Esztergom és Vidéke, 1930

1930-07-10 / 54.szám

gára kelljen vállalnia, hiszen a ba­jok kezdetétől fogva azért harcoltam, hogy a városnak mint kórházfenn­tartónak ne legyen kára azért, hogy kórháza van. De nyugodt lelkiisme­rettel mutathatok reá arra is, mi­szerint a minisztérium által felül­bírált 1930. évi első de visszavont költségvetés is nemcsak megadta volna erre a lehetőséget, hiszen a minisztérium a költségvetést maga is még akkor nem a betegforgalom csökkentésére, de ellenkezőleg — a to­vábbi növelésére alapította, mert az általunk szabályszerűen 57.000 ápo­lási napra készített 1930. évi költ segvetést 60.000 ápolási napra emelte, szóval maga ismerte el az elv helyességét, s adta meg az im­pulzust, hogy a betegforgalmat nö­veljük. Semmiesetre sem ér tehát engem a felelősség, ha a kórháznak ismét küzdenie kell, — hanem a rend szer változást, — mert ha a visszavont költségvetés marad érvényben épp oly eredményt értem volna el 1930­ban, mint 1929-ben. Épp azért katasztrofálisan érte a kórházat, hogy első költségvetése helyett a minisztérium egy másik költségvetést adott le, amely viszont csak 46.900 ápolási napot tesz le­hetővé, s miután 1929 ben az ápo­lási napok száma 70.000 volt, egyik évről a másikra égessen 23 100 nap­pal csökkenteni a betegforgalmat teljesen lehetetlen, másrészt a bsteg­forgalom túlzott csökkentésével a költségvetés betartása is nagyon meg­nehezül, mert minél nagyobb az ápolási napok száma, annál köny­nyebb a költségvetés betartása; viszont hogy a kórházi költségvetés 23 000 ápolási nap-többlet előnyét mennyire fogja tudni nélkülözni, azt csak az óvvégi eredmény fogja meg­mutatni. AE előadottak alapján nem elég tehát, ha a város csak arra törek­szik, hogy az igazgató felelősségé­nek előtérbe tolásával az 1930. évi deficittől a költségvetésnek talán le­hetetlen megszorítása útján szaba­duljon, de amikor itt egy országos kórházi bajról van szó, érintkezésbe kell lépni a többi kórházfenntartó­val és együttesen keil a nagyméltó­ságú minisztériumot meggyőzni, hogy lehetetlen a 243 000—1929. sz. rendeletet tovább is fenntartani. És itt a:»ból az okból is óvatos­ságra van szükség, mert ha a többi kórháztulajdonos Esztergom városa nélkül küzd meg az igazságért és eredményt ér el, Esztergom pedig ebből az akcióból kimarad, évek soraira dől ezzel ismét nyomorba, amelyből az 1928. és 1929. évi eredményei emeltéi ki. Ezért kell megállapítani, hogy az esztergomi kórház az előző évek során át nem részesült kellő ápolási díjmegállapításban (ami már azóta el is lett ismerve), ezért keletkeztek a deficitek, amelyek eltüntetésére e miatt kell most legalább 15—20 éven át a költségvetésekből évről­évre ápolási naponkint azon 24 fil­léreket reá fordítani, amelyek pedig egy tatarozásí kölcsön felvé­telének lehetőségét szolgálták volna, de amelyek elvonása miatt rongyo­lódtak le a kórház épületei, de ilyen miatt rongyolódott le a felszere­lés is, mert elmaradt a beígért 40.000 pengős államsegély is, de mindezért nincs a kórháznak semmi tartaléka sem pénzben, sem anyagban, amit most használ­hatna fel. Pedig más kórházak, amelyek tar­talékokkal rendelkeznek, úgy tudnak most átmenetileg magukon segíteni, hogy az egyik kórház az elmebeteg osztályáról néhány száz elmebeteget bocsát el, a másik 1929. évi