Esztergom és Vidéke, 1929

1929-03-03 / 18.szám

Ötvenedik évfolyam, 18. szám Keresztény politikai és társadalmi lap Vasárnap, 1929 március 3 Szerk- és kiadóhivatal: Simor-utca 18—20., Megjelenik kétszer hetenkint. Előfizetési ára: egy hóra 1'20 P. Csütörtöki szám 10, vasárnap 20 fillér Főmunkatárs: VITÁL ISTVÁN. — Laptulajdonos és felelős szerkesztő: LAISZKY KÁZMÉR. Valamit Esztergom közlekedési viszo nyairól ós remélhető forgalmáról Ha van jó közlekedési eszköz, van forgalom is. Eleinte talán vontatott, mint minden kezdet, de később élénk, végül mozgalmas, lüktető élet támad ott, ahol azelőtt tespedés uralkodott. Az Esztergom—Budapest vasút elsőrangúsítása ez év folyamén befejeződik, talán — ha lesz elégséges pénz — már május 15-ére elkészül a nagy munka, elsőrangú közlekedési eszköz látja el a forgalmunkat a fővárossal. Ezután következik a füzitői vonal előléptetése, amely — sajnos — kissé huzamosabb ideig fog tartani, mert a vonalon sok a műtárgy, azok átépítése, megerősítése terhes anyagi áldozatot követel. Nagyjövőjű forgalom képe tárul elénk, amelynek alapját ez az elsőrangú közlekedési tényező képezi. A menetidő rövidsége, a vonatok szaporítása lehetővé teszi, hogy a főváros közönsége, de a külföldi idegen is könnyen felkereshesse városunkat s annak értékeivel megismerkedhessek. Mikor az Esztergomi Takarékpénztár parkfürdőjét megépítette és a modern gyógyfürdőhely kiépítését tervbe vette, e sorsdöntő lépésével megadta a fejlődés és haladás irányát, amelynek követése csak gyümölcsöt hozhat. A nagy kulturális és történelmi értékek mellett a gyógytényezők sorompóba állítása révén a város újabb ekszisztenciális eszközökhöz jutott, vonzóereje megnövekedett, az idegenforgalom alapja szélesbült. Városunk fejlesztése az utóbbi időben nagy összegeket emésztett fel, ami azonban a bekövetkező élénk forgalom mellett megtérül. Befektetés nélkül nincs 'üzlet, nincs haszon, de élet sincs, legfeljebb vegetálás, sínlődés. Hogy törekvéseinkről mások is tudomást szereztek és bennünket felfedeztek, bizonyítja e cikk folytatása, amely Popper József délivasúti főfelügyelő tollából került ki, aki a „Vasúti és Közlekedési Közlöny" ez évi 10. számában megjelent tanulmányában a következőket mondja: Szentendrétől északra, a Duna jobbpartján és a termékeny szentendrei szigeten fekvő, nagy lakosszámu községek és nyaralóhelyek, amint a dunai hajózás megszűnik el vannak vágva attól, hogy a fővárossal közlekedhessenek. Leányfalun, ezen, a fővárosi művészek kolóniáján, megszűnik minden élet, mihelyt a hajók bevonulnak a téli kikötőbe. Tahi és Dunabogdány szorgalmas és gazdag, magyarérzésű, de ma még, tslán éppen a vasút hiánya miatt, svábnyelvű lakossága kénytelen megszüntetni minden kereskedelmi összeköttetést, mert nincs vasútja. Nem is beszélek arról, hogy a dunabog dányi kőbányák termékeit nem tudják kellően értékesíteni, mert a Du nán kénytelen leszállítani és aztán rakják át kétszeres munkával a vasútra, ahelyett, hogy közvetlenül vasúti kocsiba rakva szállíthatnák el a felhasználási helyére. Visegrád, ahová kora tavasztól késő őszig zsúfolt hajók szállítják a természeti szépségekben gyönyörköpni vágyó utasokat, a nyaralók őszi bevonulásával kihalttá lesz, mert nincs vasútja. Pedig a vasút részére szükséges földmunka