Esztergom és Vidéke, 1929

1929-04-18 / 29.szám

Szerk. és kiadóhivatal: Simor-utca 18—20., Megjelenik kétszer hetenkint. Előfizetési ára: egy hóra 1*20 P. Csütörtöki szám 10, vasárnap 20 fillér Főmunkatárs: VITÁL ISTVÁN. — Laptulajdonos és felelős szerkesztő: LAISZKY KÁZMÉR. A mi vízvezetékünk. A „Budapest Környéke" április 7-iki számában egy érdekes cikk lá­tott napvilágot. A rákospalotai víz­vezeték ügye. Rákospalota r. t. vá­ros most áll az előtt a súlyos prob­léma előtt, hogy viz vezetéket] építsen. Rákospalota r. t. város lélekszáma kerek 36.900 lakos. Ezeknek vízel­látása céljából szükséges a vízveze­téki hálózat megépítése. A vízveze­ték és részbeni csatornázás építési költségei a cikk szerint mintegy 13 millió pengőre rúgnának. Bár nem ismerjük a csőhálózat hosszát, mé­gis önkéntelenül összehasonlítást kell tennünk a mi és az építendő rákos­palotai vízvezeték között. Az emlí­tett lap mindenekelőtt megállapítja, hogy az építési költségek túlmaga­sak és hogy a csoportonkinti áraján­latok között roppant árbeli különb­ségek vannak. (Néhol 80°/o I) Több város vizvezetéképítési költ­ségeinek ismerete után megállapít­hatjuk, — hiszen a vizműépítés hála Istennek a hátunk megett van, — hogy Esztergom a legelőnyösebben építette meg a vízvezetékét, amit vá­rosunkban — sajnos — nagyon ke­vesen tudnak és amit sok hozzá nem értő és felületes szemlélő ér­tékelni sem tud. A 19.000 lakosú Esztergom víz­vezetékének megépítése a 36000 la­kosú Rákospalota vízvezetékének épí tési költségeihez viszonyítva csak 1.659.000 pengőbe került. Ezen ösz szegből építtetett a város 31.000 méter nyomócsövet, egy önálló viz­műtelepet, egy külön pótnyomócsö­vet, értékes és elsőrendű gépi be­rendezést, kutakat, medencéket; ez összegben benne van a tervek elké­szítése, az építésvezetés, az ellenőr­zés, a kisajátítás és 1929. január hó 12-ig a végzett házi csatlakozások és vízmérők költségei is. Ezért az összegért egy teljes füg­getlen vizműtelepet és hálózatot kap­tunk. Rákospalota ezzel szemben 13 mil­lió pengőért kizárólag csőhálózatot kap, semmi egyebet. Vizműtelepe nincs, ilyet nem is épít, hanem a vizet Budapest székesfőváros háló zatából veszi köbméterenkint 9 fil­lérért. Vízszolgáltatása révén teljesen függő viszonyba kerül a fővárossal. Az építtető város által végzett szá­mítás alapján Rákospalotán egy 2 szobás családi ház vízvezetéki díja annyit tenne ki évente, mint Buda­pesten egy ötlakásos bérháznál. A tervek szerint vízdíjat fizetnének az üres telkek tulajdonosai is, igy egy 150 négyszögöles telek évi vízdíja több lenne, mint Újpesten egy két­lakásos családiházé. A cikk megemlíti, hogy a vízve­zeték után nagy összegű alapdíjat is kell fizetni és a hitelnyújtásos, legolcsóbb ajánlat figyelembe vétele esetén 70 fillérbe kerülne 1 m 8 viz. s ipari vízről a tervezetben tudtunk­kal egyáltalán nincs szó. Kifejti to vábbá, hogyha Rákospalota a Buda­pesttől 9 fillérért vásárolt vizet nyolc­szoros áron adná tovább a fogyasz­tóknak, 50 évig kellene magát a vál­lalkozóknál lekötnie. Ezzel szemben mi csak 20 éves kölcsönnel rendel­kezünk, 50 éves amortizációs köl­csön esetén a mi vízdíjunk lényege­sen leszállítható lenne, mert a víz­díjak nagyságát épen a kötcsöntör­lesztés nagysága szabja meg. Rákospalota vizét 50 éves amor­tizáció dacára is drágábban