Esztergom és Vidéke, 1930

1930-04-20 / 31.szám

p Benkő Szeréna, Ezt a szerény nevet Esztergomban mindenki, de azonkívül kis Magyarországon nagyon sokan ismerik. Akik még is nem tudnák, ki az akiről írunk, azoknak megmondhatjuk, hogy az észtergom-viziv ár osi érseki nőnevelő intézet főnöknője, aki e minőségében a szatmári anyaház elszakadása folytán főnöknője a paulai Sz. Vincéiről elnevezett irgalmas nővérek összes magyarországi rendházainak. Midőn nevét ez ünnepi számunkban cikkünknek élére teszszük s az ő kolostori létnek szánt végtelen szerény személyével a nyilvánosság előtt foglalkozunk, talán, sőt egész bizonyosan, olyasmit teszünk, ami nem fog találkozni az ő tetszésével. Még is meg kell tennünk, mert e sorokkal olyan kötelességlerovás munkáját kezdjük meg, amellyel a mi társadalmunk <Benkő Szerénának réges-régen tartozik. Róla Esztergom társadalma megfeledkezett. Egész természetesnek találta, hogy a földből nőjenek ki azok az eredmények, amiket JBenkő Szeréna létesített. Ezen megfeledkezés után örülünk, hogy előtte — amikor a napokban fogja ünnepelni zárdában töltött működésének 50 éves jubile urnát — az elismerés zászlaját meghajthatjuk. Amikor rőla beszélünk, azt kell kiemelnünk, hogy talán száz férfi energiájával rendelkezik és teljes kíméletlenséggel önmagával szemben annyit és olyan eredménnyel dolgozott és dolgozik Esztergomban, hogy alig-alig tudunk találni valakit, aki őt felülmúlná. A magyarországi rendházak vezetésének, ellenőrzésének, anyagiakkal való ellátásának, a kor követelte nagy építkezéseinek, a szatmári anyaháztól való elszakadás következtében az önállósulásnak összes gondja reá nehezedik. És ő évtizedek óta soha nem szűnő óriási szervező munkával, az anyagi gondokkal való rettenetes küzdelmekben élén áll ennek a nagy szervezetnek és acélos biztonsággal viszi annak hajóját. Nemcsak fenntartja, de viszi előre. Gondoskodik az új nemzedék megfelelő kiképzéséről. A világ megváltozott. Ma már egyetemre is kell küldeni leányait, hogy a rend megállhassa a helyét a nőnevelés terén. Alig van város, ahol a rend házainak kisebb-nagyobb építkezés ne történt volna. Egynémely helyen pedig monumentális építkezésekkel biztosította szerzetének életképes működését. A vagyoni helyzet ma mindenütt leromlott. Ő ennek dacára nemcsak annyi pénzt tudott teremteni, ami a legszűkösebb élethez szükséges, hanem azt lehet a mondani, hogy mindenre van pénze, amit keresztül vinni akar. Az összes magyarországi házak minden gondját viseli és azok zavartalan és fejlődésképes haladását biztosítja. Sokszor heteken, hónapokon keresztül távol van Esztergomtól, minden héten, talán minden nap máshol borul rá az éj és személyes ellenőrzésével, egyéniségének nagy átható erejével egységes erőt és erkölcsi szellemet visz belé mindegyik házába. Jiőrházak, óvodák, elemi iskolák, tanítón őképzők,most már leánygimnáziumok, gazdaságiiskolák tartoznak rendelkezése alá. Ő ezeknek a legkülönbözőbb intézményeknek összes szükségleteit jól ismeri és legfőbb gondja, hogy mindenüvé, minden helyre tudjon új, életképes, jól kiképzett erőket állítani és valamennyi intézményét tökéletességre emelni. És ezt a napról-napra való zaklatott szétágazó felelősségteljes munkát minden pihenés és megállás nélkül egyedül viseli közel 70 évés korban. ^Munkájánaklegjava része Esztergomot^gazdagította. A háború előtt