pénz­készletét áldozza fel a célnak, a har­madik, amely tatarozva és egyéb­ként jó helyzetben van, nem veszi igénybe 1930-ban tatarozásí, be­szerzési, fogyasztási fedezetét. Lerongyolt kórházunknak nincs mit elvonnia! legfeljebb a mostani­nál is még kevesebb élelmezést és gyógy szert és fűtést juttat a betegek­nek, de ezzel sem éri el a célt, hacsak nem azt, hogy ezzel riasztja el a kórház­tól a betegeket és nyomja vissza a betegforgalmat. S ha minderre reá­mutatunk, lehetetlen Esztergom szá­mára is az elmaradt segítségeket tovább is megtagidni. Igy volna el­kerülhető, hogy ne ismét az eszter­gomi kórházat kelljen feláldozni azért, hogy a város meneküljön egy tehertől, amely pedig — bár teljesen igazságtalanul — őt terhelné Mindent elkövetek, hogy a költség­vetés betartassák, de ha ez nem le­hetséges, a felelősséget nem vállalom érte, mert meggyőződésem, szerint oly hibák vannak a kórház-bizottság ál al megállapított költségvetésben, (mint pl. gyógyszer-, kötszer-, műszer­kiadásra 7 hónapra 3000 pengő) amelyek csak utóbb fognak bebizo­nyosodni. Már itt mutatok azonban arra, hogy miután a bizottság azt számította ki, miszerint az ellátmány terhére 66 szegény beteg ápolható, holott a valóságban csak 48 szegény beteget lehet ápolás céljából fel­venni, ez magában véve 15.120 pengőnyi újabb deficitet fog okozni. Miután pedig eskü kötelez engem arra, hogy a kórházi ápolásra szo­rulókat hely esetén, tekintet nélkül szegény mívoltusra felveszem, ezen kívül még helyhiány esetén is fel kell vennem a kórházi ápolást igény­lőket, ha azok sürgős beavatkozásra szorulnak, s így vagy mint orvos kerülök szembe orvosi eskümmel, vagy a keletkező deficites miatt igazgatói felelősségemmel, a képvi­selőtestületnek fog kelleni tehát e kérdésben állást foglalnia, s nekem pontos utasítást adnia, nehogy akár egyik, akár a másik kérdésben fele­lősségre legyek vonható. Vármegyei kisgyűlés és közigazgatási bizottsági ülés volt kedden délelőtt. ladást, két heveny bujakóros bete­get stb. azért, hogy a Simor-kór­házból áthozandó betegeknek he­lyet tudjunk biztosítani. De nem mulaszthatom viszont el annak az igen megfontolandó tény­nek a megemlítését sem, hogy ha a Kolos-kórház ezután csak olyan kis­mértékben veszi fel a betegeket, amely az ellátmánnyal engedélyezett szegény betegek számánál (66) még kevesebbet jelent (48), akkor ki van téve annak is, hogy a minisztérium a havi ellátmányt még jobban le­csökkenti s akkor a pénzügyi egyen­súly .már e miatt még jobban rom­lana, hiszen a minisztérium minder­ről egész pontosan van értesülve, mert a kórház minden hónap else­jén részletes jelentést köteles tenni a betegállományról. Ennek megértése céljából következnek viszont az aláb­biak. Az esztergomi közkórház 1929­ben 70.0Q0 ápolási nappal zárta évi betegforgalmát. Miután azonban 1930 ra a köz­költségen ápoltak után tavaly fel­merült cca 160.000 pengő helyett a minisztérium által ez idénre csak 114.000 pengő engedélyeztetett s igy a tavalyi állapothoz képest már eb­ből kifolyólag 46.000 pengővel ke­vesebb all rendelkezésre s igy az előirányozott kiadásait emiatt fedezni nem tudja a kórház az év elejétől mindent elkövet, hogy a betegforgal­mát — ugyan határozottan a gyógyí­tás kárára — visszaszorítsa. Minden törekvésem oda irányul tehát, hogy