Esztergom és Vidéke, 1929

1929-08-08 / 59.szám

2 ESZTERGOM él VEDÉKEo 1929. augusztus 8. A trianoni határon végig... Irja: VÉCS OTTÓ. X, A jugácok. 1922 karácsony előestéjén egy Krämer nevű csendőrtiszthelyettes másodmagával járőrszolgálatba ment a Kásádtorjánci útra. Csöndesen baktattak a frissen esett hóban, szép fehér karácsony hallgatott körülöttük. Itt-ott lámpák lobogtak, szent lánggal beszélgettek a csillagokkal. Néha-néha szellő suhant el, párszavas éneket hozott valahonnan... Bethlehemben ... pásztorok... békesség ... Ment a két csendőr a karácsony zsongásában. Elérték a határt. Nem volt ott a határ, a hó betemette az árkot, az utat, csak a kövek látszottak ki arasznyira, jelezték a trianoni vonalat. A torjánci út megszakadásánál megálltak. Körülkémlelődtek. Az út továbbfolytatásában két alak közeledett. Szerb csendőrök voltak. Karácsony estéjén békességes hangulat. A magyar csendőrök köszöntek: — Szervusz, sógor. — Szervusz, szervusz. Beszélgetni kezdtek. A szerbek odaátról, a két magyar innen. Elfüstöltek egy pipát, egy-egy cigarettát. — De most már mennünk kell, mert még egy utunk hátra van — szólt a magyar tiszthelyettes. — Végigjárjátok a vonalat? — kérdezték a szerbek. — Végig, aztán sietünk haza, mert karácsony van. — Jó nagy kerülő, tudjátok mit, gyertek át hozzánk, és menjetek a mi területünkön, sokkal hamarabb értek haza. — Mi nem mehetünk át. — Dehogy nem, hiszen sokszor mi is a ti területetekre megyünk, hogy ne kelljen nagyokat kerülni. Gyertek csak! A két csendőr gondolkodott, valóban nagyot kanyarodott errefelé a határ, a kiszabott úton hosszú a gyaloglás. És karácsony van, otthon várják, őket. Átmentek. Együtt baktattak, tovább beszélgettek. Nem jutottak tíz percnyire sem, az útszéli bokrok közül egyszerre csak eléjük ugrott hat fegyveres szerb. A tiszthelyettes dermedten nézett a két kísérőre. Azok nevettek. Pillanatok alatt lefegyverezték őket. Elsötétült Krämer tiszthelyettes előtt a karácsony. Mentek az őrségre, Zsidópusztára. Se szó, se beszéd, bezárták mindkettőjüket egy kamrába és az ajtó elé őrt állítottak. A tiszthelyettes lassan észbekapott. Mulasztást követett el. Nem lett volna szabad átjönnie. Kopogott az őrnek. Megkérte, engedje ki egy percre. Kimehetett. Közömbösen tartott az udvarra, azután hirtelen fordulatot vett és futásnak eredt. — Sztoj, sztoj, sztoj! A csendőr nem állt meg. Még jobban futott. Eldördült a fegyver, a tiszthelyettes összeesett. Fekete lett a karácsony. A fehér havon piros vér folyt. Otthon gyerek, asszony várt, várt késő éjszakáig ... Másnap, harmadnap kérték a magyar határőrök a halott tiszthelyettes kiadatását. Visszaüzentek a szerbek, hogy a bizottság jöjjön át, aztán elvihetik. A vámőrszakaszparancsnok felkészülődött, magához vette embereit, hogy elindulnak. Már mentek volna, amikor lélekszakadtan beállít egy túloldali ember. — Ne jöjjenek át, mert a szerbek elfogják magukat. Egy szerb lovasszakasz áll lesben. Kiment a halotti küldöttség a határra. — Hol van a holttest? — Benn a pusztán. — Hozzátok ide, itt átvesszük. — De jöjjetek át, nem lesz semmi baj. — Ezek után? Nem hiszünk