Esztergom és Vidéke, 1928

1928-09-30 / 78.szám

érdemlik, hogy minden erőnkkel mel­léjük álljunk. Miskolcon egy hónap alatt több fizetésképtelenség volt, mint Esztergomban a háború be­fejezése óta. A mi kereskedőink ideális pontossággal tesznek eleget fizetési kötelezettségüknek. Ezt a készséget méltányolni kell 1 »I ÜSS——— IMIT j EGYRŐL-MÁSRÓL | Rege a tagsági dijakról. Az ember társas lény — mondta egyszer valahol egy okos ember és azóta szociológiai értekezésekből, ka­tedrákról, kézikönyvekből mindenütt felénk ásit ez a mondat „Az ember társaságot kivánó ösztönénél fogva keresi az egyesülést, a korporációkat — monda a második tantétel. S az emberek — nemcsak azért is, hogy ellenkezésbe ne jussanak a tantéte­lekkel — államokat, községeket, egye­sületeket csinálnak. ős ösztönök hajtják egymáshoz a társaságot kivánó embert. De az egyesületekbe nemcsak ezért lépnek, hanem hivatalfőnököm tiszteletbeli alelnöke a „Kékfrakkosok Kaláber Egyesületének" ildomos tehát, hogy én is a tagok között legyek. Divatos a sport, társaságokban félórákig el­beszélnek egy egy mérkőzés vitatható offszájd-góljáról. Ugy a sikkes, ha mérkőzésekre jár az ember, ekkor meg feltétlenül be kell iratkozni va­lamelyik sportegyesületbe, hogy druk­kolni lehessen. Tagja leszek tehát a Bunyó S.C.-nek. Nem akartam B listára jutni aláirtam egy konstruk­tiv politikai párt belépési nyilatkoza­tát, rádiót vettem hát tagja lettem a rádióegyletnek, gimnazista koromban félévig hegedültem, most tehát bele­kényszerítenek egy zeneegyletbe, fiam középiskolás azért az iskolai segítő­egyesületet is boldogítom. Tagsági dijakkal támogatom a csecsemőegy­letet, a temetkezési társulatot. Fele­ségem olvasni akart, be kell lépni egy kölcsönkönyvtárba, stb., stb. S az egyesületek nem ingyenesek. Mérsékelt tagdijak csábítják a tár­sat kereső ösztönnel terhelt embert. A mérsékelt tagdijak — 15-20 egye­sületnek tagja lévén — azután csil­lagászati számokat adnak. És elsején kezdődik a nagy fel­vonás. Szikár és alacsony, sápadt és rézvörös arcú, de egyformán kopott bekecsbe öltözött tagdíj beszedők egy­forma nagy bankótárcával felszerelve, ugyanazon a zord hangon szólítanak fel a fizetésre. S én fizetek, mint a köles az ördög akárhová tegye az ember társat kereső ösztöneit. j HÍREK j Kérelem. A Szenttamás hegyi városrész út­rendezése körül elismerésre s minden tiszteletre méltó áldozatkész mozgal­mat és buzgó munkásságot indított vitéz Szivós-Waldvogel József ny. tábornok. Nem sajnált fáradságot, áldozatot s küzdelmet, hogy S2Ívós kitartással, eme legmostohábban kezelt s leszólt városnegyed hegytetejének rendezé­sét a lehetőség szerint vonzóvá tegye. Munkájának méltó társa dr. Perger Kálmán rendőrfőtanácsos volt. Aki mint a helyi „Szépítő Egyesület" elnöke, hozzáértő érzékkel és szak­értelemmel a város befásítása és a sétányok létesítése körül szintén nagy érdemeket szerzett Szenttamás enemű rendezésében is. Kedves kötelességet teljesítek, midőn ezért a nevezett uraknak úgy a plébánia, mint a szenttamási hívek hálás köszönetét tolmácsolom. Szenttamás hegyének