kell, hogy mérje, mint Esztergom ma méri. Ön­álló üzeme nem lesz. Ha fentieken kissé elgondolkozunk, ismét csak meg kell állapítanunk, hogy a mi városunk vízmüvét más városokéhoz hasonlítva, nagyon ol­csón építette meg, ami első sorban váJósunk vezetőségének és körülte­kintő munkásságának köszönhető. Büszkék lehetünk, hogy van egy vizmútelepünk, melynek építési költ­ségei messze elmaradnak más váro­sok építési költségei mögött. Ne szidjuk tehát azt, ami a mienk, ha­nem igenis, foglalkozzunk szeretet­tel, ragaszkodással szegénnyé lett határvárosunk kulturális és higiéni­kus közműveivel I I HÍREK. I Halálozás. Udvari Udvardy Zsig­mond m. kir. posta és távírda fel­ügyelő f. hó 14 én 50 éves korában Budapesten elhunyi. Özvegyén szül. zetényi és loczi Csukás Etelkán ki­vül gyermekei Kornél, Edit és Ad­rienne és kiterjedt rokonság gyászol­ják az elhunytat. Selyem perzsa portré a her­cegprímásról. Gábor Endre sze­gedi iparművész elkészítette dr. Se­rédi Jusztinián bibornok-hercegpri­másnak selyem-perzsa portréját. Ezen mű a magyar művészetnek egy ki­válósága már annál is inkább, mivel egész Európában eddig még selyem­perzsa portrait még nem készült. Őeminenciája a művészt kihallgatá­son fogadta, mely alkalomból a leg­nagyobb elismerését .fejezte ki. Ezen selyem-perzsa portrait, négyzetméte­renkint 160.000 csomózásból áll. A mű pár napig Rottár Alfonz drogé­riájának kirakatában van közszem­lére kiállítva. Szombaton este 8 órakor és vasárnap délután 5 órakor fog­ják előadni a Fürdő-szállodában Földes Imre „Tüzek az éjszakában" c. kitűnő irredenta, vagyis nem csupán magyar, hanem hazafias tettre, cselekvésre buzdító drámáját. A nemzetet, hála Istennek, még nem érte soha végpusztulás vagyis tragé­dia és nem is fogja érni, mig tettekre kész igazi magyarok élnek e hazá­ban. Jegyek előre válthatók Brutsy Gyula, továbbá Virág és Szántó üzletében. Külön meghívók nem kül­detnek szét. Béla-nap a Polgári Egyesület­ben. Az Esztergomi Polgári Egye­sület hagyományos szokása, hogy a város mindenkori első polgárának névnapját megünnepli. Ezidén f. hó 21-ón, vasárnap este 8 órakor fogja megünnepelni dr. Antóny Béla pol­gármester névünnepét a Magyar Ki­rály nagytermében ünnepi vacsora keretében, melyre az aláírási ívek már kibocsáttattak. Egy teríték ára (vesepecsenye sonkás makarónival és rétesek) 2*50 pengő. Étjegyek kiadóhivatalunkban is kaphatók. Választmányi ülést tart f. hó 17-én, szerdán az ESC este fél 9 órakor clubhelyiségében, melyre a t. tagokat ezúton is meghívja az el­Nagyszerű egy színielőadás volt az a vasárnap esti a főgimnázium­ban, amikor negyedszer adták elő „ Claudia*-t, Környey Paula e zse­niális drámáját, melynek szinrehoza­tala P. Andreska Felicián kizáróla­gos érdeme. Ő szerezte meg a da­rab szinelőadási jogát és végezte a rendezés fáradságos munkáját Szabó Jenővel együtt. Ő személyesítette Krisztust is, hozzá méltó és nagy­szerűen találó alakítással. Claudia (Palkovich Miklósné) és Miriam (Sipka Emma) kitűnő játékukért virágcsok­rokban részesültek. De megérdemelték volna a többi női szereplők is, különösen János apostol személye­sítője (Zibrinyi Mária), oly szépen és kedvesen játszottak. Az összes szereplőknek legszebb és legnagyobb jutalma az volt, hogy zsúfolásig megtelt diszterem legnagyobb részét a művelt osztályhoz tartozók