Esztergom és Vidéke, 1929

1929-09-01 / 66.szám

Szerk. és kiadóhivatal: Simor-utca 18—20., Megjelenik kétszer hetenkint. Előfizetési ára: egy hóra 1*20 P. Csütörtöki szám 10, vasárnap 20 fillér Főmunkatárs: VITAL ISTVÁN. — Laptuiajdonos és felelős szerkesztő: LAISZKY KÁZMÉR. A kisipari bitel. A külföld, idők során, meg­ismerte a magyar ipar termé­keit, a magyar kisiparos szak­tudását, jóizlését, ügyességét, éppen ezért egyes iparágaink részére jelentős piacokat sze­rezhetnénk a külföldön. Bud gazdasági miniszter elismerte, hogy egyes iparágaink külföl­dön jelentős sikereket értek el. Igy tehát a kisipari export nem utópia, hanem megoldható prob­léma. Erős munkával, a kor­mány megfelelő támogatásával, a kisipari hitel megszervezhető, ezáltal a kisiparosság részére pótolhatjuk azt a fogyasztó kö­zönséget, amelyet idehaza el­vesztett. Ennek a kérdésnek a keresz­tülviteléhez elsősorban pénz kell. Mindaddig, míg a kisipari hitelkérdést nem rendezzük, a kisipar exportlehetőségéről be­szélni nem lehet, mert a kis­iparos nem rendelkezik olyan nagy tőkével, hogy árúját ex­portálhassa és várhasson pén­zére, amíg az árúja értékesítve lesz. A kisipari hitel az Iparosok Országos Szövetkezetén, az IOKSz-on keresztül, annak meg­reformálása nélkül, meg nem oldható. Az IOKSz központi szerv, a központból pedig egy ország nagy társadalmi rétegét hitellel ellátni lehetetlen. A köz­ponti szerv a hozzáforduló kis­iparosok hitelbontását csakis papiroson, bürokratikus eljárás útján tudja elbírálni. Ez magá­ban véve helytelen, mert ez hosszabb időt vesz igénybe, azonkívül igen gyakran nem juthat hitelhez az a kisiparos, aki papíron bár nem tud fede­zetet nyújtani, azonban egyéni rátermettségénél, ügyességénél és tisztességénél fogva, feltét­lenül támogatást érdemelne. Ezért szükséges lenne az, hogy a mezőgazdasági hitelnek meg­felelőleg, állítson fel az IOKSz olyan vidéki szerveket, ame­lyek a vidéki iparosságnak azon­nal rendelkezésre állanának, ügyeiket gyorsan lebonyolíta­nák és az iparos bonitásat nem papírformák szerint bírálnák el. Ezekkel a vidéki szervezetek­kel elérnők azt, hogy a vidéki kisiparosság az ő kistőkéjével is bekapcsolódhatnék a saját hi­telüzletébe. Ugy, hogy az ipa­rosságnak nemcsak a kormány által adott összegek állnának rendelkezésre, hanem az iparos tőkéje is. A kisiparosság ezál­tal szervesen bekapcsolódnék a saját hitelkérdésének a megol­dásába. Ha a kereskedelemügyi mi­niszter azt mondja, hogy olyan nagy tömeget, mint a kisipa­rosság, hitellel ellátni lehetet­len és hogy a hitelkérdés fe­szegetése csak hangulatkeltés: akkor azt feleljük, hogy az kisiparosság nem kért soha olyat, amit alaposan meg nem fontolt volna és aminek meg­valósítása lehetetlennek látszott. Nem kérték ők a kormánytól soha sem azt, hogy az összes kisiparosok adósságait, máról­holnapra fizesse ki. Egésszsé­ges hitelakciónak a célja nem a szanálás, hanem a termelés előmozdítása. A termelés elő­mozdítása pedig nemzeti érdek. Nem kérnek tehát pénzt, csak jóakaratot és bizalmat. Bízza­nak az iparosokban, azok