Esztergom és Vidéke, 1928

1928-03-11 / 21.szám

Fejlédésfinkről. Senki, még a város falain belül élő, mindent elgáncsoló, örökké elé­gedetlenkedő emberek sem állíthat­ják, hogy a legutóbbi években vá­rosfejlesztés szempontjából nem tör­tént sok beruházás. Ha némi szer­ződési hibával is, de idegenforgal­munk lebonyolítására három autó­buszt állítottunk be. Különösen az Esztergom—Visegrád közötti autó­buszjárat az, amely szorosabban kap­csolta be eme vidéket, sőt a Duna túlsó meg nem szállott területét is közelebb hozta hozzánk. Régi óhaja a Duna jobbparti sza­kaszunknak, hogy Budapest, Szent­endre, Visegrád, Esztergom, Buda­pest körforgalmi vasutat kapjon. Vi­segrádig a földmunka készen is van, de a többi munkálat megakadt, sőt ahogy beszélik, hosszú ideig nem teljesülhet körforgalmi vágyunk. Eb­ben a szóbeszédben megerősít ama hir, mely szerint a Budapest—Szent­endre helyiérdekű vasúttársaság Sz.­endrétől az esztergomi vasútállomá­sig autóbuszjáratot szándékozik lé­tesíteni. Ezzel óhajtaná a Hév ke­resztülvinni a körforgalom kétségkí­vül haszonhajtó tervét Esztergom városa forgalom szem­pontjából szinte örülhetne a terv­nek, ha nagy befektetéssel nem sze­rezte volna meg Visegrádig az au tóbusz járat jogát, mely járatni kö zött a legrentábilisabb is. Azt hbz szük hogy idegenforgalmunk emelé­sének szemelőtt tartása mellett is a városnak teljes sú'yával kell fellép nie nem a terv ellen ugyan, hanem amellett, hogy kellő kártalanításban részesítse az érdekelt Hév a várost. Van a városnak egy másik jogos kívánsága is. Az állam ugyanis Bu­dapest—Wien közötti állami utat ala­pos tatai ozás és átépítés alá veszi. Ennek az útvonalnak egyik fontos kiágazása a törvényhatóság kezelé­sében áll, a Dorog—Esztergom kö­zötti útszakasz. Tekintettel arra, hogy Esztergom primási székhely, természetszerűleg úgy a kormány tagjai, valamint a Budapesten székelő idegen diploma cia tagjai is sürün veszik igénybe a dorogi utat. A törvényhatóságnak nagy úthálózata mellett nem áll mód­jában olyan karban tartania eme út­szakaszt, mint amilyenben kellent lennie Méltányos kívánsága az volna, hogy az állam vegye át eme utat utat és építse ki. Ezzel nemcsak a város idegenforgalmát mozdítaná hat­hatósan elő, hanem külföld előtt is kedvezőbb véleményt szerezne ma­gának az ország. Reméljük, hogy vezetőségünk hat hatosán fogják támogatni városunk eme óhaját, a törvényhatóság teher­mentesítését és az említett okból az ország érdekét is. Annál is inkább bízunk a sikerben, mert Sopron tá­jékán kisebb okokból 33 kilomóte ros útszakaszt vett át az állam, ho lott nálunk csak 11 kilométerről lé­vén szó. I HÍREK. I A hercegprímás itthon. Dr. Se­rédi Jusztinian bibornok-tiercegpri más, aki az emuit hét csütörtöKee hivatalos ügyekben Rómába utazott, csütörtökön délelőtt a Déli Vasút budai pályaudvarára befutó gyorsvo­nattal titkára, dr. Meszlényi Zoltán pápai kamarás kíséretében Buda pestre érkezett és a budai herceg ­primási palotába hajtatott. Itt eltöl­tött rövid pihenés utan az egyház­fejedelem a kora délutáni órákban hazaérkezett