Esztergom és Vidéke, 1930

1930-04-20 / 31.szám

IHODAJLOfflL Megjelent a „Föld és ember" jubileumi száma. Dr. Kogutowicz Károly egyetemi tanár szerkesztésé­ben most hagyta el a sajtót a „Föld és ember" cimű tudományos szemle X. évfolyamának első száma gazdag tartalommal. A lap kizárólag hazai vonatkozású, tisztán az emberföld­rajz, a gazdasági és településföldrajz problémáival foglalkozik és nagy­számú munkatársai vállvetve szor­goskodnak, hogy a magyar geográ* fiának eme részben elhanyagolt, rész­ben az ujabb vizsgálódás megálla­pításai révén nagyfontosságra emel­kedett tárgykörök minél behatóbb kutatás tárgyává tétessenek. A most megjelent szám öt ivre terjed és gaz dag tartalommal rendelkezik. A Han­ság földrajzát dr. Kövér Fidél József premontrei kanonok világítja meg, bőven tárgyalva benne a település, gazdaság és emberfőidrajzi vonatko­zásokat. Dr. Rapaics Raymund cikké­ben Alföldnek a növényvilág elter­jedése révén való felosztását ismer­teti, majd dr. Virágh Rózsa a ma­gyar helységnevek eredetéről ad szép magyarázatot. A lap második részé­ben a legújabb szakirodalom ismer­tetése foglal helyet, utána pedig a magyar földrajzi nevek származásá­nak magyarázatát adja dr. Bátky Zsigmond. Végül a magyar, német, angol, francia stb. folyóiratok föld­rajzi tárgyú anyaga van feldolgozva. Nemcsak a jubileumi szám, hanem a többi évfolyamok tartalma is bi­zonyság arra, hogy a szerkesztő helyesen látta meg a magyar geográ­fiának ezen nagy hiányát akkor, ami kor ezt a kitűnő lapot megindí­totta. Egyúttal rámutatunk itt arra is, hogy e kiváló lap mily nagyszerű hajtása a vidéki egyetemi életnek, mert a „Föld és ember" Szegeden jelenik meg kéthavonkint a Ferenc József Tudományegyetem Földrajzi Intézetében (Szeged, Szukováthy-tór). A lap előfizetési dija egy évre 10 pengő. Azonban iskolák, könyvtárak, tanárok és köztisztviselők számára a szerkesztőség az évi előfizetési dijat 4 pengőben állapította meg. Mutatványszámot a szerkesztőség készséggel küld az érdeklődőknek. Házeladás. Eladó az esztergomi érsekség tulaj­donát képező Esztergomban Kovács­utca 5. szám alatt fekvő ház és bel­telek. Véteíi ajánlat zárt borítékban 1930. április 25-ig a hercegprimási uradalmak számvevőségéhez külden­dők. A vételi ajánlattal együtt a be­ígért összeg 10 % a bánatpénz gya­nánt leteendő. Vételi tjánlatot lehet tenni az önálló két épületrészre külön is. Eladó fenntartja jogát, hogy a beérkező ajánlatok felett szabadon határozhasson. A hercegprimási uradalmak számvevősége. Az a hölgy, aki elfelejtette eddig, most ne mulassza el: se­lyemharisnyát, keztyűt, szines fehérneműt, selyem nadrágot igen olcsón megvenni KEMÉNYNÉL. 