Esztergom és Vidéke, 1928

1928-04-08 / 29.szám

1928. április 8. ESZTERGOM ét VIDÉKE. , 3 kizárólagosan a maguk számára szeretnék azt lefoglalni. A Csernoch János-út új burko­lata meghozta végre azt a rég óhaj­tott követelmény teljesülését, hogy legyen egy útvonalunk amelyen ke­rékpározni is lehet. A kerékpár ma egy közönséges közlekedési eszköz, amelyre ebben a gyorsan rohanó világban, amelyben az idő nagyon is pénz, sokaknak nagy szükségük van; de a kerékpározás nem közön­séges sportélvezet sem, azonkívül nemzetvédelmi szempontból is nagy­jelentőségű. Öröm nézni a fiúkat és lányokat, amint kipirult arccal élvezik a jó úton való kerékpározás gyönyöreit; a legjobban szeretnék magam is kö­zéjük állni és hasonlóképen gyönyör­ködni a kellemes mulatságban. Cso­dálatosképen éppen azok, akiknek vajmi kevés érdemük van az új bur­kolat létesítése körül, a „sétálva aka dékoskodók" ádáz gyűlölettel köve­telik a topekának a kerékpározók elől való elzárását. Nos hát tisztelt sétálók, önöknek egy cseppet sincsen igazuk: az új burkolaton elfér egy­más mellett gyalogjáró, kerékpáros és kocsi is; akit a kerékpáros feszé­lyez, az menjen a szigetre vagy a Széchenyi-térre sétálni, vagy pedig várja meg, míg a Csernoch János-uti gyalogjáró elkészül és ne hordozza körül a véres kardot a testedzés egyik ágát művelő ifjúság ellen, mert kerékpározni tudó ifjúságra sok ok­ból nagyon is szükségünk lehet, míg a hivatásos sétálók nélkül bízvást ellehetünk. Nektek pedig kedves kerékpározó ifjúság azt izenem: „Fiaim, csak biciklizzetek 1" Sz. V. F HÍREK, j A gyermeket gondozni, azon se­gíteni, nyomorán enyhíteni s meg­menteni az elzüllés veszedelmétől, alapvető vallásos s nemzeti köte­lesség. Ne feledkezzünk tehát meg a szenttamási szegény gyermekek gyermekvédelmi napközi otthoná­ról. A gyemeken keresztül raj­tunk pihen az Isten áldása. A pénz­beli vagy természeti adományokat kérjük a vízivárosi plébániára kül­deni. Szentségimádás. Az Oltáregyesü­let április havi szentségimádását f. hó 8-án, husvétvasárnapján tartja meg a vízivárosi zárdatemplomban. A főszékesegyházi ének- és zenekar nagyheti és húsvéti mű­sora. Feltámadáskor . Thielen : Ecce Sacerdos, 6 szól. vkar. Matutinum alatt Seyler: I. Resp. Angelus Do­mini. II. Resp. Cum transisset, vkar. A szent sírnál Buchner: Exsure fkar (szemináriumi énekkar) Kersch : Do­mine probastime, korális, fkar és vkarral felváltva. Kersch: Resurrexit vkar. Föltámadt Krisztus népének. Griesbacher: Te Deum, vkar és korális. Büchner: Regina coeli, 6—8 szól. vkar. Haller: Tantum ergo, 6 szól. vkar. Áldás után Pápai himnusz, (népének). — Húsvétvasárnap : Büch­ner : Ecce Sacerdos, 5 szól. vkar, org. zenekarra. Introitus és Commu­nio korál. Mozart: Koronázási mise C-dur, vkar, org. zenekarra. A szóló­részeket éneklik: Táky Gyuláné Schlauch Anna (szoprán), dr. Feny­ves Kálmánné Hätz Erzsi (alt), Eit­ler József (tenor) és Kántor Félix (basszus). Griesbacher: Grad. Haec dies, vkar. Sequentia Victimae, korál. Filke: Off. Terra tremuit, vkar, org. zenekarra. Mise végén Laudate, korál. Isten áldd meg ... és Pápai himnusz, (népének). D. u. Vesp. Falsobordoni. Griesbachsr: