Esztergom és Vidéke, 1931
1931-04-05 / 28.szám
A Turista Dalárda Esztergomban az az intézmény, amit minden egyes alkalommal, amikor szükség van rá, előhívunk, velük rendelkezünk, mint olyan valamivel, aminek létezése és rendelkezésre állása csak úgy természetes dolog, mint valamely jóT fizetett hivatalé. Valljuk meg őszintén, sohasem gondolunk arra a hétrőlhétre folytatott összmunkára, amit a dalárda tagjainak hivatásuk és családjuk mellőzésével ki kell fejteni, hogy produkálni tudják azt az ered ményt, amit mi minden fellépésük alkalmával gyönyörködve bár, de egyszerűen csak tudomásul vesszük. Be kell vallani, hogy a Turista Dalárda mostoha gyerekünk, amelyhez alig van egy jó köszönő elismerő szavunk. Mindezt abból az alkalomból hozzuk fel, hogy a Turista Dalárda a belvárosi plébánia-templomban a nagypénteki lamentáción olyan éneket produkált, ami a zsúfolt templom közönségét valóban mély áhítatba ringatta s ez a nemes szertartást még nemesebbé tette. Azzal a súlylyal, amit lapunk képvisel, kifejezzük ezért köszönetünket, nagyrabecsülésünket és hálánkat a Turista Dalárda minden tagjának és kiváló vezetőjének : Hajnali Kálmán karnagynak. Éremmérkőzés. Húsvétvasárnap, f. hó 5 én, d. u. 4 órakor a szigeti pályán barátságos futballmérkőzés lesz a Budapesti Testgyakorlók Köre és a MESC első csapata között. Az érdeklődés igen nagy. Szép idő esetén rekordközönségre lehet számítani A MESC II. csapata ugyanekkor Párkányban „túrázik". Autószerencsétlenség. A nemzeti csillagtura egyik autós résztvevője csütörtök este Nyergesujfalu és Tát között nekiment egy parasztszekér mögé kötött ekének, mely az utolsó percben ment át előtte az út egyik oldaláról a másikra. Az összeütközés következtében az autó sú-. lyos sérüléseket szenvedett. A vezetőt és az egyik utast meglehetősen súlyos sérülésekkel a dorogi kórházba szállították. Húsvét sportja. A MESC — Váci A. C. mérkőzésének eredménye 4:1 (2:1). Bajnoki eredménye lett ennek a szép revansmérkőzésnek. Bajnoki biró: Gulik. Góllövők: Heinczinger, Szabó, Leicht és Debnárik. Villamososzíop a gyalogjárón. A Deák Ferenc-utca és a Plébárraköz sarkán egy villamososzlop áll, amelyet úgy támasztottak meg egy másik oszloppal, hogy akik a belvárosi templom felől jönnek, a Deák Ferenc-utca járdájára nem tudnak rendese'n közlekedni. Baj van, ha a szembejövők a villamososzlopnál találkoznak vagy ha esernyővel akar valaki az oszlop alatt elmenni. Ilyenkor ki kell térni az úttestre. Miért nem állították ide a vasoszlopot ? Azonnali kicserélését kérjük! Por a Mária Valéria uton. Megkezdődött az idegenforgalom, de annak ellenére, hogy már többször Ígérték a Mária Valéria út portalanítását ezideig még semmi sem történt és a járókelők fuldokolnak a portól, ha szél fúj, vagy ha autó jön. Nem küld ki a város ide ellenőrzőt, hogy milyen állapotok vannak itt? A folyókákban őszről ittmaradt falevél rothad tehát a port bűz is tetőzi. Igy nem sokra megyünk. Öngyilkossági kísérlet. Egy esztergomi leány nagypénteken este a Városház-köz kisdunaparti oldalán a vízbe akart ugrani. A járókelők észrevették szándékát és lefogták. Erős dulakodás támadt a viz szélén és a leány majd berántotta "az egyik fiút, aki visszatartotta. A leányt a Kolos-kórkázban kihallgatták és akkor azt mondta, hogy nem akart öngyilkos lenni. „Vége a dalnak..." a szerelem, a dal és az elegancia filmje, a legjobb filmoperett, szombaton este 9, Húsvétvasárnap 5, 7 és 9 órakor kerül bemutatásra a Kultur Mozgóban. A film messze túlszárnyalja „A szívek szimfóniája" cimű nálunk is óriási tetszést nyert filmoperettet és igy már előre is a legnagyobb órdek lődés előzi. Főszerepeit