Esztergom és Vidéke, 1930

1930-09-07 / 70.szám

Realisták, gimnazisták, kötelező tornacipők legolcsóbban HERMANNÁL kaphatók Rákóczi-tér. sét nem ejtették el azok, kik a nem­zetköziséget gyűlölt, vagy tisztán szeretett formájában ápolják. Éberen kellene hát őrködni afelett, hogy ezt a hatalmas fegyvert ne a gyűlölt nemzetköziség használhassa fel rom­bolásra, hanem a kereszténység tisz­ta egyetemessége vigye diadalra. Ez a fegyver: az esperantó ! Az espe­rantő az a jelenleg a világkongresz­szusokon is kipróbált és mindenki által külön nyelvtehetség nélkül köny­nyen elsajátítható kisegítő nyelv, melyet szorgalmasan tanul a világ proletárjainak egyesüléséért lelkesedő munkás és tanulja a polgári rend biztonságáért és a civilizációért lel­kesülő kultúr ember. A polgári tár­sadalom érthetetlen passivitással te­reli el érdeklődését, pedig nem több fáradságról van szó, mint amellyel jár egy hévvel végigjárt tánctanfo­lyam. Több idő ehez sem kell és haszna is volna annyi, mint a nem­zetközien táncolni tudásnak I Tele van tömve középiskolás ifjúságunk rosszul kifejezett idegen szavakkal, nyelvszerkezettel, amiből többen kap­nak szekundát, mint iskolán kivül látott hasznot ; holott ha az espa­rantót minden ország középiskolája csak egy éven át tanítana is, az idegen forgalom és az esperantó újság s irodalom útján a világ gyű­lölet láza jelentékenyen esne 1 Mi haszna annak, aki tud espe­rantóul ? Röviden szólva : ugyanaz a haszna, mint anyanyelvé tudásának. Ir, olvas, levelezhet, művelődhetik és élvez­heti az esperantó különlegesen ér­dekelt és immár óriási irodalmát, színdarabjait, színházát, templomi beszédeit, évenkint a világ minden városából összesereglett kongressu sát. Az öt világrész minden nagyobb helyén felállított esperantó közpon­tokkal érintkezésbe léphet, mely ha­tártalanul jóleső udvariassággal áll rendelkezésünkre gazdasági vagy bár­mely privát természetű ügyünkben. A különféle nemzetek esperantis­tái egyéni leleményességük szerint érintkeznek egymással s nem cse­kély azoknak a házasságoknak a száma, melyeket az esperantó leve­lezés hozott létre. Külföldi útra ma már esperantó tudással bátran el lehet menni, mert a külfödi idegen­forgalomban bevett nyelv már az esperantó. A jelenleg Oxfordban, ta valy Budapesten tartott esperantó világkongressus igazán elit és úri társasága éppen azért tartja évenkint Európa különféle városaiban kongres­susait, hogy a kételkedőket végleg meggyőzze arról, hogy az esperantó nyelven bármilyen anyanyelvű le­gyen is a hallgató, jól megy a tár­salgás, jól megy a szónoklat, szer­fölött élvezetes a színdarab, az ének és az idegenek fesztelenül és zavar­talanul járhatnak-kel hétnek a szá­mukra készített felíratok közt s ha az ember az ilyen viiágkongressuson esperantistával beszél nem tudná megállapítani, hogy ki volt angol, ki volt francia vagy más nemzetbeli, mert ezt tájszólás és elferdítés nél­kül lehet beszélni. Sokan látnák utólag hasznát és örömét esperantó tudásuknak, azért ha városunkban ily irányú óhajok találkoznának, úgy meglesz az ér­deklődőknek az alkalmuk azt elsa­játítani. Gyarapodjék az az esperan­tóul már tudók tábora, melybe fő­papok, arisztokraták, tudósok és tisztviselőkön kívül a társadalom min­den rétege képviselve van már 1 Urbán Imre dr. Felemelik a tisztviselők szolgálati idejét. A köztisztviselői státusrendezés kérdésével kapcsolatban már régóta foglalkozik a kormány a szolgálati idő kérdésének reformjával is. Hír szerint Wekerle pénzügymi­niszter törvényjavaslatot kíván a ház elé terjeszteni a közszolgálati alkal­mazottak szolgálati idejének feleme­léséről. A tervezet szerint 35 évről 40 évre emelik fel valamennyi köz­szolgálati alkalmazott szolgálati ide­je', ami azt jelenti, hogy a reform keresztülvitele után minden főisko­lás öt évvel később éri el a teljes nyugdíjra jogosító szolgálati időt. Ezzel együtt természetesen