székvárosába. Betegágyon. Városunk egyik am­biciózus kiváló tisztviselője, dr. Sántha József közigazgatási és gazdasági tanácsos napok óta kénytelen az ágyat őrizni. Halálozás. Özv. Németh Gáborné szül. Nemes Anna, a Fürdő Szálloda volt bérlője, f. hó 9 én 73 éves ko­rában elhunyt. Temetése ma, vasár­nap d. u. 3 órakor lesz a belvárosi temetőkápolnából. — A Vendéglősök és Korcsmárosok Szakosztályának vezetősége ezúton is kéri tagjait, hogy a temetésen minél számosab­ban megjelenni sziveskedjenek. Szentségimádás, A helybeli Ol­táregyesület havonként tartani szo­kásos szentségimádása f. hó 11-én, vasárnap lesz a vízivárosi zárda­templomban. A hercegprímás alapító tag lett a tűzoltóknál. Dr. Serédi Jusz­tinián biboros-hercegprimás a hely­beli tűzoltó testület alapító tagjai közé lépett s ez alkalommal 50 P-t adományozott a testületnek. Március 15-ike a Polgári Egye­sület. Mint minden évben, úgy ez­idény is ünnepi vacsora keretében ünnepli meg március 15-ét. Ezalka­lommal az ünnepi beszédet Kossuth­serleggel kezében dr. Huszár Aladár főispán fogja tartani. Egy teríték ára 2 50 P. A vacsorán megfelelő helyről csak azoknak gondoskodha­tik a rendezőség, kik az étjegyeket előre megváltották. Jegyek kaphatók Pelczmann László egyesületi alel­nöknél Széchenyi-tér. Közigazgatási bizottsági ülés. Komárom és Esztergom közigazga­tásilag egyel J re egyesített vármegyék közigazgatási bizottsága kedden ülést tart Levente közgyűlés. Ma, vasár­nap féltizenegy órakor tartja az Iparos és Kereskedő Levente Egye­sület évi beszámoló közgyűlését, melyre a város hazafles társadalmát és polgárságát ez úton is meghívja az elnökség. Tekintettel a tárgysoro­zatra, valamint a társadalom, szülők és munkaadókat érdeklő közérdekű bejelentésre, igen kívánatos, hogy városunk hazafias társadalmi egye­sületei és polgárai minél nagyobb számban tiszteljék meg a leventék közgyűlését megjelenésükkel. Mint­hogy a biboros Hercegprímás Űr őeminenciája pont féltizenegy óra­Kor érkezik, kéri az elnökség a ven dégek pontos megjelenését. Kertvédelmi előadás. Ma, vasár­nap fél-11 órakor a városház nagy­termében a Felsődunántúli Mező­gazdasági Kamara kertvédelmi elő­adást rendez, amelyen Kadocsa Gyula a budapesti m. kir. rovartani állo­más vezetője és Mahács Mátyás m. kir. kertészeti főintéző fogják ismer a kerti kultúrára kértékony álatokat es növényeket, valamint az ellenük való sikeres gazdaságos védekezés eszközeit és módját. A városi gyű mölcstermesztők figyelmét az elő adásra felhívjuk. Belépő dij nincs. Páter Felicián és Fráter Ró­bert szent Ferencrendi szerzetesek a városban megkezdték a pónzgyűj­tést a barátok temploma új harang­jai javára. Mindenütt szívesen fo­gadjak őket és örömmel adakoznak a szent célra. A kegyes adományo­kért mondott hálás köszönet és az új harangod szavai imaként hatnak fel az égbe: Isten fkesse meg! Kapósak a tombolajegyek, melyeket a barátok temploma uj ha angjainak beszerzése céljából Czirfusz Viktorin szent Ferencrendi zárdifőnök kibocsájtott. A szent célon kivül az ériékes nyeremény­tárgyak is ajánlják a jegyvásárlást. Az első nyeremény