Esztergom és Vidéke, 1929

1929-08-15 / 61.szám

A trianoni határon végig... Irja: VÉCS OTTÓ. XII. A dél baranyai háromszög. A barcsi Drávahíd vastag kígyóként sötétlik a víz felett. Két mécs ég a végében, mintha szeme lenne a hídnak. Esti Őrangyalára harangoznak, néhány csillag gyúl ki Barcs mögött. A vámőr északnak fordul, az eget kémleli. — Lassan előbúvik az órám. Kifelé megyünk a hosszú napokból. — Milyen óráról beszél? — A Göncölszekérről. Mire egyenesen áll a kocsija, leváltanak. Nyolc éve olvasom már a Dráva csillagait Felülről vízimalom kelepel, a túlsó parton horvátok énekelnek. Búsongva dalolnak, mint ahogyan tárogató kesereg esti csendben. Szépen nótáznak a horvátok, kétszólamban hallatszik a dal. A hídon lépések kopognak. Fehér zubbonyos szerb őr jön. A feleúton megáll. — Szervusz sógor — szól magyarul. "— Szervusz. Mi újság ? — Nista. Nemam cigaretli. — Itt van, gyújts rá. — Szépen énekelni, jel? — Nagyon szép. Te szerb vagy? - A, nie, nem! Jaszam horvát Zagreb. Rágyújt a cigarettára, aztán még egyszer mondja, hogy ő horvát. Nem mindegy szerb és horvát, erősíti, és szinte büszkén hangoztatja horvát származását. A végén hozzáteszi: — Magyar i horvát szóidat: sógor. Horvát i szerb szóidat: nem sógor. Verőce irányában egy autó reflektora veti fényét. Utat keres, ideoda cikkázik. Egyszerre a híd felé fordul, két hipnotizáló szem mered át. Néhány pillanat, aztán hirtelen villanással eltűnik a fénycsóva, másfelé keres utat. Lidércfényként fut a világosság. A horvát katona mereven nézi, gyorsan szívja a cigarettát. ... Horvátország lidérce. Búcsúzik a katona. — Ráérsz még. — Ne szlobodna. Sietnie kell, jön az ellenőrzés. ... A diktatúra. Egy kanóc ég Horvátországban, nem tudni, melyik pillanatban ér a puskaporhoz, amelyet elnyomatással, zsarnoksággal itattak tele. Egy napon megtörténik a robbanás, hogy út támadjon a szabadság és a függetlenség felé. Egy másik út is megnyílhat akkor: a baáni hegyeken át — Jojcakát — köszön a horvát. Kezet nyújt: Szervusz sógor. ... Siklós alatt a Gyűrűspusztánál szárazra ugrik a határ. A Dráva Eszéknek fordul. Újra kezdődik a szörnyűség. Baranya féltestét fűrészelik. Megcsonkított országutak, vasutak, községek, földek, nép. Beremendnél mészvonalat húztak a síneken keresztül, Jugoszláviának határa jelzése képen. A mozdony még tolatni sem tud. A vonalon túl lévő községek lakóit, akik mind Siklósra jöttek azelőtt, lefelé parancsolták. lllocskánál egy kis szakaszon a Karasicapatak a határ. A patakra azt mondták a szerbek, hogy hajózható. Eljött az ántántbizottság, a szerbek hallgattak, de az angol, aki közöttük volt, tudta, hogy a szerbek mit erősítgettek a Karasicáról. Odament a partra és a szerbek szemeláttára átköpött a vízen. A harsányi hegy magas kúpjával a baáni hegyek felé néz. Kisebb hegylánc húzódik Pélmonostortól Kiskőszegig. Ezerszeresen őrületesnek látszik most a határ. Mi történik tulajdonképpen Magyarországgal? Eleven húsban húzzák a kést. Ez a határ önmagát fogja megbőszülni, ekkora szégyen és gyalázat nem tarthat sokáig. Érthetetlennek tűnik, hogy az ántántbizottság szeme nem akadt meg a baáni hegyeken. Szinte példát mutat a természetes határ. De ha igazságosak is lettek volna az ántántkiküldöttek, a baáni hegyeket sem jelölhették határnak. Ott a második Lendvavidéket, a második Mátyusföldet, vagy Párkányvidékét találjuk. Csúza, Sepse, Keő, Karancs, Bodolya, Vörösmart, Kiskőszeg stb. színmagyar községek. Lejebb esik Laska, Daróc, Kopács és Béllye. A lakósok Ete és Bojta telepesei. Két érdek vezette a szerbeket, hogy Délbaranyát megszállják. Az egyik a hídfőkérdés, a másik a Frigyesfőhercegi uradalom. A baáni hegyeken innen fekszik Főherceglak, az uradalom volt központja. Mintagazdasága