Esztergom és Vidéke, 1930

1930-02-23 / 16.szám

Áz utolsó mondat másik felére vo­natkozólag pedig mi kérdezzük: hát meg van védve az iskola a nagy esővíztől, amikor már megtörtént az elöntés ? I Magáról az iskoláról különben még szó esik lapunkban, mert hi­szen eddig — a terveken kívül — nem nézhettük az új iskola és kör­nyékének kész, valódi képét. A ter­vekről elismeréssel szólhatunk, az más kérdés, hogy a valóság milyen. Tolvajok jártak egy eszter­gomi vendéglőben. Pár nappal ezelőtt egy harminc éves férfi és egy fiatal nő betért Keresztes Ákos Dorogi-uti vendég­lőjébe. Rövid ottartózkodásuk alatt meg­tudták, hogy szoba is kiadó a ven­déglőben. Azonnal megrendeltek egy szobát. A vendéglős kérte őket, hogy töltsenek; ki bejelentő lapot, de a férfi azt mondotta, hogy nagyon fáradtak és majd reggel intézik el a dolgot. Másnap reggel kilenc órakor kopog­tattak a vendégek ajtaján, de felelet nem jött. Hosszas dörömbölés után betörték az ajtót és a vendéglős leg­nagyobb meglepetésére a szoba üres volt, De nemcsak a férfi és a nő tünt el, hanem az ágynemű és más holmi is. Feljelentésre a rendőrség megtette a lépéseket, érintkezésbe lépett a a budapesti rendőrséggel, ahonnan több detektívet küldtek szét és rövid nyomozás után el is fogták a Teleki­téren a tetteseket. Sikerült a lopott dolgokat is lefoglalni és igy Keresz­tes vendéglősnek nincs kára. iz esztergomi Rádióegyesü­let táncesteilyel egybekötött gramofon hangversenyt rendez. Az Esztergomi Rádióegyesület f. hó 22 én (szombaton) este 9 órai kezdettel a „Fürdő"-szállodai külön helyiségeiben nagyszabású gramo­fon-hangversenyt rendez. A hangverseny műsora a követ­kező: 1. Nyitány Carmenbői, előadja a philadelphiai szimfonikus zenekar. 2. Entr'act Carmen IV. felv. elő­adja ugyancsak a szimfonikus zene­kar. 3. Bordal a Bánk Bánból, énekli Palló Imre. 4. Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország, énekli Palló Imre. 5. Cavalleria Rusticana Mascagni Preludio e Siciliana, énekli Giovanni Martinelli. 6. Di Quella Pira, a Trovatore operából, énekli G. Martinelli. 7. Lakmé Délibes, énekli Amelita Galli-Curci. 8. Solveig dala Per Gynt, énekli Am. Galli-Curci. 9. Seranata (Toselli), énekli Be­niamino Gigli. 10. Notturnö D. Amore, énekli Gigli. 11. Sulamith Áriája (Sába királynő) énekli Németh Mária. 12. Ugyanaz a III. felvonásból. 13—14. Négy katonadal két rész­ben, énekli Palló Imre. 15. Liebes Freud (Kreysler), énekli Ivogrün Mária. 16. O Schöner Mai, énekli u. az. 17—18—19. Aida, Sacerdotii Compise un. diletto, Presago il Core, és O Terra Addio, előadja a milanói Scala színház művészkara. 20. Elégia (Massenet), énekli Rosa Ponselle. 21. A ve Maria (Gounod), énekli Ponseile. 22. Rigoletto, La Donna e mobile, énekli Fleta. 23. Tosca nagy ária, énekli Fleta. 24. LaCapinere, óneli Galli-Curci. 25. La Paloma énekli Galli-Curci. 26. Orgona hangverseny, Craw­ford. 27. Orgona hangverseny, Schu­bert szerenád, Crawford. 28—29. Magyar dalok 2 részben, énekli Cselényi József. 30—31. II Trovatoreból Miserere és egyéb részletek, énekli Bennet és Tumer. 32. A csillagos lobogók alatt. In­duló. 33 tói záróráig a legújabb tánc­lemezek. Az egyesület tagjait és azok által meghívott vendégeket az Esztergomi Rádióegyesület vezetősége ezen hang­versenyre és az utána következő tancestélyre szívesen várja. A Szabad Egyetem e heti tanrendje: Hétfőn, február 24-én: D. u. 5—7-ig. Dr. Csonkás Mihály reáliskolai tanár: A napkirály ko­médiása. Hetedik és nyolcadik óra. Moliere mániákusai. Moliere és az orvosok. Az előadás helye: a reáliskola III. oszt. tanterme. Pénteken, február 28-án: D. U. 5—6-Íg. Dr. Laky Vilmos szentbenedekrendi gimn. tanár: Gö­rög földön. Nyolcadik óra. Olympia, Patras, Delfl és a régi emlékek. D. u. 6—7-ig. Dr. Marczell Ár­pád reáliskolai tanár: Európa mai válsága. Negyedik óra: A megoldás útjai: kommunizmus, fascizmus, Pán-Európa, a paktumok. Az előadás helye: a reáliskola rajz­terme (udvarban balra, emelet.). Ezzel a Szabad Egyetem 1929/30. tanévi tanfolyam befejeződik. tís&MMmmtoÉ*m***m****m AZESZTERGOMI KERESKEDELMI TÁRSULAT KÖZLEMÉNYEI Előadás. Szerdán febr. 26-án este negyed 10 órakor dr. Mike Lajos kir. közjegyző „A mai asszony" címmel előadást tart helyiségünkben. Az általános népszerűségnek örvendő előadó személye és a tárgy iránti nagy érdeklődés bizonnyára szép­számú közönséget fog a clubba von­zani. A nagyműveltségű előadó révén élvezetes estélyre van kilátásunk és nagyon kérjük a közönséget, hogy minél nagyobb számban jelenjenek meg. Választmányi ülést tartottunk szer­dán este élénk érdeklődés mellett. Az elnök bejelentette, hogy Klinda István előadása nagyon tanulságos volt, amennyiben sok olyan világí­tási effektusra mutatott reá, amely olcsó ár mellett fokozott hatást ér el a kirakatvilágitás terén. Bejelen­tette, hogy a győri Kereskedelmi és Iparkamara vezetőségétől ígéretet kap­tunk anyagi támogatás tekintetében. Felolvasták az adakozók névsorát, amiből megállapítható, hogy a ret­tentő rossz gazdasági helyzet elle­nére is tisztában vannak kereske­dőink a reájuk háruló kötelességgel, mert a helyiség berendezése nagy áldozatokat igényeit. Elnök megálla­pította, hogy rövid időn belül több mint négy és fél ezer pengőt gyűj­tött össze a választmány a beren­dezésre, amely eredményt lekicsi­nyelni nem lehet. A szépen beren­dezett clubhelyiség ma már majdnem teljes mértékben a,társulat tulajdona és ha tagjaink ambíciója csökkenni nem fog, akkor anyagi gondoktól mentesek maradunk. A kamatlábak általános leszállí­tásáról írnak a budapesti lapok, holott ezidő szerint éppen olyan nehéz köl­csönökhöz jutni, mint egy évvel eze­lőtt. Enyhülés a pénzpiacon csakis elméletben észlelhető. A gyakorlati életben éppen olyan nagyok a nehéz­ségek, mint azelőtt. Ezt a jelenséget semmiképpen sem lehet a vidéki pénzintézetek terhére irni, mert ezek a rendelkezésre állo szűk keretek között mindent elkövetnek, hogy a közönség érdekeit előmozdíthassák. Azonban most már tényleg be kell következni a javulásnak, mert a fran­cia nemzeti bank hivatalos kamat­lába 3 Va °/o, a svejci ugyanennyi és lassan minden országban bőséges pénzkínálat jelentkezik. Ezek az álla­mok, illetve azoknak bankjai előbb­utóbb szívesen fogják megragadni az alkalmat, hogy külföldi kihelye­zések révén nagyobb kamatjövede­lemre tegyenek szert. Most már csak rövid türelemre van szükség és a helyzet rohamos megjavulása fogja a mostani sivár állapotot felváltani. Áprilisban Milánóban áruminta­vásárt rendez az olasz kormány. Ezen való részvételre hivja meg a kamara a magyar gyárakát. A keresk. miniszter a résztvenni szándékozókat a legmesszebbmenő támogatásban kívánja részesíteni. Az érdeklődők­nek készséggel állunk további fel­világosítások nyújtása céljából ren­delkezésre. (—ei) HIHEK A pápa kinevezte az új budapesti nnncinst. XI. Pius pápa őszentsége Angelo Rótta tébai címzetes érseket, st a Ki­hűli pápai nunciust nevezte ki buda­pesti nunciussá. Az új budapesti nuncius 1872-ben augusztus 9-én született Milanóban. 1895. február 10-én szentelték pappá. 1904 ben már a hires római lombard­szeminárium rektora, később a Szt. Péter bazilikának kanonokja lett. 1922-ben a középamerikai államok: Costarica, Honduras, Nicaragua, San­salvador apostoli internunciusává ne­vezték ki. Gasparri bíboros ugyan­ezen óv november 29 én püspökké szentelte. 