többet'* nektek. Hozzátok ide a halottat. A szerbek nem tehettek mást, elhozták Krämer tiszthelyettes holttestét. Egy óra múlva megjött a jelentés, hogy a szerb lovasok elhagyták a falut. És két hét múlva kékre-zöldre verve jött vissza a másik csendőr, akit Krämer tiszthelyettessel tőrbecsaltak. A szerbek alattomosságát és gyilkosságát kiegészíti a tolvajlás is. Ugyanebben az időben egy magyar asszony disznója áttévedt a határon. El lehet képzelni, milyen határ lehet itt. Szaladt az asszony a „határra" — csak néhány lépésre volt a háztól — de hiába kiabált, a jugácok elhajtották az állatot. Sírt a szegény lélek, egyetlen disznóját vitték el. Keservében elment a magyar szakaszparancsnokhoz, hátha tud valamit tenni. A tiszt megsajnálta az asszonyt és megígérte, hogy ha nem is a disznót, de az árát megszerzi. — Mit ér a disznó ? — kérdezi a parancsnok. — Négyszázezer koronát testvérek között is megér. Akkor még korona volt. — Jól van. Jöjjön el holnap ilyenkor. Volt ott a szakaszhál egy öregebb katona, aki amolyan mindenes volt. — Marci, te — szólt neki a parancsnok. — Ha valamilyen állat átjön a szerbektől, fogd rögtön el és vezesd az istállóba. — Igenis! Dél felé keményen beállított az öreg. — Parancsnok úrnak alásan jelentem egy tehén igazolvány nélkül átjött a határon. — Hol van a tehén? — Letartóztattam és idevezettem az istállóba. . — Elmehetsz. Ha valaki jön a szerbektől, azonnal jelentsd. Félóra múlva már jöttek a szerb őrségtől. — Elvittétek a tehenünket. — Ti meg egy asszony disznóját. — Mi nem vittük el. — Én sem láttam a teheneteket. — Megvesszük a tehenet. — Nem eladó. Tűnődik a szerb, aztán rávágja. — A disznóért. — Megfizetitek? — Meg. Mennyi az ára? — Négyszázezer korona. — Az sok. Ötszáz dinárt adunk érte. Abban az időben négyszázezer korona négyszáz dinár volt. A szerb ötszázat igért, mert a négyszázezer sok volt neki. Kifizette az ötszáz dinárt. De először írást kellett neki adnia, hogy a tehenet átvette. A parancsnok megírta az ivet, aztán eléje tolta. — írd alá. A szerb fordítva vette kezébe a papirost. — Fordítsd meg az írást, hé! — A mindegy. Szve jedno. Aláírta, azaz hogy föléírta. A nevét kanyarította csak oda, a többit, a rangját egy írnitudó szerb végezte el. A név alatt ez állott: podporacsnik. Hadnagy volt a derék „disznókereskedő". Nagyon sok eset tanúskodik a szerbek balkánízmusa mellett. Semmi sem szent előttük. Akit lehet elfognak, sokszor minden ok nélkül rálőnek. Az állatokat, ha nem tudják élve megfogni, agyonlövik és megeszik. Rablásban és barbárságban nőttek fel, a törvényüket ebből merítették, ha ugyan azt egyáltalában megtartják. itéletű publikumban ellenséges hatást váltanak ki az idegenforgalommal szemben, nem barátságos szolgálatkészséget nevelnek a közönségben, hanem épen az ellenkezőjét. Már most lássuk: igazán csak „a