a tavalyi 70 000 ápolási napból annyit „faragjak le", ameny­nyit csak tudok s már is sikerült az év közepéig 5.200 at lemorzsolni, sőt az év végére mindenesetre aSi­mor-kórház lecsatolása nélkül is „le­faragnánk" ennyit, sőt a Simor-kór­ház üzemen kivül helyezése miatt még mindig tekintélyes apadásnak is kell bekövetkeznie, azonban, hogy hogyan tudom az 1930 ra megenge­dett egész 46.900-as létszámot elérni, azt megjósolni még nem tudom, mert a tavalyi 70.000 és az idei 46.900 ápolási nap közt oly nagy a differencia (cca 23 000 ápolási nap), hogy azt csak azon esetben lehetne maradék nélkül lefaragni, ha a kórház igen sok egészséges embert is rejte­getne a falai közt, minthogy azonban naponta valóban beteg emberes egész sorát utasítjuk el, a teljes leapasz­tást egészségügyi botrányok nélkül keresztül vinni nem lesz lehetséges. Az ellátmányrendszer tehát egé­szen megoldhatlan helyzetbe hozza a kórházakat. Nálunk pl. a 114.000 pengős el­látmány csak 28.500 ápolási nap lehetőségét adja meg, ami tehát ezen­felül merül fel, már deficit. Nemcsak Esztergom, de egész Magyarország kórházügye általában katasztrofális visszaesést szenved a 243.800—1929. számú u. n. ellátmány rendszer be­hozatala által. Igy az esztergomi kórház is, amely már 70.000 ápolási napi forgalmat csinált és az ellátmányos rendszer­rel most már csak 46.900 as forgal­mat szabad csinálnia, ezzel 18—19 esztendővel dobatik vissza. De azóta egyrészt a felvilágoso­dás lett nagyobb s az igények nőt­tek meg, ennek megfelelőleg szapo­rodtak a gyógyítási eszközök s így nagyobb a vonzódás a kórházakhoz, de hangosabban kopog a nyomor is a kórházak kapuin. Azelőtt nem kellett a betegeket oly mértékben visszautasítani a kór­ház küszöbéről, mint most, mert nem is jöttek annyian, de ma a közeledő tél előtt már nem is lehet másként védekezni ez ellen, mint­hogy átmenetileg, vagy végleg be kell szüntetni az egyes kórházakat, vagy azok egyes részeit, hogy az orvosok ne is juthassanak abba a helyzetbe, hogy szivükön kelljen erőszakot elkövetni és elutasítani a gyógyulást, nyugalmat könyörgő, minden kétséget kizárólag beteg embereket, hanem, hogy a férőhe­lyek kierőszakolt hiánya legyen az ok, amely a kórházbaözönlésnek gátat vet. Mindebből kitűnik, hogy a beteg­forgalom szabályozása csak kis részben van az orvosok hatalmában. Azon alkalomból azonban, hogy a fentiek miatt a Simor-kórháznak leg­alább ideiglenesen való lekapcsolása kerül ismét szóba, lehetetlen e kér­dés mellett szó nélkül elmennem. Csak kevesen és a beavatottak tudják, hogy a két kórházat először 1920-ban egy a Kolos-kórházra elő­nyös szerződés kötötte össze, azon­ban az akkori napi ápolási dijak elégtelensége miatt a Kolos-kórház nem tudott eleget tenni kötelezett­ségeinek a Simor kórházzal szemben. Ezért a Simor-kórház a saját hely­zetén a népjóléti minisztérium bele­egyezésével változtatni kívánt és 1926-ban gazdaságilag elvált, úgy hogy az ott ápolt Kolos-kórházi be­tegeknek voltaképpen csak helyet adott, de az utánuk felmerült ápo­lási dijakat legnagyobbrészt maga használta fél. Ebbe viszont a Kolos-kórház bu­kott bele, mert az itt ápolt sebészeti és szülészeti és így drágább bete­gek ellátása lényegesen többe ke­rült, mint a két kórházra megállapí­tott napi ápolási díj. Ezen előzmények