Esztergom és Vidéke, 1930

1930-01-05 / 2.szám

KELENGYÉK a legszebbek és legolcsóbbak VllUti N/AYÍO -mái! A Jóbarátok asztaltársaság f. hó 5-én vasárnap d. u. 3 órakor tartja újból alakuló ülését a Pospischl­vendéglőben amellyel egyetemben tiszttújítás is lesz. Az érdeklődőknek és tagjainak ezúton is külön felhívja a figyelmét. Előzetes bejelentés. Az iparos és kereskedő leventék f. hó 11.-én adják elő Nyári Andor „Levente fiuk" című háromfelvonásos színjátékát. A darab részben a levente életből, rész­ben az oláh rabságban szenvedő test­véreink életéből veszi tárgyát. Ezen szép és nemes gondolatokból össze­állított előadásra felhívjuk a polgár­ság figyelmét. A darabot Merényi Gyula rendezi. Előadás után tánc Kolompár Laci cigányzenekara mellett. A szentgyörgymezei Levente Egyesület mult évi december hó 29 én tartott műsoros táncestélyén felülfizettek : Madaras Aurél 5, Etter Ödön^ Jaksics Aladár és vitéz Móró János 3—3, dr. Brenner Antal, Prom­mer Ferenc 2—2, Sántha Imre, N. N. 1—1 pengőt N. N. 50, N. N. 30, N. N. 20 fülért. A szíves ado­mányokat hálásan köszöni a ren­dezőség. A Dunából kifogott óriási harcsa olcsóbbodást idézett elő Borz Kálmán halászmesternél. A mostani árak 0-80, 1 és 1*20. Nagy fehér halak állanak a közönség rendel­kezésére. „Arjuna" az Alraune regényének csodás filmváltozata szombaton kerül a Kulturban műsorra. A filmet csak 16 éven felüliek nézhetik meg. Va­sárnap két szenzációs Fox-film kerül bemutatásra „A mult karmaiban" izgalmas amerikai filmregény és „Korunk leányai" az ifjúság gondat­lansága, jókedve és életvidám uljon­gásának a filmje. Kirabolták a postát Barton. A párkányi járás Bart községében az elmúlt napokban betörők jártak és kirabolták a postát. A Wertheim­szekrényt kocsira rakták és a szőlők közé vitték, azután feltörték. A po^s­tahelyiségben több betörőszerszámot találtak. A rendőrség szigorú nyomo­zást inditoft, annál is inkább, mert az utóbbi időben sok betörés fordult elő Párkány vidékén. Anyakönyvi kivonat. Születések ; Koller Ilona rk. kőművessegéd leánya. — Szabó Elek ref. ügyvédjelölt fia. — Czirok Ödön rk. zenész fia. — Kuti István rk. lakatossegéd fia. — Bangó János rk. zenész fia. — Nagy Tibor rk. póstaaltiszt fia. — Dajcs Rudolf rk. ácssegéd fia. — Nagy Tóth Erzsébet rk. földm. leánya. — Palásthy Éva rk. honvédőrmester leánya. — Házasságkötések: Magyar Ödön főelőadó rk. és Foltin Norberta rk. — Simon József rk. bányamun­kás és Németh Mária rk. — Tücsök András rk. bányamunkás és Újasi Éva rk. — Stádler Péter rk. pénz­ügyőri fővigyázó és Ház Ilona rk. — Halálozások: Ispán Jánosné sz. Mek­ler Anna rk. 72 éves. — Rittling J. bányanyugbéres 58 éves. — özv. Zubcsek Mihályné sz. Rabcsák Anna rk. 79 éves. — Dr. Hulényi Győző nyug. várm. tiszti főügyész rk. 67 éves. — Salamon István rk. 68 éves. Kézimunka anyag és fonalak — DiVlC árúk — stb. Keménynél. Ha házat, földet s ;lak ást óhaj­tasz venni, vagy bérelni, vagy köl­csönt akarsz felvenni, keresd fel bi­zalommal Tamás Sándor szállítási vállalkozó, O. F. B. ingatlanforgalmi és adásvételi irodáját. Telefon 6. RéphPflllli egy hold sz ántófötd a Galago­UBJ UulMJU nyásban Lőrinc-utcában 1. sz. Klllrni»ÍPfiC7ni* és árpaszalma eladó Is­MliUl Ibadlal kola utca 5. szám alatt Szentgyörgymezőn. PAlliot UOIinélr közel a Szentgyörgymező IUIUSI I GlIilGIt városrészhez. Dobozi-u. 3. Eladd 2 drb hízott sertés. Cim: Rózsa­utca 5. szám. bármely napi- vagy heti­lapra szóló előfizetését a Sajtóközpont készséggel intézi el portómen­tesen. Kossuth Lajos-utca 22. 