Esztergom és Vidéke, 1930

1930-09-21 / 74.szám

magára hagyta a fiút, aki a parancs ellenére nem vette fel a biztositó ővet. Pár perc múlva Czibulka. Jó zsef lezuhant a tetőről és élettelenül terült el a földön. Feje teljesen öszszeroncsolódott és mire a mentők odaértek már halott volt. Több szemtanú állítja, hogy Czibulka József már előző nap is hajmeresztőén járkált a tetőn és „kedélyeskedve" akrobata mutatványokat végzett. Figyelmeztették is könnyelműségére, de csak nevetett és azt mondotta, hogy ő nem szédül. Szerdán azután utolérte a végzete. Temetése pénteken volt a belvárosi temetőben. mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmimmm Nyomorognak az esztergomi cigányzenészek. „Szól a nóta, magyar nóta, muzsikálnak este óta." A prímás fényes mellű szmokingban, a banda feketében. Fehér ingmellek. Néhány vendégnek húzzák a nótát . . . Akik itt vannak, feketére jöttek vagy, hogy éppen ott eltöltsók az idejüket. Ma rosszul megy a kávéházaknak, vendéglőknek is, hiszen mindenkinek van már rádiója és inkább amellett szórakoznak az emberek. Fortisszimóban szól a nóta, mintha telt ház lenne, tele jó kedvvel, mu látással. De hirtelen elhallgat a muzsika és ahogy a prímás a hegedűt leteszi, abban lemondás, csüggedés van. Nem érdemesl Kinek is játszanak ? Szólunk a prímásnak. — Tessék parancsolni — ugrik hozzánk, felcsillan a szeme, hátha rendelünk. — Nem muzsikáról van szó, hanem azt szeretnénk tudni, hogy mint megy a soruk. Elszomorodik a prímás. A banda előrenyújtja nyakát és ügyel. Mi lesz ebből? — Nagyon rosszul megy nekünk. Nincs keresetünk. Abból a pár 10— 20 filléresből élünk, amit a vendégek itthagynak. Egy éjjel legfeljebb 2—3 pengőt keresünk ós nyolcan vagyunk hozzá. Sokszor 2 pengő is álig jön össze. — És a többi banda? — A többi ? Azok szegények még ennyit sem keresnek és nincs is állandó helyük. Állandó hely máma csak a Fürdő és a Központi Kávéház. Több helyen rádió szól és másutt legfeljebb egy-két cigány játszik. Nem törődik velünk senki. — Hányan vannak Esztergomban? — Körülbelül negyvenen. — És nem tudnak elhelyezkedni ? — Nem. A szomorúság is oka ennek, de az is, hogy idegenből is jönnek prímások. Pedig mi is tudunk annyit, .van közöttünk is elsőrangú prímás. — Most milyen szezonjuk van ? —'Keresetnélküli. Elmúlt a nyár és a farsangig nem lesz semmi. De a farsangban sem lehet nagy bizakodásunk, mert mi bálokat nem kapunk. Csak az emberek jókedvében bízhatunk. Talán ... Letelik a szünet, újra rázendítenek a muzsikára. Most sír a hegedű és ebben a nótában az esztergomi cigánynyomorúság zokog. Ki érti meg? Ki hallja meg? ... Másnap egy-két cigánymuzsikus-tanyán kopogtattunk be. Egy konyha, egy szoba. Öt-hat gyerek. A legkisebb hat éves. Ott áll a szoba sarkában és hegedül. Tanul. Ott folytatjuk, ahol az este elhagytuk. Most nincs frakk, szmoking, csak ingujjban látjuk a zenészt. — Hat gyermekem van és ezek enni akarnak. Tessék, dél van és nincs tűz a kályhában. Nincs meleg ebéd. Van közöttünk egy pár család, ahol semmi sincs és kéregetni Kénytelenek menni. Egyik-másik kapott a szegényházból valamit, de most az is megszűnt. Aztán ott vannak az öregek, 60—70—80 évvel — és nincs egy betevő falatjuk. Velük együtt 8—10 gyermekük koplal. Hát ez borzasztó állapot. Legutóbb, amikor haláleset volt közöttünk, csak kéregetésből tudtuk eltemetni a halottat. Van egy pár jó ember, azok segítettek. Kérem szépen, mi nem követelünk semmit a várostól, csak azt kérjük, hogy a mi ügyünket vegyék a kezükbe és pártfogoljanak bennünket, esztergomiakat. Jön a tél és ha most nincs semmink, hát mi lesz a hidegekben ? Megállt a tanulással a hatéves fiúcska, tágranyílt szemekkel néz apjára, hallgatja panaszát és mintha megértené, leteszi hegedűjét és szól: — Papa, máma nincs kedvem játszani. Esztergomnak van müvészipara, csak nem tudunk róla. Már többször