Haec dies, 6 szól. vkar. — Húsvéthétfő: Introitus és Com­munio korál. Filke: Mise D dur, vkar, org. zenekarra. Griesbacher: Grad. Haec dies, vkar. Sequ. Victi­mae, korál, Goller: Off. Angelus Domini, vkar. org. D. u. Vesp. Falsobordoni. Vezényel: Buchner An tal, főszékesegyházi karnagy, orgonán játszik: Sámson György, főszékes­egyházi orgonista. Széchenyi emlékünnep. Az Esz tergomi Széchenyi Kaszinó április hó 14-én (szombaton) este 8 órakor nagytermében rendezi a hagyomá­nyos Széchenyi emlékvacsorát. Az ünnepi szónoklatot a Széchenyi emlékserleggel vitéz Zay Ödön hon­véd-alezredes fogja mondani. Ez­úton is kérjük t. tagjainkat, hogy az emlékünnepen minél nagyobb számban sziveskedjenek megjelenni. A Tanult Férfiak Kongregá­ciója nagyszombaton este három­negyed 7 órakor a belvárosi plébánia­templom sekrestyéje előtt gyülekezik a feltámadási körmenetre. A tagok teljes számú megjelenését kéri a Vezetőség. — Pénteken, folyó hó 13-án este háromnegyed 7 órakor a Kongregáció rendes ülést tart a gimnázium zenetermében, amelyre ezúton is felhívjuk a tagok szives figyelmét. Büchner újból nyert pálya­dijat. Az Országos Középisko'ai Dalosünnepet Rendező Bizottság Lampérth Géza „A magyar nóta" c. költeményének megzenésítésére pá­lyázatot hirdetett. Büchner Antal főszékesegyházi karnagy, zeneszerző, vegyeskarra írt pályaművel meg­nyerte a pályadíjat, melyről értesí­tette Bitter Illés clairvauxi apát, tán­kerü'eti kir. főigazgató, a rendező bizottság einöle. Büchner eddig öt­ször nyert pályadíjat, kétszer meg­nyerte a Haynald bíboros-érsek pá­lyadíját egy misével és egy Stabat Materral, és kétszer két világi férfi­kórussal. A most pályadíjat nyert művet — mely a májusban rende­zendő országos középiskolai dalos­ünnepnek lesz a versenykara — több középiskolai énekkar fogja előadni. Evangélikus istentisztelet lesz húsvét második ünnepén, azaz 9-én d. e. 11 órakor, úrvacsoraosztással. A Magyar Nők Szent Korona Szövetsége alakuló gyűlését a hús­véti ünnepek után tartja meg. Mint az ügyvezetőség által értesülünk, gróf Apponyi Albertné és herceg Odescalchy Károlyné is részt fog venni az értekezleten. Az esztergomi református egyházközség húsvét utáni vasár­nap, vagyis f. hó 15-én d. e. 11 órakor ismét közgyűlést fog tartani, mivel a múltkori közgyűlésen a tisztikar megválasztásánál megismé­telt szavazattal sem tudott döntésre jutni, "s így ez újabban szükségessé vált közgyűlésre — amelynek egye­düli tárgya a tisztikar (főgondnok, gondnok, pénztáros stb.) megválasz­tása leend — az egyházközség tag­jainak minél nagyobb számban való mejelenését ezúton is már jóelőre kéri az Elnökség. A történelmi múzeum elhelye­zése, mint örömmel értesülünk, a megoldás stádiumába jutott, ameny­nyiben a legilletékesebb helyen sem idegenkednek az eszmétől, hogy az az országos nevű Esztergomi Ke­resztény Múzeum kiegészítő részét képezze. Az új múzeumi törvény alapján ugyanis a felügyelő hatóság oly követeléseket (megfelelő helyi­ségek, anyagi támogatás, rendszere­sített tisztviselő stb.) támaszthatna az „Esztergom-vidéki Régészeti és Történelmi Társulat"-tal szemben, amiket az megfelelő anyagi erő