sa­ját sorsukat úgy fogják intézni, ahogy az élet ezt megkívánja. Küzdelmeink a jobb jövőért. Gróf Széchenyi István, dicsőséges multunknak fényes tűzoszlopa, ami­kor a „Magyarország nem volt, hanem lesz" jeligéjével sorompóba szóllította nemzetünk ,minden gyer­mekét a szebb és jobb jövőért való küzdelemre, örök példát állított ne­künk arra, hogy senki sem elég nagy és senki [sem oly kicsiny, hogy magát ezen munkából jogosan ki­vonhassa. Ezért csak a legnagyobb öröm­mel lehet üdvözölni az „Esztergom ós Vidék"-ét, hogy önzetlenül engedi át hasábjait mindazoknak, akik nem törődve ajlekicsinylés^el és felülemel­kedve a gúnyolódás üres frázisain, hangyaszorgalommal rakosgatják egy­másra építőkövecskóiket mindennapi keserves gondjaik közepette, hazánk és városunk javáról gondolkodni meg nem szűnnek, terveket szőnek és népszerűsítenek. Igaz, hogy szavuk nem egyszer a pusztában elhangzó szó, ámde ez senkit se riasszon vissza, mert írva vagyon, hogy csak a zörgetők hall­gattatnak meg és a néma gyermek nek még az édes anyja sem érti meg a szavát. Ezért csak rendűiét lenül előre a derekasan megkezdett úton és minden hiúsági, ellenséges­kedési kérdés félrevetésével alakul jon meg városunkban az a kis gárda amely küzd a közöny és élhetet lenség ellen, de nem azért, hogy meghaljon, hanem hogy éljen és éltessen, gondolatokat termeljen, se gítsen és elismerésre számítva vagy nem számítva dolgozzon, mert a mozgás élet és csak a tétlenség a halál. Van városunkban egy idegenfor galmi hivatal, amelyet alakulásakor valóságos nevetési inger fogadott, el hangzottak a közismert: „már minek ez" és hasonló elmés megjegyzések és ime pár év leforgása alatt ez a hivatal szervesen kapcsolódik bele az állam által létesített Országos Ide­genforgalmi Tanács szervezetébe, annak itteni hatóságaként működik és csak az van hátra, hogy mind­azok, akik tovább akarnak látni Pató Pál orránál, iparkodjanak ezen szer­vezet köré tömörülni és felismerve az idegenforgalomnak határtalan je­lentőségét, segítsék ezen hivatalt üd­vös tervek és gondolatokkal, amelye­ket az az Országos Tanácshoz to­vábbít, vagy saját hatáskörében igyekszik megvalósítani, mert tud­nunk kell azt, hogy az Országos Tanács szorgos gondjaiba veszi az innen hozzá jutó javaslatokat, de viszont csakis ezeket és közvetlenül senkivel sem tárgyalhat. Ez a kérdés a vérünkbe és hú­sunkba vágódó mert legyünk tisztá­ban azzal, hogy nincsen más segít­ség, mint kihasználni városunk fek­vését, a fővároshoz való közelségét és erre a kártyára kell feltenni min­dent és ezért e várost, amely nekem a más vidékről valónak, vendégsze­rető módon hajlókot, megélhetést és gyönyörű vidékével mindennemű él­vezetet nyújt, hálás szívvel szeret­vén, ezen érzelemmel hívok fel min­denkit, hogy vegyen részt ebben a munkában és hordja egyben saját szeretetének üdvös gondolatait, ter­vezzen, a felmerült terveket bírálja meg, szóljon hozzá, helyeseljen, vagy ellenkezzen, csak hallgatásba ne bur­kolózzék, mert a hallgatás is bírhat gyilkoló erővel. Nem baj az, ha egyes tervek nem nyerik meg