volt lapunkban arról szó, hogy az idegenből hozott emléktárgyak helyett valódi, esztergomi kézből kihozott emléktárgyakra volna szükség az idegenforgalomban. Éppen mult vasárnapi számunkban közöltünk panaszos sorokat, amelyek a cseh árúk ellen szóltak. Örömmel közöljük, hogy Esztergomban igenis van eredeti művészipar, amely ilyen emléktárgyakat készít. A városházán véletlenül kezünkbe került egy művészi faragású dohánydoboz. — Ki készítette ezt — kérdezzük meglepődve, mert a doboz igazán gyönyörűen volt kidolgozva. — Farkas Dezső — kaptuk a feleletet. — Eddig a mérnöki hivatalban volt alkalmazásban, de szanálták. Állás nélkül van most és szabad idejében faragással foglalkozik. Elmentünk Farkas Dezsőt meglátogatni. Kint lakik a Galagonyásdűlőben. Megkértük, mutassa meg faragványait. Szerénykedik és azt mondja, hogy csak most kezd tervszerűen a faragással foglalkozni. Előhoz több tárgyat. Egy gyönyörű kulacsot mutat először. Diófából van faragva és a díszítése mutatós, ízléses művészi munka. Aztán egy nagyobb doboz kerül kezünkbe, majd apró szobrocskák és látunk itatőstappert is. — Szeretnék egy kis kiállítást rendezni, de erre legfeljebb a jövő év tavaszára kerülne a sor. Addig dolgozom. Készítek bútort is és ezeket is kifaragom. A szobában készen is van több bútordarab, csak még a faragások vannak hátra. — Ezek itt bőrből készített lapjelzők könyvekbe — mutatja újabb munkáját Farkas Dezső. Hosszú, kicifrázott bőrnyelvek ezek és festés is díszíti egyik oldalukat. Természetesen Farkas Dezső még nem foglalkozik üzletszerűen ezzel az iparművészi munkával, de remélhetőleg a kiállítás után be fog kapcsolódni az esztergomi idegenforgalomba, amely ezzel az értékes és kitűnő munkával csak nyerni fog. Akkor majd lesznek igazi esztergomi emléktárgyaink, csak az lesz a kérdés, hogy megmarad-e az az érdeklődés és kívánság, amely most nyilvánul még az idegenforgalmi propagálók között. Reméljük, hogy éppen azok lesznek segítségre az esztergomi emléktárgyak megbecsülésében, akik ezt a munkát a legjobban sürgették. Hibátlan mosó selyem-harisnya kipróbált minőség, reklám ára 1.95 P, Illés cégnél, Széchenyi-tér. „Táncos diákok." Filmoperetl, „Nevető Budapest" és „ Arizona csillaga" hangosfilmek legközelebb kerülnek a Kulturban műsorra. „Bemberg Parisette" gyönyörű kimintázásban, szezonvégi ár 3.25 P, Illés Sándor Széchenyi-téri divatüzletében. Az amerikai magyarok. Irta: Tóth Kálmán dr. tbeol. tanár. Tudvalevőleg a világháború előtti liberális kormányzat a kisemberek érdekeivel nem törődő közömbösségével, a magyarok tíz, sőt százezreit kényszerítette kivándorlásra. Nemcsak kalandorok, körözött bűnösök, kiknek lába alatt égett a magyar talaj, hanem munkát kereső, de a megélhetés legelemibb feltételeitől megfosztott magyarok tömegei is kényszerítve voltak kezükbe venni a vándorbotot, hogy az édes haza földjén szűk marokkal mért fekete kenyér helyett kaláccsal, sőt pecsenyével is csillapíthassák korgó gyomruk éhségét. A legtöbb kivándorló magyart jobb sorsot sejtő ösztöne a kivándorlók akkori Eldorádójába, Amerikába vitte. Részint az Egyesült Államokban, részint a szomszéd Kanadában telepedtek le. Ódavaló magyarok mindkét állam lakosságának számát egy-egy millióra becsülik. , Hiszen vannak nagyvárosok Amerikában, amelyekben egész magyar negyedek léteznek Pl. a milliós lakosú Clevelandban 70.000 a magyarok száma. Csak a katholikus magyaroknak van ott három nagy, virágzó hitközségük, illetőleg plébániájuk. Newyorkban 50.000-re rúg a magyarok száma; Detroitban 10.000 körül mozognak. Ezen és egyéb városokban utcahosszat majdnem minden üzlet, bolt magyar kézben van, magyar és (természetesen) angol a bolt felirata. Vannak azután nagyvárosok, amelyekben nem tömbökben, hanem szétszórtan élnek a magyarok. Pl. Buffaloban, mely szintén Budapest tel felérő majdnem milliós város, körülbelül