nagyrészt már készen van. Itt is ezen a nehéz terepen 23 kilométer hosszban kevés hiján elkészítették 1920—2l-ben a földmunkát, készen vannak a nehezebb műtárgyak, teljesen lebonyolittatott a kisajátítás és arra még sincs vállalkozás, hogy a síneket lefektessék és akár gözüzemmel is, ezt a vonalat üzembehelyezzék. Eddig csak a Szentendre—visegrádi vasutat tervezték és csak Visegrádig építették meg szükségmunkaként a földmunkát is, pedig hacsak egy kicsit előre gondolunk is, lehetetlen figyelmen kívül hagyni, hogy ez a vonal csak akkor teljesítene igazán nemzeti és áldásos közgazdasági hivatást, ha egész Esztergomig, az esztergom-környéki szénvidékig kiépülne. Az ipari termelés egyik legelsőrangu tényezője a magyar szén, igen kis százalék leszámításával, a fővárosban nyer elhelyezést. CsonkaMagyarországnak pedig két számottevő széntelepet — a Salgótarján vidékit és a mohácsit leszámítva — az esztergom-vidéki szénbányatelep van egyedül a székesfőváros közvetlen közelében. Elsőrangú érdeke tehát nemcsak a fővárosnak, hanem közvetve az egész ország közgazdasági életének, hogy ez a szénvidék minél könyebben megközelíthető és minél jobban "kihasználható legyen. Ezért van szükség arra, hogy az esztergomvidéki szénbányatelepnek terméket ne egy, az állami gazdálkodás keretében álló vasúti adminisztráció, hanem egy mozgékony és az ipari és kereskedelmi életnek megfelelő iparvágányok közvetítésével a gyárak és malmok igényeihez jobban alkalmazkodni tudó közlekedési szerv szállítsa felhasználási helyére. Ez az egyik szempont, amely ennek a vasútnak a megépítését követeli. A másik pedig, amely lényegében éppoly fontos, mint az első, az a hazafias és politikai előrelátás szempontja, mely azt követeli, hogy Esztergom városát, ezt a nagy magyar egyházi várost közelebb hozzuk a fővároshoz. Kell, hogy ak korra, amikor a párkánynánai hídon át megindul az érintkezés az elszakított véreinkkel, Esztergom méreteiben megnövekedve álljon a Budapest felé meginduló forgalom rendelkezésére. Esztergom és a főváros között ma csak négy vonatpár közlekedik akkor, amikor Gödöllőre 13, Dunaharasztira 34, Szentendrére 16 és Törökbálintra 20 vonatpár közlekedik naponként. Pedig a felsorolt községek egyike sem versenyezhet sem természeti szépségekben, sem kulturális tekintetben Esztergommal. Magától kínálkozik kirándulóhelyül ez a város, ahol Magyarországnak legnagyobb és legszebb temploma, a történelmi hagyományok által is megszentelt bazilika emelkedik. Primási pa!otája építészeti szempontból műérték, könyvtára, képtára és régiségei pedig a tudomány szempontjából is nemcsík látnivalók, hanem tanulmányozásra alkalmas kulturtényezők. Ha még megemlítem azt, hogy Esztergomnak modern berendezésű 24 fok hévvizű vasas és kénes fürdője van, akkor lehetetlen arra nem gondolni, hogy mindez a kultúra, mindez a természeti szépség csak azért nem vált a tanulnivágyó és szépségeket kutató fővárosi ember közkincsévé, mert nincs megfelelő közlekedési berendezkedése. Mindezek olyan tényezők, amelyek a jobb közlekedés gondolatának csiráját magukban hordják ós a közszükséglethez alkalmazkodó sűrűségű elektromos vontatású vasút életképességét biztosítják. íme ezt mondja az idegen, a közlekedésügy szakembere, az üzletember, akit optimisztikus álmok