Esztergom és Vidéke, 1929

1929-06-29 / 48.szám

A házak és az erkélyek virágdíszítését szivesen rábízzuk hölgyeinkre. Bizonyos, hogy ebben is nemes vetélkedés indulna meg és szép eredményt biztosítana. Virágot szeretnénk fakasztani, egy kicsi szint és szépséget teremteni Mult vasárnapi számunkban „A hadikincstár viszavonta 11 ezer pengős segélyét, amelyet az esztergomi tiszti üdülőtelep csatomázására ajánlott fel" cimű cikkben beszámoltunk a tisztiüdülő-telep csatornázásának kérdéséről és a szerzett információk alapján tárgyaltuk az ügyet. A városi mérnöki hivatal szerint a cikk tartalma nem fedi a valóságot és akként magyarázta a dolgot, hogy semmiféle mulasztást nem követett el és nem terheli felelősség a 11 ezer pengő elvesztésében, illetőleg abban, hogy a tisztiüdülőtelep csatornázásának kérdése holtpontra jutott. A mérnöki hivatal magyarázatára ki kell jelentenünk, hogy nem személyek ellen irtuk meg a cikket, csak feleletet akartunk kapni, hogy miképen áll az ügy és milyen okok folytán veszett el a 11 ezer pengő, amelyet a hadikincstár felajánlott. Mivel újabb értesülésünk szerint némi eltérést találtunk a vasárnap mégirt cikkünk és újabb információnk között, készséggel helyesbítjük a következőkben: A tiszti üdülőtelep kérdése már két év óta húzódik. Hosszas tárgyalások folytak. Hogy pedig a kérdés mielőbb megoldódjók, a hadikincstár felajánlott 11 ezer pengőt. Itt hozzuk az első helyesbítésünket, az előzetes számításokat nem a városi mérnöki hivatal végezte, hanem egy szakmérnök a kincstár részéről. Ezt az előzetes számítást azonban a városi mérnöki hivatal jóváhagyta, tehát a számítást ismerte és módjóban lett volna, esetleges észrevételeit közölni és aszerint intézni az ügyeket. Mi igy is értettük a mérnöki hivatal szereplését az előzetes számításban. A hadikincstár azután valóban rendelkezésre bocsátotta a 11 ezer pengőt. Ékkor a mérnöki hivatal azt az ajánlatott tette, hogy elvégzi az utcai csatornázást és erre a célra a 11 ezer pengőből bocsássanak rendelkezésére 5 ezer pengőt. Igy a tiszti üdülőtelep belső csatornázására 6 ezer pengő maradt volna. Tárgyalások indultak meg és a hadikincstár kiküldte a szakmérnökét. Ekkor állt elő a mérnöki hivatal az újabb igényléssel és nem találta elegendőnek az előirányzott összeget. Vasárnapi cikkünkbe azt irtuk, hogy „a mérnöki hivatal azt mondotta, hogy a 11 ezer pengő nem elég, hanem 16 ezer pengő szükséges". Sajnáljuk, hogy ez a mondatunk nem fedi teljesen információnk következtében közölt megállapításunkat, mert a mérnöki hivatal nem 5 ezer peugő hozzájárulását kérte a kincstár részéről, hanem 3500 pengővel kívánta a segélyt felemeltetni. De nem is összegre helyeztünk súlyt, hanem arra, hogy all ezer pengő megajánlása után a mérnöki hivatal a kincstártói a kiutalt segély felemelését kérte, az utcai csatornázás elvégzésére vonatkozó ajánlatát pedig utólag visszavonta. Így joggal írhattuk az utolsó szakaszban : Nem értjük a mérnöki hivatal eljárását és számítását, nagyon felületesnek tartjuk azt a munkát, amellyel a kincstár által megadott tekintélyes összeg elveszett. És még most sem értjük a számítást, illetőleg helyesbítve ezt a mondatot, a mérnöki hivatal jóváhagyását ebben a mai végelláthatlan nagy sivárságban. Hisszük, hogy a városunkat igazán szerető emberek tettel és áldozattal megfogják valósítani a szép tervet és ezzel a „Virágos Esztergomot." (ss. w) a 11 ezer pengőre és az ajánlat visszavonására vonatkozólag. Az elő. zetes számításoknál a mérnöki hivatalnak alkalma lett volna közbevetnie magát alapos tervvél és pontos számítással. Ezt a város érdeke így kívánja. Az utolsó szakaszban pedig az a megállapításunk, hogy „nagyon felületetesnek tartjuk azt a munkát, amellyel a kincstár által megadott tekintélyes segély elveszett, most is fenn kell tartanunk, mert a pénz valóban elveszett és az ügyet ad acta tették. Természetes, hogy szót kell emelnünk az ilyen