hatottak oda, hogy a két kórház 1928. év őszén közös akarattal elhatározta szétválá­sát, s mindegyik kórház megbékülve sorsával, a népjóléti minisztérium jóindulatú támogatásával különálló életre rendezkedett be s éppen ezért mindegyik a legnagyobb meglepe­téssel vette tudomásul, mikor a mi­nisztérium a két kórháznak ismételt egyesítését határozta el, most már az első jó és előnyös szerződós fel­tóteleinek megfelelőleg abból indulva ki, hogy a küönben úgyis szüksé­ges kórházbővítés kérdése építés nélkül egyelőre mégis csak az egye­sítés útján oldható meg. A Simor-kórházzai való kapcsolat célszerűségét legjobban bebizonyí­totta az 1929. év, amikor is a Kolos­kórház 70.000 ápolási napos beteg­forgalmat ért el és jól meg tudott felelni a Simor-kórházzal szemben fennálló kötelezettségeinek. Az évet emellett nemcsak deficit nélkül zárta, hanem mintegy 30.000 pengő ere­jéig megtakarításokat, i letve beruhá­zásokat tudott eszközölni u. m. a Csikós-ház vételárát törlesztette, annak kamatait kifizette, a házat át­építette és csatornázta, felszerelte, s ezen felül a kórház területén egy 120.000 Voltos nagy Heliodor rend szerű Röntgen géppel felszerelt mo­dern Röntgen-intézetet létesített. S amikor a két kórház így egye­sítve egészen jól bevált, s amikor most már biztosan volt remélhető, hogy a kórház és a kórháztulajdo­nos, akinek pedig a 35.000—902. B. Ü. M. sz. rendelet alapján köte­lessége lett volna a kórház régi deficitjeit fedezni, ezen deficittől meg­szabadul, akkor az új rendszer ismét gátat vet a két kórház jól bevált együttes működésének, mert amikor Esztergom közönsége már hozzá­szokott a fejlettebb viszonyokhoz, oly visszaesés következik be, amely­nek káros következményei csak ez­után válnak ismertekké. Nyugodt lelkiismerettel jelenthetem ki, hogy a Simor-kórház birtokában, helyesebben a betegforgalom sza­bad kifejleszthetése folytán az 1929. évi eredménnyel kiküzdöttem "az eszközt, hogy az egyesített két! kórházat kivezessem a deficitből s ezzel a várost is megmentsem attól, hogy az összes előző évi deficitjeit a 35.000—902. számú Belügymi­niszteri rendelet értelmében ma­Baráti Huszár Aladár dr. főispán elnökletével kedden délelőtt kisgyű lés és közigazgatási bizottsági gyű­lés volt a vármegyeházán. A kisgyűlés tárgysorozatában ér­deklődést váltott ki a polgármesteri és a két tanácsosi munkaátalány. A kisgyűlés a munkaátalányt meg­szavazta : Antony Bála dr. polgár­mesternek 1200 P, a két tanácsos­nak 600—600 P évenkint. Negyvenkőt pontból állott a tárgy­sorozat, de azok mint folyóügyek szerepeltek. A közigazgatási ülésen ügyeimet érdemel szenkvici Palkovics László alispán jelentése, amely a következő : A hivatal vizsgálatokat megkezdve négy községben tartott hivatalvizsgá­latot kielégítő eredménnyel. A nyug­díjazott Kégly József sári sápi jegyző helyébe Laux Antal táti segódjegyző választatott meg. A rendészet a következő képet mutatja: Az esztergomi államrendőrséghez beérkezett 86 kihigási, 35 bűnvádi, a komáromi államrendőrsághez 27 nihágási ós 15 bűnvádi, a tatabányai államrendőrsághez 46 kihágási és 30 bűnvádi feljelentés érkezett. A rendőri büitető bírósághoz Esztergom szab. kir. megyei vá­rosban 73, Komárom szab. kir. me­gyei városban 12 kihágási feljelen­tés érkezett.

Next

/
Thumbnails
Contents