koronája, a több mint 105 éves kálvária, a Fáj­dalmas Anya tiszteletére épült Be­nyóvszky-féle kápolnával. Plébános­ságom alatt 1913 ban már egyszer restaurálva lettek. A kommün alatt rongálmányok érték egyik-másik stá­ciót. A restauráció alatt határoztál,) el, hogy 1914-ben a fatorony helyett, szilárd anyagból, téglából épülő kápolna-torony megépítése iránt moz­galmat indítok. A tervezet is meg lett. De a hirtelen közbejött háború s az azt követő nehéz esztendők szándékomat meghiúsították. Szenttamás-hegy rendezése most ismét időszerűvé tette korábbi ter­vem megvalósítását. A torony gyönge állapota is változást kíván. Ennek keresztülvitelére fordulok megértő, kegyes támogatásért a városhoz s annak közönségéhez. Kérem segítő adományát minden, a város régi emlékének fenntartását szivén viselő léleknek. Az adományokat a vízi­városi plébániára kérem küldeni. Keményfy Kálmán Dániel vízivárosi plébános. Címadományozás. A kormányzó a belügyminiszter előterjesztésére dr. Polner Zoltán rendőrtanácsosnak nyu­galomb a vonulása alkalmából a ren­dőrfőtanácsosi címet adományozta. Eljegyzés. Laborczai Vince kesz­tölczi segédjegyző eljegyezte Szigethy Ilonkát, Szigethy Mihály kesztölci jegyző szép és kedves leányát. Szentferenc-rendiek finnepe. Most ősszel kettős alapon ünnepel a Szent Ferenc rend. Október hó 4- én lesz szent Ferenc szenttéava­tásának 700 éves évfordulója és Kina első érseki helynök e halálának Fratris Joannis a Monte Corvino 600 éves évfordulója. Ez alkalommal őszentsége XI. Pius pápa gyönyörű körlevélben egyrészt kiemeli boldog Corvino Jánosnak a kínaiak meg­térítése körül kifejtett érdemeit, más­részt buzdítja a Rend tagjait hasonló missiós apostoli munkára. Az esz­tergomi szentferencren di templom­ban tartandó ájtatosságok sorrendje ezalkalommal a következő: Októ­ber hó 3 án este 5 órakor szent­beszéd, utána a Szent Ferencz oltá­ránál ájtatosság. Október hó 4 én délelőtt 9 órakor (Szent Ferenc Ünnepén) szent beszéd, utána ponti­fikális szentséges nagymise. Este 5 órakor szent beszéd, utána szentse ges litánia olvasóval. Október hó 5- én 'délelőtt 9 órakor szentséges mise. Este 5 órakor szent beszéd szentséges litánia Te Deummal. Szónokok: Október hó 3-án este és 4-én délélőtt: KŐszeghy Antal plébános. Október hó 4 én este: dr. Tóth Kálmán theológiai tanár. Októ­ber hó 5-én este; Mihalovich Zsig­mond plébános. Halálozás. Korzinek Bözsike f. hó 25 én életének 27 ik évéban hosz­szas betegeskedés után elhunyt. A Kolos Kórház kibővítésének ügyében Mátéffy Viktor kormány­főtanácsos, országgyűlési képviselő, prépost-plébános, dr. Gönczy Bála egészségügyi főtanácsos, kórház­igazgató és dr. Antony Béla polgár­mester pénteken a népjóléti minisz­ternél jártak. Népjóléti miniszter el­foglaltsága miatt az államtitkárral tárgyaltak s minden tekintetben a legmesszebbmenő támogatást érték el. Adományok a Vaszary-képre. Az Esztergomi Polgári Egyesület által indított Vaszary-kóp akcióra eddig a következő adományok ér­keztek be: Esztergomi Kereskedelmi és Iparbank 20, dr. Berényi Zoltán 5, Miller Gyula 5, dr. Rudolf Béla 