Willy Forst, a már ismert nagy filmnagyság és Liane Haid, aki ezúttal először szerepel hangosfilmen, de mindenkit elbűvöl. Rendes hely árakkal játszuk ezt a világsikerű nagy hangosfilmet, hogy mindenkinek alkalmat nyújtsanak arra, hogy megláthassa. Olcsó cipovasar férfi-, női- és gyermekcipőkben. Nagy választék tavaszi újdonságokból! BAUER TESTVÉREK versenyárúház, cipőüzlet Kossuth Lajos-utca 4. sz. alatt (Három Szerecsen épületben.) Bérbeadás. Az Esztergomi Székesfők áptalan tulajdonát képező és Körtvólyes-sziget, valamint Nyárasd sziget dűlőben lévő 16 és fél kat. holdnyi rét, esetleg kisebb parcellákban is, 3 évre bérbeadatik. Ajánlatok az alulírott jószágigaz gatóságnál április 15 ig adhatók be, ugyanott a közelebbi feltételek is meg'udhatók. Jószágigazgatóság. Kölcsey-utca 2. Cipő t « különlegességek I 19-50 új egységárakon! Gyermekcipők minden létező kivitelben meglepő olcsó árakon! Tekiotse meg csodás tavaszi modelljeinket! Női selyemharisoya 2 90 Férfi divatzokni 0 90 Esztergom, Széchenyi-tér 24. RÁDIÓ Vasárnap, április 5. 9.00 Református istentiszte'et. 10.00 Egyházi zene és szentbeszéd a belvárosi templomból. Szentbeszédet mond Hász István tábori püspök. 11.30 Evangélikus istenlisztelet. Utána időjelzés, hirek. Majd Kerner István emlékhangverseny. Hangverseny után „Rádiókrónika." Később a budapesti autó- és motoros hét keretében a nemzetközi Grand Prix helyszíni közvetítése. 2.00 Gramofonhangverseny. 3.00 „Rádió Élet" gyermek játszó-óra. 3.30 Időszerű gazdasági tanácsadó. 4 00 Rádió Szabadegyetem. Utána időjelzés, időjárás, hirek. 5.15 Katonazene. 6.30 Felolvasás. 7.00 Jazzene. 8.00 Sport- és lóversenyeredmények. 8.15 Színielőadás a Stúdióból. Utána időjelzés, hirek. Utána cigányzene. Hétfő, április 6. 9.00 Újsághírek, kozmetika. 10.00 Egyházi zene és szentbeszéd a budavári koronázó főtemplomból. Szentbeszédet mond P. Böle Kornél domonkos-rendi perjel. 11.15 Gör. kath. istentisztelet, Utána pontos idő, hirek Majd Az Operaház tagjaiból alakult zenekar hangversenye. E hangverseny szünetében ,Heti krónika." 2 00 Gramofonhangverseny. 3.00 Rádiódélután. 4.00 A „Rádióélet" ifjúsági előadása. 4.45 Időjelzés, időjárásjelentés, hirek. 5.00 Magyar nóták cigányzenekisérettel. 6.00 Szabadelőadás. 6.30 Humoros zene. 7.30 Szabadelőadás. 8.00 Sport és lóversenyeredmények. 8.15 Postászenekar hangversenye. Utána pontos időjelzés, időjárásjelentés. Majd szalonzenekari hangverseny. Később cigányzene. Kedd, április 7. 9.15 Gramofonhangverseny. 9.30 Újsághírek. 11.00 Időjelzés, időjárás, vízállásjelentés. 12.00 Déli harangszó. 12.05 Házikvartett hangv. 12.25 Hirek. 12.35 Hangverseny folytatása. 1.00 Időjelzés, időjárás, vízállás. 2.45 Hirek, élelmiszer-, piaci árak, árfolyamhirek. 4.00 Asszonyok tanácsadója. 4.45 Pontos időjelzés, időjárásjelentés. 5.00 Szabadelőadás. 5.30 Hangverseny. 6.30 Rádióamatőrposta. 7.15 Szabadelőadás. 7.50 Cigányzene. 8.45 Dalköri hangverseny. 9.45 Időjelzés, hirek. 10.00 Németnyelvű előadás. 10.35 Hangverseny. Szerda, április 8 9.15 Rendőrzenekar hangversenye. 9.30 Újsághírek. 11.10 Vízállásjelentés. 12.00 Déli harangszó. 12.25 Hirek. 12.35 Hangverseny folytatása. 1.00 Pontos idő, időjárás. 2.45 Hirek, élelmiszerárak, piaci árak, árfolyamhirek. 3.30 Morse-tanfolyam, 4.00 Novella-felolvasás. 4.45 Pontos időjelzés, időjárás, hirek. 5.00 Szabadelőadás. 5.30 Bécsi dalok schrammel-kisérettel. 6.15 Olasz nyelvoktatás. 6.45 Gramofonhangverseny. 