Esztergom és Vidéke, 1928

1928-01-08 / 3.szám

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. IBBIBLEIIK I1HDEI VASABHAF ÉS OSOTÖBTÖEOR. Seerkesstőség ét kiadóhivatal i Simor János-tstec 18—20., kova a lap szellemi részét illető közlemények, továbbá ts előtisetési s hirdetési dijak stb. küldendők. Telefon 21. Főojunkatárs: VITÁL ISTVÁN. Laptnlajdonoi és felelős szerkesztői LAISZKY KÁZMÉR Előfizetési ára; eg; feéfl 1 pengő 20 fillér. Egyes szám ára hétköznap (2 oldalas) 10 fillér, vasárnap (4 oldalas) 20 fillér. Kéziratokat a szerkesztőség nem ad vissza. Az oláb „agrár reform". Irta: Csikés Mihály. IV. Röviden ós híven iparkodtam a hírhedté vált oláh agrár reformot tapasztalataim alapján ismertetni. A keserű visszaemlékezés által kiváltott érzelmeket elnyomtam, hogy a higgadt hangot megőrizzem, sok epizódot kallgattam el, melyek hihetetlenek volnának azok előtt, akik nem élték azt át. Az oláh erkölcsökről sokszor olyanokat írnak a lapok, melyek túlzottaknak látszanak, higyjék el azonban a hihetetlen dolgokat is és csak hálát adhatunk a jó Istennek, hogy olyan közéleti viszonyok közt élünk, hogy azok előttünk hihetetleneknek tűnnek föl. Saját szempontjukból jól hajtották végra a reformot, de embertelenül. Sok mindenre megtaníthattak volna bennünket, kétlem azonban, hogy a tanítást hasznosítani is tudná a magyar mentalitás, mert mi igen könynyen felejtünk, pedig felejtenünk nem szabad. Agrár reformjuk alkalmat adott a közép- és parasztosztályt megerősíteni. Az a sok tisztviselő, ügyvéd, kiket a végrehajtás foglalkoztatott, rengeteg vagyont keresett, túlnyomó részük a reform előtt szegény volt, mint a templom egere, ma számtalan van köztük, akik milliomosok. Ez a sok milliomos magyar milliókon hízott fel! Ezek lelkes hívei is az oláh állameszmének, testtel, lélekkel védik a mai határokat, családjaikat jólétbe helyezték, gyermekeiket neveltethetik és pedig igen erős sovén szellembőn. Az oláh állam nagyon felösmerte a középosztályban rejlő erő rendkívüli horderejót és ahol a szülő nem képes gyermekeit neveltetni, taníttatni, azok számára a sok felállított internátus kapuja tárva, nyitva, az állam gondoskodik a továbbiakról. A falusi gyermekeket összegyűjti, az internátusokból küldi a különböző pályákra és amily számban pótolhatja ezekkel a még megtűrt magyar tisztviselőket, oly arányban bocsájtja el ezeket a hivatalból. Az oláh állam nagyon jól tudja, hogy ideális, hazafias lélekből fakadó munkát kell annak a tisztviselőnek teljesíteni, mert csakis akkor az igazi megbízható támaszai az államnak, mert ha a gondok kiölik az odaadó lelkesültséget, a középosztályban rejlő nemzeti erő megcsappan, innét már a szocialisták, bolsevisták táborába visz az út. Az oláh államnak a középosztállyal szemben folytatott politikája oly nagy erősség, hogy ezt megostro molnunk majd a leszámoláskor nagyon nehéz dió lesz, mert ezek nekünk esküdt ellenségeinkké váltak, hiszen egész mivoltukat az oláh államnak köszönhetik. Ez a veszedelmes középosztály ottrekedt véreink soraiban nagy pusztítást fog végezni az állam által támogatott eloláhosítással. Véreink eddig is eloláhosodtak, ha nem nagy tömegekben éltek együtt, mert sajnos, a magyarnak nincs meg az ellentállási ereje, ha szórványosan élnek idegen nemzetiségek közt. ösmerek falukat, ahol a lakosok ma oláhoknak mondják magukat, pedig családneveikben a Boros, Pintér, Űjfalusi, Nagy, Ilosvai, Buzgó, Kővári, Nemes stb. magyar eredé! et árulnak el. Uradalmunk az egyik gazdaságába juhész számadót hozatott alföldi birtokáról, ennek a juhász számadónak az unokája ma a legmegátalkodottabb magyargyűlölő agitátor. Én 30 magyar családot telepítettem alföldi birtokunkról a gazdaságokba, mint előljáró cselédeket. Azt kellelt tapasztalnom, hogy ezek megtanultak oláhul, sőt ha közéjük csak egy oláh is került beszélgetőtárs gyanénk, ennek az egy oláhnak a kedvéért oláhul beszéltek, noha az oláh jól tudott magyarul és szigorú parancsom volt, hogy legalább én előttem oláhul beszélni nem szabad. Ennek a juhász számadónak unokája ma már nem az öregapjától ö

