Esztergom és Vidéke, 1928

1928-09-27 / 77.szám

A Párkányi Fogyasztási Szö­vetkezet felszámoló bizottsága ne­vében felkérem az esztergomi tago­kat, hogy Üzletrészeiket e hét folya­mán lakásomra (Uri-utca 4.) küldeni sziveskedjenek, hogy az üzletrészek eredeti értéke október hó folyamán kifizethető legyen. A mult hó folya­mán hozott közgyűlési határozat ér­telmében az üzletrészekért 1917-ben befizetett összeg teljes egészében visszafizetendő és az ezen felüli ösz­szeg (körülbelül 9.000 csehkorona) felerészben a párkányi toronyóra, felerészben pedig a párkányi hősök emlékművének alapja javára fordí­tandó. Autókarambol. A táti törvényha­tósági úton Krausz Nándor tatai la­kos és Szathmáry Lajos esztergomi bérautója kitérés alkalmával össze­ütközött. Az út ugyanis a lerakott kőkupacok miatt annyira megszűkült, hogy alig fér el egymás mellett két autó. Igy történt, hogy a két autó mikor találkozott, erősen súrol'a egy­mást. Mindkét autó tengelye elhaj­lott és leszakadtak a sárhányók. FEKETE SEJK. A halál express. Uj autóbusz. A Közüzemi Rt. a mult héten új autóbusszal szapo­rította járműveit. Az autóbusz csi­nos és kényelmes berendezésű s 26 ülőhely és 16 állóhely van benne. A Közüzeminek jelenleg négy autó­busza van, tehát Esztergom idegen­forgalmát a Star-vállalatéval együtt most már öt autóbusz bonyolítja le. Aranyórák. Mult hét folyamán két aranyóra ügye is foglalkoztatta a rendőrséget. Harcsa Dániel Jókai­utcai korcsmáros és csizmadiamester tett feljelentést, hogy leányának aranyórája lánccal együtt eltűnt. A detektívek természetesen a házbe­liek között keresték a tettest. Rövid keresés után úgy az óra, mint a tettes is megkerült. — Másodiknak Kulich Károly tett jelentést ugyan­csak éltünt aranyóra miatt. Itt is csakhamar meg volt a rendőri kuta­tásnak a teljes eredménye. Tűz. Kedden a reggeli órákban tüzet jelzett a sziréna. Szenttamáson a Lépcső-utcában Mészáros József házában kigyulladt a kémény. Gyor­san kivonult tűzoltóságunk azonnal elejét vette a nagyobb veszede­lemnek. Sakkhirek. Vasárnap, f. hó 30 án, az E. S. K. Újpesten fog mérkőzni az U. S. K.-rel, hogy viszonozza az újpestiek nyári látogatását. Indulás reggel 8 óra 30 perces vonattal. A mérkőzés körülbelül d. u. 1 vagy 2 óráig fog tartani, mely után meg­tekintik a budai Siesta Szanatórium­ban most folyó nagy mesterversenyt, ahol Capablanca exvilágbajnok, Spiel­mann, Knoch, Marschall, Ballá, Stei­ner E., dr. Vajda és más nagyhírű mesterek mérkőznek. A kirándulás rendkívül érdekesnek és tanulságos­nak ígérkezik, amelyre kisérő vendé­geket is szívesen lát a kör vezatő­sége. „Amudsen és Malmgreen észak sarki expedíciója" az 1924-25 évi sarkutazás eredeti felvételei és Liane Haid új operettfilmj& „Halló Wien 1" vasárnapi műsora a Kulíur Mozgónak. Az Ojság új száma leközli Nurmi életrajzát, bemutatja Bethlent römi­zés közben, megszólaltatja a Bölcs Rabit, diákpályézatot hirdet és mu­latságos illemtant közöl. Mutatvány­számot ingyen küld a kiadóhivatal, Budapest VI. Ó uíca 12. „Beszélőfilm a Kultur Moz­góban." Csütörtökön és pénteken 7 és 9 órai kezdettel kerül műsorra az uj világcsoda, a beszélő, zenélő, éneklő film. Dr. Forrest találmánya ez az uj világcsoda, aki hosszú évek fáradságos munkája után a hangot lefotografálta és fényhatása alatt megszólaltatja. Ez az uj talál­mány egy uj irányt ad a kinemato grafiának, mert a szaklapok értesí­tése szerint Amerikában és Angliában eddig tőbb mint 30 beszélő filmet rendeztek, melyek közeljövőben már