megépítette az új polgári iskolát és megalapozta a szentgyörgymezei gazdaságot. A kommunizmus alatt rettenetes idegizgalmak árán meg tudta menteni rendházát minden veszélytől, sajnos nem az anyagi veszteségektől. Ennek dacára ő az első, aki hozzákezd a zárda mellett újabb kétemeletes építkezéshez. Hogy ez rövid idő múlva hasznavehetetlen lesz, nem ejti kétségbe, újra kezdi. Közben keresztülviszi a tanítónőképző felállítását, amellyel óriási szolgálatot tesz Esztergom leányainak. De mert ennek az idekényszerült anyaháznak a létező épület kicsinv, új nagy építkezés gondolatát veszi fel, amely 90%-ban ma készen is áll. De a nagy épülethez nagyszabású intézmények is kellenek, ezért felveti a leánylieeum eszméjét, ami az ő vasakarata mellett biztosan meg fog valósulni. Emellett élén áll az esztergomi háznak, ami önmagában egy ember erejét meghaladó feladat. 350—360 személy mindenirányú teljes ellátásáról kell ott gondoskodni; de ezenkívül van ott elemi, polgári iskola és tanítónőképző. A bennlakók ellátására oly modern gépek, berendezések állanak rendelkezésre, amelyek csodálatra méltók. A tömeg munka végzése ugyanis lehetetlenné vált és ezért minden elképzelhető munkára gépeket szereltetett föl. Ha egy szállodában, vagy szanatóriumban 350—360 emberről kell gondoskodni, ott e eélra van igazgató, titkár, főkönyvelő, pénztáros és végtelen számú alkalmazott. Itt egy személy van: a főnöknő. Csak az élelmezés, mosás, víz, villany, gyógyszer, ruhanemű évenkint hatalmas vagyonba kerül. Ezt a vagyont előteremteni, beosztani, jól venni, takarékoskodni, de úgy, hogy minden meg legyen és legfőkép a jövedelmeket úgy kezelni, hogy deficit ne álljon elő, — ez mind az ő személyes felelősségű dolga. Mindig mindenkit időre kifizet, senkivel sem kicsinyeskedik, előtte Székely legény dala... Hontalan bujdosás az út egész éltem . . . Keserű gyötrődés nappalom s az éjem. Drága földecskémen bojárok aratnak . .. Szomorúbb a sorsom, mit a szegény rabnak. Székelyország felől bodros felhők szállnak... Könnyeiből lettek tán egy székely lánynak. Az én rózsám sirta, aki már elhervad, Pedig ott a lelkem, őnála mindennap . . . Ha az a nagy felhő a szivemhez szólna 1 .. • Cseng-e kis harangunk a régi toronyba' ? Székely testvéreket hív-e még imára ? Derül-e szebb jövő a székely hazára ? Bodros felhő, állj meg : vidd el sóhajtásom : A régi kedvesem türelemmel várjon ... Szabad lesz a székely, talán már az őszre : S megyünk diadallal boldog esküvőre. .. S. P. KOMÁROMI JÁNOS. Komáromi János nótás ember. Magyar próza, mely valahogyan á dalból indul

1 növekedésnek, a dal nála nemcsak hangulatot, hanem karaktert is ad. Még kompozíciójára is végzetes hatása van a nótának. S az asszonyai, milyen dalosok, milyen melódiaszerűek, sors és dal bennük nagyon egyek. Komáromi eposza felvidékről mesél, benne él felvidék kisvárosa, mely még a Kárpátoktól kap hűvös lene leteket, de már a magyar síkok is feléje nézdegélnek. Érdekes kisvárosok nőttek itten s igaza van Koma rominak mindegy, hogy minek nevezzük. Kiváltképpen összetorlódott s összetartozó családot, alkotott bennük a magyar lateiner, a felvidéki kisnemesek unokái, ez a kissé, vagy nagyon könnyelmű, kalandosvérű, nagyizgalmú nép, ki lelket lehelt az apró városokba s úgy érezte, ki szebben, ki szebben, ki szürkébben, hogy az élet melódia. Losonc, Rozsnyó, Léva vagy