r

ökölt Pataki névre hallgat, hanem elnevezte önmagát Valeánnak, mert az oláhokká vált urak öröklött neveiket az impérium változással megváltoztatták és lett Pappból Pop, Mezeiből Campián, Bogyóból Bogye, Kerekesből Chereches, Farkasból Farcas, Rákócziból Racolca. Az oláh állam, mikor a csatolt részeken népszámlálást tartott, három nemzetiséget ismert el vallásuk sze rint: a református volt csak magyar, a görög kathoükus oláh, a római katholikus lett sváb. Mivel én katholikus vagyok, engem is a sváb nemzetiséghez osztottak be. A zsidó megmaradt zsidónak, pedig egytőlegyig magyarnak vallotta magát. Az oláh egymás közt kizárólag oláhul beszél, még az úri rend is, ha bár magyar társaságban van is. Az oláh püspök körútja alkalmából ebédre voltam hivatalos, én voltam az egyedüli magyar. Némaságra lettem volna kárhoztatva, ha püspök úr le nem inti a társaságot, mert kizárólag csak oláhul beszéltek. Ilyen a paraszt is, noha mind tud magyarul, de az impérium változás után eltagadták, hogy tudnak magyarul és nem akartak oláh nyelven kívül máskép beszélni, még a magyarokkal sem. Az agrár reform során középbirtokokat is létesítettek, ám ezeket kizárólag oláhok kapták meg addig is, míg a vételár tisztázva lesz, nevet ségesen csekély haszonbért fizetnek, egyéb kedvezményekben is bőven részesíti őket az állam. Ez a biztos középosztály van hivatva a népet, befolyásolni, irányítani, köztük a faji Összetartást ápolni, mert a nemzeti érzést nagyon ápolják, szítják a magyar gyűlöletet. Népmulatságok, táncvigalmak, lakodalmak egy-egy alka lom, hogy az úri rend a nép közé kerül, velük mulat, szórakozik. Az impérium változáskor a hajdudorogi görög katholikus püspökséghez tartozott parochiákat vette át és látogatta sorba a nagyváradi görög katholikus püspökség, Radu püspök személyesen vett részt a népünnepélyen, a templomba vonuló menetet püspök úr nyitotta meg, szólt a rezes banda, táncolt a bandérium lova, de táncolt Radu püspök is a menet élén, teljes ornatusban, kezében feszülettel, a szó legszorosabb értelmében úgy táncolt, mint lakodalmi menet élén a hetyke vőfély szokott, kulaccsal kezében. Úgy érintkeznek és fanatizálnak az oláh urak. (Folyt, köv.) » —'—mM^Wmmmmm—•—. Egy strassbnrgi egyetemi tanár Esztergomról. Fordította : dr. Csonkás Mihály. Robert Redslob, a strasstíurgi egyetem tanára most megjelent „Európa és a Kelet határain" c. könyvében érdekesen ismerteti 1924-iki utazása alkalmával szerzett tapasztalatait. Különösen kedves melegségűek azok a lapok, amelyeken a tudós profeszszor magyarországi élményeiről számol be. A szerző akkor Esztergomban is járt s ezt a kirándulást a következően adja elő; ESZTERGOM. .... Egy másik napon elzarándoklunk a magyar Canterburybe, Esztergomba, ahol őeminenciája, dr. Csernoch bíboros-érsek, Magyarország hercegprímása székel dunaparti palotájában. Budapestről dombos-hegyes vidéken haladunk át. A falusi házaknak nincs saját jellegük, a városi házakat utánozzák. Az egyetlen különös vonás, mely nekünk feltűnik, az oszlopos tornác, melyen át a házba be lehet lépni. Az út hepe-hupás. Az autó szeszélyes ugrásokat tesz. Kérem a söffőrt, menjen lassan. Mert, mondom neki, ha az ember oly szerencsés mint őméltósága és ön, hogy a magyarok szép országában élhetnek, igyekezni kell az élet meghosszabbítására. „Igaza van — szakít félbe a c/'püspök — Magyarországon jó élni. Extra Hungáriám non est vita; si est vita, non est ita. Egyébként — vélekedik még — hosszú élet jó dolog, időt ad érdemek felhalmozására."