másfél millió papirkoronát képvisel. A második és harmadik is felül van egy millión. A többi is értékes tárgy, mert a legkisebb is legalább 12.500 papír­korona értékkel bír. Összesen 315 nyeremény lesz .cirka husz millió értékben kisorsolva. A húzás ápr. 9-én lesz megtartva a városházán e gv jegy ára 1 pengő. Tombola­jegyek a zárdafőnökségnél kap­hatók. Erdőtűz. Pilismaróti határban, a közalapítványi erdőben a mult héten tűz támadt, mely elharapódzott a szentgyörgymezői közbirtokosság er­dejébe is. A tűz okozóját sikerült kinyomozni. Egy erdei munkás u. i. tüzet rakott, mert fázott. A tűz bele­kapott a száraz avarba s így kelet­kezelt az erdőtűz, mely több száz pengő kárt okozott. Futballmérkőzés. A tavaszi for­duló első bajnoki futballmérkőzése f. hó 11-én, ma, vasárnap délutin 3 órai kezdettel kerül eldöntésre az ESC sporttelepén. Az ESC ma, egyik őszi legyőzőjét, a Váci A C-t látja vendégül, mely a legjobb váci csa­patok egyike. A Katholikus Legényegyesület 4 én harmadízben mutatta be a „Leg­kisebbik Horváth lány" c. operettet, mely alkalommal ismételten telt ház élvezte az egyesület szinigárdájának igazán dicséretet érdemlő, teljesen művészi összjátékát. Bebizonyosodott, hogy jó gárda, jó darabbal megér­tésre talál a város közönségénél, miért is elhatározta az egyesület, hogy a f. hó 14-iki — március idu­sát ünneplő — kulturelőadás és a f. hó 16-, 17-én tartandó lelkigya­korlatok után, — f. hó 25-én szinre hozza Földes Imre „Pántlika" c. színművét, mely szórakoztató, kedé­lyes gördülékenysége mellett, a fele­baráti szeretet magasztos eszméjének megszivelésére tanít. A húsvéti ün­nepek után majd újból szinre kerül a „Horváth leány" is, hogy akik még nem látták, — gyönyörködhessenek benne. Melegen |ajánljuk az egyesü­let jóbarátai figyelmébe úgy a lelki­gyakorlatokat, mint a jelzett előadá­sokat is. Ingyenes vetitettképes orvosi előadás. A Belvárosi Kath. Olvasó kör és a Belvárosi Kath. Földműves Ifjúsági Egyesület Simor János-u. 63. sz. házának nagytermében ma, va­súnap este 7 órakor dr. Horeczky Géza orvos ingyenes vetítettképes előadást tart, amelyre az elnökség felhívja a tagok figyelmét, hogy úgy ők, mint női családtagjaik minél szá­mosabban megjelenni szíveskedjenek. Drága kézbesítési költség. Esz­tergomi Ker. munkásbiztositó Pénz­tár 2 60 P betegségi biztosítéki járu lék és 20 fillér balesetbiztosítási díj­hátralék kimutatás kézbesítéséért 53 fii ér kézbesítési díjat számít fel, ami a hátralékos összegnek 19°/o-át ké­pezi. El kell hinnünk, hogy jogos a kézbesítési dij felszámítása, de ily horribilis kézbesítési díjnak a felszá­mítása talán még sem méltányos. Sam Qoldwyn uj Bánky Vilmát keres. Az amerikai filmkirály Sam Goldwyn, aki Bánky Vilmát annak­idején felfedezte és Hollywoodba szerződtette, uj Bánkyt ós uj Ronald Colmant keres a Színházi Élet utján. Ötven filmsztár ~- jelöltről készített ebből az alkalomból próba­felvételt. A pályázat ^ részletes fel­tételei a Színházi Élet legújabb számában olvasható. Incze Sándor népszerű hetilapja gyönyörű képek­ben hoz beszámolót az Oiympiáról, az Uri