11 Plissé-gouvré újdonság !! INGATLANF0RGAL01 Esztergom város területén az el­múlt héten a következő ingatlanok cseréltek gazdát: Öröklés jogcímén : Kiszel ka János után Kiszelka János, — Estéli Já­nos után kisk. Esteli Gyula és Fe­renc, — Neumann János után özv. Neumann Jánosné sz. Vimrák Ilona, — Wendler Kálmánné után Wend­ler Mária, — Madarász Béla után kisk. Madarász Teréz ós Mária, — Loch János után Loch János, Kata­lin, kisk. József és István, — Meszes Imre után Meszes Imre és Erzsébet, — Válent Jánosné után Válent Bor­bála és Anna, — Berberich Jakabné Puchner Anna után Stein Jánosné sz. Berberich Mária. Vétel jogcímén: Esztergom város­tól Esztergom városi róm. kath. egyház házhely ajándék, — Hege­dűs József és nejétől Császár Jó­zsefné és társa beltelek 2609 P, — Ugyanazoktól Tirner Ferenc és neje csontkúti paperei dűlői szántó 530 P, — Patkó Istvántól Horvát Szeder János ny árasszigeti rét 850 P, — Misura Ferenctől Szolák Anna dorogi földek dűlői szántó 1600 P, — Kol­lár István és nejétől Dinnyés László és neje kertrész 800 P vételár mellett. egy nagy utcai száraz, egészséges szoba és konyhából álló lakás és egy udvari szoba ós konyhából álló lakás a hozzátartozó mellékhelyiségekkel május l-re Andrássy-utca 5. sz. Szentgyörgymező Irlaszfa! nagyobb ' 9 fiók ° s eiadó K ° s­Szobák suth Lajos-utca 27. sz. alatt. egy-két ágyasak kiadók a Kath, Legényegyesületbea. Ebédlő jj berendezés, használt, komplett el­adó. Cim a kiadóban. Flflfííl e ^ sze rűskert a város szérűje so­MailM ran és a kötrvélyest szigetben egy rét. Bővebbet Mária Terézia utca 12. sz. Tfltllllffnslr egy J° Qaz ból val ° flú feivé­lallUlUllmK tetilt Baják István férfiszabó­nál Kossuth Lajos-utca 22. sz. Esztergom. Jutányosán eladó 2 drb matt ruhaszek' rény s más bútor­darabok Kossuth Lajos-utca 61 alatt. NuBfllIn \ Állandó lakásnak alkalmas, a HjAI ClIU ! város közepénél oldalt az első emelkedésen szakszerűen betelepitettojtvány­szőlő. gyümölcsfa, szőlő és rózsalugasokkal, forrásvíz, villany a területen, nagy és szép pincével eladó. Pifkó Ignác tulajdonos, Esz­tergom Simor János-utca 42 . Iliennnluncrilr barmeI y n«p>- va ?y heti­UjaayiilfaaUR i apra S z aló előfizetését a Sajtóközpont készséggel intézi el portó men­tesen. Kossuth Lajos-utca 22. Kisebb családi házat E, télre. Cim a kiadóban. Simor János-utca 37. szám alatti házban egy szoba és konyhából álló udvari lakás. Eladd a Simor János-utca 57. számú ház, mely áll egy 2 szobás és két 1 szo­bás lakásból. Cim a kiadóhívs tálban. sikeresen előkészít mér­sékelt díjazásért tanár. Címe a kiadóban. Bírta HN felesbe Sfíí'SSÍS Cim: Porgesz Béla Korona Kávéház. A hiÓÍSPtáS mindeQ munkájához értő, llu&ltll Ma középkorú nő ajánlkozik dél­utáni munkára, esetleg hétfőn egész napra. Cim a kiadóban. FlflHií Simor-utca 76. sz. ház, mely áll 3 KlnUU szoba, konyha, istáló és összes mel­lékhelyiségből, 264 négyszögöl területtel. Bővebbet ugyanott. FpIpcilP va £ v bérletbe sürgősen kiadó a IGlCaUD pótollóki-dűlőben 1 hold szőlő gyü­mölcsfákkal. Bérlet esetén a benne lévő la­kás használatával is. Érdeklődni lehet le­vélben óltósy Győző erdésznél Búcsúszent­lászló Zalamegye. egy bútorozott szoba esetleg kony­hahasználat al május 1-ére. — Cim Német-utca 21—b. sz. a város központjában 3 szobás ud­vari lakás a hozzátartozókkal