mindenkor tekintély volt a magyar mezőgazdaságban. Itt áll a főhercegi kastély, mögötte gyönyörű park. Innen igazgatták a baranyai, illetőleg a bellyei uradalmat. Számos hivatalai, nagy gépműhely-telepei, iparvasúti mozdonyháza, terjedelmes vagonparkja, modern hengermalma és magtárai, tehenészete Magyarország legnagyobb pusztájává tették. Főherceglakhoz tartozik még Géta és Kislak, a buzoglicai erdőkkel, aztán még Hatvan-puszta. A trianoni vonal ezeknek a határában húzódik, egy akácsor mentén. A baáni hegyek nyugati tövében látjuk Pélmonostort, nagyközség, a Frigyes főhercegi uradalom nagyvasúti központja. Tejcsarnoküzeme, húsfeldolgozó telepe és közelében a cukorgyára tette jelentőssé Pélmonostort. Magyarbólynál a Pécs-eszéki vasutat vágták ketté. Az ivándárdai határból Péímonostorra, a sároki határból Főherceglakra látni. Ivándárdánál hatvanpuszta felé akácasor a határ, jobbra Pélmonostor irányában a földeket hasítja át a vonal. A község utolsó házai elérik az akácsort. Néhány lépésre az akácás fölött egy szerb megfigyelő őrtorony. Sároknál egy darabig a főherceglaki országút mentén tart a határ, de aztán átugrik az országúton és tovább folytatódik észak felé az uradalmi akácsoron. Az országút begyepesedett, térdig ér a gaz. Az árok túlsó oldalán szerbek dolgoznak, őrházat építenek. A szerb őr fegyverrel jár föl- és le. A fényképezőgép láttára a fa mögé bújik és társainak integet. Hamarosan öt szuronyos jön ki a galyibából. Őrmesterük szitkozódik, öklét rázza A gép elcsattan. A hatvanpusztai nyíláson át tisztán látni a baáni hegyeket, aljában a községeket. Ott van Baranyavár, Baán, Kisfalud. A főherceglaki földeken nép dolgozik, hallani a kaszák suhanását, a gépek berregését. Némán dolgoznak az emberek. A hegy alatt lakó községek népe azelőtt Magyarbóly, Villány, illetőleg Mohács felé jár. Kettősbirtokosok itt is sokan vannak, a határon innen lakók szőlőtulajdonosok a baáni hegyláncon, de földet is elszakítottak a községek határaiból. Ezenfelül még az a veszteség is érte a lakosokat, hogy elzárták őket megélhetésük nagy kereseti forrásától, az uradalomtól, ahol mindig találtak munkaalkalmat. A baáni hegyeken túl nagyobb a főhercegi uradalom kiterjedése, mint ezen a részen. Ott van Frigyesföld, RampelfÖld, Albertfalu, Keskenyerdő, Dunai, Bokroshát, Kőröserdő és még több puszta. Nagy értéket képviselnek itt a mezőgazdaságon kívül az erdőségek és a rétek. Ez az uradalmi terület és a községek, egyszóval a Duna-Dráva szöglete állandó veszélyben van a megszállás óta. Az árvíz lóg Damokles kardjaként a nép feje fölött. Ha emelkedik a víz, a nép retteg. A régi tisztviselőket, akik évtizedes tapasztalatokkal rendelkeztek, a szerbek elbocsátották. Teljesen idegen embereket ültettek a tisztségekbe, ezek sem szakértelmet nem mutatnak fel, sem a helyzetet nem ismerik. A lehetetlen intézkedések egymást érik. A hozzánemértés, a járatlanság és az ötletszerű intézkedések 1926ban rettenetesen megboszulták magukat. Tokosnál ugyanis a szerbek a Duna mellett, a szivattyútelep közelében halastavat létesítettek. A víz ennek következtében utat talált a töltés alatt, állandóan mosta a partot. A beszivárgás mindig nagyobb rést vájt ki magának. A Duna pedig egyre emelkedett, elérte a legmagasabb pontot. A katasztrófa megtörtént. A halastónál kiszakadt a gát, negyvenméteres szakaszon zúdult be a víz. A szivattyúházat gyufaskatulyaként sodorta el. Hatalmas hengerként hömpölygő ár mindent lehengerelt, ami útjába esett. Menekülni senki sem tudott a víz elől, csak a fák nyújtottak védelmet. Akik padlásra menekültek, romok között pusztultak el. Házsorokat, utcákat döntött le az árvíz. A nép jajveszékelt, az állatok bőgtek. A pánikot a szerbek még