Esztergom és Vidéke, 1929

1929-03-31 / 25.szám

zelem diadalmas örömében tovaszáguldó, ujjongó életnek sóhaja, kínja, hörgése és eltaposott, véres áldozata? Nincs-e undok szennye, koromja és salakja? Amikor ezt a civilizációjával és kultúrájával kérkedő életet ünnepeljük, nem tévesztjük-e össze az emberiség győzelmes haladását az ember életével? Mert én ebben a fényes, örömet hirdető kultúrában nagyon sok elborult, szomorú arcot látok, akiken semmi sem mutatja, hogy ők egy lendületes, magas szellemiségű és teremtő élet boldog birtokosai volnának. És ezt nem csak azokról állapítom meg, akik a technika vívmányai dacára még mindig igavonó sorban sínylődnek, hanem a pénz urairól, a hatalom birtokosairól, a zene szerelmeseiről, a művészetek ápolóiról is. Oh, én látom, hogy ezek nem alielujás életek. Itt valahol hiba van. Az élet alighanem elhibázott valamit! Igen, ott a hiba, hogy ez a természeten győzedelmeskedő élet, amely kiélte magát a fizikum erőfeszítéseiben, amely kiélte szellemi erejét az értelem kutató, elemző, feltaláló és a gyakorlati alkalmazhatóságra vonatkoztatott alkotásaiban, egyről, az énjét kitevő lényegről, a lélekről, a lélek erőinek, vágyainak kiéléséről megfeledkezett. A folytonos fejlődés útján haladó emberiség szellemét ideigóráig kielégítheti az anyagi, szellemi és művészi kultúra, amelyet kitermelt magából. Ezen a téren sok nehéz problémát megoldott és sok gyötrő kérdésre adott magának kielégítő feleletet, de lám az egyes ember több is, követelőbb is, mint az emberiség. És meg van rá a jó oka: az emberiségnek, mint ilyennek, nincs lelke, de van az egyes embernek. És a nagy élethajszában, a nagy élniakarásban megkapta a magáét a test, meg a szellem is, de a lélek éhesen, kielégítetlen maradt ; nem kapott feleletet valóban életbevágó kérdéseire. Óh, azt fölösen hallom, hogy minket szolgál minden, hogy mi vagyunk a cél. De hol az én célom, mi az én rendeltetésem ? Miért vagyok én ? Miért, vagy kiért van ez az én többéletet szomjazó lelkem? Mert annyit látok, hogy minden, a természeten győzedelmeskedő diadal dacára az ember letűnik az élet szinteréről. Hát az elmúlásért, az enyészetért van-e az élet? Lehetséges-e, hogy az élet tudata valaha elhomályosuljon bennem? Micsoda élet az, amely a halál bélyegét hordozza homlokán? Nem ellenmondás-e: élet, amely elvész? Mikor még az anyagi világban sem veszhet el semmi, hogyan veszhet el, múlhat el a lélek anyagtalan élete, mely hordozta az anyagot, értelemre gyújtotta a szellemet, amely mozgatta, kivilágította az énemet ? Csak egy lehet a felelet: a lélek élete természeténél fogva örökkévaló. És az oksági elven felnevelődött észnek azt kell mondania, hogy ez az örökkévaló lélek az Istenért, s a nála való fensőbb életért van. E mellé a közvetlen megérzéssel is támogatott ész-érv mellé áll oda valóban diadalmas allelujával, egész lényünket bezengő, minden kulturörömet túlharsogó hozsannával a hit Krisztus feltámadásában. Adta Isten ezt a nagy kegyelmet, hogy már ne csak az ész követelésével, de a látás és tapintás mindennél meggyőzőbb érzéki biztonságával higyjük, hogy az élet, a lélek élete elpusztíthatatlanul örök és isteni boldogságra hivatott. Ez az az örvendetes evangéliumi hír, gaudium magnum, amely a lélek halhatatlan létének hívőit boldog remegésbe hozza s számukra ezt á napot valóban ünneppé változtatja. Ez az igazán győzedelmeskedő s egyben boldog élet! Alleluja! Győzedelmes, mert átugrik a sírnak problémáján, s biztos fensőbbséggel, Krisztusban mindent megértő csodás nyugodtsággal, nem lankadó