kergetésével még csak nem is vádolhatunk, mert városunk közéletében nincs érdekelve. Hogy fürdőnknek máris híre van, magam is bizonyíthatom, mert nem kisebb szaktekintély nyilatkozott róla elismerő szavakkal, mint dr. Lovrich József egyetemi tanár, elragadtatással pedig Kiss Géza a M. N. Sz. ügyvezető alelnöke. Ami a kulturális és történelmi értékeket illeti, hallhattuk a külföldiek szájából a kellemes meglepődés, a csodálkozás és az elismerés őszintén megnyilatkozó szavait akkor, amikor az „Ibusz" világlátott, nagyműveltségű vendégeit hozzánk elhozta. Megéreztük hangjuk megilletődöttségéből, az elismerés keresetlen szavaiból, hogy nem üres udvariassági szólamokat ejtenek ki szájukból, hanem őszintén beszélnek. Esztergom legnagyobb kincse a katholikus Egyház a maga grandiózus intézményeivel. Ilyen kincse egy városnak sincs e hazában s ez a kincs maga önként nyújtja kamatait számunkra, Ha pedig a város, mint hallom, komolyan foglalkozik ama gondolattal, hogy olcsó telkek juttatásával nyugdíjas telepet óhajt teremteni, akkor a programm kiépítéséhez egy újabb jelentős tényező járul, mert a nyugdíjas a város gazdasági életében pénzt, forgalmat jelent. Miből is él ez a város tulajdonképen ? Ez a gondolat vetődik fel lelkünkben akkor, amikor tudjuk, hogy őstermelésünk még a házi szükségleteinket sem fedezi, nemhogy még ekszportálna is. Véleményem szerint legalább 60 százalék erejéig az a pénz kering gazdasági életünkben, amelyet a közhatóságok fizetnek ki tisztviselőiknek és alkalmazottaiknak minden hónap elsején. Ezért van szükségünk a nyugdíjasokra, ők is biztos pénzt jelentenek. Hogy mi a további tennivaló, arról köteteket lehetne írni, de egyet már is leszögezhetünk, t. i. azt, hogy a város gazdasági ós kulturális törekvéseivel, fejlesztésével állandóan foglalkozunk, ragadjunk meg minden alkalmat, hogy ekszisztenciánkat minél szélesebb s ezáltal biztosabb alapokra fektethessük. Éppen ezért gondoltam szükségesnek e sorok közlését is. Dr. Darvas Géza. Turista Dalárda nagy hangversenye. Nemzetünk dicsőséges és szomorú korszakában egyaránt voltak hegedőseink, lantosaink. Járták a várkastélyokat, végvárakat. Fényes nagyúri lakomákon, győzelmi ünnepélyeken, szomorú, keserű, szabadságot szomjúhozó összejöveteleken daloltak, hegedűltek. Dallal dicsőítették a fényes haditetteket, nemzeti erényeket és buzdították a keserűeket, a csüggedőket. Dicsőítették a szépet, a nemest, a jót és vidították a nemzet sorsáért remegőket. Nekünk esztergomiaknak is vannak ilyen hegedőseink, lantosaink. Vidítanak, buzdítanak. Muzsikálnak, dalolnak s viszik hírünket szét a csonka, szomorú országban. Idehaza gyönyörűségünkre, másutt idegenben dicsőségünkre dalolnak. Ők, a Turista Dalárda tagjai kultiválják városunkban a magyar dal örök szépségét, mely minden trianoni határ, minden mesterséges elzárás, minden útlevólkényszer, minden vizűm dacára bejárja a világot és cseng, bong a magyar dicsőségről, erényről, igazságról, rónáink, hegyeink szépségére SAJÁT KÉSZÍTÉSŰ lepedő-vászon, köpper, törül- rj Es i * köző, konyha- és kenyérruha, IT ßlPJTtiib 11 ü I £IQ7llÍí!íll 16 11971 Q7rflt/fitt abrosz (nagyban és kicsinyben) legjutányosabban beszerezhető Esztergom, Széchenyi-tér sz. (Saját ház.) Telefonszám 135. Házi kender szövésre elfogadtatik