Esztergom és Vidéke, 1930

1930-01-19 / 6.szám

kereskedelem által felvehető árút produkáljon, ezáltal nemcsak az iparosokon, hanem önmagukon is segítettek. Csak egy önmagábavéve kicsiségre akarok rámutatni: az esztergomi emléktárgyakra. Mindig szé gyenlem magamat, ha a helyi kereskedelem által forgalomba hozott esz tergomi emléktárgyakra gondolok a legsilányabb Ízléstelen cseh árú, amit jóizlésfi magyar embernek megvennie nem szabad. Egyedüli szándékom az volt, hogy rámutassak bizonyos helyi állapotokra, amelyek javításra szorulnak. Nagyon kívánatos volna, ha ezen egybefüggő kérdéseket ne az egyes érdekcsoportok külön-külön, hanem minden foglalkozási ág képviselőiből alakult gazdasági tanács venné tárgyalás alá Nagyon jól tudom, hogy gondolataim nem fognak mindenütt tetszésre találni, talán még ellenmondást is fognak itt-ott kiváltani, azon ban nekem igazán nem az volt a célom, hogy a betegnek valami édes orvosságot adjak be, ami ugyan kellemes ízű, de nem használ, hanem ezt akartam, hogy a magam meglátásait a közjó érdekében közöljem. Gróh József dr., a Kereskedelmi és Iparbank igazgatója a következőket mondja: Azzal a tiszteletreméltó jóakarattal, ami most megvan, felszínen kell tartani az idegenforgalom emelését s a fürdő- és iskolaváros gondolatát. Ipari fejlődésre nem látok semmi reményt, de igen nagy szolgálatot tenne a köznek, aki segédkezet nyújtana akár a legprimitívebb házi ipar fejlesztéséhez. Hiszen elszomorító, mennyire munka és kereset nélkül van a mi népünk télen. A földművelő nép magángazdálkodásának jobbrafordulását egyedül abban találnám, hogy hegyoldalunk minél előbb a mi vidékünk nek megfelelő gyümölcsfával legyenek beültetve és pedig kevés fajtájú, de olyanokkal, amelyeknek tömegtermelése kereskedelmi eladásra különösen alkalmas. Ilyen volna az esztergomi határban a sárga barack, őszi barack, a meggy, — a szentgyörgymezein a szilva. Érdemes volna még most propagandát kifejteni e téren, s a tavasszal tömeges és így olcsóbb gyümöicsfarendeléssel megkezdeni azt a munkát, ami 3—4 óv alatt véleményem szerint olyan gazdasági eredményeket hozna, amit semmi más téren elérni nem lehet. Ebben a kérdésben helyén valónak tartanám szakértők előadása mellett gyűlések tartását. A „hivatalos" város gazdasági helyzete bizonyos, nagyon súlyos. De épen a napokban olvastam egy nagy német cikket a német birodalmi városok anyagi helyzetéről. Azok még rosszabbul vannak, mint mi. Ezen csak a hosszú lejáratú kölcsön segítene, amire nincs kilá tás. És a polgárság jobb kereseti lehetősége. Nagy tehertől mentesülne a város, ha önálló törvényhatóság lehetne, amely esetben, mint a város szakértői mondják, 50—60.000 pengő törvényhatósági adótól szabadulna. Sajtóban nem is lehet részletezni azokat a motívumokat, amik ezt az átalakulást a városi pénzérdekeken kívül fekvő igen nagy horderejű, országos jelentőségű erkölcsi okokból is indokolnák. De hát mit tehetünk mi arról, ha ezt felsőbb helyen föl nem ismerik! Marosi Ferenc kereskedelmi tanácsos, vasnagykereskedőnek ez a véleménye: Esztergom ipara, kereskedelme s az avval összefüggő általános anyagi jóléte a múltban sem volt fényes ! A párkányi — forgalmat és életet adó — járás elvesztése óta azonban szorongva töprengünk azon, hogy miként lehetne városunkat a mindinkább terjedő elszegényedés hínárjából átmentenünk arra a boldogabb időre, amíg ismét egyesülhetünk az összes elszakított magyar területekkel s így a párkányi járással isi A magam részéről, az iskolaváros gondolatán kivül, a külföldi példákon okulva, a jól megszervezett s becsületesen kezelt idegenforgalmat tartom az egyedüli