a köz­tetszést és nem baj az sem, ha idő­legesen kivihetatlenek, amint például én sem törődöm azzal, hogy az ál f tálam tervezett vaskapui kötélpályát sokan kivihetetlennek tartják, mert úgy gondolkozom, hogy ez olyan grandiózus mű, amiért érdemes még akkor is küzdeni, ha időlegesen sem a pénzügyi helyzet, sem az adott lehetőségek nem állnának mel­lettem, de erőt ad ezen küzdel­memhez az a meggyőződés, hogy ez a terv városunkat, szépséges vidéke mellett is elvarázsolt hamu­pipőke sorsából egy csapásra emelné ki és a technika, nagyszerűségének bámulói részére valóságos búcsújáró hellyé avatná, szerves kiegészítő ré­szévé válna, a fürdővíz kincsnek és az idegenek délutáni unalmas bolyon­gását az isteni természet és kilátás gyönyörűségeire váltaná. De vannak még további kisebb­rendű gondolataim is és ezek között nem utolsó helyen áll, ismét csak a nyaraló város szempontjából, a napi piac jelenlegi képtelen elhelyezésé­nek kérdése. Ha illetékes hatóságaink egyben családanyák és feleségek lennének akkor bizonnyára nem késnének be­látni, hogy mit jelent a napi háztar­tás gondjaiba és fáradságaiba elme­rülő asszonyainknak már korán reg­gel a Vörösmarty-ütca hepehupás, viztócsás, gidres-gödrös és emellett lehetetlenül szűk területén támo­lyogva, szorongatva és taszigáitatva járni, az élelmiszerek után hajolgatni, amikor maga a járda előre és oldalra lejt, a rendőrségi tömeges forgalom miatt amúgy is túlzsúfolt és igy a vásárló közönség magára a lehe­tetlen úttestre van szorítva. Jól tudom hogy ezen utcának aszfaltozása jelenleg pénzügyi aka­dályokba ütközik, de ha egyszer sza­bad a halárusoknak, a henteseknek a Széchenyi-téren árusítaniok, miért nem szabad a sokkal fontosabb élelmicikknek, a tojásnak, tejnek, baromfinak és gyümölcsnek ott lennie? Hat miért olyan szent és sérthetet­len ez a tér ? Hogy hulladók marad, nos ez szombatonkint is marad, de mennyire könnyebb azt eltakarítani a sírna aszfaltról, mind a gödrös és macskaköves Vörösmarthy-utcáról. Vagy azért van ez igy, mert a Széc­henyi-teret a sétálók részére tarto­gatjuk? Ezt sem tudnám megérteni, mert elsősorban is ott a reggeli órák­ban nem igen sétálnak, azután séta­helynek szebbet, mint a dunaparti sétány, ez a tér nem nyújthat, ámde bármi lehet ezen helyzetnek az oka annyi bizonyos, hogy a világ egyet­len asszonyát sem fogja arra csábí­tani, hogy itt nyaraljon és napon­kint hozzon áldozatul egy-egy letört cipősarkot, vagy ^kosaraktól megté­pázott ruhát esetleg lábficamodást. És ha már a dunaparti sétányt szóba hoztam, nagyon kérem a vá­rost, sepertesse azt legalább a dél­után folyamán, nehogy a szépen illa­tózó virágágyak a lófogatú kocsik maradványainak bűzébe fulladjanak, amint az e nyáron nem egyszer meg. Esztergom, Széchenyi-tér sz. (Saját ház.) Tele­fonszám 135. Házi ken­der szövésre elfogadtatik SAJÁT KÉSZÍTÉSŰ lepedő-vászon, köpper, törül- p I | r c , , j Es C^áHlinft abíoL k (na / ^vban ésklcsm^benj 1 filGZfflallíl LäSZIOflcLl foi A/.l JVcUWUII legjutányosabban beszerezhető _____ >-MMiB __ —

Next

/
Thumbnails
Contents