1 konyhaszekrény, 1 kisebb fiókos­szekrény, 1 keményfaágy, 1 fali stelázsi, 1 tapétaajtó, 1 megvasalt vásárláda és 1 cselédágy Kossuth-utca 27 alatt. Ócska ontott vas, sárga és vörösréz hulladékot állandóan a legmagasabb áron vesz a Hercegprimási Gépgyár. Eladd Éil*tail2SSfS* * sebb-nagyobb ház, lakás, házhely, kert , föld, szérű, szőlő, présház, pince, korcsma, ven­déglő, mészárszék, üzlethelyiség stb. Aki el­adni, venni vagy bérelni óhajt, keresse fel Tamás Sándor ingatlanforgalmi irodáját Esz­tergom, Kossuth Lajos-utca 52. Telefon 6. Hd- és sárcipők javítását ir^™" árért végzi Vincze László cipész Lőrinc-u. 6. két szoba konyhás lakás, mely azon­nal elfoglalható Szent Anna-utca 16. Hátin hfl7 a Deák Ferenc-utcában, mely ClallU lltU áll két lakásnak is alkal mas 7 szobából, fürdőszobából és mellékhelyisé­gekből. — Felvilágosítás nyújt dr. Szegedy József esztergomi ügyvéd. Két szobás konyhás földszintes lakás Fe­renc József-út 1. alatt kiadó. PnTtli •llrlíi mindenesleány felvétetik. Cim VÜÜW lUUU Uri-utca 18 szám alatt. F|jn|<e a város egyik forgalmas helyén üz­MttUU létnek is alkalmas négy egymásba nyiló szobás sarokház mellékhelyiségek és száraz pincével. Ugyanott anttk fekete ke­ményfa bútor is eladó. Cim a kiadóban. Szobák egy-két ágyasak kiadók a Kath. Legényegyesületben­Eladó pince egy utcai szoba, konyha spejz és egy udvari szoba, két kamra, egy és kertből álló ház. Cim Maradics Sándor Vár-utca 3. Flflrffl a Rípáriában a Szent Lszló-utca 26. MaUu számú ház, mely áll szoba, konyha, kamra, veranda és kertből. Bővebbet ugyanott riflHri Körtvélyesen egy egész rét és a Ri­LlttUU pária fölött házhelynek alkalmas 3 kenderföld. Bővebbet özv. Tóth Mártonné­nál a kenderesi- dűlőben új-temető fölött. két szekér muhar, két szekér zabos­lendek, két szekér kukoricaszár és két szekér buzaszalma Lepcsány Jánosnál Erzsébet királyné utca 26. sz. FflC?tntt tflll ket Ví * nlíOSra való, két me­rUaLlULl lUII i e g nagykendő és három szövet-szoknya eladó Honvéd-utca 43, sz. í félhold szántó a kompjárói dűlőben. Cim Erzsébet királyné-utca 23. sz. Kifliin Német-utca 51. szám alatt egy ud­IllnUU var i szoba, konyha a mell ekh elyisé­gekkel együtt, mely azonnal elfoglalható. Haszonbérletbe kiadó pince. egyházközség tulajdonát képező nagy pince, mely Német-utca 36 szám alatti beltelkén 1930. évi január 5-én d. e. 11 órakor tar­tandó nyilvános árverésen haszonbérbe fog kiadatni. Az érdeklődők előzetes bejelentés után megtekinthetik. Monhoilli 12 éves, jobb iparos családból IllCIIIICajI való, elhelyezhető lenne. Érdek­lődők a telep-felügyelőnőnél Simor-útca 6. szám alatt jelentkezzenek. Tfllflltflfflff 2 Pár új keztyű december hó imalintUll 24-én a ; Széchenyi-téren. Tu­lajdonosa jelentkezzen kiadónkban. Flflftó a hel y szüke miatt építésből felma­MMW radt terméskő kb, 10 térés, jutányos áron. Esetleg friss szalmás trágyával becse­rélhető : Kaszásnál Német-utca 34. sz. Bútorozott szoba WHEsF^ E lflrili ^ ''a 55 ' me ly áll 2 szoba, konyha ItUlu és kamrából, csekély befejezéssel, a piachoz 5 percnyire. Sürgős az eladás. Cim Szenttamás-utca 17. szám. Hirdetmény. A vérmegyei ebtartási szabályren­delet határozmányai értelmében figyel­meztetem a város polgárait, hogy minden ebtulajdonos köteles a birto­kában levő ebet a városi adóhiva­talnál január 30-ig bejelenteni, a megállapított ebadót lefizetni s az ebjegyet kiváltani. Akik ezen kötelezettséget elmu­lasztják, kihágást követnék el és 40 pengőig terjedhető pénzbüntetéssel, behajthatatlanság esetén megfelelő elzárással büntetendők. Esztergom, 1930 január 3. Dr. Antóny Béla s. k. polgármester. Nagy bázi disznótoros vacsora január 4—5, szombat—vasárnap az ÁrpAd-kert téli helyiségében. Ugyanott nyers töltelék is olcsón kapható. 