eszköznek arra, hogy városunkon sürgősen segíthessünk. A nyári hónapokban minden nagyobb lakás egy szobáját jól és kényelmesen bútorozva, a hétvégi átvonuló idegeneknek kellene fenntartani. A szoba ára naponkint 4—6 pengőnél nem szabad, hogy drágább legyen 1 így van ez az összes nagyobb osztrák fürdőhelyeken is 1 Gazdáink a mai savanyú borszőlő helyett csemege szőlőt termeljenek. A mult őszön az egyik gyümölcsüzletben a borszőlő kilóját 40 fillérért alig, míg a csemegeszőlőt 80 fillérért szívesen vásárolták. Gyümölcs alig van Esztergomban, pedig szőlőhegyeinken körte, alma, dió stb. igen szépen fejlődne. Budapest és Bécs — Esztergomot nem is számítva — minden mennyiséget használhatna. Lehetne még a csallóközi, Madár és Szentpéteri csipke és házi himző-iparról is beszélni. Az ilyen téli munkáért fentiek rengeteg pénzt vesznek be, még tőlünk Esztergomiaktól is 1 Azt hiszem az esztergomi leányok és aszszonyok is volnának olyan ügyesek, mint a madariak 1 Egyszóval egy kis jóakarattal, ügyességgel és a régi maradiság elhagyásával, Esztergomban is lehetne, ha nem is gazdagságot, de legalább is szerény megélhetést biztosítani. Schwach Sándor Esztergom egyik legjobbnevű kereskedője ezt válaszolja kérdésünkre : — Azzal kezdhetem az én szerény véleményemet, hogy a város vezetésében üzleti felkészültséggel is kell rendelkezni. Az egyes bizottságokban is hiányoznak az üzletemberek. A komoly érdekek helyett személyi kapcsolatokat látunk. Az, hogy vezető üzletemberek közreműködését keresem, nem jelenti azt, hogy a város üzletekkel foglalkozzék. Ne csináljon a város üzleteket, mert sem a közüzemi, sem az autóbuszüzem, sem pedig & jéggyár vagy más ehhez hasonló, a város kezelésében nem emelkedhstik arra az eredményre, mint amelyre egy magánvállalkozás viheti. Csak terhek származhatnak belőlük. Adják ki ezeket fixumra, amiből tiszta jövedelem származik. Itt van a halastó is gazdaságos kihasználás nélkül. Adják ki és háromszoros bért kapnak. Szóvá kell tenni a városi gazdasági majort, a bolgárkertészetet, a Wimmer-telepet is. Mi ezeknek a jövedelme és mennyiben válnak a város javára. Szomorú nézni a heti piacon, hogy a polgármester altisztje szegényes kirakodás mellett árulja a zöldséget. Jöjjön csak ki a piacokra a polgármester úr és nézzen körül. A párkányi vásár helyett nem Esztergomnak, hanem Dorognak adtak vásárt. A környék népe most Dorogra jár és ide szivesebben is megy, mert nincs dolga a rendőrséggel és elkerülheti az esetleges büntetéseket. Esztergomtól elmaradnak még a sok adó és a sok rendelet miait is. A Társadalombiztosító is súlyos terheket okoz. A kereskedők, iparosok kihalnak, rájuk nehezedik a sok adó és vám. Az utcákon virágágyak díszelegnek nyáron és az üzleteket csőd fenyegeti. A gazdák részére kérjen a város az államtól ingyen gyümölcsfákat, hogy Eszter gomnak gyümölcspiaca is legyen. A túlsó fél kereskedői mind megvásárolnák a gyümölcsöt. A városban, a piacon sürgés-forgásnak kell lenni és ezt teljes erővel kell elősegíteni. Legyünk azon, hogy Esztergomnak jómódú polgársága legyen és akkor jobbmódú lesz a város is. Az idegenforgalom érdekében is mindent meg kell tenni. Most jönnek majd a Szent Imre évi ünnepségek, lesz sok idegen és én azt ajánlanám, hogy a tervbevett teendők mellett vigyék keresztül azt is, hogy Esztergomnak legyen nyárra egy repülőgépe. Nem tréíálkozás ez, mert ebből több élelmes város jó üzleteket csinál. Nagyobb ünnepségekkor körrepülést rendeznek a város felett és tudok biztos adatokat, hogy annyi jelentkező volt a körrepülósre, hogy az egy nap alatt jelentkezőket nem tudták sorra venni. Azért is