borzasztóbbá tették. A katonák lövöldöztek, raboltak. Borzalmas éjjele volt a népnek. A hajnal rettenetes képet világított meg. A kerítéseken holttestek, gyerekek, öregek. Az utcákon gerendák, dögök, bútorok, a romok között véres végtagok. Az élők egymást fogták a fákon, a megmaradt házakon. Az erdőségek vadállománya is elpusztult. Tenger volt a vidék a baáni hegyekről. Jöttek a hegyi községek lakói, azok segítettek a mentésben, azok fogadták be a hajléktalanokat. A szerbek részéről éhenhalhattak volna. Az elkeseredés az emberek torkát fojtogatta, több község lakossága össze is beszélt, hogy átmennek a határon és addig nem jönnek vissza, amíg a szerbek ki nem vonulnak. Nyiltan és bátran a szemükbe is vágták: ti tesztek bennünket rabbá és nyomorulttá. ünnepnapon 10—18 ezer ember für dik, miért ne lehetne ugyanezt a teljesen hasonló adottsággal biró Budapest és Esztergom között is megkísérelni? Igaz, hogy egy ilyen gigantikus terv kiviteléhez, amely hivatva van a mai szegény Esztergomból, idővel egy jómódban élő várost varázsolni, sok munka, áldozatkészség és az egész város jóakaratú összefogása szükséges. Ha mi dúsan aratni akarunk, előbb vetnünk kell 1 Ami sikerült Bádennek, miért ne sikerülne Esztergomnak ? Az esélyek majdnem 100 százatékig azonosak I Természetesen kisebb mórtékben I E példákat felhozva terjesztettem be első kérelmemet, illetve javaslatomat Esztergom város polgármesteréhez, s az Esztergomi Takarókpénztár Rt. tanácsához, tőlük Esztergom idegenforgalmának kiépítéséhez támogatást kérve. Hála az idők folyamán megnyilvánult összes megyei és városi jóakaratú hatósági támogatásoknak, de különösen hála az Esztergomi Takarékpénztár Rt. igazgatóságának, aki helyes üzleti érzékkel és áldozatkészséggel megteremtette Magyarország egyik legszebb strandfürdőjét. Megadva ezáltal lehetőségét annak, hogy városunkban az idegenforgalom kialakuljon és megindulhasson, s ezáltal sok száz anyagi gondtól agyongyötört kereskedő és iparos egy kissé fellélegezve, némi anyagi haszonhoz jusson. Jut egyébként e haszonból, a hajcsövesség alapján, városunk minden egyes lakója ós intézményének is! Mert hiszen tudvalevőleg a pénz nem marad egy helyen, hanem forog. Ma már ott tartunk, köszönet a mindenható Isten jósagának, a magunk munkája, hatóságaink s a város megértő összes polgárai együttes jóakaratú támogatásának, hogy Esztergomban van s lesz egy olyan szépen meginduló idegenforgalom, amelyet lekicsinyelni már nem lehet 1 Ds még idáig értünk 11 Mennyit kellet „nekünk, a bohócoknak, lázasan ide-oda futkározni." Hányszor kellett „üres kézzel egyik helyről a másikra szaladgálni." Hányszor kellett a szegény, jó „nagyvonalú messzelátónak," akinek tulajdonképen igazán semmi haszna az egészből, csupán az, hogy nagyon szereti ezt az ő szegény, kedves, szép szülővárosát, „fontos munkáját" „margirozni," míg végre — beérkeztünk. Kicsúfolni, kigúnyolni, lekicsinyelni és nevetségessé tenni, igen tisztelt „Topekai beszélgetés," „Taps," s egyéb „szafaládos," „kis halhorgászó" satöbbi szellemes cikk irója, nagyon könnyen lehet valakit vagy valamit 1 Egy egész város közgazdaságát fejleszteni és előbbre vinni még a járt utakon haladva is, azonban mindenesetre nehezebb, elszmtabb és komolyabb munkát igényei! Mi ez esetben az idegenforgalom propagálói nem is ijedtünk meg az első időkben, sem a munkától, sen a megnemértésből eredő gáncsvetésektől és kigúnyol ások tói! De őszintón szólva, érthetetlen előttünk, hogy egy helybeli lap, látván a már is elért szép eredményeket, látja az állandóan itt nyaralók százait, látja a szombat és vasárnapi autók inváziója', látja ebből azt a szép anyagi es erkölcsi haszon ideözönlését, nem hogy istápolná és irányítaná nehéz küzdel-