Esztergom és Vidéke, 1929

1929-08-04 / 58.szám

A trianoni határon végig... Irja: VÉCS OTTÓ. IX. Prekmúria. A Katharina hegyről messze belátni a szerb megszállt vidékre. Prekmúria. Kis ország. Muraszombat a fővárosa. Alsólendva a kapuja, a vend föld kulcsa. Az egész egy árva vármegye, a nyomorúság szegénységében és az elhagyatottság rabságában. Melyik község húzza legjobban az igát? — A márokrétiek három országon keresztül mennek bevásárolni — panaszkodik egy határszéli ember. Sok község jutott erre a sorsra, a határ hurokként szorul köréjük. — Hiába tették meg a szerbek Muraszombatot a vidék központjává, mi nem mehetünk oda. Messze van és nehéz a hegyek között járni. — Hogyan élnek akkor? Von egyet a vállán az ember. — Ha a legközelebbi magyar vagy burgenlandi községből áthozunk valamit, titokban kell járni. Ők maguk tesznek bennünket csempészekké. — Muraszombat is kérte annak idején Magyarországhoz csatolását. Amikor ott járt a határbizottság, a muraszombatiak az országút mellé térdeltek, magyar zászlókat tartottak és imádkoztak. Rengeteg nép volt, összekulcsolt kezekkel könyörögtek, hagyják őket meg magyaroknak... Hiába volt minden. A hegy gerincén vonul a határ. Egyszer a talyiga-úton. máskor kígyózó ösvényen, aztán út, árok nélkül keresztül vág az erdőkön, majd mély szakadékba rohan, hogy Büdfalva és Orfalu között elzárja az országútat. így vonul Kotormány és Domaföld között is. Itt a Kerkafolyót is metszi. Szépek itt a fenyvesek, örökké zsongnak, illatoznak. Nagy távolságokban egy-két vend tanya. Mindig a hegy tetején állnak. Az egyik tanya a talyigaút mellett gubbaszt. — Ez már szerb terület. — De honnan lehet ezt megtudni? — A kutyát láncon tartják. Szláviéban nincsenek a kutyák szabadon. — Jó napot adjon Isten — köszön a tanya vend asszonya. — Nem jönnek a szerbek? — Nem látszik senki az úton. — Átmennék, mert a tyúkom a kévék alá tojt. Úgy látszik az uram eltette az igazolványomat. Határkő nincs a közelben. Ha idegen jön erre, megszomjazik és vizet kér, nem tudja, hogy a keskeny út jobbszéle már szerb terület. Jöjjenek ilyenkor a szerbek, a szerencse dolga, ki hogyan megy tovább. A szerb járőrök gyakran járnak a vonalon. A legtöbben karinthiaiak, de sok közöttük az orosz is. Wrangel-katonák. Ezekkel nincs baj. De a szerbek sokszor kellemettenkednek. Nem egyszer megtörtént már, hogy magyar területről hurcoltak át embereket. Éppen jön egy járőr. Vad szerbek. Feketék, more külsejűek. Gyorsan befordulnak a sűrűségbe. A magyar katonát kerülik, félnek tőle, mint a kénköves esőtől. A határ lehetetlen vonulása egyre szörnyűbb. Nem ötletszerűséget tapasztalunk, hanem tudatos kijelölést. A Mura torkolatáig minden befelé vagy kifelé tartó országútat kettévágtak az egyetlen alsólendva—rédicsi vasútvonallal együtt. A térképen is szembetűnő a megcsonkítás, de a valóságban szinte arculcsapják a határral Magyarországot. Velemér mellett kis árpádkori templom búslakodik... Szentgyörgyvölgy átellenében Szentlászló községet kanyarították ki a szerbek. Itt színmagyar nép lakik, reformátusok. A megszállás óta nincs ^lelkipásztoruk, de egész Jugoszláviában nem találni református papot.* A rédicsi, illetőleg a lenti szakaszon minden magaslatot birnak a szerbek. A herceg Eszterházy erdőket a határral két részre osztották. A térképen látható túloldali erdők már nem léteznek. Mind elhordták a fát. A vidéknek ezen «a részén nagyon sok a kettős birtokos. Csak Lentinél közel ezer ember jár át naponta. A megszállt területiek rétjeiket vesztették el, az idevalók szőlleiket. A nap nagy levertséggel beszél a viszonyokról. Már hajnalban két órakor kénytelenek felkelni, de termelő gazdálkodásról, haszonról szó sincs, éppen hogy munkájukkal megtartják a földet. A túloldaliak csak titokban