi pangás. Mert sem a nagy, sem a kisipar sem a kereskedelem nem fog árut termelni akkor, ha azok fogyasztását és jó értékesítési lehetőségét nem látja biztosítva. Ennek következménye az árukészleteknek lassan-lassan való lecsökkenése lesz, aminek nyomában a minden fogyasztási krízis ellenére fennálló, bár mérsékelt fogyasztás, ezek lassanként való értékesítését biztosítja, ami pedig majd annakidején egészséges áralakulást és ennek következtében a termelésnek mondhatnók újrafelvételét teszi lehetségessé. Mindaddig benne maradunk tehát a fogyasztási krízis kátyújában, amig az árak a szükség kényszerítő nyomása alatt, azaz a kereslet és kínálat kölcsönösségi viszonyának következében a termelési költségek nívóján mozognak. Addig egészséges termelésre és ennek következtében a munkanélküliek foglalkoztatására, továbbá jó életstandardot biztosító munkabérekre nem számithatunk. Ezek pedig feltétlen előfeltételei egy ujabb konszolidációnak, amely feltételeket sem az őstermelés, sem az ipar sem a kereskedelem nem tudja nyújtani mindaddig, amig az általuk termelt javak normális árakon nem értékesíthetők. Ez pedig csak akkor érhető el, ha a készletek csökkenésével ujabb termékekre lesz szükség, amely termékek azonban csak akkor termeltetnek, ha azok egészséges piacon, normális árakon és eladási feltételek mellett helyezhetők el. Hogy ezt a kívánatos állapotot minél előbb elérhessük, a meglévő készletek fogyasztásának folyamatát kell meggyorsitanunk, hogy ezáltal az egész krízist egy lépéssel közelebb vigyük a megoldás felé. Legfontosabb teendőnk épen az ellenkezője annak a rosszul értelmezett takarékosságnak, amelyet az amatőr közgazdászok úton-útfélen, — sőt mi tőbb, társadalmi uton is propagálnak, nem tudva, hogy ezzel mily kárt okoznak egész gazdasági életünknek. Legfontosabb teendőnk épen az, hogy minden feleslegünket fogyasztásra fordítsuk. Nem a rosz szul értelmezett takarékosság most a helyes jelszó, mert ezzel a már amúgy is lecsökkentett forgalmat még jobban csökkentjük és az amúgy is megrokkant fogyasztást még jobban megnyomorítjuk, emeljük a munkanélküliek számát, kiütjük a termelés körül ma még foglalkoztatottaknak a kezéből a kenyeret és késleltetjük az egész világ felhalmozott árúkészleteinek fogyasztását, ami pedig feltétlenül egyik alapfeltétele a gazdasági egyensúly helyrebillenésének. Ha csekély feleslegeinket a hahagyományos harisnyába dugva, a vásárlástól való további tartózkodásunkkal, arra spekulálunk, hogy az árak még jobban leesnek, helytelenül cselekszünk a saját szempontunkból is, de nemzeti szempontból is. A saját szempontunkból azért helytelen eljárásunk, mert az árak igen nagy része a termelési költségek alatt mozog és az iparnak fentvázolt tartózkodása a további termeléstől, megakadályozza azt, hogy a további árzuhanásra való várakozásunk miatt szinte szervezetten redukált fogyasztás következtében az árak még tovább essenek. Tehát célt nem érünk el, mert a javak árai a termelési költségek alá még mélyebben már nem eshettek, de megfosztottuk magunkat az általunk szükségelt javak élvezetétől. Helytelen eljárásunk a köz szempontjából is, mert a letört árnivó súlyosan visszaható erejű tényező, mely a nemzeti jövedelemre és a nemzeti vagyonra is csökkentőleg hat. A nemzeti jövedelemre azért, mert amig az árak a termelési költségek szintje körül mozognak, a termelés intenzívvé tételére kilátás nincsen, tehát a termelés körében foglalkoztatott tényezők jövedelme és munkabére is csökken. A nemzeti vagyonra pedig azért hat negative a tartóssá vált árcsökkenés, mert a nemzet vagyonának jelentős része árú. Ha tehát nem akarjuk eljárásunkkal a nemzeti jövedelmet csökkenteni, az államot adóbevételeinek nagyrészétől megfosztani és ezáltal a még néhány el nem pusztult adóalany terhére ujabb adóemeléseket elérni, ha nem akarjuk a nemzeti vagyont csökkenteni, amelynek csök kenésével egyforma arányban növekszik összes államadósságainknak terhe, akkor mind«n erőnkkel a gazdasági válság megoldásán kell dolgozni. Elsőrendű