száz utcában vannak szétszórva magyar testvéreink. Farmokon szintén ezerszámra szorgalmaskodik a sorsüldözött magyarság, mely nem leié hónát hazájában. Ahol nagyobb tömegekben élnek együtt, természetesen tovább ápolják és jobban megőrzik magyarságukat papjaik és egyesületeik gondozása alatt. Ahol azonban szétszórtan élnek és magyar lelki-szellemi vezetésben nem részesülnek, hamarosan elkallódnak és elvesznek a magyar lelkület ós érzület szempontjából is. Égy kettőre beolvadnak a befogadó állam nagv angol nyelvcsaládjába. Minden bevándorló nemzetiséget előbb utóbb utolér ez a sors. Mert Amerika az összes népek, fajok nagy olvasztó kemencéje. Beolvaszt minden betelepedett népet a yenkik nagy, egységes társadalmába. Nem erőszakkal végzi ezt a beolvasztó munkát, mint a terrorista európai „győztes" nemzetek. Sőt mindenkinek nyelvét, nemzetiségót tiszteletben tartja, úgyszintén mindenkinek vallási szabadságát is. A szabadságot a nyelviség és vallás szempontjából a legszigorúbb értelemben veszik és értelmezik odaát. Senki tehát a papot sem inzultálja. Ha nagyon ritkán mégis megesik, egészen bizonyos, hogy magyar ember követi el az inzultust. A beolvadás elkövetkezik előbbutóbb minden bevándorló nemzetiségnél azért, mert aki nem tud angolul, egyáltalán nem, vagy csak nagyon nehezen kap munkát, nem boldogul az élet nagy versenyében, a kenyérért, sőt a kalácsért, pecse nyóért folytatott irtózatos küzdelemben. Mindenkinek saját jól felfogott érdeke tehát azt diktálja, hogy megtanuljon s a munkahelyén, a közéletben beszéljen angolul. Vannak ugyan öregek, akik gyakorlati atlan csökönyösségükben 30—40 év alatt sem tanultak meg és jóformán egy szót sem beszélnek angolul. A tömbökben élő magyarság kebelében elszigetelten éldegélik le életüket, sőt mondhatni: néma kétségbeesésben morzsolgatják le szomorú napjaikat. Ezeket külöiösen erősen gyötri a honvágy. Nem tudtak gyökeret verni Amerika nagyszabású életének talajában. Sőt akik már gyökeret vériek, azokban is nagyfokú nosztalgia dolgozik. Hányan mondták nekem a nyáron régi amerikások: férfiak és nők is, be szeretnénk tanár úrnak táskájába, vagy zsebébe bújni, hogy hazajuthassunk az ó-kontriba (így hívják Magyarországot). Ezek még tudnak sírni is, ha Magyarországról hallanak. Detroitban pl. az egész templom népe zo kogott, midőn a szent Kereszt tiszteletével kapcsolatban Magyarország szenvedéseiről prédikáltam. Pedig ezeknek az amerikaiaknak többnyire fényesen és kényelmesen berendezett saját házuk van, saját autójukon rájdalnak s egész életstandardjuk, amennyiben van munkájuk, olyan magas, aminőről ide haza nemcsak az egyszerű kézimunkások, de még a szellemi munkások sem álmodozhatnak. Mindenekelőtt az otthonuk olyan kedves és bensőséges, hogy szebbet alig kívánhatnak maguknak. Mert ne gondoljuk ám, hogy a felhőkarcolók országában is az emberek oly tömeglakásokban laknak, mint az európai nagyvárosokbán. Épen ellenkezőleg: ott a családi ház az életideát. Éz pedig nem elérhetetlen, hanem legalább is 80—90 százalékban megvalósított életideál. A felhőkarcolók tömegesebben különben is csak a hétmillió lakosú Newyorkban és még néhány más óriásvárosban vannak és szórványosan némely nagy városok közepén, az üzleti negyedben, ahol szinte megfizethetetlenül drága a telek. Azért kénytelenek vízszintes terjeszkedés helyett inkább az ég felé építkezni. (Newyorkban eddig a legmagasabb felhőkarcoló a Woolwonh Building, 58 emeletes. Most építenek egy 64 emeletes felhőkarcolót.) Általában azonban azt kell mondanunk, hogy a felhőkarcolók országában az emberek nagyon is közel laknak a földhöz. Még a csodaszép Avenuek és Boulevardok milliomosai is majdnem mind egy-, legföllebb kétemeletes villákban laknak. Az amerikás magyarok családi házai is az ottani háztípusok mintájára készültek. Van néhány száz vagy ezer fajta családiház-tipus