jónak látom a repülőgépet, mert még újszerű és nagy jövő előtt áll. Még a város vezetésére annyit, hogy szerénynek kell lenni és dolgozni. A jövőt illetőleg? Ilyen viszonyok mellett csak rosszabbodni fog a helyzetünk. Következő számunkban ezekre a kérdésekre visszatérünk és mások is nyilvánítják véleményüket. A népjóléti miniszter új rendelete a legszegényebb néposztályt sújtja. Döbbenetes napok elé néznek az esztergomi kórházak. — Dr. Gönczy Béla m. kir. egészségagyi főtanácsos, kórházigazgató a rendelet következményeiről. Legutóbbi lapszámunkban közöltük, hogy a népjóléti minisztérium a kórházak költségvetésével olyan rendeletet adott ki, amely az állami segélyezést a magyarországi kórházakra, illetőleg a szegény betegek ápolására vonatkozólag óriási mérőkben csökkenti, azzal az indokolással, hogy a súlyos gazdasági helyzetekre való tekintettel a végsőkig menő takarékosságra van szükség, Az esztergomi kórházakra ez az államsegélycsökkentés súlyos következményekkél jár, annál is inkább, mert az amúgy is óriási bajok mellett egy újabb segélymegvonás a válságot még jobban kimélyíti. Látogatást tettünk a Kolos-kórházban és kérdésünkre Gönczy Béla dr. igazgató főorvos következőket jelentette ki: A kórházak ilyen szerencsétlenségnek már voltak tanúi és szenvedő alanyai a háború ós forradalmak után. De míg a többi kórház fel lett segítve és dicsekedni képes, hogy oly fellendülésben lett része, amelyre nem is mertek gondolni, (építkezés, tatarozás, felszerelés, javítás stb.), addig a Kolos-kórház még csak szerényebb átlami segélyben sem részesült, csak a napi ápolási díjra van utalva, s mert 1—2 év kivételével ez mindig elégtelenül lett megállapítva, helyzete folyton romlott, s ha 1^-2-szer kivételesen, (mert csak 1 — 1 évre) fel is lett emelve a napi ápolási díj, az elért eredményt a következő mindig lerontotta. Szomorú elégtételül szolgál az esztergomi kórháznak, hogy amíg azelőtt ezen mizériák miatt egyedül küzdött a kibontakozásért, most az összes kórházakkal egy táborban szenved I velük, de azzal a különbséggel, .hogy még azok rekonstruált helyzettel dicsekedhetnek, rajtunk nem segítettek, s amikor elértük azt, hogy a betegforgalom növelésének korlátait jó ápolási díj mellett sikerült eltakarítanunk, s amikor abba a helyzetbe kerültünk, hogy ennek állandósítása mellett 3—4 év alatt helyzetünket saját erőnkbői megjavíthattuk volna, a panaszolt rendelet oly rendszerváltozást idézett elő, amely megfoszt a további önsegély rendelkezésétől, bennünket a legnagyobb kétségbeesésbe kerget, mert csak a betegforgalom növelése által elért több jövedelemmel tudtuk a költségvetés hiányait pótolni és mert a jóváhagyott költségvetésben is jóformán fillérnyi pontossággal állapították meg a szükségleteket, úgy hogy abból kijönni is csak alig lehetett, annálkevésbé megtakarításokat eszközölni. Pedig a minisztériumnak is az volt sokban az álláspontja, hogy a túlszükségletet oly túljövedelemből kell pótolni, amelyre a jóváhagyott költségvetések lehetőséget nem adtak. Amikor az új rendelet folytán naponta mintegy 40—45 beteggel kevesebbet lehet ápolni, ez 58-60.000 pengővel kevesebb fedezetet jelent, tehát a miniszteri rendelettel megállapított 48.000 pengő hiánnyal szemben 58.400 pengő a valóságos hiány, eltekintve attól, hogy 40 beteg hajlék nélkül marad. Azonkívül az esztergomi kórháznak speciális helyzetét nehezíti, hogy két külön kórházban működik. Gönczy Béla dr. igazgató ezután még több dologra is ad feleletet. Az ápolási napidíjra vonatkozólag azt mondja, hogy az 1929. évben a 4 pengős ápolási dij mellet 30 ezer P megtakarítást sikerült elérni