Rimaszombat, mindegy, kalandos romantikus emberséget, százizű emberstílust küldött valamennyi, méginkább Sáros s a keleti tájak, hol hősi szin is könnyen kipirult ebben a romantikában s egy kis borral mindjárt „Esze Tamás komájának" tudtuk magunkat. Ez a furcsán növekedő humánum alkotja Komáromi minden epikai bonyodalmát. S az eposz izzító fordulóinál mosolyog, vagy könnyezik Komáromi János : nézzétek milyen szép melódiák az emberek, csak simítson üssön húrjaikra az élet. Különösen éltek ezek a kisvárosok 1914—15 ben s utána, mikor alig messze harctér lett Magyarország. Az emberek ugy érezték, hogy a halál előtt nótázni kell, egyre utazgattak a tisztek s a fiatal arcok mögött távoli halál leselkedett. Szinte hatalom lett bennünk a tragikus, búsongó nóta, véle tűntek a lányok ';s a hittel hogy szomorúnak kell lenni mostmár mindörökre. Mindnyájunknak van egy ilyen kisvárosa, ha multukba nézünk, olyan tisztán mosolyog ránk, mint egy táj, mintegy régi arckép. S Komáromi Jánosnak, úgy látom, ez a kis város a legigazabb tája. E melódiától már csak néhány lépés a kuruc-nóta s felemeli fejét a talpasok viziója, előtörnek Magyarország tragikus méhéből; a felvidéki romantika, kalandosság öreg gyökereihez tér. Itt vannak az arcok, kik minden reájuk emlékeztetnek: a kozákok, Kelet-Magyarország szekeresei. Azután dühös nagyapák elporladt arca, a terek, miken a kuructáncot ropták valamikor. Milyen lágy melódiás világ nyilott a mának ezekből az öreg sebekből. Ez Komáromi másik emlékrétege s jóval töredékesebb, mint a tegnapi felvidéké, a tegnapi kisvárosé, melynek olyan tiszta emléket teremtett. (Zúg a fenyves. Ragi szerető). Kedvelt képe Komárominak a sürvedés, megállás ez és szomorúság, olyan mély, olyan régi, mint a megkötött, mozdulatlan domboké, hegyeké. Ez a szomorúság talán a legszebb felvidéken s ma már távol bamutatóbb a szépséges kuruc dühnél is. Komáromi úgy érzi, hogy a szerelem s minden örökifjú élnivaló a szomorúság ködén, vizén indul célnak, melegségnek, világosságnak. Ebből szövődnek Komáromi szerelembonyodalmai, melyek olykor már sablonosak. Azt hiszem, egy asszonyt keres, talán a 3

Régi szerető testvérkéje s a Zúg a fenyves Terije közelitette meg eddig leginkább. Az ő asszonya a szerelem és szomorúság játéka, a férfiösztön megzavarja írtja és ujratemeti s még sem lesz ura, idő kell az asszonyig, távolság kell, szinte fél világot kell bejárnunk érte. így növekedik a vidéki lyány hatalma s vájjon az élet, háború, Doberdó, őrület játszik velünk s élet-halál színeiben vergődik, röpköd a szerelem, vagy az asszony ját szik át mindenen s az őrület játékain átragyog egy tisztább játék, asszony ujjak pergetik, kik az Istentől tanulták ? Komáromi talán nem is tudja, hogy milyen mélységek felett jár. Nem szeretem az irodalompolitikát mert ez nagyon gennyes daganat Magyarországon s már majdnem a gyomrában van a magyar kritika is. De ő az oka, hogy mig némelyütt kritikátlanul dicsérgették Komáromit, másutt elnéztek fölötte, vagy legjelentéktelenebb könyveit tapogatták meg. Megérdemelné már a kritikát. A túlságos tömeg-termelés nyilván árt neki. De vannak igen szép mondanivalói. Nála az igazán nem számit, hogy nincsen új regényformája, van különös mesélő hangja s gazdag emlék-rétege, ezeket a szép emlékeket üdvözli ez a kisded írás. Féja Géza. Legszebben fest és tisztít HALTENBERGER Széchenyi-tér 7.