Esztergom és Vidéke, 1929
1929-12-25 / 98.szám
8 ESZTERGOM és VIDÉKE,, 1929. december 25. Az idegenforgalom emelése érdekében hasonlóan tekintélyes munkát végeztek sportegyesületeink is, úgymint a Move Esztergomi Hajós Egyesület, a Move Esztergomi Sport Egyesület és az időközben fuzionált Esztergomi Sport Club. A városunkban rendezett evezős, athletikai, labdarúgó, úszó- és céllövő versenyek távolvidékek sportkedvelő közönségét vonzották ide s a nyugati országok evezőseinek kedvelt megállóhelyévé tették városunkat. Az újabbkori iskolai nevelés, amely a tanulóifjúsággal kötelező tanulmányi kirándulások révén az ország egyes részeit megismerteti, nem hagyhatta ki az ősi Esztergomot sem. Mindsürűbben látogatták meg az ország minden vidékéről az iskolák városunkat, úgyhogy nem csekély munkát adtak tanárainknak és tanulóinknak, akik a helyi megrendezés és vezetés fáradságos munkáját látták el. Igy született meg a városi idegenforgalmi iroda felállításának gondolata, amely azóta dicséretes működést fejtett ki ezen a téren s más vidéki városoknak is mintául szolgált. Nagyban emelte idegenforgalmunkat a tiszti üdülőtelep felállítása is, ahol a nyári idény alatt 4 hónapon keresztül havonkinti változással hetven üdülő keresi fel a várost, akik látogatóik révén és azáltal, hogy egy tekintélyes részük tovább is itt marad, nagy élénkséget kölcsönöznek városunknak. Gazdasági elesettségünkben önként kínálkozott az a gondolat, hogy az idegenforgalom útján próbáljunk pangó üzleti életünkbe élénkséget hozni. Felvettük az országos és a főváros idegenforgalmi szervezeteível a kapcsolatot s óriási áldozatok árán városunkat olyan berendezkedésekkel láttuk el, amelyek az itttartózkodást kellemessé tették: vízvezetéket építettünk, útburkolásokat végeztünk, csatornázást létesítettünk s a köztisztaság, valamint a külső csinosság tekintetében minden tőlünk telhetőt elkövettünk. Fasorokat, parkocskákat létesítettünk s belekapcsolódtunk a Virágos Magyarország mozgalmába, amely törekvésünket, a nálunk járt idegenek és a fővárosi, valamint a vidéki sajtó is a legnaVárosunk és vármegyén művészeti kultúrája a nagy római birodalom idejére visszanyúló nyomokat mutat. Ám a Kelettel, a Nyugat kultúrájának megvédése érdekében vívott harcok, főként a másfél évszázados török uralom a XVI. és XVII. században az országnak mind politikailag, mind művészetileg oly fontos részét tökéletesen elpusztította. A török elvonulás után itt csak füstölgő romok maradtak s a templomok, paloták megmaradt köveiből a hosszú harcokban elfáradt, elszegényedett lakosság és az idegen kispénzű telepesek, csak dísztelen lakóházakat emeltek. Pedig Esztergom a XI. század elejétől kezdve az ország kultúrájának és művészetének elinduló forrása volt. Bár e korbeli építkezéseink mint a művészeti élet első lelőhelyei a betelepülő idegen szerzetesek elgondolásai voltak s később is sok idegen mester dolgozott itt, mint általában az egész országban, de művészetük a hosszabb itt tartózkodás ideje alatt magyar hagyományoknak megfelelőleg átalakult. Műemlékek temetője lett az ősi Istergarom város, mint hajdan Brigyobb elismerésre méltatta. Esztergom idegenforgalmának e fejlesztésére a legnagyobb előrelendítést azonban az által nyert, hogy az Esztergomi Takarékpénztár Rt. kevéssé kihasznált melegforrásait egy modern strandfürdő megépítésével, valamint a Fürdő-szálloda átalakításával alkalmassá tette arra, hogy a kiránduló tömegek kellemesen elszórakozhassanak. A céltudatos, fáradságos és nem csekély áldozatokat követelő munkának már meg is vannak letagadhatatlan eredményei. Esztergom nemcsak a belföldi idegenforgalomba kapcsolódott bele, hanem fontos állomása lett a nemzetközi idegenforgalomnak is. Kétségtelen, hogy még most csak a kezdet kezdetén vagyunk, nagyon sok még a tennivaló, azonban ha idegenforgalmi statisztikánk évről-évre emelkedő számsorait nézzük, — ezidén kb. 60.000 idegen kereste fel Esztergomot — úgy könnyen elképzelhetjük, hogy gazdasági életünk megerősödésének tekintélyes eszközét kell látnunk az idegenforgalomban. Ha most a folyamatban