panaszkodnak, mert ha a szerbek valakiről valamit megtudnak, kegyetlenül megverik és vége nem szakad az üldözésnek. Alsólendva és Rédics között felszedték a vasúti síneket. Már többször voltak tárgyalások, hogy a forgalmat megnyissák, de a szerbek hallani sem akarnak erről. A visszás helyzetet az is igazolja, hogy Alsólendva szerb kézben maradt, magát a járást Magyarországnak hagyták. Most székhely nélkül él a nép, tengődnek és csak saját erejükre támaszkodhatnak. Nagy okuk van a szerbeknek, hogy Alsólendvát maguknak tartsák meg. Két új községet létesítettek itt a háromszögben. Görzből vad szlovéneket telepítettek a magyar községek közé, a telepeseknek földet adtak, hogy ezzel is eredményesebb legyen a megerősítésük. Természetesen a kiosztott földet a magyar lakosoktól vették el. Adtak néhány szegény magyarnak is földet — ravasz számításból. Lendva környékén huszonnyolc színmagyar község él a legnagyobb elnyomatásban. Belatinctól kezdődőleg a vendeket is sanyargatják, kíméletlen szerb aknamunka folyik. Pince községben a megszállás óta nem volt tanítás az iskolában. Magyar tanítót nem engednek működni, szerb tanító pedig a népnek nem kell. Érdekes és jellemző a pincei birókérdés is. Mivel a községben egyetlen egy szerb sincs, a szomszéd községből bíztak meg egy szlovén embert a bírói teendőkkel. A Muraközt Mecsimuriának nevezik. Ezen a vidéken is teljes erővel folyik a szerb aknamunka. Korosec képviselő behatására állandó rosszakarat nyilvánul meg a néppel szemben. Ezért a hangulat láthatóan is szerb-ellenes és sokszor Magyarország mellett tüntet a nép. Közigazgatásilag is lehetetlenek a viszonyok. A közigazgatási központ Marburg. - A népet ide-oda hurcolják, a helyzettel nem ismerős intézkedések jönnek és ezzel még inkább súlyosbodik a lakosság élete. A megszállás óta a Bisztrice alatt a Murán át új hidat építettek a szerbek, vasutat vezettek rajta keresztül és összekötötték Muraszombatét Luttenberggel. Azt mondották, ez a szerb állam nagy áldozatkészsége a lakosság iránt, hogy az emberek, községek közelebb kerüljenek egymáshoz. Az új híd és a vasút nem más, mint szerb sztratégiai érdek. A szerbek nem építkeznek ok nélkül, sőt ahol lehet, rombolnak és pusztítanak. Idegenforgalmi és nyaralási lehetőségek. őszinte örömmel olvastam e lap hasábjain Vécs Ottó úr városunknak Komáromnak és Sopronnak ezen szempontból való párhuzamba állító cikkét, amelynek minden szavából kicsendül az idegenforga'om fontosságának tökéletes tudata. Végtelen hasznos törekvés az, hogy ezen meg győződés városunk minden. polgárának lelkébe vésődjék, mert a jelen szomorú anyagi körülmények között ez az egyetlen út ós mód, amellyel magunkon segíthetünk. Idegenforgalom nélkül városunk nem más, mint a mesebeli pelikán, amely fiókáit önvérével táplálja, miközben végleg legyengül, mert az a csekély tőke, amely városunkban a maga körfor gását végzi, végeredményében senki zsebében sem marad meg, egymástól kapjuk és egymásnak vissza is adjuk. Ez a biztos útja a teljes és végleges elszegényedésnek, ha ezt a folyamatot nem támogatja az idegenek által itt hagyott pénz. Gondoljunk Párizsra, amelyben csak az amerikai idegenek évenkint 250 millió dollárt hagynak, ami több mint egy millió pengő, vagy Schweizra, amely évi 100 millió aranyfrankot szed be ezen a cimen és nem utolsó sorban Ausztriára, mely jóformán az idegenekből él. Bár ezen példák túlzottaknak látszanak nálunk, akik nem vagyunk Párizs ós nincsenek égbenyúló alpeseink, ámde amink van, az a mai agyonidegesített világban mégis számottevő kincs, mert az idegen nem azért keresi fel városunkat, hogy itt rafflnált élvezeteket találjon és gletschereket másszon meg, hanem keresi a csendet, a jó levegőt, a Dunát és újabban a mesésen tiszta és kedves