Esztergom és Vidéke, 1929

1929-01-13 / 4.szám

Zárjelben el kell mondani itt, hogy a város belterületére vonatkozó sza­bályozási tervünk már volt egyszer, néhai Tiefenthal városi főmérnök nagy buzgalommal készített alap­vető munkája, mely azonban egy­szerűen és érthetetlenül „elveszett" és már közel egy évtizede, hogy pótlásáról sem ^gondoskodtunk. Bekezdőül kellett volna már ki­jelentenem, hogy ez az irás távol­ról sem akar pro és kontra vitát provokálni, mert azzal nem jutunk előbbre. Ez az irás a tenni akarók­nak szól, Kik Esztergomot hibáiban is úgy szeretik, hogy érte tenni is hajlandók. Einczinger Ferenc. A budafoki tanulmány­airól. Sajnos kevesen látják be annak szükségét, hogy egy közületnek he­lyes irányú vezetéséhez s a lakóság fokozottabb igényeinek megfelelő ki­elégítéséhez nemcsak törvényisme­retre s tudományos előkészültségre, hanem folyton fejlesztendő tapaszta­latokra, ismereteinek állandó gyara­pítására, főként pedig megértő lélekre van szükség. A tanács és a város pénzügyi-, illetve építésügyi bizottságának egy­két tagja, összesen kilencen, a bu­dafoki polgármesternek, dr. Zá­borszky Nándornak szives meghívá­sára dr. Antóny Béla polgármester vezetése alatt Szesztay Sándor vá­rosrendező kultúrmérnök ily irányú érdekes előadásának meghallgatá­sára rándultak ki az alig két éve városi rangra emelkedett Budafok városába, a magyar bortermelés, job­ban mondva borkereskedelem cent­rumába. Ennek a cikknek nem célja ap­rólékos részletességgel taglalni es méltatni azt a szives, minden tekin­tetben a legfigyelmesebb magyaros vendéglátást, amelyet a kiküldöt­tek Ugy a város vezetője, mint a tisztikar minden tagja részéről ta­pasztaltak, mert akkor nem maradna hely annak a sok megismerésnek, látnivalónak, igazán lelkes és biztató törekvésnek méltatására, amely fi­gyelmünket megragadta s amely ne­künk esztergomiaknak egy különle­ges tanulságul szolgál. Sajnos, az idő rövidsége miatt nem volt módunkban mindazt meg szemlélni, amit Budafok, mint nagy gyártelep város elénk tárhatott vol­na, de két gyárának és pedig a Szikra gyufagyárnak és az ugyan­csak a legtökéletesebb kartongyár­nak megszemlélése — mindegyike száznál több munkást foglalkoztat — elénk tárta azt az eleven, lüktető gazdasági életet, amely a városnak erőssége s ha nincsen is vagyona úgy mint Esztergomnak középületei­ben, beltelkeiben s közel 5000 kat. hold ingatlanában, a mintegy 70 gyárból naponként kitóduló munkás­sereg produktumai a város közvetett jövedelmét oly tetemes mértékben emelik, amely messze túlhaladja a mi törzsvagyonunk jövedelmét és amely módot nyújt egy fejlődő vá­ros összes ku'turigényeinek tervszerű és fokozatos kielégítésére. De a rengeteg gyár és az azok­ban verejtékező munkás sereg, fo­kozottabb mértékben követeli a szo­ciális intézménynek kiépítését, pótlá­sát annak, amit sokszor elmulaszta­nak azok, akiknek az elsősorban kö­telességük. S itt ezen a téren is Bu­dafok szerencsésen választotta meg vezetőjét. Polgármestere egy java­korbeli talpig szivember, akinek ké­pességeinél csak jóakarata nagyobb, telve lelkesedéssel dolgozik s úgy benne, mint munkatársaiban min­den biztosíték meg van, hogy a job­bára két ellentétes rétegből álló 19 ezer lakosú város a főváros