5, Jaksics Aladár 5, Magos Sándor 3, Jedlicska István 5, Esztergomi Ta­karékpénztár 50, O. F. 3, T. I. 3, B. E. 3, Fekete Árpád 3, Kersch­baummayer Károly 10, Einczinger Ferenc 5, Esztergomi Takarékpénz­tár 40, Rudolf István 5, dr. Rudolf István 5, dr. Wíplinger Ödön 3, Brenner József 3, dr. Etter Jenő 3, dr. Mattyasóvszky Béla 5, V. I. 3, Nelhiebel József 3, Nelhiebel Antal 3, dr. Kubovics Ignác 3, Lintner Kálmán 3, Kicsindi Géza 2, Petz Testvérek 5, Mayer János 5, Wal­ter Béla 2, Philipp Komád 5, dr. Berényi Zsigmond 3, Nemzeti Hitel­intézet Rt. 10 P. Adományok a fenti célra szerkesztőségünkbe és Kuthy Sándor üzletébe küldhetők. Kolompár cigányzenekara bú­csúzik Esztergomtól. Kolompár Laci közkedvelt fővárosi cigányze­nekara, mely a Szent István Fürdő Szállodában játszott állandóan, ismét visszatér a fővárosba. Hogy az esz­tergomi közönségtől elbúcsúzzék, f. hó 30 án, vasárnap hangversenyt rendez a Fürdő Szállodában, melyre mindenkit szeretettel meghiv. Munkásszervezkedés nemzeti alapon. Nyergesújfalu és Piszke után f. hó 23-án megalakult Lábatlanon is a Nemzeti Demokrata Munkások Szervezete. Az alakuló gyűlésen Tóth Géza, a nyergesújfalui csoport el­nöke ismertette a szervezet célját és az alapszabályokat, mely után meg­választották a helyi vezetőséget. Országos leventeverseny. F. hó 29-én és a következő napokon lesz megtartva az első országos levente­verseny Budapesten a következő sorrenddel: szept. 29-én és 30-án úszás a Császár-fürdő fedett uszodá­jában. Okt. 3., 4. ős 5-én céllövés a marcibányi lőtéren. Okt. 6-án ösz­szetett vegyes stafétaverseny a nagy­rákosi réten. Okt. 6 án kerékpárver­seny Vármező—Páty — Piliscsaba — Hűvösvölgy útvonalon. Okt. 7-én sportünnepély és atlétika a millená­ris sporttelepen. Engedély meghosszabbítás. A m. kir. kereskedelemügyi miniszter a helybeli Ujjady— Star autóbusz­üzem járlati engedélyét a vasútállo­máshoz és vissza 105.688—928. sz. végzésével ujabb 3 évre meghosz­szabbí tóttá. Szüreti mulatság Pilismaróton. A pilismaróti ifjúság f. hó 23-án jól sikerült szüreti mulatságot rendezett s a szépségversenyen 73 szavazattal Raáb Matiska lett a győztes. A Városi Zeneiskolába október hónaptól is lehet még beiratkozni. Beiratási díj 10 P. Tandíjak havi 5, 10, 12, 15 pengő. Főtanszakok: zeneszerzés, összhangzattan, magán­ének, zongora és hegedű. Beiratás mindennap d. u. 4—6 ig a Városi Zeneiskolában, Német-utca 24., az új Legényegylet mellett. íróasztala kellemes és elegáns lesz, ha azt a sima és mosható le­mezújdonsággal borítja be. Kapható Tábor Sz. utóda Müller I. könyv­es papírkereskedésében. Esztergom, Kossuth L.-utca 20. Szüreti mulatság. Az Esztergomi Kath. Legényegylet őszes termeiben tánccal egybekötött műsoros szüreti mulatságot rendez f. október 7-én, vasárnap este 8 órai kezdettel. Ez alkalommal három vígjátékot adnak elő és pedig: „A pulyka", „Rajta­rajta" és „Göre Gábor biró úr fürdő­Úti tapasztalattyai" cimmel. Az egy­leti dalárda 5 énekszámmal szerepel Ammer József karnagy vezetése mellett. Belépődíj: személyjegy T50 P, családjegy (3 személyre) 3'20 P. A