strandfürdőt, egyszóval a nyaralási és üdülési lehetőséget. Az a kérdés már most, vájjon ezt teljes mértékben meg is találja-e ? Sajnos, erre a kérdésre még nem lehet abszolút igennel felelnünk, mert miként azt Vécs Ottó úr igen helyesen jegyzi meg, hiányzik a nyaraláshoz és üdüléshez feltétlenül megkívánt park és fel is veti annak gon* dolatát, hogy ezt a Prímás-szigeten lehetne létrehozni, ámde ez lehetetlen, mert elsősorban is a primási uradalomnak ezen rétjére tehenészete szempontjából feltétlenül szüksége van, miután a közelben nincs birtoka, s így azt ezen célra át nem enged heti, de még ha meg is tehetné, ily tekintélyes területnek parkírozása oly jelentékeny pénzbe kerül, hogy arra nem is gondolhatunk és ha még gondolhatnánk is, ez a terület időnkint víz alá kerül és ez egy csapásra söpri el évek munkájának eredményeit, amellett szúnyogjárta, távoli és túlnapos hely, amely csak hosszú évek alatt és teljesen vízálló fákkal lenne parkírozható. Mi ezzel évekig nem várhatunk, hanem sürgős feladatunk a strandfürdő által megteremtett idegenforgalmat megtartani és fejleszteni, mert ime már hangok hallatszanak, hogy a tatatóvárosi tó hővize kapcsolatban a nagyszerű Eszterházy-parkkal van hivatva ezt a nyaralási és üdülési helyet nyújtani és ha egyszer a közönség odaszokik, könnyen befellegezhetik minden reményünknek, holott a jó Isten a tenyerünkre tette a legfelségesebb parkot, az ősi természet gyönyörűségét, a vaskapui erdőséget alig 3000 lépésnyire, csak épen üdülés szempontjából lehetetlenül fárasztó, vízmosásos és meredek ösvények tetejére. Ezeket a csaknem járhatatlan utakat kell tehát kiküszöbölni és meg van a nyaralási és üdülési lehetőség oly mórtékben, amelyet Tatatóváros sem győzhet le, mert nincsen erdője, nincsen fenséges kilátása, nincsen Dunája. így jutunk ismét azon gondolathoz, aminek szolgálatába szegődtem: drótkötélpályát a Vaskapura és meg van oldva minden probléma, meg van a nyaralási és üdülési telep nyejc percnyi közelségbe hozva, meg van a télisport helye, meg van nyitva a nyaralók bájos telepe ós eltéphetetlen szálakkal van idekötve minden idegen, aki legdrágább kincsének, egészségének ápolását keresi és itt valóban meg is találja. Ezért kérem Vécs Ottó urat és városunk minden igaz barátját, hogy ide központosítsák nemes törekvéseiket, amikor is elmondhatjuk, hogy olyat teremtettünk, ami hazánkban unikum, de nem annak a kedvéért, hanem, hogy mindenkoron versenyen felül állva, jogosan szedhessük be az idegenek pénzét és nekik azért lelki és testi megújhodást nyújthas sunk. Részemről már teljesen letárgyaltam a kérdést úgy a világhírű Bleichet lipcsei, az ugyancsak világcég Pohling kölni, sőt a mechanikai szállító berendezések gyárával Budapesten, előterjesztettem tervemet a Magyar Országos Turista Szövetségnek az alapításban való részvétel végett és megtettem a lépéseket állami segély vagy elsőbbségi kölcsön iránt s most várom az eldőlését annak, van-e igazában magyar összetartás, van-e részvét a gazdag magyar városokban a határváros szomorú sorsa iránt és van e komoly akarat kormányunkban is, hogy segítsen ott, ahol segíteni erkölcsi kötelesség, ahol a segítséget nem ingyen kérem, hanem tisztességes kamatozás lekötése mellett, aminthogy mindenki, aki ezen országraszóló terv létrehozásához filléreivel hozzájárul, ugyanily kamatjövedelemre szintén számíthat, nem is szólván arról, hogy városának nagyszerű fejlődéséhez rakja le az egyénenkint parányi, de összeségükben hatalmas fiilléreiket. Dr, Katona Sándor Ha házat, földet s lakást óhajtasz venni, vagy bérelni, vagy kölcsönt akarsz felvenni, keresd fel bizalommal Tamás Sándor szállítási vállalkozó, O F. B. ingatlanforgalmi és adásvételi irodáját. Telefon 6. Strandfürdő cikkek Keménynél.