hozzánk is eljutnak. Ebben a film­ben halhatjuk Éva Leoni newyorki opera szóló énekesnőjét a Rigolet­tóból, Ainda Mains portugál énekes­nőt, konferansziét, banjo szólót, Lindberg ünneplését stb-t, teljes tökéletességgel. Mind a két nap más-más összeállításában, új kísérői műsorral. Az első nap kisérő film: „Vérnász* izgalmas dráma Mädy Cristians a főszerepben, második nap „Aranyország" 6 felvonásban és kétfelvonásos amerikai burleszk. Járdakövek. Mária Terézia-utcá ban kimaradt járdaköveket rend­szeresen lopják. A rendőrség ház­ról-házra kutatva járja az utcát s már is több helyen talált járdaköve­ket. Elütötte az autó. Bp. 23—320 sorszámú személyautó szombaton elütötte Adorján Kálmán 4 éves kisfiút. A kisfiú óvodából ment haza, amikor autó elé került. A soffőr csak Salamon Gyula szerelő erélyes fellé­pésére állott meg és vitte be kor házba a szerencsére nem súlyosan sérült kisfiút. Vér, bőr- és idegbajosok a természetes „Ferenc Józse" keserű­vizet igen jó eredménnyel használ­ják. Az orvosi tudomány legjelen­tékenyebb elméi írják, hogy a Fe­renc József víz hatásával minden tekintetben meg vannak elégedve. Kapható gyógyszertárakban, drogé­riákban és fűszerüzletekben. FEKETE SEJK. A halál express. „Karrier" Ivan Mosjoukine leg­nagyobb szerepe, egy parasztfiú szédületes pályafutása az elnöki székig, szombaton kerül műsorra a Kultur Mozgóban. Cjj.Jx a Galagonyásban egy présház két LlaUU pincével és 884 négyszögöl jókarban lévő 7 é'es jó termő szőlővel és gyümölcs­fákkal. Bővebbet Jókai-utca 30. szám. Uá7WP7PtnitnÍ esatle S cseléd minőségben UtUTOlGlUNUI, is vállal szolgálatot kisebb családnál, jó bizonyítványokkal rendelkező özvegyasszony. Lakása: Major-u. 48. szám a kálvária-úti 15 számú ház, mely­ben 3 szoba, 2 konyha, pince van, udvar és hozzávaló helyiségééi. földszinti utcai, 1 szoba-konyha és mellékhelyiségekből álló lakás nov. l-re, Jókai-utca 1. szám alatt. Érdeklődni ugyanott. Eladd egész új tábori kútberendezés teljes {elszereléssel Simor János-utca 29. tfpnnlfáL pároztatására két svájci bakot HCboRGR tart Mihalusz József Templom­utca 2, Szentgyörgymező. — Ugyanott egy tűznelyplatoi is eladó. II egy kis borpres vasorsóval, 269 lite­res boroshordó, 2 drb. puhafaasztal és ágy Deák Ferenc-utca 30. szám alatt. Ilfpfli Ialfáé melv ál1 2 sz °ba és hozzá­UlüSl laRttú, tartozó mellékhelyiségekből, október 15-re kiadó. Cim : Jókai-utca 38. Flflflíí a Kenderföld-utcában újonan épült C-lflUu adómentes ház, mely áll szoba-konyha és speizből. — Vasúthoz közel. — Bőveb­bet Széchenyi-tér 13. alatt a házmesternél. mely áll 2 szoba, '} konyha, istálló és 2 kamrából, hozzátartozó kerttel, nov. l-re. Bővebbet Palkovics Károly-utca 9. sz. alatt. TflPCflf IfflPPC korlátlan italmérési üzlet­I 01 dal nűlCO hez Simon Ferenc 45 éve? éves nőtlen nyug. pénzügyőri fővigyázó. Cim Budapest, I. ker. Disztér. 16. postahi­vatal. Postrestante. Kiadd nov. l-re egy jól bevezetett' női varrószalon szép lakással Judovics­nénál Horánszky-utca 4. sz. Kpnnaplf nov. nov. 1-ére háromszobás mo­nul böun <j ern lakást fürdőszobával. Cim Horánszky-átca 12. szám. Szent Anna-utca 2. szám alatt nov. l-re egy 2 szobás lakás a mellék­helyiségekkel. E középtermetű fiatalember részére két szép öltöny és egy nehezebb átme­neti kabát Széchenyi-tér 2. sz. alatt. hnpHlílf ^ s DOros kádak, kisebbek­IIUI Ulla nagyobbak jutányos áron eladók Vár-utca 9. sz. Szentgyörgymező. Eladj í szekrény, ágy, speiz-kredenc, szé­kek, mosdó és háztartási cikkek — Német-utca 