életerővel és ki nem apadó életkedvvel éli munkás napjait szegénységben és gazdagságban, ínségben és bőségben, szenvedésben és egészségben egyaránt, mert tudja, érzi, hogy mindez csak kerete az életnek, amelyben Isten szándékai szerint a legteljesebb életet, a természetfölötti életet kell kialakítanunk, s ezt az életet nemcsak a halállal, hanem az erkölcsi roszszal szemben is győzedelmessé kell tenni. Akik élik már a léleknek ezt a magasabb életét, azok már megkezdték a harcot önmaguk, a vér és test követelőzései ellen; ezek már vívják a küzdelmet a romboló eszmék ellen csak úgy, mint az embervérből élő szívtelenség ellen; ezek a bűnösök, eltaposottak és szenvedők oldalán állanak, s a jogtalansággal, szeretetlenséggel és becstelenséggel szemben iparkodnak győzelemre juttatni az igazságot, a kiegyenlítő szeretetet, a. mindenkin segíteni akaró, tevékeny, munkás szeretet lelkiségét. Könnyen megismerhetni őket a csendes szavukról, zajtalan járásukról, a szelíd szemükről, lelkük derűjét sugárzó arcukról, önzetlen tevékenységükről. Amerre járnak, ahol buzgólkodnak, ott győz a jó, nyomukban világosság, élet és áldás fakad, mert lelkük bőségéből csak adnak és mindig adnak. Ök ennek a civilizációjával és kultúrájával fennhéjázó és mégis gyötrelmekkel teli életnek a természetíölöttiség, a boldogság irányában való továbbfejlesztői. Amikor a lélek már így az örökkévalóságba, Istenbe éli át magát s a többéletnek kimeríthetetlen bőségéből aranysziromként hinti, szórja a pazarló szeretetnek kincseit, akkor alakul ki az élet legszebb, legteljesebb ideálja: a dicsőséges, húsvéti élet. Alleluja! Nádler István. Jövő gondok. Manapság, amikor a csillagok járását ezer évekre ki tudják számítani, az időjárást is majdnem absolut biztonsággal előre megjósolják, nem kell nagy tudomány annak megjósolásához, hogy a legutóbbi évek építkezéseinek teljes befejezte után, ha valami nem történik ezen a téren, katasztrofális pangás fog beállani, amely városunk egész gazdasági életét alapjaiban rendítené meg. Előrelátó várospolitika, amely nem rendezkedik be a sültgalambvárás kényelmes módszerére, céltudatos munkával megelőzi mindazon bajokat, amelyeket előre lát és amelyeket leküzdeni emberileg lehetséges. Szűk látókörű emberek, akik az összefüggéseket megítélni képtelenek, vajmi sokat sopánkodnak azon korszerű új létesítmények felett, amelyeknek költségei állítólag összeroppantják a lakosság teherviselő képességét, Érdemes és kívánatos ezekkel a kisvonalúságra való állításokkal egy kissé szembe nézni, már azért is mert alkalmasak arra, hogy széles rétegekben meg nem érdemlett viszhangra találjanak. Az emberek nagyon könnyen felejtenek, s nem árt, ha egy kissé visszaidézzük azt a sivár közmultat, amelyből hála Isten messze előrejutottunk. Az 1918/19 iki összeomlás után városunk teljesen lerongyolódott: sem pénzünk, sem élelmünk, sem piaci vagy egyéb forgalmunk nem volt, munkaalkalom sehol sem kínálkozott s boldog volt az, aki akár az alakuló nemzeti hadsereg soraiban, akár a közeli bányák munkásai között meghúzódhatott. Bár a lakásínség majdnem elviselhetetlen volt, építőiparosaink mégis teljesen munka nélkül állottak. Ijesztő dermedtség állott be az egész vonalon. Hála az arra hivatott tényezők gondoskodásának, lassan megindult a munka: különféle középületek emeltettek, közművek létesítettek, s a magán építkezés is lendületet vett. Mindeme létesítmények munkaalkalmat és kereseti lehetőséget nyújtottak a város polgárságának. Vájjon gondolnak-e azok, akik annyit aggályoskodnak a különféle teherviselések