u vendéglősnek ós a „fürdőtulajdonosnak"' van haszna az idegenforgalomból ? Kérdezzék csak meg a vendég lősöket, hoteleseket, korcsmárosokat, a henteseket és mészárosokat, a pékeket, a cukrászokat, halászokat, kávésokat és traükosokat vájjon tudnák-e adójukat fizetni, ha nem volna a nyári Üzlet ? Vagy azt gondolják, hogy a gyógyszerészek, fűszeresek, a borbélyok és fodrászok, a kertészek, a sátoros-árusítók, az autóbusz vállalatok, a takszisok, és a lakáskiadók nem jutnak jövedelemhez az idegenforgalom következtében ? Még a gyűjtemények megtekintéséért szedett belépődíjak és a templom perselygyűjtések révén is tekintélyes összegek maradnak itt. Vagy mit gondol a topekai polgártárs, a forgalmi és fogyasztási adók révén befolyó jöve delmek nem kerülnek a város gazdasági vérkeringésébe ? Tudja-e az a polgártárs, hogy a kövezetvámból már most nagyobb jövedelme van a városnak, mint a 2800 holdas erdejéből ? És a termelőknek nincsen abból haszna, amit az idegenforgalom fogyaszt ? Ezekből a példákból láthatja minden gondolkodó ember, hogy az idegenek által itthagyott tekintélyes összegek a város közönségének minden rétegéig eljutnak. Csak nézzen körül egy kissé a topekán bölcselkedő polgár mennyi munkáskezet foglalkoztatott az idegenforgalom kényelmessé tételére irányuló törekvés. Nem kerestek talán építőiparosaink is az új létesítményeken, nem építettek a , fürdőn és szállodán kívül Új lakásokat és nyaralókat, nincsen tudomása különböző tervekről, amelyek mind megoldásra kerülnek és tekintélyes munkaalkalmakat adnak, ha sikerül idegenforgalmunkat emelni? Tehát csak csínján azzal a topekai beszélgetésekkel. Sok mindent összebeszélnek a polgárok itt is, ott is, s baj volna, ha beszédjeiket mindenkor az újságba tennék. Ezt a beszélgetést is kár volt — mint már sok egyebet — nyomtatásba adni, ilyenekből a város közönsége, ,az a nagyszámú érdekeltség, amelyet felsoroltunk, annál is inkább nem kér, mert könnyen hire mehet, hogy az *sztergomiak olyan embereket, akik csak pár pengőt tudnak itthagyni, nem szivesen látnak s csak Olyanokat várnak, akik dollárörökségüket is elszórják közöttük ugy hogy mindenkinek bőven jusson. Az egyetemes közérdek nevében tiltakozunk a megismétlődő ártó izetlenkedések ellen. i —o— Városi közgyűlés. Dr. Fehér Gyula prelátus-kanonok ünneplése. Diszgyülés. Kedden délután 5 órakor a díszgyűlés alkalmával nagy közönség foglalta el a közgyűlési terem minden helyét. A vármegyei tisztikar, a katonai állomásparancsnokság, a csendőrség tisztikara, dr. Breyer István püspök, dr. Lepold Antal prelátus-kanonok, az államrendőrség, Alapi Gáspár kormányfőtanácsos, komáromi polgármester, a tanítótestület, a reáliskola tanárai és több városi előkelőség jelent meg az ünnepélyes aktuson. A küldöttség által meghívott dr. Fehér Gyula prelátus-kanonokot lelkes éljenzéssel és tapssal fogadta a díszgyűlós. Alig elmúlni akaró taps és éljenzés megszűnése után baráti dr. Huszár Aladár főispán rendkívül szépen felépített beszéd kíséretében, — melyben különösen kiemelte azt, hogy a kitüntetett férfiút keresetlenül érte, tudtán kívül a kormányzói kitüntetés — nyújtotta át a könnyekig meghatott dr. Fehér Gyula prelátus-kanonoknak a II. o. polgári érdemkeresztet a kisérő okmánnyal együtt. Karcsay Miklós vármegyei főjegyző a vármegye, dr. Antony Béla polgármester a város, dr. Mike Lajos kir. közjegyző a képviselőtestület, Mátéffy Viktor kormányfőtaná-