1925 június 6 án Török­ország apostoli megbízottjává ne­vezte ki a Szentszék. Konstantinápolyi katolikus körök­ben nagy rab ecsülték szíves, kellemes egyéniségét és ügyes diplomatának tartják, amit eléggé bizonyít az, hogy öt év óta sikerrel működött konstan­tinápolyi rendkívül nehéz állomáshe­lyén. Orsenigo Cesare, a kinevezett ber­lini nuncius március közepe táján adja át helyét Angelo Rótta nun­cius nak. Elutazása előtt ugyanis még részt akar venni a kormányzó ün­neplésén ós megvárja a március ele­jén tartandó püspöki konferenciát, hogy a püspöki kartói ez alkalom­mal búcsút vehessen. Dr. Breyer István püspök Bu­dapesten. Breyer István dr. felszen­telt püspök, papnevelő-intézeti kor­mányzó kedden Budapesten volt ós a Szent László Társulat felkérésére néhai Várady L. Árpád kalocsai ér­seknek, a társulat volt elnökének lelkiüdveért az egyetemi templomban engesztelő szentmiseáldozatot muta­tott be. Esküvő. Gyarmathy Lajos, a Sal­gótarjáni Villamos Művek Rt. oki. gépészmérnöke f. hó 22-én tartotta esküvőjét a vízivárosi plébánia temp­lomban Knorr Rózsikával, özv. Knorr Jánosné vasöntöde és gépgyártulaj­donos kedves leányával. Az esketési szertartást Nádler István pápai kama­rás, tanítónőképző-intézeli igazgató, a menyasszony nagybátyja végezte. Az Esztergomi Kath. Kör már­cius hó 3.-án, hétfőn este 8 órakor családias cigányzenés társasvacsorát rendez, amelyre a Kör tagjait k. családjukkal tisztelettel meghívja a Kör elnöksége. (A részt vét el jelez­hetese végett jelentkező ív köröztetik.) Papi konferencia a szeminá­riumban. Hétfőn este 6 órakor papi konferencia lesz, amelyet a szemi­náriumban tartanak. Meszlényi Zol­tán dr. pimási irodaigazgató egyház­jogi kérdésekről értekezik, Madaras Aurél szentgyörgymezői plébános pedig a fegyházi lelkipásztorkodásról fog előadást tartani. Adomány a múzeumnak. Borz Kálmán halászmester, aki nemrég egy XVI. század elejéről való kardot ajándékozott a múzeumnak, ujabban halászás közben egy félholdas és csil­lagos török vasjelvényt talált s ezt is a múzeumnak juttatta. Az angliai világ-jamboree be­mutatása a gimnáziumban. Márc. 2-án, vasárnap délután 6 órakor a gimn. dísztermében a 14. Holló Cser­kész Csapat nyári angliai táborozá­sáról beszámolót tart és ezzel kap csolatban bemutatásra kerül az a nagy film is, melyet a cserkészköz­pont az angliai világjamboreeról a helyszínén készíttetett. Ha jól megfigyeljük esztergomi ismerősökre is akadunk a filmen. Ezzel kapcso­latban a gimn. cserkészek bemutat­ják azokat a táncokat is, melyekkel a magyar cserkészek ott Angliában oly nagy sikert arattak. Még pedig az eredeti ruhákban, melyek Angliá­ban voltak. Továbbá bemutatásra kerül egy két olyan mókaság is melyet a cserkészek ott kinn tanul­tak. A zenét a cserkészfuvóskar szol­gáltatja, mely most fog először mű­vészi darabokkal is bemutatkozni. A kedves és érdekes előadásra már most felhívjuk a nagyérdemű közön­ség figyelmét. Jótékonycélú színielőadás Szent­györgymezőn. A Szentgyörgyme­zöi Kath. Olvasókör ma, vasárnap este 7 órakor saját helyiségében jó­tékonycélú színielőadást rendez, — Szinre kerül K. Papp Jánosnak „TJri szokás" cimű 3 felvonásos vígjátéka. Szerepelnek; Mayer Lajos, Erős Já­nos, Trexler Ilonka, Kaszner Sán­dor, Ludas Ilonka, Erős Bözsike, Petróczi Lajos, Petróczi Itván, Bar­tal István, Math Mandika, Bartus Károly, Borovszky József, Petróczi Antal. Belépődíj: I. hely 1*20 P, II. hely 80 fillér, állóhely 50 fillér. Közgyűlés. A „ Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Nem­zeti Szövetségé"-nek esztergom­megyei csoportja f. óv február 23 án (vasárnap) délután 4 órakor a vá­rosház közgyűlési termében újjá­alakuló közgyűlést tart, amelyre az állományban lévő és ellátást élvező hadirokkantak, hadiözvegyek, illetve hadiárvák anyái ezennel meghivat­nak. Hatósági nyilvántartásban nem lévők és büntetett előéletűek, az új alapszabályok értelmében, a Szövet­ség tagjai nem lehetnek. — Az El­nökség. A Szentgyörgymezöi Kath. Olvasókör március 2.-án d. e. 11 órakor tartja évi rendes közgyűlését. !/„. ' a legjobban kedvelt porosz szalon fütőszén III • I r l ' C" SZéflOSZtáljill AQniQSQrUDG keT/bK IllűrOSI J0ZS6T GS • 121 Esztergomban mozott zsákokban vagy kocsifuvarként kapható -—

Next

/
Thumbnails
Contents