lévő útépítések befejeződnek s ha a táti-út valamint a Pilismarót—Visegrád — szentendrei út autóstradává építtetik ki, amelyre minden reményünk meg van, ha vasútjaink gyorsasága is fokozódik, úgy az előbb említett számok még lényegesen emelkedni fognak s nemcsak a nyáron, hanem télen is tekintélyes idegenforgalomra számíthatunk. Megtettünk mindent, hogy felfedezzenek bennünket, hízelgő elnevezésekben sincs hiány, hiszen a fővárosi sajtóban nap-nap után olvashatunk Esztergomról híreket, amelyek a magyar Toledó-ról, a magyar Grácról, Budapest Bádenjéről hoznak elismerő tudósításokat. Rajtunk áll tehát, hogy a megszerzett kapcsolatokat tovább kiépíthessük és vállvetett munkával egy jobb jövőnek rakjuk le alapjait. Bizakodással és lankadatlan munkával kell azonban a megkezdett úton tovább haladnunk s az adottságokat tovább kihasználva gazdasági fellendülésünk érdekében előrelátó cselekvéssel munkálkodnunk. gézió. Csak a föld alól előkerülő épületek és iparművészéti maradványok és sírleletek tanúskodnak a régi korok kulturfokáról, mert még népvándorlás korabeli leletek sem ritkák vidékünkön. Az új, évszázadokra szóló fejlődés Szent István első magyar király korával kezdődött. A politikailag megszilárdult országban, a kereszténység és a nyugati műveltség befogadásával itt teremti meg e művészetek virágzásának életfeltételeit is. Uralkodása idejéből származó esztergomi nagytemplom fennmaradt dekorativ kőtöredékei közvetlen rokonságot tárnak fel a még régebbi magyar fegyverek és sírleletek díszítéseivel, ami bizonyítja, hogy a behozott idegen stílusformák a magyar levegő hatása alatt helyi jegyeket vettek fel. E töredékek is eleget beszélnek nekünk az elpusztult műemlékek egykori pompájáról. Haladott kultúra és kifejezett művészet nyilatkozik meg az esztergomi temI plom trónusának márványberakásos töredékében is. Sajnos, a mesterek nevének, származásának feljegyzése az időben feledésbe ment. Bizonyára I bizánci, lombard, vagy délnémet kőfaragók alkotása, mert a nyugati művekkel való stílus-összefüggés nyilvánvaló. A Várhegy hajdani több tornyú gerendatetős elpusztult székesegyháza, a megye területén állott monostorok és templomaik a külföldi egykorú egyházi emlékekkel szemben külön csoportot alkotnak. A főtemplom fennmaradt csekély töredékéből is megállapítható, hogy mily nagy súlyt helyeztek a bejárat díszes kiképzésére, melynél a csúcsívjelleg már a gótikára való átmenetet is jelzi. Pótolhatatlan vesztesége a magyar történetnek, hogy a kulturális gócpontok, — így Esztergom is — ahol az irányadó mecénás bőkezűségéből a művészetek virágoztak, a a török időkben úgyszólván nyomtalanul elpusztultak. Az ország nyugalmasabb szélein, főleg a felvidéken megőrzött középkori és röneszánszkori művészeti emlékek bizonyára csak a gócpontból kiáradó vidéki hajtások voltak, melyekből ma már csak következtetést vonhatunk arról a fény- és pompáról mely a centrumokban virágzott. Festőink, nagyobbára szerzetesek, e korban a német realizmus és latin idealizmus közép útján jártak. Az esztergomi primási képtárban csodálhatjuk meg Kolozsvári Tamásnak, a régi magyar festészet legnagyobb remekét, a felvidéki Szentantalról származó és 1606 évszámot viselő oltárszárny képét, melyek egy kivételével itt vannak. (E hiányzó egy a budapesti Szépművészeti Múzeum büszkesége.) Német művészeti irók a dunai iskola képviselőjének tartják a hires M. S. monogrammú mestert, kinek szintén több igen becses műve van a primási képtárban. A tudatos természetismeret s emelkedett stilizáló erő remekművei ezek a dekoratív finomságokkal teli alkotások. A XVI. század elejéről azonban egy kiváló műemléket kiméit meg a török pusztítás városunkban sőt méltányolva a mesteri művet, az időben mecsetnek használták és ez az esztergomi székesegyházba beépített Bakócz Tamás kardinális díszes és nemes arányú, styl-tiszta röneszánsz, megyebeli, süttői vörösmárványból készült kápolnája, melynek fehér márvány oltárát Andre Ferucci firenzei mester faragta. E kápolna az olasz röneszánsz ízlést még a maga tisztaságában mutatja, itt még nem