15/1929 kp. vál. szám. Hirdetmény. Az 1925 é. XXVI. t. c. 29 és kk. §§ ai, valamint a 295000/927 B. M. számú rendelet értelmében az ország­gyűlési képviselő választók névjegy­zéke kiigazításra kerül. A kiigazítás alkalmából részleges vallomás szol­gáltatásnak van helye olyként, hogy vallomást szolgáltathat mindenki, aki­nél a választójogosultság tekinteté­ben változás állott be, illetőleg aki a választó jogosultságot ujabban szerezte meg, tehát az 1929 évben összeállított választói névjegyzékben felvéve nincs. A vallomást a hivata­lomnál (Városház fszt. 10. számú szoba) átvehető számláló lapon a folyó évi január hó 1 napján fenn­álló állapotnak megfelelően kell szol­gáltatni, még pedig folyó évi január hó 15-ig bezárólag. Felhívom ennélfogva mindazokat, kik vallomást akarnak szolgáltatni, hogy a számláló lapok álvétele vé­gett a fenti határidőig jelentkezzenek hivatalomnál. Egyben felhívom az érdekelt ala­kulatok és intézmények figyelmét az idézett törvény 29. § 12 bekezdé­sére, mely szerint minden állami törvényhatósági, vagy községi ható­ság, intézet, vagy közüzem, minden közintézet, közalap, alapítvány és nyilvános számadásra kötelezett vál­lalat vezetője köteles a vezetse alatt levő hatóság, intézet, üzem, intéz­mény, vagy vállalat állandó alkal­mazottairól, valamint a nyilvános vagy nyilvánossági joggal felruházott tanintézet fenntartója az intézetnél alkalmazott tanári személyzet tagjai­ról és egyéb állandó alkalmazottairól névjegyzéket kászíteni s azt hatósá­gomhoz január hó 31-ig megkül­deni. A névjegyzék a tisztviselő (al­kalmazott) család és utónevét (leány­kori caaládi és utónevét) állását (fog­lalkozását) születési évét és helyét, pontos lakását, valamint szüleinek családi és utónevét s azt, hogy mióta lakik a város területén, .tartalmazza. Essztergom, 1929. december 31 én. Dr. Antóny s. k. polgármester, kp. vál. elnök. Kerékpárosok figyelmébe Szabályszerű névtáblák kerék­párokhoz, úgyszintén piros ökör­szemek rendelésre készülnek Jnracsek Ferenc kerékpár üzletében Kossnth-utca 29. Kultur Mozgó Szombaton január 4-én 7 és 9 kor Csak felnőtteknek l VUJl\A az A L R A UN E c. regénynek szenzációs filmváltozata. Chaplin és a banánhéj. Amerikai burleszk két felvonásban. Vasárnap jan. 5-én 5, 7 és 9 kor A mait karmaiban. Izgalmas amerikai filmregény 6 felv. Korunk leányai. Egy elkényeztetett leány kalandjai. Hétfőn 6-án, Vízkereszt napján Az istentelen leány. Idei domináló világattrakció 12 felv. Két felvonásos amerikai burleszk Hirdetmény. Kirva község tulajdonát képező 1 drb sertéskan 1930 január 12-én délután 1 órakor Kirva község­házán árverés útján el fog adatni. Községi Elöljáróság. „KORONA" MOZGÓ. Szombat—vasárnap jan. 4—5-én „Ne játsz a nővel!" Kalandos történet 8 felvonásban. Hétfőn január 6-án 5, 7 és 9-kor Le a férfiakkal! (A Wekkend vőlegény.) Vigjátéksláger 8 felvonásban. Szerdán, január 8-án Az atca lilioma. Amerikai életrajz 8 felvonásban és két legújabb kmerikai burleszk.

Next

/
Thumbnails
Contents