hiá­nyában nem teljesíthetne és kényte­len lenne múzeumát előbb-utóbb el­tartás végett a városnak vagy tör­vényhatóságnak átadni. Ellenben a régiségnyűjteménynek, a tulajdonjog fenntartása mellett, a Keresztény Mú zeumhoz csatolása nemcsak az egy­séges adminisztráció, hanem a gyűj­temény fejlesztése és gyarapodása tekintetében is csak előnyt jelentene. De előnyös megoldást nyerne az egyesített városi és múzeumi könyv­tár elhelyezése is. Ez mint nyilvá­nos közkönyvtár az Obermayer-ház emeletén (hol irodahelyiségül is hasz­nálható megfelelő olvasóteremmel is bírna) elhelyezve, szintén állami tá­mogatásban részesülne, ami a ren des államsegélyen kívül főkép abban nyilvánulna meg, hogy igényt tart hatna az országos nagy közgyűjte menyek többes példányaira is, miál­tal a közönség számára is jobban hozzáférhető nyilvános könytár idő­vel tekintélyes közintézménnyé fej­lődhetik. Az Obermayer-féle házban lévő lakásokra tehát a városnak ok­vetlenül szüksége lesz. Húsvét! szertartások a belvá­rosi plébánia-templomban. Hús­vétvasárnap nagy ünnepi mise 9 óra­kor. A templomi énekkar F. Gruber szt. Rupert tiszteletére írt *Fest­messe" Op. 86. művét énekli or­gona, vonós zenekar kísérettel. Szóló­részeket Stöckl Jenőnó és Müller Antalnó éneklik. Orgonán Hajnali Kálmán játszik. Vezényel Ammer József. — D. u. fél 4 órakor ünnepi vecsernye Griesbacher op. 35-ből a psalmusok és a Magnificat falsobor­doni. A bencés gimnázium ifjúsága 1928. ápr. 15-én (fehérvasárnap) d. u. 5 órai kezdettel újból előadja Farkas J.: „Iglói diákok" c. zenés diáktörténetet. Ülőhely ára 1.50 P, állóhely 1 P, diákjegy 60 fillér. A számozott ülőhelyek jegyeit Brutsy Gyula úr üzletében már most elő lehet jegyeztetni, az előjegyzett jegyeket pedig ápr. 12-én ugyanott átvenni. Személyre szóló meghívókat nem küldünk szét. Zászlószentelés! ünnepély Lá­batlanon. A lábatlani cementgyár keresztényszocialista munkássága f. hó 9-én (Húsvéthétfőn) Piszkén, dr. Frey Vilmosné védnöksége alatt zászlószentelési ünnepélyt tart. A főreáliskola ifjúsága az inté­zeti segélykönyvtár és a szegény tanulókat tanulmányi kiránduláson segítő kirándulási-alap javára f. hó 22-én, vasárnap d. u. 5 órakor a Kaszinó nagytermében intézeti hang­versenyt rendez, amelyre a m. t. szülőket és az intézet és ifjúság barátait szeretettel meghívja az inté­zet igazgatósága. A részletes műsort jövő heti számunkban hozzuk. A „Kansz" újbóli sürgető fel­terjesztése a pénzügyminiszter­hez. Esztergom városának magasabb — megfelelő — lakbérosztályba so­rolását a Kansz helybeli vezetősége újból szorgalmazta a pénzügyminisz­ternél s folyó hó 4-én dr. Bud János­hoz közvetlen küldötte el eziránti sürgető kérelmét. Ez már nem az első sürgetés s talán — úgy véli az elnökség — többre megy, ha köz­vetlenül s nem hivatalos tortúrákon keresztül kér. Az „Esztergom Évlapjai" IV. évfolyamának első száma közbejött akadályok miatt csak a jövő hónap elején jelenhetik meg. A tudományos folyóiratot tudvalevőleg az „Eszter­gom-vidéki Régészeti és Történelmi Társulat" tagjai rendes illetményül kapják. A várakozást a szerkesztőség azzal honorálja, hogy a bő és tartal­mas számhoz