f Csakhamar megpillantjuk az esztergomi székesegyházat egy dunaparti magaslaton. Hatalmas kupolája és antik stilű oszlopai távoli hasonlóságot adnak a római Szent-Péterrel. Autónk megáll a hercegprímás palotája előtt. Egy nagy szalonba vezetnek, emelyet a főpapi nagyurak képei díszítenek. Várva a kanonokot, aki be fog vezetni őeminenciájához, a kilátást szemléljük, mely az alakokból a folyamra és a Duna túlsó partján lévő cseh-szlovák dombokra nyíük. „Ez a kilátás szép, de szomorú emlékektől terhes — mondja nekünk a püspök. — Odaát, a folyam másik oldalán, az esztergomi érseki szék elvesztette két harmadát." Csakhamar hivnak bennünket Őeminenciájához. A világ legszívesebb fogadtatásában részesít. „Szeretem Franciaországot, mindig szerettem. Ott vannak a világ legjobb katolikusai. Ön Elszászból jön ? Akkor emlékeztetem valamire, ami önnek örömet okoz s amit nem tudnak eléggé önöknél: 1871-ben az egész magyar Egyház, elődömmel élén, ünnepélyesen tiltakozott szerencsétlen Országuk elszakítása ellen, amely elszakí!ás az igazságon tett sérelem volt." A bíboros jól van értesülve az elszászi dolgokról. Ismeri az elkülönülés problémáját, amely nálunk szóba került. „Kormányuknak nem szabad elmérgesíteni a dolgokat." — vélekedik. Azt kérdezheti valaki, milyen nyelven folyt a beszélgetés. Nem tudnám már meghatározni, őeminenciája több nyelven beszél, tehát áteveztünk egyikről a másikra. De mindenek előtt meg kell mondanom, hogy a bíboros jól tud franciául. Sietek megjegyezni, hogy az esztergomi hercegprímás az utóbbi időkben írt a francia püspököknek, kérve őket, hogy dolgozzanak a két ország közeledésén. A bíboros feleségemhez fordul: „Ép most olvastam egy ismertetést az előkelő hölgyek életéről a bét i kongresszuson. Azt kell mondanom, hogy hasonló dolgok már ma nem történhetnének meg. Korunk minden tévedése dacéra a mai nők jobb viseletűek. Igen, meg vagyok győ ződve — bizonyította őeminenciája, — hogy a modern asszony jobb, mint a hajdani asszony." Azután szeretetreméltó mosolygással és sajnálkozó mozdulattal félbeszakítja: „De asszonyom, miért jön pénteken ? Nem tudja majd igazi értéke szerint felbecsülni konyhám művészetét. De ír SAJÁT KÉSZÍTÉSŰ lepedő-vászon, köpper, törül köző, konyha* és kenyérruha abrosz (nagyban és kicsinyben legjutányosabban beszerezhető házi szövött i Pelczmann Lászlónál Esztergom, Széchenyi-* r 16. sz. (Saját ház.) telefonszám 135. Házi kender szövésre elfegadtatik