közvet­len közelében egy gyors fejlődésnek induljon. Sziszifuszi munka vár rájuk I De munkásságukat megkönnyíti a szak­szerűség, az előrelátás, a szervezett­ség s az a nagy önbizalom, aminek hiánya legtöbbször a megakasztója minden nemes törekvésnek, de amely a legteljesebb mértékben megvan a vezető tisztviselőkben. Szesztay Sándor városrendező munkája, — akinek értékes előadását hallgattuk az 1500 személyt befo­gadni képes teljesen modern mozgó­fenykép-színházban — az alapja a város vezetők jövő munkaprogramm­jának. Szóval minden törekvésnek gondos előkészítés az alapja s Buda­fok ott kezdte, ahol minden város­nak kezdenie kellene: a lejtmérete­zéssel a városrendezési terv elkészíté­sével. Uj városházuk építésében meg­nyilvánul a vezetőség praktikus ta­karékossága, amennyiben ennek két szárnyépülete egy felhagyott gyár­üzem céljait szolgálta, amely meg­felelő átalakítással célszerűen és építészeti tekintetben is kifogástala­nul bekapcsolható a főépületbe. Ez az elgondolás a beruházási költsé­geknek mintegy felét megtakarítja. Budafok rendezettségét a város­ház körüli építkezések fogják meg adni, amely területeken a modern városrendezés nagystílű tervei külö­nösebb nehézség és nagyobb költ­ség nélkül megoldhatók. Egyébként Budafok régi részeiben az alatta elhúzódó, mintegy 26 km hosszú kőpincék sorozata a csatorna fektetésnek egy különösebb problé­máját adja. Közművei közül a leg­fontosabbakat : a vízművet és villa­nyos üzemet, sajnos, az idő rövid­sége miatt nem tanulmányozhattuk, utóbbival most vannak ők abban a helyzetben, amiben mi voltunk a Ganz-féle szerződés megszűnése ide­jében s a polgármester a most folyó tárgyalásokhoz köszönettel vette ez­úton szerzett tapasztalataink közlé­sét. Alkalmunk volt egy modern 12 termes új iskolájukat is megszem­lélni, amely nem helyezhető hátrább a mi új elemi iskolánknál. Az ipa­ros tanonciskola itt van elhelyezve — bizonyságát adva annak, hogy egy iparilag, gyárilag fejlődött város több áldozatot hozhat ezen a téren, vagy talán az államsegély nagyobb arányúságára lehet a kellemesebb benyomásból következtetni. Ugy itt, mint a külön épületben elhelyezett bölcsődében, anya- és csecsemővédelmi intézetben, sajnál­kozással vegyes érzésekkel, de más­részt elismeréssel és csodálkozással szemléltük a teljesen modern cse­csemővédelemnek berendezéseit, az iskolai tejakciót, amelyben mintegy 100 szegény iskolásgyermek kapja mindennapi reggelijét, dokumentálva a polgármester és a tanács szociális érzését, amelyre itt, Budafokon kü­lönlegesen szükség van. Minden amit láttunk és tapasz­taltunk, egy szép jövő élőt álló fejlődő város szakavatott vezetését bizonyítja, amelynek polgármesterünk lelkes, elismerő szavakban adott ki­fejezést a Duna melletti „Macska"­csárdában randezett ünnepi vacso­rán, amit a város adott tiszteletünkre. Tanulmányutunk utolsó stációja az állami minta-borpince, a 26.000 hl. állandó borkészlettel, s az ott tapasztalt szakszerű munkával re­ménységet öntött azok szivébe, akik a magyar bortermelés elkerülhetet­len csődjétől félnek. Az újságokból tudjuk, hogy a földmívelésügyi kormány a külföidi borprogaganda során egymás után szervezi meg az európai nagyobb városokban a magyar bor lerakatát. Az intézet szakavatott