fontosságú, hogy ezt a kérdést mindenki megértse, mert ha nem ebben az értelemben cselekszik, a köznek is, önmagának is kárt okoz. Az a tény, hogy a szabad pályákon elhelyezkedett egyének — az intellektuális pályákon működők, őstermelők, vállalkozók nagy- és kisiparosok, kereskedők stb. — jövedelme az általános prosperitással egyenes arányban nő, nem szorul bizonyításra. A fixfizetéses köz- vagy ma gánhivatalnok jövedelme is függvénye annak, hogy vájjon a gazdasági regenerálódás létrejön-e vagy sem. A közhivatalnok fizetése is redukálható adók közbeiktatásával, amint azt a közelmúltban a kereseti adó felemelésével a kormány el is kezdte. A magánhivatalnok pedig fizetéscsökkentésnek, sőt a munkanélküliség rémének is szembe kell, hogy nézzen, ha az őt foglalkoztató üzem rentabilitása csökken vagy megszűnik. De még az általában fixjövedelműnek minősített tőké3 jövedelme Kedden délelőtt a vármegyeházán kisgyűlés volt, amelyen baráti Huszár Aladár dr. főispán elnökölt. A kisgyűlésnek ma az volt a főpontja, hogy Mike Lajos dr. kir. közjegyző bizalmi nyilatkozatot tett a főispánnak. Ehhez csatlakozott vitéz Szívós Waldvogel József ny. tábornok is. Mike Lajos dr. ezeket mondotta: Méltóságos Főispán Űr! Tekintetes Kisgyűlés 1 Amióta a Főispán Úr Esztergom szab. kir. megyei város polgármestere ellen a fegyelmi eljárást elrendelte és a polgármestert állásától felfüggesztette, a sajtóban oly közlemények jelentek meg, amelyek a fegyelmiben egyéni célt sejtetnek, főispáni támadásról, polgármesteri ellentámadásról írnak és igy alkalmasak lehetnek arra, hogy a nem kellően tájékozott közönség a helyzetet téves beállításban lássa. Természetes, hogy a városban mély hatást váltott ki a polgármester felfüggesztése, azt sem veheti rossz néven senki, ha a golgármesis csökken egy általános fogyasztási válság folyamán, mert nem lévén vállalkozási lehetőség, mely alkalmat adna tőkéjének rentábilis elhelyezésére, a tőkekamat is leszáll. Mindenkinek egyformán érdeke tehát, hogy ezen válság minél gyorsabban és minél gyökeresebben megoldassék, nehogy a válság terjedése és fejlődése következtében vagyona és jövedelme csökkenjen. Az egyes embernek más feladat e téren nem jut, mint, hogy minden felesleges fillérjével a fogyasztást növelje és ezáltal a gazdasági életnek életi ehe sőségeit visszaadja. Aki ma takaré kosságot hirdet olyformán, hogy szinte megszervezi a fogyasztás csökkentését, önmaga alatt vágja a fát, mert közvetetten saját jövedelemforrását is csökkenti, amely jövedelemcsökkenés végeredményben az állam gazdaságot épen olyan nehézségek elé állithatja, mint amilyenekkel a magángazdaságok ma meg kell, hogy küzdjenek. Mivel ezek a lehetőségek semmi körülmények között nem kívánatosak, egyformán saját és közérdeket szolgál az a fogyasztó, aki ott, akkor és annyit fogyaszt, ahol, ami kor és amily mennyiségben viszonyai ezt neki lehetségessé teszik. Szántó Pál az Esztergomi Keresk. Társulat titkára. minnniiMniiMnimn A vidéki városok a kultuszminisztériumra akarják áthárítani az iskolánkivfili népművelés terhét, A magyar közigazgatás legfiatalabb hajtása az iskolánkivüli népművelés. A magyar állam az 1931 évi költségvetésbe igen csekély összeget vett fel az iskolánkivüli népművelés céljaira, ami megoldásra egyáltalán nem elégséges. Ezzel a csekély összeggel az iskolánkivüli népművelés ügye a megoldatlan problémák közé került volna, ka a támogatására nem siet a ma gyar városok kulturális érzése és áldozatkészsége. Az ötvenöt vidéki város 1931-ben hatszor annyit fog áldozni az iskot lánkiviili népművelésre mint a magyar állam. A városok között különben akció indult, hogy az iskolánkivüli népművelési költségeit a kultuszminiszter vállalja magára. ter védekezik, ez joga, sőt kötelessége önmagával, de a várossal szemben is, amely hosszú időn át első tisztviselője volt és bizalmát élvez'e. A védekezés azonban a fegyelmi jog keretébe tartozik. Téves az a beállítás, mintha Esztergom közönsége izzó lelkiállapotban volna. A közvélemény nyugodt, mert tudják, hogy itt