muriról és a Zenebonáról. Az uj szám közli Putty Lia regényét ós gazdag darab, mélynyomásu, kotta ós novellamellékletet ad. Egyes szám ára 1 pengő, negyedévi elő­fizetési dij 10 pengő. Kiadóhivatal Budapest, Erzsébet-körút 29. Mono­lógok, párjelenetek, színdarabok és operettek szövegei és kottái nagy választékban kaphatók. Színdarab árjegyzéket kívánságra ingyen küld a Színházi Elet könyvüzlete VII. Erzsébet-körút 29. A mentőkocsit dr. Antóny Béla polgármester ismét a tűzoltóság ha­táskörébe helyezte. Éjjel-nappal a 22-es telefonszámon hívható. E szá­mot a posta éjjel is kapcsolja. Vaskapu. Városunk eme egye­düli kiránduló helyét mind-mind töb­ben keresik fel úgy Budapestről, mint helybeliek. Az új menedékház-fel­ügyelőnél hideg ételek állandóan, elő­zetes bejelentésre meleg ételek is kaphatók. Elsőrendű sör, bor és ásványvíz állandóan raktáron van. Tyúklopás. Bednárik Sándor szenttamási korcsmáros tyúkóljából három darab tyúkot lopott el isme­retlen tettes. Mint értesülünk a ren­dőrség torkánakasztja a jó fal a tot az illetőnek. Kultur Mozgó szombaton „Töké­letes gentleman,, társadalmi drámát vette műsorára. A film tartalmilag nagyon értékes, mert rámutat a mai kor beteg állapotára, de rögtön látjuk a jót is. Vasárnap Gloria Swanson idei egyetlen filmje „Szonja szerelme* az United Artista drámai világattrakciója, kerül műsorra. Epekő-, vesekő- és hólyagkő­betegek, valamint azok, akik, húgy­sava sok túiszaporodásában szen­vednek, a természetes „Ferenc József keserűvíz használata mellett az álla­potuk enyhülését érhetik el. Az orvosi gyakorlat számos kiváló férfia hosszú megfigyelés alapján megállapította, hogy a Ferenc József víz biztos ós rendkívül kellemesen ható has­hajtó s ezért prostatabetegségeknéi is ajánljáé. Kapható gyógyszertárak­ban, drogériákban és füszerüzletek­ben. Talált csónak. A budipesti fő­kapitányság értesítette az eszter­gomi rendőrkapitányságot, hogy de­cember 15-én a vasúti összekötő hidnál egy „Margit Esztergom 15" jelzésű csónakot fogtak ki. Igazolt tulajdonos a helybeli rendőrségnél kaphat felvilágosítást. Aki Herman cipőt hord, úgy jár mint egy angol Lord. Legelső plissé és gouvré inté­zet. Egy szoknya plissirozása 2 P Schwachnál. ii wmmwmmwmmwmmm~ mmWt I \wmmt un Királyok Királya. Krisztus élete, szenvedése és halála filmen 2 részben. A film két részből áll de egy előadásban: Az első rósz: Hozsanna Dávid fiának" Jézusnak életét, tani­tanitásait, a második rész: „íme az ember" pedig szenvedését, halálát es feltámadását tartalmazza. A kép kis vak leány jelenetével kezdődik aki az egész emberiséget szimboli­zálja. Egymásután játszódnak le a bénák és nyomorékok meggyógyí­tása, az üzéreknek a templomból való kiűzése, végül a csodás szép Jeruzsálemi bevonulás. Különös részleteséggel látjuk Krisz­tus ós Pilátus jelenetót: az ítéletet. Néhol Munkácsy, Rafael, Tizian tónusaiban, máshol a nagy passió­játékok nyomán készült grandiózus tömegjelenetek végsőkig lenyűgözik a nézőt. A r kereszt súrlódása a porban, egy mozdulat többet adnak mint sok kötetes leírás.

Next

/
Thumbnails
Contents