igazgatója nak, Tóth Jenőnek vezetése és szakelőadása alapján meggyőződ­hettünk arról, hogy Tokajon kívül is vannak a magyar borvidékeknek olyan kvalitásai, amelyre méltán büszke lehet a magyar. Ezeknek forgalma bíztató reménységet önthet bortermelőinkbe, de itt nálunk, saj­nos, csak szőlőmívelésünknek meg­reformálása esetén, amelynek már vá­rosunkban is vannak lelkes apostolai. Itt tapasztaltuk, mit lehet gondos, szakavatott kezeléssel, a fajtáknak megfelelő kiválasztásával előállítani s a szakelőadásokból tudtuk meg, mit jelent a legjobb bornak is, ha hanyag gondozásban részesül. Ez a borpince gyűjtő helye a ma­gyar borfajok LgkitünŐbb termési eredményeinek s innen indul ki a külföldi lerakatok szükséglete. A for­galom évről-évre emelkedik, s a min­dig kedvezőbb üzleti mérleg szám­adatai az élő bizonyítékai az állami borpince-gazdaság vezátősége érde­mes, kiváló munkásságának. A Budafokra is leszálló ködös, korai esthomály vitt bennünket érzé­keny búcsúzkodás után a helyiér­dekű vasúttársaság üzemében levő villamos-vasút közeli megállóhelyé­hez. Ezzel a vasúttársasággal kell még a kitűnő polgármesternek ke­mény harcokat vívni, hogy olcsóbbá tegye lakosai részére a közlekedést, amelynek akadálya ma a koncesszió. Tapasztalatokban, élményekben, gondolatokban gazdagabban, lélek­ben felfrissülve jöttünk el Budafok­ról. Valahogy — lehet, hogy az egyéni szimpátián keresztül — ki­fejlődött az érdeklődésünk és rokon­érzésünk eziránt a fiatal Dunamenti város iránt. Amily büszkévé tehet bennünket több mint ezer éves mul­tunk s az a nemes kulturpatina, amely a magyar Sión ormát bevonja, époly büszkék lehetnek a budafokiak arra a sok és értékes energiára, erős bizakodó lélekre, emberiesen érző szívre és a harmonikus együttműkö­désre, amely a vezetőségben meg van s amely biztosan viszi őket a kitűzött cél felé. Abban a reményben küldjük e so;okb51 kollegiális üdvözletünket és hálás köszönetünket nekik, hogy a dermesztő fagyos télből kifakadó gyönyörű magyar tavasz elhozza a mi kedves vendéglátóinkat a primási városba, ahol szeretnénk csak némi­kép is viszonozni azt a kitüntető figyelmet, amelyben az esztergomi kiküldötteket részesíteni szívesek vol'ak. Dr* Brenner Antal, w •Mimiwiiii nMiMiiBMiminiM m Az új Rómáról — Lapunk munkatársától. — A magyar zarándok Rómában rendszerint csak a szent várost látja, ahol kegyelettel fölkeresi apostol fejedelmek hatalmas bazilikáit, le­száll a vértanuk és általában őske­resztény eleink katakombáiba, cso­dálattal szemléli az örök város szebb­nél szebb templomait és legfőbb óhaj­tása, mint zarándoklásának is első motívuma, hogy Krisztus földi hely­tartójának áldásában részesüljön. A Rómát járó idegen másik tipusa a kíváncsi turista, vagy a műemlé kekért és múzeumokért rajongó mű­vészietek, esetleg a mult emlékeibe merülő kutató tudós. Végig járják a Baedeckereckben és Guidákban meg­jelölt gyűj eményeket és régi épüle­teket, elmerengenek a különféle mű vészetek nagyszerű alkotásai előtt, amilyeneket ekkora szépségben és ekkora tömegben sehol sem talál­hatnak, tanulmányozzák a fórumok hallgatagon beszédes köveit s a csá­szárok rompalotáit, vagy beletemet­keznek az óriási könyvtárak kódexei és fóliánsai közé és így töltekeznek a