mulatság iránt — amelyre a meg­hívók már szétküldettek — igen nagy érdeklődés mutatkozik, ami érthető is, mert az egylet derék műkedvelő gárdája mindig kitett magáért s re­méljük ezúttal is megállja helyét. Aki tévedésből meghívót nem kapott s arra igényt tart, forduljon az egy­let titkári hivatalához vasárnap d. e. 10—11 óráig. Fontos Összeírás. A mezőgaz­dasági és ipari öregség és rokkant­sági biztosítás ügyében szociális tör­vényjavaslat elkészítése van tervbe véve. Eme rendkívül fontos törvény­javaslat előmunkálatai f. évi október hó 1-ón kezdődnek. Városi alkal­mazottak fognak házról házra járni és összeírják az érdekelteket. Min­denkinek érdekében áll, sőt köteles­sége, hogy pontos adatokkal szol­gáljon az összeíróknak. A Máv. Nyugdijasok Koszorú és Gyámolító Egyesülete ma, vasárnap d. u. 4 órakor a Kanyicska­féle vendéglőben rendkívüli közgyű­lést tart, melyre összes tagjait tisz­telettel meghívja az Einökség. Munkaközvetítés. A legutóbbi kimutatás szerint foglalkozást kap­hatnak Cyőrben : 1 asztalos, 2 bá­dogos és szerelő, 1 borbély, 9 ci­pész és csizmadia, 2 kádár, 3 kár­pitos, 1 férfiszabó, 1 szobafestő, 1 szűcs. Továbbá- a katonasághoz keli 20 szabó és 20 cipész. Az érdekel­tek bővebb felvilágosítást a győri hatósági munkaközvetítőnél (Vilmos császár-út 2. sz.) nyerhetnek. Alamizsna és olvasó. E kettő aranynál-ezüstnél többet ér a kath. hívőnél, ha azokkal méltón élni tud. A kenyeret osztogató „Páduai Szent Antal Egyesület" tagjai minden ked­den a barátok templomában tartatni szokott szentséges misén teljes bú­csút nyerhetnek bizonyos feltételek teljesítése mellett. De bőséges áldás­sal jár a belvárosi plébánia-temp­lomban és másutt végzett rózsa­füzér-ájtatosság is október havában, ha kiváltságos olvasókkal végzik azt. Ilyenek megszentelésére a Ferenc­rendi papoknak felhatalmazásuk van. Szívesen megszentelik bárkinek az olvasóját, ha eziránt hozzájuk for­dulnak. Tanügy és közigazgatás. Ober­müller Ferenc, a főreáliskola igaz­gatója, mint városi képviselő, fel­szólalt a városi költségvetés tárgya­lása alkalmával az iránt, hogy miért nem részesíti a város azon kedvez­ményekben a tanszemélyzetet is, mint a közigazgatásiakat. Egy kissé bi­zony fonák helyzet ez. A tansze­mélyzet fizetősének legnagyobb ré­szét az állam viseli, de azért városi tisztviselők. A város polgárságának gyermekeit tanítja a tanszemélyzet, és ezektől vonja meg a segítő job­bot még most is a nagy drágaság idején. A közigazgatási tisztviselők munkájuk nagy részével az államot szolgálják és a város polgárságának pénzéből mégis jut nekik segély. Ez nem igazság, amit a képviselőtestü­let megfontolás tárgyává tehetne s bízunk benne, hogy meg is teszi. Arany töltőtollak a legjobb mi­nőségben és olcsón kaphatók Müller I. irószerkereskedósében. Kossuth L. utca 20. Jäger féle alsóruhák, női férfi, gyermek kötött kabátok és angol harisnyák Schwachnál. Manikűr 60, ondolálás 80, fej­mosás vízondolálással 1*20 Pótersz fodrászüzletében Ferenc József-út 7. Minden vasár és ünnepnap össztánc Magyar Király Mgy* ermepen-

Next

/
Thumbnails
Contents