megvál­tozik az előléptetés eddigi módja és ideje is. A törvényjavaslatot, amely a minisztériumban már elkészült, We­kerle Sándor pénzügyminiszter még az ősszel beterjeszti a törvényhozás elé, és a képviselőház valószínűleg már a legelső javaslatok között le is tárgyalja. ni lesz sorsa a Simor-kórháznak? Szanatóriumot kell létesíteni. Pár hót előtt közöltük, hogy a Simor-kórház, mint egészségügyi intézmény megszűnt létezni. A bete­geket kilakoltatták, illetőleg szét­oszlatták. Egyrészük, a súlyos betegek, a Kolos-kórházban találtak helyet, a könnyebb betegek pedig otthonukba tértek. Amint megírtuk, a kórház meg­szűnése szívszaggató fájdalmak kö­zött történt. Maga a Kolos-kórház csak az emberiességre támaszkod­hatott és ha volt rá mód, vette fel a betegeket. Ez a betegfelvétel a népjóléti miniszter rendelkezése elle­nére történhetett csak, de van-e olyan szív, amely súlyos betegeket az utcára képes parancsolni ? Nem tudjuk, megvizsgálták-e az esztergomi kórházak helyzetének igazi képét és ma is állítjuk, hogy embertelenség a betegeket az utcára tenni. Az esztergomi Kolos-kórház nem elégséges a város közegészsé­gének ellátására és feltétlenül szük­séges a Simor-kórház fenntartása. Mindenesetre az, aki a Simor-kór­ház megszüntetését javasolta, Esz­tergom közegészsége, a beteges ellá­tása ellen vétett. Nagyon jól tudjuk, hogy nem a Simor-kórház egyházi tulajdonosa vetett gátat, hanem itt „politika" vegyült az intézkedésekbe. Aki a kórházak jelenlegi helyze­téről ma bírálatot akar mondani, az szakember legyen, mert nem lehet tűrni, hogy egyéni vélemények alap­ján történjenek állásfoglalások, ille­tőleg döntések. Nem szabad meg­tűrni, hogy kontárkodások alapján hozzanak határozatokat. Az utóbbi napokban arról értesül­tünk, hogy szakszerű átalakításban szanatóriumot, illetőleg Üdülő-inteze­tet kivannak a Simor-kórházban léte­síteni. Ezt a tervet igen helyeseljük és a városnak, meg az illetékes fakto­roknak a legmesszebbmenőleg segéd­kezet kell nyújtaniok. Ha mint szanatóriumot vesszük a Simor-kórház átalakulását, akkor Esztergom, mint üdülőhely emelke­hely megfelelő, közel esik a Dunához a szentgyörgymezői rész legjobb fek­vésű helye. Kitűnően beválna a Simor-kórház szanatóriumnak, csak bizonyos átalakításokat kell végezni és parkosítani, s úgy hisszük, ez a befektetés nem lenne nagy, viszont Esztergom sokat nyerne, ha egy szanatóriummal is rendelkezik. Az orvosok alkalmaztatása sem okozna nehézséget. A tervet nagyon életrevalónak ta­láljuk és nemcsak Esztergom váro­sának, hanem a Simor-kórház tulaj­donosának is meg kell tenni minden lehetőt, hogy a kitűzött cél elérhető legyen. Esztergom fejlődéseik újabb útját látjuk ebben a szanatóriumban. Talán sikerül belevonni az állam támogatását is, amiért minden téren segédkezet kell nyújtani. Az esztergomi szanatórium kér­dése újszerű. Ezután, a jövőben mindenkor csak újszerű berendezé­sekre volna helyes alapot elkészí­teni. Kérjük az illetékes tényezőket, hogy az ügyet vegyék alapos meg­fontolás alá s ha csak egy kis le­hetőség van arra, hogy a Simor­kórházat vissza lehet állítani a városi közegészségügy szolgálatába, akkor ezt tegyék meg sürgősen. Ha azon­ban ezt nem tehetik, a legjobb aka­rattal pártfogolják a szanatóriumi ügyet. Ha sikerül a városnak kölcsönhöz jut nia, mérsékelni fogják a vízdíjat. Legutóbbi számunkban vezető he­lyen irtunk arról, hogy visszaérkezett a minisztérium leirata, amely sze­rint jóváhagyták a vízvezetéki sza­bályrendeletet és legalább is 15 év szükséges ahhoz, hogy a vízdíj adója alacsonyabb legyen. A kérdéses cikk­ben igen vigasztalhatatlannak láttuk a helyzetet és állásfoglalásunkkal a terhek kisebbítését sürgettük. Cikkünk nem a legjobb vissz­hangot kellette a hivatalos körökben, ami érthető is, de közérdekből ter­mészetes volt, hogy mielőbbi segít­séget kérjünk, mert Esztergom a maga eladósodásában és a köznép súlyos