töltöt­ték be, akik egy felejthetetlen est emlékével távoztak az előadásról. Kár, hogy a kitűnő dráma szerzője, Környey Paula nem jöhetett el Esz­tergomba az előadás megtekintésére. Páratlan lelkesedéssel fogadták és ünnepelték volna a kiváló írónőt és művésznőt. Idegenforgalmunkért. Városunk megélhetésének egyik fontos ténye­zője, az idegenforgalom előmozdítá­sának érdekében ülést tartott hétfőn az idegenforgalmi bizottság. Több életre való eszme merült fel. A Ta­karékpénztár áldozatkészségéből több nyelven fog megjelenni a propagan­dafüzet. Idegenforgalmi bélyegek fog­nak készülni. Uj kalauz van tervbe­véve. Az itt nyaralók szórakoztatá­sáról gondoskodik és kirándulásokat rendez a város remek vidékére. Köz­ismertté kívánja a város tenni az alkalmas villatelkeket stb. Eger vá­rosa is érdeklődött idegenforgalmúink kiépítése iránt. Szegényügyi bizottság. Vasár­napi számunkban említettük, hogy városunkban a szegényügy végle­ges megoldására bizattság alakult, melyben a társadalom minden osz­tálya képviselve van. É bizottság elnöke dr. Antóny Béla polgármes­ter, előadója Sinka Ferenc Pál köz­gyám. Tagjai: P. Andreska Felicián, dr. Berényi Zsigmond, dr. Brenner Antal, P. Czirfusz Viktorin, Dóczy Ferenc, dr. Drahos János, dr. Gróh József, Homor Imre, Horváth Mi­hály, Keményfy Kálmán Dániel, dr. Lepold Antal, Marosi Ferenc, Má­téffy Viktor, Palkovich Miklós, Pályi Sándor, Perger Lajos, dr. Spiegel Ármin, dr. Sántha József, Számord Ignác, Szántó Géza és SzÖlgyómy József. Ezen bizottság lesz hivatva Esztergom város életében a szegény­gondozásnak korszakot alkotó mun­káját támogatni, irányítani és ellen­őrizni. Futóverseny. Vasárnap lesz a középiskoláink mezei futóversenye. A tanítóképző és a főgimnázium már próbaversenyt is tartott. A képző versenye: 1. Kömley K. V. év. 10 p. 53 mp. 2. Kostyáf IV. év. 11 p. 38 mp. 3. Kőris III. év. 11 p. 50 mp. Csapatversenyt a II. év nyerte. Táv kb.: 3200 m. A gim­názium versenye: 1. Kömley I. VII. oszt. 10 p. 10 mp. 3. Turbéky V. oszt. 3. Vencel IV. oszt. Csapat­versenyt az V. oszt. nyerte. Táv kb. 2900 gm. Az érdekesnek ígérkező vasárnapi versenyről a vasárnapi számunkban bővebben irunk. Mindenki nézze meg Tüzek az éjszakában c. 3 felvonásos irredenta drá­mát, mely szombat és vasár­nap kerül előadásra a Fürdő Szálloda dísztermében. Munkaadó és munkavállalók (alkalmazottak) figyelmébe! Az Országos Társadalombiztosító Intézet esztergomi kerületi pénztára az In­tézet önkormányzati szervei, köz­gyűlési, valamint kerületi pénztári választmányi tagjainak és póttagjai­nak választásánál a szavazói jogo sultság igazolásául szolgáló szavazó igazolványoknak egyelőre a ház­kirtási munkaadók részére történő kézbesítését* megkezdte. A háztar­tartási munkaadók igazolványának kiküldése után rövidesen sor kerül a gyári, ipari, kereskedelmi stb. mun­kaadók szavazói igazolványának ki­küldésére is. Ugy a háztartási alkal­mazottak, mint a gyári, ipari, keres­kedelmi stb. alkalmazottak szavazói igazolványa a munkaadó szavazói SAJÁT KÉSZÍTÉSŰ lepedő-vászon, köpper, törül­köző, konyha- és kenyérruha, abrosz (nagyban és kicsinyben) legjutányosabban beszerezhető házi szövött Pelczmann Lászlónál Esztergom, Széchenyi-tér 16. sz. (Saját ház.) Tele­fonszám 135. Házi ken­der szövésre elfogadtatik

Next

/
Thumbnails
Contents