Esztergom és Vidéke, 1930

1930-07-13 / 55.szám

meg az utat, mivel a város szedi a kövezetvámot. Már árajánlatot is kér tek a kőszállításra és az a terv, hogy az út javítási munkálatait azonnal kezdjék meg. A kijavítás után olajjal öntik le az utat és az­zal teljesen portalanítják a szigetnek ezt a részét. Most már csak sürgetni kell a kőszállítási és a munka megkez­dését. A strandfürdő^^ és az „Esztergom" e. lap (Levél a szerkesztőhöz.) Igen tisztelt Szerkesztő Or 1 Két nap óta vagyok családommal Esz­tergomban — nem először ugyan, mert első ittlétemkor az itteni strand-; fürdő szerelmese lettem. Az elmúlt vasárnap is itt jártam és a buda pesti Tátra Automobil Club látoga­tásáról mint fővároii újságíró egy kis közleményt adtam le több fővá­rosi lapban. A lapok közölték is, szórói-szóra, úgy, amint azt én meg­írtam. És most esztergomi tartózkodá­som, nyaralásom, üdülésem máso­dik napján, talán az esős idő okozta unalom vitt reá — de kezembe került az „Esztergom" cimű lap jú­lius 11-iki száma. És ebben a lap­ban nagy csodálkozásomra szóról­szóra megtaláltam a budapesti lapok­ban leközölt kis hirt, de még na­gyobb csodálkozásomra azt a jelzőt, amelyet az itteni strandfürdő vará­zsa diktált és pedig hogy ez a fürdő már Budapesten is nagy népszerű ­ségü, nem találtam, mert a lap szer kesztője jónak látta azt a közlemény­ből kihagyni. Most azért fordulok az Ön lapja nyilvánosságához, hogy talán Ön vagy az ön olvasói választ tudná­nak adni arra, hogy mi indíthat egy esztergomi sajtóorgánumot arra t hogy egy fővárosi lapokból átvett közleményből éppen azt a jelzőt hagyja ki, ami Esztergom váro­sának idegen forgalmára és ez­úton az egész város közének érde­keire olyan fontos? Hogy mint régi hivatásos újság­író még azt is megemlítem, hogy egy vidéki lapnak az ő városának területén törtónt eseményekkel, nem egy budapesti napilapokból kiolló­zott kis közleményben, hanem ön­álló tudósításban kellene beszámolni — ezért az Ön elnézését kérem. Remélem, hogy közreadott soraim megfejtik a rejtélyt. Fogadja igen tisztelt Szerkesztő úr kollegiális üdvözletemet és vagyok tisztelője Fabritaky Antal. HÍMEM Török Mihály — prelátus-kano­nok. Serédi Jusztinián dr. biboros­hercegprimás Törők Mihály dr. pá­pai kamarást, theologiai tanárt pre­látus-kanonokká nevezte ki. Ezt a kinevezést régóta várta Esztergom és ezzel a választás érdemes egy­házi férfiúra esett. Török Mihály nemcsak lelkiéletével tünt ki, de a hittudományoknak mint kiváló tu­dósa is, nagy érdemeket szerzett. Végh Kálmán dr. temetése. Nagy részvét mellett temették el pén­teken délután vitéz Végh Kálmán dr. honvédelmi államtitkárt, Eszter­gom és Komáromvármegye törvény­hatósági bizottságának tagját. A temetésre Esztergomból Budapestre utazott Palkovics László alispán, Antony Béla dr. polgármester, Bren­ner Antal dr. főjegyző és v. Szívós­Waldvogel József ny. tábornok. Művészek Esztergomban. Ein­czinger Sándorok szőlőjében csü­törtökön illusztris művésztársaság ta 1 álkozott. A legtöbbje festőművész volt. Ott volt Jaschik Álmos, Jaschik Álmosné, Benedek Kató, vitéz Bajor­Bayer Ágost, Szenes Fülöp. Einczin­ger Ferenc, Babrik János gitánrű vész és mások. A művészek hosz­szabb időt töltenek Esztergomban. A Pesti Hirlap Vécs Ottó tria­noni munkájáról. A Pesti Hirlap június 10-i számában Harsányi Zsolt egy cikket irt A trianoni múzeum címen. Ebben a cikkben Harsányi Zsolt elismerő sorokban ismerteti Vécs Ottó szerkesztőnknek a tria­noni határról készült munkáját. Hisz­szük most már, hogy a nagy közöny után végre a munka sajtó alá ke­rül. A trianoni fényképes album és a fényképekkel elkészített újonnan összeállított kézirat, amely a tria­noni határt riporszerűen ismerteti, Perényi báróóknál, a Magyar Nem­zeti Szövetségnél van letétbe he­lyezve. Gitárművész a Rádió Egyesü­let összejövetelén. A Rádió Egye­sület f. hó 14-i, hétfő esti összejö­vetelén, a Fürdő Szállodában Babrik János gitárművész fog egy kis kon­certet tartani, melynek repertoárja klasszikus