24. szám alatt. a Ripáriában 204 négyszögöl telek­kel egy ujonan épült 140 négyzet­méterből álló ház, mely áll 2 utcai szobá­ból, 2 konyhából, 2 éléskamrából, 13 méter hosszú nyitott verandából és 9 méter hosz­szú pincéből, Vízvezeték es villanyvilágítás­sal felszerelve. Esetleg kisebb házért elcse­rélném. Bővebbet Dorogi-út 40. sz. alatt. Pszönetnyilvánítás. Mindazoknak, akik felejthe­tetlen drága fiunk elhunyta al­kalmával fájdalmunkat enyhíteni segítettek, fogadják ezúton há­lás köszönetünket. Fogadják hálás köszönetün­ket különösen a kongreganista leányok, az Esztergomi Kath. Legényegylet dalárdájának kar­nagya és tagjai, a tanítóképző­intézet legényegyleti internátusá­nak vezetősége és növendékei és Kolompár Laci zenekara szi­ves közreműködésükért. Kocsicska család. Felhívás az adótartozások befizetésére. Az összes adózók felhivatnak, hogy esedékes adójukat, valamint az előző időből visszamaradt hátralékokat a jelen felhívást követő 15 nap alatt okvetlenül fizessék be, mert ellen­kező esetben a közadók kezeléséről szóló utasítás értelmében a lefoglalt zálogtárgyak behordatnak és elárve­reztetnek. Esztergom, 1928. szeptember 20. Városi adóhivatal. Pk. 7458—1928. sz. Árverési hirdetmény. Alulírott kir. birósági végrehajtó az 1908. Vhn. 20. §a alapján ezen­nel közhírré teszi, hogy az eszter­gomi kir. járásbiróság fenti számú vég­zése folytán dr. Spitzer József ügy­véd által képviselt Hutter József fel­peres részére Herczegh G. Lajos al­peres ellen 34 P 30 fillér tőke és járulékai erejéig lefoglalt ós 5292 P-re becsült bútorok, üzleti beren­dezés és egyéb ingóságok Eszter­gomban Szent Lőrinc-utca 6. szám alatti házban, az alperes üzletében 1928. évi október hó 6-ik nap­ján (szombaton) délután 2 óra­kor a többi foglaltatok erejéig is a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett — szükség esetén becsáron alul is — el fognak adatni. Esztergom, 1928. szept. 8. Kiss Sándor, kir, bir. végrehajtó. A Korona Mozgó e heti szenzációs műsora: Szerdán, szeptember hó 26-án : Hollak szigete. Nagy attrakció 8 felvonásban. Finom uriház. Kacagtató vigjáték 8 felvonásban. Szombaton és vasárnap A fekete sejk. Szaharái regény 10 felvonásban. A halál express. Egy emberlelkű kutya hőstette 7 felvonásban. Főszereplő Ranger, a csodakutya. Házeladási hirdetmény. Bottyán János-utca 4. szám alatti emeletes ház felerésze szabadkézből kedvező feltételek mellett eladó. Tu­dakozódni lehet dr. Berényi Ró­bert ügyvéd irodájában Kossuth Lajos-utca 20. szám I. emelet. Kultur Mozgó Csütörtökön és pénteken (27., 28.) este 7 és 9 órakor: PHONOFILM. Uj világcsoda! Éneklő, beszélő, zenélő film! Nem gramofon, nem rádió, maga a film beszél ' Mindkét nap új műsor! jj Élővirágcsarnok megnyitás! j* ^ Értesítem a m. t. vásárlóközönséget, régi kedves vevőr­^ met, hogy helyben szeptember 30-án, vasárnap ü Széchenyi-tér 7. szám alatt (Gróh-íéle házban) I élövirágcsarnokomat megnyitom. 1 Ezen városi üzletem létesítésével lehetővé teszem mélyen tisztelt vevőimnek, hogy a rossz úton nehezen megközelíthető Csarnok-utcai kertészeti telepemre faradniok felesleges, mert üz­letemben mindenkor a legszebb csokrok, virágkosarak, cserepes és vágott virágok az ismert jutányos áraimban legnagyobb és legszebb választék­ban állandóan beszerezhetők. A mélyen tisztelt vevőközönsóget lelkiismeretes kiszolgá­lásomról biztosítva, kérem szives pártfogásukat és vagyok It 1 LS HOLOP MIHÁLY | műkertész. rfc kiváló tisztelettel

Next

/
Thumbnails
Contents