ellen, hogy mi történt volna itt, ha ezek a munkák nem lettek volna? A legteljesebb összeroppanás és pusztulás lett volna a gazdasági pangás következménye. Akkor lenne csak itt siránkozás és fogak csikorgatása! Szerencsére nem ez történt s bár tagadhatatlanul súlyos terheket vettünk magunkra, de megteremtettük vele a továbbélés lehetőségét. Jó ezekkel a dolgokkal egyszer egészen tisztába jönni. Sohasem baj az adó, vagy a közterhek akkor, ha meg van a kereseti lehetőség. S ha ez igaz, már pedig igaz, akkor nem sopánkodni, a fejlődést megakadályozni kell, hanem minden gondunk az legyen; miképen lehet biztosítani az egészséges gazdasági vérkeringést miként lehet munkaalkalmat és kereseti lehetőségeket teremteni. Városunk vezető köreinek legeminensebb kötelessége céltudatos előrelátással azon lenni, hogy a munkafolyamán meg ne akadjon. Meg kell állapítanom, hogy e tekintetben nélkülözzük az intéző köröknek bátor és elszánt kezdeményezését, nélkülözzük a lehetőségek teljes kihasználását, a meglevő erők munkába állítását. Nem akarom semmiképen sem lekicsinyelni azt az erőkifejtést, amelyet Esztergom az utóbbi években megcselekedett; azt is tudom Hogy a polgárság teherviselő képességének is meg van a határa, de mégis kérdezem, megtettünk-e mindent amit lehetett az adott körülmények között, tettünk- e annyit mint amenynyit hasonló viszonyok közt levő más városok megtettek a maguk boldogulásának érdekében? Sajnos azt kell felelnem rá, hogy nem. „Egy élnem mondott újévi beszéd" cimű cikkemben reá mutattam azon feladatokra, amelyek ez évben megvalósulásra várnak. Abban a naiv hitben voltam, hogy a városi párt nevében megírt loyalis cikkem élénk viszhangot fog kiváltani városunk vezetőségéből. Azt hittem, hogy a párt felajánlott munkakészségét köszönettel nyugtázni fogják. Optimisztikus feltevéseimben még azt is reméltem, hogy polgármesterünk egy komoly munkaprogrammot fog adni erre az évre, mint azt Budapest főpolgármestere egy napilap vezető helyén megcselekedte. Mindez elmaradt; ehelyett kaptunk egy tagadhatatlanul élvezetesen megirt lendületes vezércikket, szépen csengő szónoklatot, de semmi konkrét munka megjelölést, célkitűzést. Lehet hogy egy ilyen munkaprogramm összeállítása lényegesen terhesebb feladat lett volna s költői szárnyalásra kevésbé alkalmas, mégis velem együtt nagyon sokan szivesebben vettük volna a szép vezércikknél s talán méltóbb válasz is lett volna a párt újévi megnyilatkozására. „Ami késik nem múlik" s én gondolatokat kívánok szolgáltatni ahhoz a munkaprogrammhoz, amelynek elszánt végrehajtásától megélhetésünk és a város jövő boldogulása függ. Esztergom jövőjének megalapozásánál a fürdő és iskolaváros valamint a pensiónopolis kérdését figyelmen kívül hagyni sem szabad. A dunamenti kis községek a legélénkebb propagandát fejtik ki. hogy nyaralók építésére alkalmas parcelláikat eladhassák. Nekünk gyönyörű fekv ósű helyeink vannak, de ugyan ki látott már esztergomi hirdetéseket, parcellázási tervrajzokkal ellátott prospektusokat ? Hol van náluak mindez előkészítve pénzügyileg kidolgozva? Miért nem lehetne mindezt az esztergomi pénzintézetek syndikátusával karöltve a városnak üzleti alapon, tehát kellő fürgeséggel és mozgékonysággal megcsinálnia ? Magasrangú katonai és polgári nyugdijasok élénken érdeklődnek alkalmas házhelyek után; £ parcellák előkészítve, kikalkulálva, esetleg közművekkel ellátva nincsenek. A vaDorogi rostált dió-szén JESSS CmZvmS Loránd Sándor •HHHHMMMnn W PMI tla ACUaaiiy lllalia nyosan beszerezhető ttfaila ég MéntaragkadfaAL Telifll