művészetek és tudományok gaz­dagon terített asztalai mellett. Róma azonban nem hiába „örök város"* Él a múltból, de a mult alapján építi a jövőt. Még akkor is, mikor a múltért áldva, a jövőjét munkálja vele. Rómának s egyáltalán egész Itá­liának szinte legfőbb jövsdelme az idegenforgalom. Az évenkint millió számra megforduló külföldiek meg­számlálhatatlan milliókat költenek el, közvetlenül — étkezés, lakás — vagy közvetve — utazás, posta, mú­zeumok és látnivalók — segítve elő a termelést és így gondoskodva az olasz nép kereseti lehetőségeiről. Minél több és minél kevésbé meg­szokott a látnivaló, annál nagyobb az idegenforgalom, annál több az ország és elsősorban Róma jöve­delme. Nem hiába kidobott pénzek tehát az olasz kormány részéről rend­szeresen beállított hatalmas össze­gek, melyekkel a pompei ásatásokat folytatják, a Némi-tavat lecsapolják, vagy Rómában egész háztömböket és utcasorokat rombolnak le, hogy a császárok fórumait vagy Marcel­lus színházát föltárják. Csupa jöve­delmező befektetés az, mely bősége­sen meghozza kamatait. A jómódú, gyarapodó polgárság számára azonban megfelelő lakások­ról is kell gondoskodni; a világváros forgalmának lebonyolítására megfe­lelő úthálózat szükséges; a nagyra nőtt olasz nép igényeinek megfelelő közintézményekről kell gondoskodni. Hatalmasan segítik elő mindezt a világegyház intézményei is. Ezek adják meg az új Róma alak­ját. A régi szűk sikátorok, dísztelen, sőt esetlen házikók, melyek a szenny, bűz és rendezetlenség típusaiként szolgálhattak, egyre-másra eltűnnek. Széles, egyenes, művészien kikép­zett utcák váltják fel őket modern palotákkal, melyek a római klasszi­kus kor és a bárok motívumaiból alakultak ki. Megőrzik a szerviusi vá­rosfalak darabjait, a thermák hatal­mas éveit, de mellettük tágas, virá­gos parkokat ültetnek, melyeken át lélegzik a régen összezsúfolt s ép­pen azért rideg és egészségtelen vá­ros. Egészen új városrészek épül­nek, szinte egyik napról a másikra valósággal kinőnek a földbll. Az Aventinuson, ahol nyers falak­kal körülzárt zöldséges kertek ka­nyargó keskeny sikátorokkal közle­kedtek, ma nagyszerű családi házak állanak, melyeket villarendszerben, szabályos utak között építettek. A Szent Péter templomból észak felé Rómának talán legszebb, legegész­ségesebb városrésze alakult ki. A Monte Sacron, ahová a köztársaság korában a plebejusok és patríciusok elői vándoroltak ki, egységes szem léletű hivatalnok-várost találunk kü­lön villamossal. És egyáltalán, a régi Róma határán, a városfalakon kivül mindenütt lázas építőtevékeny­ség folyik. Különösen Róma észak­keleti részén, az Ueranonak nevezett nagy temetőtől hatalmas f&Ikörben mindenfelé folyik a munka. A hepehupás területeket planíroz­zák, ami azt jelenti, hogy 8—10 méter magas dombokat egyszerűen lehordanak és hasonló mélységű völ­gyeket feltöltenek, hogy megfelelő helyeket kapjanak az építkezéshez. A szilárdságról íves alapítményekkel gondoskodnak, úgy, hogy a planiro­zás után mindjárt kezdődik a házak építése. Egy egy telektömböt egysé­ges terv szerint építenek. A tervező építész szabja meg az utcák vona­lat, alakját, úgy, hogy nem merev kalitkákat, hanem finom vonalakat kapunk. Egyik ház szinte kiegészíti

Next

/
Thumbnails
Contents