jelentkezik a helyi jelleg. A mai kor követelményei a gazdával szemben is sokkal nagyobb látókört és üzleti szellemet kivannak, mint a múltban. A gazdának nemcsak termelőnek, de kereskedőnek és ügyes szervezőnek kell lennie és figyelemmel kell lenni az értékesítés minden mozzanatára. Egy általános követelmény van ma a gazda minden produktumával szemben. Minősége elsőrendű és a szokványnak megfelelő legyen. Ennek következménye a típusok megállapítása. A mai kereskedelem a mezőgazdasági termeivényeket az exportképesség szempontjából bírálja el. Ezért nem lehet, hogy minden külföldre szállított vagon búza, sertés, gyümölcs, tojás, baromfi más és más legyen, hanem az egyes vidékeknek ki kell termelniök mindenben a saját tipus-árúikat. Ugyanazon fajtájú buza, sertés, gyümölcs, baromfi, kell hogy egy vidéken általánosan termelt és elfogadott legyen, azon fajtából, amely a vidék viszoA barokművészet nagyvonalúsága kiválóan becses műalkotásokban nyilatkozik meg a szenttamási kálvárián. E másfél évszázadot látott komoly muzeális értékű szoborcsoport karakterben már a XVIII. századra vall. Eredetileg a várhegyen állott a Bakócz-kápolna hajdani helye előtt és csak 1823-ban került mai helyére, a művészet történet szempontjából nem kevésbbé becses kálvária stációkkal együtt, melyek szinte római domborművekre emlékeztető ugyancsak kifejezetten bárok alkotások. A bazilikái kincstár sok becses egyéb műtárgy között őrzi Mátyás király színarany kálváriáját. Ennek felső gótikus része a XV. századból származó, bizonyára magyar alkotás, talapzatát röneszánsz Ízlésben Mátyás király olasz mesterrel készíttette. Igen becses mű a magyar szent koronával kivitelben és korban rokon békecsók-tábla. A magyar művészetben, a XIX. század elején lassú elindulással jelentkező nemzeti jelleg megnyilvánulását itt sajnosán nem tapasztalhatjuk, mert akkorra már a főváros vonzott minden értéket magához. Az egész országban uralkodó klaszszicizmus azonban már fel-felbukkan a magyar jelleg az irodalom terén, majd az építészetben. Legnehezebben a festészetben látjuk nyomát, mert tehetségeink az időben külföldön fejtik ki tevékenységüket. Festészetünk történetében az utolsó száz év a legfontosabb korszak; a nemzeti öntudat ébredése folytán pedig a század második felében határozottan eleven lendületet vett. A kilencvenes években kezdett tért hódítani a tájképfestészet, mely még a történelmi tárgyú festészetnél is nagyobb teret engedett a hazai jelleg kifejlődésének. E korból szintén találunk szemelvényeket a primási képtárban. A művészetek forrongó árjának hullámzása, a nagy világégés ellenére sem csapott ki általában a vidékre és ha a főváros centralizáló ereje nyomán csak szórványosan tudott is gyökeret verni, Esztergom talán éppen a mindent magába szívó főváros közelsége folytán, sok természeti szépségei mellett sem vált ezideig befogadóképessé; de a gazdag mult emlékei, mint a kulturtényezők segítsége mellett, mind nagyobbra nőnek reménységeink, hogy Esztergom, mint művésztelep belátható időn belül ismert és méltányolt lesz. nyainak legjobban megfelel. Ebben látjuk célját az állami és városi üzemeknek, amelyek hivatva vannak vetőmaggal, tenyészanyaggal és facsemetével ellátni a vidéket gondos és szakszerű kipróbálás után. Ezen cél szolgálatában működik a város gazdasága is midőn mindenből a modern követelményeknek megfelelő és elterjedni kívánatos gabonát, sertést, szarvasmarhát és gyümölcsfát állít elő és próbál ki. De más szempontból is figyelemmel kell kisérni a gazdának a piacot. Termeivényeit a gazda át is tudja alakítani és mindig oly formában kell a piacra dobni, mely formában a legtöbb hasznot kapja. Ha a gabonát nem tudja illő áron értékesíteni, átalakítja hússá, zsírrá, tejjé, tojássá, amit a piac éppen felvenni képes, vagy aminek éppen exportlehetőségei vannak. Üzleteiből azonban ki kell kapcsolni a gazdának az úgynevezett lánckereskedelmet, igyekeznie kell a fogyaszJvlagyat* hagyományok as észtet* gomt művészeti emlékekben. Itta-. Eíncsínget? fevenc. Gazdasági kéedések Esztergomban íeta : Scfealkbáa peccnc.