csatolva mindenkinek megküldi Esztergom városáról 1543­ban német nyelven megjelent legré­gibb nyomtatvány hasonmását, amely­nek a címe: „Gründlicheund war­hafftige Anzeygung, wie das König­lich Schloss Gran in Hungern von den Türcken belegert, beschossen und eingenommen ist." A röpiratban az van leírva, hogy miként került Esztergom 1543-ban árulással török kézbe, ami városunkat másfélszáz éves rabigába juttatta. A röpirat ha­sonmásának kiadását az teszi aktuá­lissá, hogy a társulati folyóirat leg­közelebbi számában Soós Elemér ezredes tollából éppen e tárgyról jelenik meg bő közlemény. A röp­irat dr. Zwillinger Ferenc ügyvéd tulajdona, akinek Esztergom múltjá­ról páratlan képgyűjteménye van. Húsvét hétfőjén délután 3 óra­kor le^z a városház nagytermében a tombola-húzás, amelyre az összes érdekeltek meghívatnak. Szebbnél­szebb nyeremények kerülnek sorsolás alá, amelyek nyomban át is vehetők. Az át nem vett tárgyak május l-ig őriztetnek. Zongora-hangversenyt rendez­nek Brenner Juliska tanítványai ápr. 24-én, este nyolc órakor a Széchenyi Kaszinó nagytermében. A hangver­seny jövedelme, városunk „Zeneked­velők Egyesületéinek harmónium és hangversenyzongora-alapja javára lesz fordítva. Évzáró vizsgálatokat gyakrabban rendez Brenner Juliska tanítványaival, — hangversenyt csak ritkán. Az utolsó éppen tíz év előtt volt, 1918. márc. 3-án, háziezredünk, a cs. és kir. 26. sz. gyalogezred rokkantjait segélyező alap javára. A hangverseny akkor fényesen sikerült; városunk közönségének szine-java tapsolt a tehetséges növendékeknek. Move céllövészet. A Move Esz­tergomi Sport Egyesület ismét fel­veszi azt a gondolatat, amelyet a hidegebb időjárás beálltával ősszel letett és megkezdi az összes szabad­téri sportok művelését. Hogy ezek között a legnagyobb súlyt a cél­lövészetre helyezi, érthető, mert ennek van legnagyobb nemzetnsvelő hatása, disciplináris értéke, jellem­képző ereje. E három erényre vi­szont jelen állapotunkban égető szükségünk van, amelyet bővebben nem kell magyaráznunk. A Move­lövész a hazának szenteli magát, harcosa, munkása a nemzet érde­keinek s ezzel önmagának is. Kicsi­nyes gondolatok, torzsalkodások, önző érdeken, és helyi intrikák nem érnek fel hozzá. A Move-lövésznek messze­menő hazafias célja van, amelyet hazánk jelenlegi helyzete tűzött ki számára ; feléje halad és nem nyug­szik, mig el nem éri Ezért kívána­tos, hogy e nemes város közönsége társadalmi különbség nélkül tömege­sen lépjen be a gárdába, amely hi­vatva van a hazafias szellemet ápolni, a jobb jövő gondolatát a lel­kekben meggyökeresíteni. Húsvét­hétfőjén délután 3 órakor megindul a munka az egyesület Basa-utca 8. szám alatti helyiségében, ahol a tagsági bejelentések is eszközölhetők. Sporthír. Húsvétvasárnap dél­után kettős barátságos futball-mér­kőzés lesz. D. u. 4 órakor a Ferenc­vörosi S. C, a főváros egyik jó nevű amatőrcsapata játszik az ESC. első csapatával; ezt megelőzőleg délután 2 órakor a Schmollpaszta S. C (Budapest) csapata játszik az ESC. kombinált csapatával. Rendes helyárak! Ha kellemes napot akar magának szerezni, ránduljon ki a vaskapui kilátóhoz.

Next

/
Thumbnails
Contents