munkával szemben, mert a csatornázást tulajdonképpen a városnak saját költségére kellene elvégeznie és a 11 ezer pengő segély nagy terhet emelt volna le az ott érdekelt lakosság válláról. De hát vizbeesett a dolog és most újra súlyos probléma a csatornázás kérdése. Ismételten kérdezzük, kit terhel a felelősség ? Prohászka emlékünnepély. Aki ismerte a magyar gondolat nagy apostolát, az tudja, hogy Prohászka Ottokár lelke sokat jár haza Esztergomba. Itt élte át papi ifjúságának és működésének tekintélyes részét, Itt történt a szárnybontás az ő „diadalmas világnézeté"-nek terjesztésére s később az indítás „á magasságok felé". Az a 20 év nálunk, az esztergomi hitéletnek is megújhodási útmutatója volt. Lelkünk elé képzelve láttuk, hogy a szeminárium után Szenttamásért élt itt az ő lelke. A szegénység könnyeit letörölve, Szenttamáson hagyta leginkább nyomait. Az emlékezés eme kegyeletes hatása alatt a SzenttamásVízivárosi Kath. Polgári Kör 1929. július 7-én, vasárnap d. e. fél 12 órakor a kör nagytermében emlékünnepélyt tart a következő műsorral: 1. Pápai himnusz. 2. Elnöki megnyitó. Mondja: Keményffy Kálmán Dániel vízivárosi plébános. 3. „Zengő szobor." Szathmáry Istvántól. Szavalja: KŐhalmy László. 4. Ünnepi emlékbeszéd. Mondja : dr. Gróh József ügyvéd. 5. „Ottokár püspök sírjánál." B. Szabó Istvántól. Szavalja : Éliás István. 6. Magyar Hiszekegy. Énekli az énekkar. (Egy esztergomi öreg levente gyönyörű vándordíjat adott a kereskedelmi- és iparosleventéknek. Bednar András öreg levente a Petz-gépgyár vasmunkása magakészítette gyönyörű vándordijat adott az esztergomi kereskedelmi és iparos leventéknek. A vándordíj egy fekete'politurozott faalapon, sziklán álló bronz-sas, kiterjesztett szárnnyal, a csőrében egy kard. Az alapzat első részén egy ezüst plaketten Nagymagyarország térképe, a csonkaország határával és e felírással: Igy volt, igy lesz. A vándordíj gyönyörű munka, minden legapróbb részletig gondos kivitel és ügyes tervezés. Bednar András átadta a vándordijat az esztergomi testnevelési vezetőségnek azzal, hogy a vezetőség tetszés szerint rendelkezzék az ajándékkal. A testnevelési vezetőség örömmel vette a vándordijat Bednártól, aki igen agilis tagja az öreg leventéknek, már öt év óta levente és mindenkor a legnagyobb burgalommal végezte kötelességét, szép példát adva leventetársainek. Az ajándék is levente- és hazafias buzgóságáról tesz tanúságot. A testnevelési vezetőség úgy határozott a vándordíj rendeltetése felett, hogy azt minden évben a legjobb lövész leventének fogja adni megőrzés vége t. A vándordíj a Király-féle ékszerüzlet kirakatában tekinthető meg. Az esztergomi közönség panaszkodik, hogy párkányi árasok összevásárolják a gyümölcsöt és ezzel megdrágítják az árakat. Az esztergomi gyümölcspiacon már több izben nagyobb panaszok hangzottak el, hogy Párkányból Esztergomba jönnek a piaci árusok és öszszevásárolják szükségletüket. A párkányiak rendszerint 20—30 fillérrel többet adnak az esztergomi gyümölcsért és így felhajtják az árakat, természetesen az esztergomi közönség kárára. A zöldségpiacon is tapasz talható ez a jelenség. Mindenesetre ebből az eladóknak és a termelőknek van hasznuk, de a közönség tehetetlen és drágán kénytelen vásárolni. Felhívjuk az illetékesek figyelmét mert mégis csak elsősorban az esztergomi közönségnek az érdeke, hogy olcsó piacot kapjon. Válasz az „Esztergom" egyik vezércikkére. | Egy helyi lap vezércikkben felpanaszolta, az Esztergomi Takarékpénztár strandfürdőjének árait és gunyoros hangon azt állapítja meg, hogy Esztergom város közönsége csak a kerítés melől gyönyörködik a szép kék fürdőben és maga fürdés nélkül tovább menve sok szerencsét kivan a fürdűvállalatnak, sőt azt az állítást is megkockáztatja, hogy a fürdővállalat talán örül is az esztergomiak távolmaradásának. Felemlíti azt is, hogy a fürdő létesíséhez a város közönsége szokatlanul nagy áldozatokkal járult hozzá. Bármennyire