szólószámok, saját szerze­ményei ós sanzonokból áll. Felhív­juk tagjaink és minden érdeklődő figyelmét erre a kis művészestre, amely 9 órakor kezdődik az egye­sület helyiségében. Tegyünk Virágokat az ablakokba! Az „Újság" előfizetőinek hajó­kirándulása városunkba. Az „Új­ság" budapesti nagy napilap ma, vasárnap 900 főnyi közönséggel a MFTR „Leányfalu" hajóján" társas kirándulást rendez Esztergomba. A hajó déli 12 órakor érkezik és a ki­rándulókat dr. Antony Béla polgár­mester fogja fogadni, a levente ze­nekar pedig indulókat játszik. A ki rándulok este 7 órakor utaznak visz­sza a fővárosba. Délután a Szent István Fürdő Szálloda kerthelyiségé­ben és a strandfürdőben fognak tar­tózkodni, 5 órakor pedig megtekin­tik a város nevezetességeit. A kirán­dulás érdekessége közé tartozik, hogy a hajón a gramofonzenót hangerősí­tőkkel továbbítják, úgy hogy a hajó érkezését már kilométerekre zeneszó fogja jelezni. A hajón Vulpes, az „Újság" kitűnő munkatársa tréfás előadása szórakoztatja a kirándulókat. Zongora bemutató. F. hó 16 án (szerdán) délután félőt órakor a Fürdő­Szállodában lévő Rádió Egyesület helyiségében Brenner Juliska zongora­tanárnő tanítványai zártkörű zongora bemutatót tartanak, melynek súly­pontja a zene-óvodi gondolatának propagálása. Szent Imre ünnepségeink pla­kátjai már elkészültek és háromféle változatban hívják az ország zarán­dokait Esztergomba. A felhívások az ünnepségek programmját is köz­lik, amelynek kimagasló pontja az idén is az augusztus 15.-én tartandó Nagybotdogasszonyi impozáns disz­felvonulás lesz. Aznap országos kato­likus nap és bányásznap is lesz és a város összes nevezetességei láthatók lesznek. Az ünnepségekre Esztergomba utazóknak az ország bármely részéből 5 napra érvényes félárú menettérti vasúti és hajóje­gyek adatnak ki. Ezek iránt a Bodor Zoltán vezetése alatt álló Idegenforgalmi Hivatalhoz (Kossuth Lajos-utca 2.) lehet fordulni, mely az országos reklám és zarándokla tok technikai részét nagy felkészült­séggel bonyolítja le, a zarándok­csoportok elszállásolásáról és élelme­zéséről is gondoskodik. Részletes felvilágosítással és programössze­állitással is nevezett hivatal meg­keresésre szívesen szolgál. Altáról munkások jutalmazása. Altáró bányatelepen mult hó 29.-én három munkás részesült négy és fél évtized alatt eltöltött szolgálatuk elis­meréséül kitüntetésben, mely alka­lomból vitéz Horthy Miklós kor­mányzó részükre a magyar bronz érdemérmet adományozta. Ugyan­akkor öt munkásnak négy évtized vállalati szolgálata elismeréséül a m. kir. pénzügyminiszter elismerő ok­levelet és pénzjutalmat adott. A ki­tüntetéseket dr. baráti Huszár Aladár főispán nyújtotta át a pézügymi­niszter képviseletében Vida Jenő kormány főtanácsos, alelnök-vezér­igazgató pedig a vállalat adományait szolgáltatta ki a jubiláló 8 munkás részére. Mi hozta az esőt? Nemcsak Esztergomban, de az egész ország­ban várták már az esőt. Végre pén­teken esni kezdett ós pedig ez an­nak köszönhető, mert Borz Kálmán halászmester halai is estek, t. i. tö­megesén a hálóba, de az árakban is, úgy hogy minden hal eltátja a száját. Még csak egy taxaméteres autó van Esztergomban. A város kép­viselőtestülete, tekintettel a bérautók drága tarifájára, ami sok jogos pa­naszra adott okot, taxaméterek fel­szerelését rendelte el s arra elég hosszú határidőt adott. A határidő már lejárt s eddig egyelőre csak egy bérautó van vele ellátva. Ezen a taxin összehasonlíthatlanul olcsóbb az utazás s igazán nem értjük, miért nem szorítják rá a többi bérautót is az óra felszerelésére. Kérjük a pol­gármestert ós a rendőrséget, szerez­zenek haladéktalanul érvényt a kö­zönság érdekében a képviselőtestü­let rendelkezésének; akinek nincsen taxamétere, attól vonják be a haj­tási engedélyt. Megmarta az egész családot a kutya. Ácson Vida Vince pókmester kutyája napok óta nagyon nyugtalan volt, ami annál inkább feltűnt, mert az addig békés állatt megmarta a maglódisznót és a birkát, de nem kímélte a család egyetlen tagját sem, mert