nem egyének elleni harcról, hanem közérdek megvédéséről van szó, ahol egyéni szempontok esetleg bármily fájdalmasak legyenek is, figyelembe nem jöhetnek s ezért a város közönsége a Főispán Úr személye és intézkedése iránt a legnagyobb bizalommal viseltetik. A vármegye törvényhatósága állandóan figyelemmel kisérhette a Főispán Úrnak a közérdek szolgálatában kifejtett áldozatkész, önzetlen munkásságát, értékelheti a feladat nehézségét, melyre Esztergom város ügyeinek rendbehozatala érdekében vállalkozott s azért indítványozza, hogy a törvényhatósági kisgyűlés fejezze ki teljes bizalmát a Főispán Űr iránt. A két bizottsági tág beszédére a főispán ezeket válaszolta: Mélyen tisztelt Kisgyűlés! Hálásan köszönöm úgy Mike Lajos, mint vitéz Szivós-Waldvogel József bizottsági tag urak megnyilatkozását. Az első komoly szót komoly helyről, amely az én nehéz feladatomban támogatni kíván. Én eleve meg voltam győződve arról, hogy az én szeretett vármegyém közönségének nevében megnyilatkozásra hivatott közjogi testületek úgy mint a múltban, a jövőben is megértéssel és szeretettel állanak mellettem és támogatják azt a munkát, amelyet nekem a köz érdekében kifejteni kötelességem. Mélyen tisztelt Kisgyűlés! Nem szenzációról, nem botrányról, nem élet-halál harcról van itt szó, hanem egyszerűen arról, hogy én eskümhöz hiven nehéz kötelességet teljesítsek és minden személyi vonatkozástól eltekintve és egyedüli célomnak és törekvésemnek azt tekintem, hogy miként segíthetek Esztergom város nehéz helyzetén és miként enyhíthetek a súlyos terhektől összeroskadó esztergomi polgárokon. Eddig úgy a fővárosi, mint a helyi sajtó részéről csak kritikában volt részem és a közvéleményben is csak azok szavát lehetett hallani, akik csak kifogásolni valót találtak működésemben és inkább lefogni mint támogatni igyekeztek azt a kezet, amely felelősségének teljes tudatában a köz érdekében kivan cselekedni. Vannak providenciálisnak látszó bizottsági tagok, akik mindent előre sejtettek és láttak. Ott van a deresedő íejű, éles eszű ellenzéki városatya, aki az ellenőrzés elmulasztása miatt a felelősséget úgy reám, mint a vármegyére és a vármegye alispánjára kiterjeszteni kívánja, padig amidőn úgy én, mint a vármegye alispánja és a vármegye bármit is, amit a város elhatározott, megváltoztatni vagy megakadályozni igyekeztünk, ép ezen urak tiltakoztak az autonómia nevében mindennemű beavatkozás ellen. Ugyanez a városatya nevezett engem, amidőn a város életébe intenzivebben belenyúlni igyekeztem, illetéktelenül beavatkozó előkelő idegennek. Bocsánatot kérek Uraim, hol van itt a logika, amely fgy oldalról til^ takozik minden beavatkozás ellen, más oldalról pedig köv teli a felelősségrevonást a bele nem avatkozásért. Igenis Uraim, én állásomból kifolyó kötelességemből beleavatkoztam a város ügyeibe. Esztendőkön át teljesitattem az alispán úrral együtt és egyetértésben az ellenőrző munkát, fegyelmit rendeltem el, figyelmeztettem, komoly szóval nyilvánosan és négyszemközt, dorgáltam, kérleltem s előre jeleztem, hogy amennyiben a helyzet nem változik, kénytelen leszek a konzekvenciákat minden téren levonni. Minissteriális szakértőt is kértem, aki másfél év óta a várost ellenőrizte, mégsem használt semmit. A helyzet mind rosszabb és rosszabb lett. Amidőn láttam, hogy a város anyagilag öszszeomlik, amidőn á hátralékos kamatok meg nem fizetése miatt a hitelező pénzintézetek sorban jelentették fel a várost a pénzügyminisztériumnál, elérkezett ideje annak, hogy döntőleg beleavatkozzam és három hónapi megfeszített munka, hét szakértőnek a közreműködése kellett ahhoz, hogy teljesen tiszta képet nyerjek a város helyzetéről. Amit tettem, azt esküm, kötelességérzetem és a közérdek parancsolta. Nincs itt személyről szó, mert amidőn a közérdek komoly szolgálatáról van szó, felelősség érzetével biró közéleti férfiúnak félre kell tenni mindéi személyes tekintetet és egyedül a közérdekre irányítani figyelmét. Most olvasom, hogy egy városi Haszár Aladár dr. nyilatkozata az eddigi eseményekről