is elismerjük, hogy a város a köztisztaság és higiénia szempontjából sokat cselekedett, ezt azonban nem tisztán csak a fürdő érdekében, hanem a saját polgárai egészsége érdekében is tette. Mindezeket, ha elmaradni nem akart még az esetbeni s meg kellett volna tennie, ha a strandfürdő nem létesül. Viszont intézetünk áldozatkészségét tisztán a város érdekében tette, mert nagy befektetéssel szemben még mindig messze vagyunk attól, hogy strandunkat valami jövedelmező üzletnek nevezhetnénk. Az egész cikkből nagyon kevés jóindulat és belátás látszik. A fürdőárakra azt jegyezzük meg, hogy az uszodákban füzetjegy váltásnál 48 fillérért, a strandfürdőn pedig az esztergomiak szekrényjeggyel 64 fillérért fürödhetnek. Az árak nem olyanok, amelyek egy ilyen cikk megírására alapot adhatnának. Ezek az árak az egész ország hasonló strandfürdői között a legolcsóbbak. Megemlítjük azt, hogy a fürdőárak kezdettől fogva egyenlők maradtak s az idén nem emeltettek fel, eltérés csak annyiban történt, hogy a 10 fillér kiszolgálási díj az ellenőrzés szempontjából mindjárt a jegy kiadásánál befizetendő, mi által a közönség a szokásos nagyobb borravalóadástól van mentesítve. A mult években a fürdőárakra panasz nem merült fel, feltűnő, hogy csak az idén tartotta az említett újság szűkségesnek ebből közkérdést csinálni. Tekintettel arra, hogy a fürdő üzleti vállalkozás és nem népjóléti intézmény társaságunk vezetősége a maliciózus cikk dacára sem látja fennforogni valamelyes inté kedés szükségét. Esztergomi Takarékpénztár Részvénytársaság. HÍREK Emlékezés Thaly Ferencről. Meghalt egy megalkuvást nem ismerő, gerinces, erős magyar ember, egy szókimondó, bátor férfiú, aki a régi táblabírák erényeivel ékeskedett, azok hibái nélkül. Esze, tehetsége, tudása egy egész vármegyének is elég volt, nem még a csonkának. És szegényül halt meg, hiszen a megnyomorított hazától még a felsőházi alelnöki tiszteletdijat sem akarta elfogadni. Szegényül halt meg, pedig gazdag lehetett volna, de ez az Ő legnagyobb dísze. Példát vegyetek Tőle magyarok, akik gazdag embereknek készültök, vagy már azok is vagytok, hogy olyau igazi magyar „urak" maradjatok a nagy módotokban, mint ő volt az ő szegénységében ! Ezt a pár színes búzavirágot teszem az Ő frissen hantolt sirjára az Isten imádásának, a Haza szereteté nek, az emberek megbecsülésének kötelességei ós nagy eszméi nevében, hogy örökké élő nagy lelke a Magassógbeli csillagtrónusánál szószólója legyen az élő magyarok imádságainak. H. I.. ,n. Az életbelépő ifjúsághoz! Gondtalan, vidám, boldog fiatal emberek sétáltak mult napokban utcáinkon. Mindnek remény csillogott szemében. Lerázták magukról az iskolaporát, mint mondani szokás és ráléptek az élet széles, adja Isten, ne göröngyös, országútjára. Az egyik tanítói diplomát, a másik erdészeti, a harmadik érettségi bizonyítványt szorongat a kezében. Mindnyájan boldogok, magunk is, akik az élet malmának kerekét tapossuk, mi is örülünk és pár pillanatra derű lopózkodik lelkünkbe. Az elkeseredett lelkű emberekből kitör ilyenkor a kétség és a megélhetés, elhelyezkedés nehéz felhőit látják a gondtalan, reménykedő, dolgozni, alkotni vágyó fiatalság előtt elhúzódni. Hát ami igaz, az igaz! A megélhetés, elhelyezkedés ma mindenkire nézve nehéz kérdés és talán valamennyi között legnehezebb a magyar intelligenciáié. És mi még sem féltjük ettől az országot. A nemzeties nevelés, az átkos Trianon edzése, biztosíték rá, hogy a magyar intelligenciának még az a csekély értéke is eltűnik, amely 10 év előtt eljátszotta őrült és szomorú játékait. A műveltség, a tudás, még soha nem semmisített meg államokat. Menjetek ti boldog, reménykedő fiatal emberek neki a munkánaki Dolgozatok, tanuljatok tovább és ha kell szenvedjetek is l A ti szenvedésetek már nem lehet hosszú. Trianon recseg, ropog és amikor összeomlik, Teljesen holtponton van az esztergomi tiszti üdülőtelep csatornázásának kérdése.