7.25 Opera-előadás az Operaházból. Utána időjelzéz, időjárás. Majd cigányzene. warn iíiarlff míi J us 1 " re egy udvari szoba, konyha iVlautJ és kamrából álló lakás Nagydunasor 13. szám alatt. A régi világhírű magyar gyártmány a Tiszaujlaki bajuszpedrő mindenütt kapható. mm Önkéntes árverés. Villanytelep utca 20. számú egy szoba, konyha és mellékhelyiségekből álló új, adómentes ház és 404 négyszögöl nagyispifahegyi szőlő ingalan 1931 április hó 12-én, d. u. 3 órakor dr. Kubovich Ignác ügyvédi irodájában feltétlenül eladásra kerül. estesse lakásat a májusi költözésnél Szabi József szobafestő és mázolóval (Kossuth Lajos-utca 24.) olcsó árak és kedvező részletfizetés mellett. Eladd Anna-utca ugyanott. 4. számú ház. Bővebbet IMUQH m i n ^ en utazóböröndhöz egy nóviljj|Mn jegytartó. Vulkán fibré és erólemezböröndök nagy választékban, mélyen leszállított árak Jobbágy Ferenc szijgyártómester üzletében, Esztergom, Szent Lőrinc-utca 8. Eladó az Öregkuria dűlőben 458 négyszögöl föld, melynek fele szőlő. — Cim Árpád-utca 9. szám, Eladd négyvékás föld a Zsidódi-dűlőben. Cim Simor János u'.ca 87. szám. modern úri lakás május hó l-re kiadó. Cim : Bekő János Jókaiutca 12. szám. Kiadó egy udvari szoba konyha éves lakásnak vagy bútorozva kiadó. Cim; Király László, Vörösmarty-utca 10, Simor János-utca 86. számú félház, mely áll szoba, konyha, éléskamra és külön udvarból. Esetleg elcserélhető. — Bővebbet ugyanott, hátul az udvarban. Kiadá 2 két szobás lakás összes mellékhelyiségekkel azonnal Sz. Anna-u. 16. Harití l s P ita-h e 8y en az Erdélyi-völgynél ClaQÜ másfél hold szőlőtalaj, egyrésze most szőlő. Bővebbet: Helcz Józsefnél Kossuth Lajos-u. 64 két szoba-, esetleg 1 szobás lakás, összes mellekhelyiségekkel, május i-re, Molnár sor 5 alatt. (Vasgyár mellett.) 1000 drb őszi metszésű fehér denka szőlővessző VigT Józsefnél. Andrássy utca 3. (Szentgyörgymező ) Batthyány Lajos-utca 12. számú ház • mely két lakásból áll. Bővebbet u. o » riypQ-pil a belvárosi templomtói a viziC!lGu£ull városi zárdatemplomig terjedő Kisdunaparti sétányon, vagy bent a zárdatemplomban, pénteken reggel egy gyöngyházolvasó. Annak, aki elvesztette, kedves és drága emlék, kéri a megtalálót, illő jutalom fejében Jókai-utca 10. sz. alá elvinni. tfppfpe villában kiadó erkil y es- emeleti ACI ICd WliiaUtlII két szoba konyhás modern lakás összes mellékhelyiségekkel kis családnak, augusztus l-re, Kinsker főmér nőknél, Baross Gábor-út 5. szám alatt. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik szeretett jó édesapám, illetve apósom elhunyta alkalmával őszinte részvétükkel, a temetésen való kegyeletes megjelenésükkel mérhetetlen fájdalmunkat enyhíteni iparkodtak, ezúton is hálás köszönetünket fejezzük ki. Jónás Ferenc és neje. 230—1931. végr. sz. Árverési hirdetmény. Alulirt kiküldött bir. végiehajtó ezennel közhírré teszi, hogy az esztergomi kir. járásbíróságnak 1930 PK. 8198 sz. végzése folytán dr. Weszer Richárd ügyvéd által képviselt Fried Ferenc s Fia, dr. Winter Pál ügyvéd által képviselt Rózsa Miksa végrehajtatok részére 350 80 P és 286 47 P tőkekövetelés és jár. erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás folytán alperestől lefoglalt és 1195 Pre becsült ingóságokra az esztergomi kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendelvén, annak a korábbi vagy felülfoglaltatók követelése erejéig is, amennyiben azok törvényes zálogjogot nyertek volna, alperes lakásán Esztergommegye, Csolnokon, Petőfi-utca 8 sz. alatt leendő megtartására határidőül 1931 április 13. napján d. u. 3 órája ki tűzetik, amikor a biróilag lefoglalt üzleti berendezés, árucikkek, liszt s egyéb ingóságok a legtöbbet Ígérőnek készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is elfognak adatni. Esztergom, 1931 március 4. Kiss Sándor, kir, bir. végrehajtó.