helyzetében nem bir el hosz­szabb megterhelést. Most arról informálnak bennünket, hogy a 15 évi határidő a vízdíjra vonatkozólag nem végleges ós amint a város kedvező kölcsönhöz jut, a kamatterhek csökkenésével a vízdíj adó is kisebb lesz. Antóny Béla dr. polgármester a héten már érintkezésbe lépett a buda­pesti tényezőkkel és már kölcsön­ügyben tárgyalt. Remélhető, hogy hamarosan kedvező kölcsönhöz jut Esztergom és meg fog szűnni a gazdasági depresszió. Egyébként a minisztériumokban foglalkoznak a vidéki városok vál­ságos helyzetével és maguknak a minisztériumoknak érdeke, hogy se­gítséget nyújtsanak. A pénzügyi helyzet jelenleg vál­tozatlanul nehéz Esztergomban és mivel a tél felé közeledünk, annál inkább sürgős az áilami beavatko­zás. Reméljük, a segítség nem fog fog soká késni. Ünnepélyes tanévnyitás a reáliskolában. Az „Esztergom és Vidéke" szerdai számának vezércikkében egyrészt örömmel állapítja meg, hogy a kez­dődő tanév megnyitó ünnepélyeit most már valamennyi elemi iskola saját épületében rendezheti, másrészt sajnálkozással említi, hogy „csak a reáliskola maradt mostoha. Elmúlt a szentév és semmi sem lett az új Szent Imre reáliskolából." A 300 főnyi tanulósereg ismét csak a régi, szűk és sötét épületben fog szoron­gani, melyből iskolai célokra alkal matlan volta miatt az eleminek ki kellett hurcolkodnia. Felhasználtam a kínálkozó alkal­mat, hogy a hangulatos ós nívós Ünnepélyeiről híres intézettel Veni Sancte-ja alkalmával megismer­kedjem. A tanulók a szűk, de ragyogó tisztaságú, képekkel ékes folyosón gyülekeztek. A pirospozsgás fiúk vidám csapatának mozgása megkapó ellentétet adott az intézel hősi ha­lottainak komor táblájával, melynek virágdísze arról tanúskodik, hogy az utódok nem feledkeztek meg dicső társán ról. Az ifjak hosszú, fegyelmezett sor­ban vonultak a belvárosi templomba, az igazgató, a hitoktató és az egész tanári kar vezetése mellett. Az ün­nepélyes, énekes szentmisét Mátéffy Viktor prépost-plébános, országgyű­lési képviselő celebrálta, négy nyol­cadikos asszisztenciájával. A kóru son az intézet legjobb énekesei into­nálták a „Veni Sancte Spiritus"-t A lendületes orgonakiséret, a tar­talmilag és formailag értékes, ma gyáros ízű közjátékok elárulták, hogy dik értekében ós jelentőségében. AHajnali Kálmán ül a belvárosi tem­plom kitűnő orgonája mellett. Valódi hangulat, áhítat hatotta át mindnyájunk, szülők és tanulók, szivét egyaránt, mikor az évnyitó ünnepély iskolai részében való rész­vételre az intézet dísztermébe vonul­tunk. Legnagyobb meglepetésünkre a városhaza nagy tanácstermében találtuk magunkat. Persze, a reál­iskolának nincs díszterme. A város vezetőségének jóakaratát és szere­tetét bizonyítja, hogy helyiségeit az új épület bekövetkeztéig iskolája rendelkezésére bocsájtja. A jó öreg Vak Bottyán, a prímások és polgár­mesterek -képei mintha vidámabban tekintettek volna a nyüzsgő fiatal­ságra, mint ahogy az egyhangú, vagy pártellentétek viharától felka­vart városi közgyűléseket nézni szokták. A megjelentek sorában ott láttuk Antóny Béla dr. polgármestert, Bren­ner Antal dr. főjegyző, helyettes polgármestert, sok-sok szülőt érdek­lődőt, a reáliskola leanynövendékei­nek kedves virágcsokrát és a kifó­sülködött, kivasalt „fiúk" seregét. A „Hiszekegy" szívbemarkoló akkordjai után Obermüller Ferenc igazgató rövid beszéddel nyitotta meg a reáliskola fennállásának 74-ik, saját igazgatói működésének 10 ik évét. A fiúk figyelmébe ajánlotta az „Ora et labora" óletelvet, mely a derék ember legszebb ós legkimerí­tőbb óíetprogrammját fejezi ki. Tör­ténelmünk legnagyobbjai ezt az el­vet valósították meg. Ennek a je­gyében élt a reáliskola védőszentje, Szent Imre, haltak meg azok, kik­nek emlékét az iskola lépcsőházának márványtáblája örökíti meg. A minden mozzanatában hangula­tos ünnepélyt a Himnus zárta be. Mindnyájan azzal a fennkölt ér-

Next

/
Thumbnails
Contents