mindenkit megharapott. Vida erre agyonlövette a kutyát, levágatta a fejét ós elvitte Pestre megvizsgál­tatni, ahonnan a család azt az érte sitést kapia, azonnal utazzanak a Pasteur intézetbe, mert a kutya veszett volt. Tegyünk Virágokat az ablakokba! Epe- és májbetegségeknél, epe­kő és sárgaság eseteiben a termé­szetes „Ferenc József" keserűviz a hasi szervek működését élénkebb tevékenységre serkenti. Klinikai ta­pasztalatok igazolják, hogy az ott­honi ivókura különösen hatásos, ha a Ferenc József vizet kevés forró vízzel keverve, reggel éhgyomorra isszuk. A Ferenc József keserűviz gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben kapható. „Az utolsó csók" (Vágyak utcája) egy felejthetetlen szép művészdráma vasárnap kerül műsorára a Kultur Mozgónak. Kiegészíti Zoro ós Huru nagysikerű burleszkja, a „Szerencse­kerék^ c. vigjáték. Szombaton mu­tatja be „Kunyhó és palota", egy királyi herceg, egy szegény, de na­gyon szép leány és egy fiakkeres vidám kalandját 10 felvonásban és Harri Carey izgalmas kalandja a „Bangalori titok" vadnyugati történet. Közkívánatra a n Magyar rapszódia" cigányzene és énekkisérettel, jövő vasárnap. Legközelebb jön Greta Garbó és Nils Aster „Perzselő vá­gyak" cimű viágfilmje. Hogyan lehet a Vaskapuba hajóval felmenni? Tavaly ilyen­kor Esztergomot lázba hozta a drót­kötélpálya terve, amely most csen­desen pihen babérain. Ki hitte volna azonban, hogy egy év leforgása alatt változás történik ebben a dologban és ha nincs is még drótkötélpálya, van más, még pedig az, hogy hajó­val lehet a Vaskapuba felmenni. Történt ugyanis, hogy egy pesti tár­saság igyekezett felfelé a Vaskapuba. Amint mennek a hegyi úton, talál­koznak egy esztergomi öreg gazdá­val. Érdeklődnek nála, hogy mi is van a drótkötélpályával, mert hallot­tak róla és bizony jó lenne, ha meg~ épétítenék. — Hát kérem, feleli az öreg, minek az, mikor hajóval is lehet a hegyre felmenni. — Hajó­val — csodálkoztak a pestiek és ér­telmetlenül várták a gazda magya­rázatát. — Hát persze — felelte hamiskásan — nem látják, hogy én is „hajóival" megyek. Nevettek ezen a pestiek és mit tehettek, ők is „hajóival" menték a hegynek föl­Harisnyák, keztyűk, gyermek­trikók és zoknik nagy választékban ILLÉS-cégnél, Takarék-épület. Tegyünk Virágokat az ablakokba! Egy szoknya plissirozása vagy hohlozása 1*80 P Schwachnál. Gallértisztitás 12 fillér Halten­bergemél. Az általánosan kitűnő minő­ségűnek ismert Königsgrube porosz szalon fűtőszón szükségletét, most már saját érdekében is kérjük cégünk­nél sürgősen előjegyeztetni szíves­kedjék. A bánya augusztus hóban, az olcsó nyári árakon csakis az elő­zőleg megrendelt szeneket tudja le­szállítani. Amennyiben az idén helyi megbizottaink nincsenek, a megren­deléseket kizárólag cégünknél, mint a Königsgrube bánya helyi képvise­lőinél, kérjük eszközölni Marosi J. és Fia szénosztálya. Hammerli pécsi férfi-, női- és gyermek-, mosó-, svéd-, glacé-, szarvas- és kutyabőr kesztyűk Schwachnál. Acél ruganyos ágybetéteket ju­tányos áron készít Havas, Német­utca 8 50 százalékos vasúti kedvez­mény Budapestre és vissza. A Szent Imre-év tartamára Esztergom város idegenforgalmi hivatala kiesz­közölte, hogy Budapest és Eszter­gom között 50 százalékos vasúti kedvezményben részesüljön a közön­ség. Igazolványok kaphatók Eszter­gom város idegenforgalmi irodájá­ban, Kossuth Lajos u. 2., emeleten jobbra. Hivatalos órák: 9—1 és 16—18 óráig. Az idegenforgalmi hivatal mindent elkövet, hogy a kö­zönség érdekeit szolgálja és alkal­mat fog keresni további kedvezmé­nyekre is az idegenforgalom szem­pontjából. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik felejthetet­len leányunk, illetve testvérünk és unokánkat utolsó útjára ki­sérték és a szeretet virágaival halmozták el ravatalát, valamint mély részvétükkel gyászunkat enyhítették, különösen a Kath. Legényegyletnek és a MESC­nek, ezúton mondunk hálás köszönetet. Koppány-család és rokonsága. PÁLPUSZTASAJT *2ÜS VILÁGMÁRKA!

Next

/
Thumbnails
Contents