együtt május l-re. Vízvezeték a konyhában. Cim a kiadóban. Flflíiri 1 konyhaszekrény, 1 kisebb fiókos­tlaUU szekrény, 1 kemény faagy, 1 fali stelázsi, 1 tapétaajtó, 1 megvasalt vásárláda és 1 cselédágy Kossuth-utca 27 alatt. felvesz Nagy Sándor fűszer­kereskedő Rudnay-tér. Lakást keresek, ££, száraz, világos endes és lehetőleg csinosan bútorozott különb ejáratú szoba legyen. Cim szíves közlését kérem Rochlitz gyógyszertarba „Garson mérnök" jeligére. Ingyen juthat husvÉti bárányhoz, sorsolás útján az, aki az „Öreg hársfáknál* Húsvétvasárnap délután mint vendég meg­jelenik. a Simor János-utca 57, sz. házban augusztus l-re egy szoba- és kony­hából álló lakás. I ház egy szoba-konyha-, kamra-, is­^ táló- és pincével. Cim : Rozália-u. 13. Flflllri a ^mor János-utca 57 sz. ház, mely MAUU átl egy kétszobás- és két egy szo­bás lakásból. Cim a kiadóban. — nagyon szép — olcsón kapható. Darabja 10 fillér. Búzás Andrásnál Felsőszérű-sor. (Új ház.) (Royal írógép nagy és kicsi hor­dozható), valamint mindenféle írógéphez való szalagok kaphatók Tábor Sz. utóda Müller I. könyv és papirkereskedésé­ben Esztergom. PÁn7e7plri*ánu 1 méter ma s as ós 65x65 1 GH4d£6nl GIIJ cm sz éles, valamint egy ebédlőszekrény, márványlappal jutányos ár­ban eladók. Érdeklődni lehet Müller Izidor pepirkereskédesében Esztergom. KífllM au 8 usztU3 1 re 3 szobás és 2 szobás nlttUU és május l-re egy 1 szobás la­kás Batthyány Lajos-utca 1 szam alatt. Nagy téren félemelet, az ablakok a Ferenc József-útra néznek. Tudakozódni lehet dr. Györgynénél Lőrinc-utca 17 sz., ajtó 15, 1-től fél 2-ig. Ugyanitt egy kis családi kassza, 2 2 hintólámpa és 150 darab virágcserép eladó vagy kikölcsönözhető. Két szobás utcai uri lakás minden hoz­zátartozókkal augusztus l-re kiadó Angyal-utca 8 alatt. 2 drb. vas viztartány, 1 drb szívó­nyomó kút teljes felszereléssel, 1 drb 6 lóerős Ganz-féle motor transzmissziós felszereléssel vagy anélkül. Bővebbet Tamás szállítónál Kossuth Lajos-utca 52. KPPPfiPk egy J ókarban lev ° gyermekszéket nul uoun asztalkával. , Cim városi pénztár. É» jyaorptf °ó 13-án vasárnap Jókai-utcán Mluo&ull át a plébánia-templomig egy ezüst brostű. — Becsületes megtalálót kérem hogy Jó kai-utcai 20 alatt adja át. Kpt lltpaí S7nhfl elősz o ba » konyha és HCI lUbdl OXUUa, kamrából álló lakás május l-re, esetleg november l-re kiadó, ugyanott 1 bútorozott szoba előszobával azonnal kiadó. Ferenc József-út 69 (Primási térnél.) ZEISS Punktal szemüvegek egyedárusitója: Király mór órás, ékszerész és látszerész Esztergom, Széchenyi tér 11. KÓKAY ÁRPÁD temetkezési vállalata Esztergom, Kossuth-utca 52. sz. Telefonszám: 7, Elvállal a legegyszerűbbtől a legelőkelőbb temetéseket, hullaszállitásokat és exhumálásokat. Szükség esetén keresse fel üzletem s meg fog győződni, hogy a legjobb árút a legszebb ravatalozást a legolcsóbb áron csak nálam szerezheti be. Feltétlenül kérje tőlem árajánlatot, mert ezáltal sok pénzt fog megtakarítani.

Next

/
Thumbnails
Contents